7.rész

Sziasztok.:) Nincs sok mondani valóm, először is megszeretném köszönni, hogy ennyien olvassátok a blogot, sokat jelent, hogy ennyien vagytok. Nagyon örültem az előző résznél a hozzászólásnak is. Szerintem nem lett olyan érdekes ez a rész, de majd ti eldöntitek. Nem húzom tovább az időt. 

Jó olvasást, és komizni ér!:))
Nonci.xx

*~ Emily Evans*~

Nem tudom Hazz mire készül. Izgulok. Már több mint 1 órája kocsikázunk körbe-körbe a városban, amikor végre leparkolunk egy fehér épület előtt. Miután kisegít a járműből, együtt lépünk be az épületbe. Lifttel érkezünk a harmadik emeletre, ahol egy nagy terem vár minket.
- Menj csak nyugodtan – mosolyog.
- Nem merek, nem tudom, mi van ott – tördelem az ujjaim. Harry néha ijesztően kiszámíthatatlan, hiába ismerem évek óta, így tartok az újabb meglepetésétől, bár tudom, hogy semmilyen rossz szándék nincs benne.
- Semmi olyan, amitől félned kéne – puszil a hajamba. Kezét a kilincsre helyezi, majd egy határozott mozdulattal belöki előttem az ajtót. A nagy terem üres, egyik fala végig borítva üveggel, az egyik sarokban pedig egy színpadnak szolgáló emelkedő kap helyet, ami előtt ugyancsak három ember ácsorog. Danielle-t szemvillanás alatt felismerem, aki mosolyogva magyaráz valamit a nekem háttal álló két személynek. Egyikük férfi, míg a másik nő, s hosszas bámulás után a felismerés villámcsapásként hasít belém.
- Ez most komoly? – kérdezem. Nem válaszol, mindössze csak azt az elégedett mosolyát látom az arcán pihenni. Megfogja a kezem, s már vezetne is beljebb amikor Liam vágtat el mellettünk, s meg sem áll a barátnője mellett. Édes kis csókban forrnak össze, majd az említett srác bemutatkozik Danielle beszélgető partnereinek is.

Miután Harry is bemutatkozik, Liammel karöltve helyet foglalnak az egyik sarokban heverő székekre.
- Remélem, tetszik a meglepetés – súgja a barátnőm.
- Ennél tökéletesebb nem is lehetne, köszönöm – válaszolom.
- Harrynek köszönd, az ő ötlete volt – kacsint. – Viszont lehet, el kell majd menniük kicsit, ahogy Pault ismerem – húzza a száját, én pedig együtt érzőn bólintok.
Néha elgondolkozom azon, hogyan is sikerült ilyen tökéletes barátokat szereznem, akik minden álmomat ismerik, s valóra is váltják azokat. Habozás nélkül megbízhatok bennük, és akikkel megoszthatom a bajaimat. Tény és való, hogy híresek lettek, ezt leszámítva nekem ugyanolyan hétköznapi emberek, mint bárki más.
 - Emily, gondolom, ismersz már minket, de azért bemutatkoznánk. Beto Perez vagyok – gyújtja felém a kezét a bőszén vigyorgó férfi, amikor feleszmélek.

- Én pedig Gina Grant – mondja a nő.

- Igen ismerlek titeket már régóta és nagyon örülök, hogy végre találkozhattam veletek, nagy rajongótok vagyok – mondom, s az ajkaimat kezdem el rágcsálni, de rá jövök, Harry ezt nem nézné jó szemmel, így abba hagyom.

- Honnan ismerted meg a zumbát? – kérdezi Beto.

- Magyarországról. Félig magyar vagyok, apai ágon, a középiskolát ott jártam ki, és pár nyaramat is ott töltöttem, de otthon Holmes Chapelben is eljártam néha.

- Ez nagyszerű. Mi is nem rég értünk ide, Danielle mesélt rólad pár dolgot, szóval, ha gondolod, kezdhetjük is.
Amíg Beto a zenét intézi, én a srácokhoz táncikálok, akik idő közben a bejárat mellett helyezkedtek el. Harry értetlen arckifejezésén elmosolyodom, szorosan megölelem, majd egy puszit lehelek a szája sarkába.
- Köszönöm Hazz, szeretlek.
- Ne köszönd, ez csak természetes, te szerettél volna felszabadulni. Én is szeretlek Milly.  – nevet fel édesen. Bármennyire is élvezem a társaságát és vele maradnék, nem tehetem, hiszen megszólal az első, számomra ismerős dal, s a csípőmet ringatva vissza sasszézom az előbbi társaságomhoz. Bemelegítés után legalább két táncot is végig lejtünk, ám amikor a rövid kis pihenő közben oldalra pillantok, Harry telefonját a zsebébe süllyeszti, halvány mosolyt ereszt el, puszit dob, majd Liammel a nyomában komótosan kisétál, pont, ahogy Dani említette. Rengeteg koreográfiát táncolunk, s ahogy én is, úgy ők is tanulnak egy két új mozdulatot, esetleg egy komplett koreográfiát is.
Már lassan 2 órája táncolunk, amikor az ajtó kinyílik, s öt fáradt, ám annál szeleburdibb srác esik be a terembe. Kényelmesen elhelyezkednek, majd amikor csend lesz, Gina el is indítja az utolsó dalt, mire gyermeki mosoly jelenik meg az arcomon, s szinte csukott szemmel hajtom végre a mozdulatokat. Az előre-hátralépegetéseket, merengue váltja fel, amit csípőmozgás követ. Fáradtan nyúlok a sarokban heverő üvegért, amiből mohón tűntetem el a már langyos folyadékot. Ernyedt izmaimat masszírozom, miután lenyújtunk, tudom mennyire fog ez fájni, nem csak holnap, legalább 2 óra múlva. Hálálkodva köszönök el a két világhírű oktatótól. Hatalmas szerencsével rendelkezhetek, hogy szántak rám időt, főleg, hogy a közelben jártak. A búcsúzkodás után, Danival a fiúkhoz sietünk, majd együtt pattanunk be az épület előtt várakozó fekete kisbuszba. Mosolyogva gondolok vissza erre a pár órára, ahol mindenki tanult valamit. Bármilyen meglepő, még Beto és Gina is tanult tőlünk valami újat, ami nem is baj, hiszen a profik is tanulhatnak.
Imádom  a spanyol zenét, Betot pedig azért mert még ha véletlenül is, de egy csodálatos mozgásformát hozott létre.
Mint kiderült, a hosszas kerülgetések nélkül, csak félórát kell kocsikáznunk, ennyi idő alatt, bőven kipihentem. Még be sem érünk, vita kezdődik, ki a kajafelelős, Niall önként vállalkozik, így Liam is mellé kényszerül, miszerint ő a leg felelősség tudóbb, ezek után Danielle szó nélkül igyekszik utánuk, mint egyedüli segítség. Megelőzöm a programszervezést, mielőtt ilyen állapotban engem is bevonnának valamibe is, így a fürdőszobámba zárkózom, ahol izzadt ruháimat a szennyesbe szórom, én pedig a zuhany alá állok. Kivételes alkalmak egyike, hogy nincs kedvem fürdeni, így alig 10 perc alatt készülök el. Tisztálkodás után hol máshol találnám meg a többieket, mint a nappali kanapéján szétterülve. Bárhogyan is számolom öt embert sikerül csak összeszednem, és Harry kivételével lennie kell még egy göndör fürtökkel megáldott embernek is a csapatban.
- Danielle? – kérdésem Liamnek intézem, mikor sikeresen rájövök, ki is hiányzik közülünk.
- A fürdőszobámban, zuhanyozik, nemsokára ő is jön – mosolyog.
- Ej, Liam, és te itt vagy még? – morog Louis, mire kisebb dulakodás kezdődik. Harry összehúzott szemöldökkel figyeli őket, majd lábával próbál helyet túrni. Hamar rájön, hogy ez nem kivitelezhető, ezért karomnál fogva, az ölébe ültet. Danielle, hamar érkezik vissza hozzánk, így Louis hosszas unszolására, vonakodva egyezünk bele, egy horror filmes délutánra.
A számomra ijesztő részeknél, Harry mellkasa kellemes védelmet jelent.
- Még mindig nem szereted a horrort, igaz? – súgja a fülembe, mire elmosolyodom.
- Ahogyan azt a mellékelt ábra is mutatja – morgom.

A kínzásom nem tarthat tovább 1 óránál, így miután ez a borzalmas film véget ér, Louis következő kívánságát kell teljesítenünk.
- Ugye kimegyünk még a parkba? – kérdezi teljesen fellelkesülve. – Július végét tapossuk, még bőven világos van, gyertek már – pattan fel, s már szalad is a cipőjéért.
- Persze, kutyánk amúgy sincs, viszünk téged. –nevet Zayn, majd komótosan utána indul.
- Poén Harry. – forgatja a szemét Louis, miközben még visszafordul, hogy összeismertesse a pakisztáni srácot a középső ujjával.
A Park mindössze 15 percre lehet, hiszen elég kihalt részen lakunk, nekünk mégis sikerül 1 órás utakat felfedeznünk, akárhányszor oda indulunk.
- Verseny a kedvenc padunkig? – ajánlja fel Louis, az újabb csodás ötletét, ám még szinte be se fejezi a mondatot, már futásnak is ered. Nevetve karolok Daniellbe, majd meglepődve veszem észre, hogy Niall is velünk maradt.
- Te miért nem futsz velük? – hökken meg Dani is.
- A térdem miatt. De elkocoghatok, ha zavarok – vigyorog, én pedig a másik karomat nyújtom felé.
Az első kanyart sem érjük el, amikor Harry felháborodott arcát pillantom meg, s ahogy a tekintetünk összetalálkozik, vonásai ellágyulnak.
- Elfoglalták a padunkat – morog Louis. – Valami díszhuszár ott firkál – húzza fel az orrát.
- Ti pedig inkább visszajöttök, minthogy kiállnátok a helyünkért? – nevet Niall. Lassan érünk oda, s egyre jobban érzem, hogy ha Danival nem teszünk valamit, itt hamarosan balhé lesz, így a barátnőm segítségével, tovább tereljük a srácokat a következő padig.
- Nem halunk bele, ha egy paddal arrébb kell ülnünk – mosolygok Harryre, amikor megpillantom felháborodott arcát.
- Mi nem is, de az a gyerek igen, ha továbbra is így bámul téged – kezei ökölbe szorulnak, én pedig óvatosan szétnyitom őket, majd szorosan mellkasához bújok.
- Nyugodj meg. Ne foglalkozz vele, amíg én sem teszem – simítok végig a karján.
- Ne haragudj, tudod mennyire féltelek! – ölel magához, én pedig felkuncogok aranyosságán.
- Elnézést a zavarásért, de maguk nem tartanak velünk a játszótérre? – Louis mindössze 5 cm-re van tőlünk miközben ránk ordít, így ijedten rebbenünk szét. – Végre! Már nem tudom, mióta próbálom felkelteni a figyelmeteket – mosolyog diadalittasan.
- De azt nem úgy kell, hogy közvetlen közelről a másik arcába visítasz, te szerencsétlen – förmed rá Harry, de játékos szemei mindent elárulnak. Louis kétségbeesetten kezd el rohanni, Hazz utána rohan, amíg én nevetve sétálok. Éppen a padunk előtt sétálok el, amikor, az ott ücsörgő fiú megszólít.
- Nincs kedved kicsit beszélgetni?
- Ami azt illeti, nem is ismerjük egymást, és amúgy is van programom – adom az egyszerű választ, de nem adja fel.
- Nagyon szimpatikus vagy, legalább 5 percre maradj – folytatja. Vonakodva tekintek el a feje mellett, ahol Louis és Harry egymáson fetrengve birkóznak, míg a többiek valamelyikkőjüknek drukkolva lógnak a hintán vagy épp a mászókán.
- Csak 5 perc – adom be a derekam, bár tudom, nem kellene.
- Hogy hívnak? – kérdezi, miközben bepróbálkozik egy csábosnak sem nevezhető mosollyal.
- Emily vagyok, és te?
- Sean. Kik voltak ezek a bájgúnárok itt körülötted?
- A legjobb barátaim. De örülnék, ha nem beszélnél így róluk, hiszen nem is ismered őket – fakadok ki, s már fel is pattanok mellőle.
- A kinézetük és a viselkedésük alapján ezt szűrtem le.
- Máskor jobban figyelj a részletekre – mondom cinikusan.  –  Mit csinálsz? – kérdezem már sokkal kedvesebben, amikor észreveszek egy füzetet az ölében.
- Horror történeteket írok, kíváncsi vagy rá? – csillan fel a szeme.
- Nem szeretem a horrort. – húzom el a számat. Már egy ideje beszélgetünk, már kezdem megkedvelni, aztán megpillantom mögötte, Harryt, aki haragos és kétségbeesett pillantással bámul minket. – Bocsi, de nekem most mennem kell – pattanok fel, hogy a többiek után siethessek, de elkapja a kezem. Meglepődöm előző cselekedetén, azonban kezemet továbbra is szorítja, miközben nekem intézi szavait.
- Legalább a telefonszámodat elkérhetem? – kérdezi.
- Ha nem töröd el a kezem.. – morgom, miközben az említett testrészemre pillantok, s amint elengedi, dörzsölgetni kezdem a kényes pontot. Elhadarom neki a rövid számsort, és reménykedek, hogy nem bírja megjegyezni, ilyen gyorsan. Mielőtt bármit is szólhatna, elsietek, jobb megelőzni a bajt, amit már azzal elrontottam, hogy ott maradtam, de ha Harry igaz barát, és megbízik bennem, akkor nem lesz semmi baj.
- Már azt hittem sosem jössz – dobja át kezét a vállamon, ahogy mellé érek.
- Sosem hagynálak itt titeket.
- Mivel kezd sötétedni, a többiek már elindultak haza. Louisból előtört a kisgyerek és megint üvegezni akar, a többi hülyeségről már lebeszéltük. – nevet fel édesen.
- Remélem, nem kell újra eljátszani a múltkori eseményeket -  cukkolom, mire nagy meglepetésemre egy puszit helyez el a szám sarkába, miközben valamit még dörmög az orra alatt.
- Eleanor is nálunk alszik ma, így biztosan el lesz foglalva – folytatja, én pedig fellelkesülök, hogy találkozhatok az említett lánnyal is.
A kapuban beérjük a többieket is, Eleanorral kiegészülve. Amíg a lányokkal karöltve a konyhába sietek, hogy vacsorát készíthessünk a fiúknak, ők addig ismét egy film után kutatnak. Hihetetlen, mekkora film mániájuk van, s csak remélni tudom, hogy nem Louis választ. Szendvicsekkel megpakolt tálcákkal egyensúlyozva lépünk be a nappaliba, s foglalunk helyet a már majdnem teljes csapat mellett. Óriási kő esik le a szívemről, amikor kiderül, hogy Adam Sandler fog ma este szórakoztatni minket, az egyik filmjével. Harry ölében ülve egy szendvicset majszolok, s már bőven túl vagyunk a film felén is, amikor a zsebemben rezegni kezd a telefonom, és SMS-t kapok egy ismeretlen számról.