15.rész

Sziasztok!:)

Meghoztam a következő részt. Kicsit nehezen hoztam össze, és a véleményem is bőven megvan róla, ezen kívül pedig sajnálom, hogy nem tettem fel tegnap, de remélem tetszeni fog.

Hagyjatok nyomot magatok után, és ha bármilyen kérdésetek van ITT feltehetitek.

Jó olvasást!

Nonci.xx

Gyorsan eltelik ez a pár nap amit egyedül töltünk, mire feleszmélek, ismét Londonban vagyunk, a Madison Square Garden-ben. A Backstage-ben lassan elkezdődik a nyüzsgés, kint pedig csak nő a sikítozó Directionerek száma. A fiúknak köszönhetően V.I.P. jeggyel nézhetem őket Danielleel, Perrievel és Eleanorral az oldalamon. A kezdés előtt 10 perccel elbúcsúzunk a fiúktól, majd elfoglaljuk a helyeinket. Ahogy megjelennek a színpadon, a tömeg megőrül, hangosan üvöltöznek, rengeteg lányt látok, akik örömükben még sírnak is. Erős hangulatingadozással tombolom végig a koncertet. Hiába őszinte a mosolyom, amikor a könnyek mégis szüntelenül potyognak a szemeimben. Nem hiába, hiszen rettenetes büszkeség tölt el ahogy őket nézem. Elhangzik pár kopp-kopp vicc, Harry részéről. Liam elesik a kisebb pocsolyán. Louis vizes flakonnal kergeti Niallt, egyszóval a koncert tökéletes hangulatban telik.

- Nem hiszem el, hogy már menned kell – áll meg a szobám ajtajában Harry, miközben próbálom össze szedni a fontosabb dolgaimat, amiket magammal vihetek. – Biztos nem jössz velünk?
- Harry. Ezt már ezerszer megbeszéltük. Tudod, hogy mennyire mennék – ölelem magamhoz.
- Tudom, de olyan jó lenne, ha velem jöhetnél – nyúl az állam alá, majd szép lassan összeérintjük ajkainkat.
- Szeretlek – motyogom ajkaira, mikor levegőhiány miatt elvállunk.
- Én is szeretlek. Mit fogok kezdeni nélküled?
- Skype-on majd tudunk beszélni, ha rá érsz – adok egy puszit a szája sarkába, majd megfordulok, hogy folytathassam a pakolást.
Amikor már majdnem kész vagyok, Zayn üvöltését hallom a földszintről, mire összerezzenek.
- Emily, le tudnál jönni egy picit? – kiabáltja, én pedig válasz nélkül indulok el a lépcső felé. A földszintre érve, a nappaliba sétálok, ahol rajtam kívül a ház összes lakója várakozóan ücsörög.
- Történt valami? – kérdezem félve.
- Csak ülj le – mosolyog Harry, miközben megpaskolja maga mellett a helyet. Ellenkezés nélkül ülök le, és bújok a göndör barátom karjai közé.
- Arra gondoltunk, megnézhetnénk egy utolsó filmet együtt – mosolyog Liam.
- Azt hittem valami baj van – fújom ki hosszan a levegőt.
- Azt leszámítva, hogy nem jössz velünk, semmi sincs – Niall keserű mosolyt villant felém..
- Srácok, miért csináltok, úgy mintha most látnátok utoljára? Az elmúlt pár napban úgy viselkedtek, minta többet nem találkoznánk, és nem beszélnénk, nem örökre megyek el, csak amíg tart a turné, de még így is fogunk közben találkozni – fakadok ki.
- Ne haragudj, de tudod mindegyikőnknek nehéz, hogy egy kis időre elhagysz minket –süti le a szemét a szőkeség.
- Ne haragudj, nem rajtad akartam mindezt levezetni. Annyira fogtok hiányozni – mászom közéjük.
- Te is nekünk –mondja Liam. A csoportos ölelkezés után Louis elindítja a DVD lejátszót. Imádom Jim Carreyt és ezt a fiúk is nagyon jól tudják, így esett a választásunk a Hanta Boy-ra. A film után még egyszer összeölelkezünk, végül könnyes szemmel indulunk aludni, hiszen holnap már nem fogunk találkozni.A repülőgép szép lassan ismét érinteti Budapestet. Összeszedem a bőröndjeimet, majd elindulok a kocsim felé, ami még mindig ott áll ahol pár napja hagytam. Pár órás utazás után ismét a nyaralómban vagyok, egyedül. Próbálok nem a fiúk hiányára gondolni, de ez valahogy elkerülhetetlen. Kipakolok a bőröndökből, majd a laptopommal az ölemben kiülök a nappaliba és belépek a skype fiókomba. A boldogság ismét kiül az arcomra, amikor látom, hogy Harry elérhető, így kezdeményezem is a videó hívást. Pár perc várakozás után a fiúk vigyorgó arcával találok szembe magam.
- Sziasztok! – vigyorogok én is.
- Szia, Emily! – mondják egyszerre.
- Biztonságban oda értél? – kérdezi Louis.
- Igen, minden rendben ment, sajnálom, hogy nem lehettek velem, olyan gyönyörű itt minden. 
- Majd meglátogatunk – kacsint Harry.
- Ettől félek én is – mosolyogok. – De ettől függetlenül még ugyanúgy szeretlek titeket – formálok szívecskét az ujjaimmal.
- Fiúk! Ne kelljen megint szólnom, gyertek már! – hallok egy mély férfihangot üvölteni a háttérből.
- Megint szó nélkül jöttetek el? – próbálom vissza tartani a nevetést.
- Ismersz minket – dugja ki a nyelvét Louis.
- Menjetek mielőtt Paul még idegesebb lesz, és mondjátok meg neki, hogy puszilom.
- Szia, Emily – integetnek egyszerre a fiúk.
- Szeretlek – egy puszit repül a kamera felé egyenesen Harry ajkairól.
- Sziasztok. Én is szeretlek Hazz – puszilok vissza, majd bontjuk is a vonalat. Lekapcsolom a laptopom, majd a kedvenc könyvemmel a kezemben kiülök az udvarra. Szeretem ezt a helyet, még a barátnőimmel csináltuk, amikor idejöttünk szórakozni. Mire feleszmélek, az olvasásból már késő este van. Lassan sétálok vissza a lakásba, ám meglepően veszem észre, hogy egy használt pohár árválkodik az asztalon, egy félig megevett pizzával. A tv halk morajlása is megijeszt, így az első kezembe kerülő tárggyal indulok felfedező útra. Első utam a konyhába vezet, rá is hibázok, hiszen valóban nem vagyok egyedül.
- Ki vagy és mit keresel itt? – szinte üvöltöm, a derékig hűtőben matató srácnak, aki a hirtelen jött zajra beüti a fejét a felette lévő polcba, majd újonnan szerzett harci sérülését masszírozva, emeli rám tekintetét. Szinte ki esik a lámpa a kezemből, amikor felismerem.
- Emily? – kérdezi, s hozzám hasonlóan ő sem tud nagyon mit mondani. – Te mit keresel itt? – kérdezi, majd felém közelít. A lámpát az asztalra helyezem, majd fülig érő vigyorral a karjaiba vetem magam.
- Harryék turnéznak, nekem pedig nem volt kedvem Londonban maradni, és már hiányzott is ez a hely, úgy gondoltam vissza jövök pár napra – darálom le izgatottam a történteket, majd feltűnik, hogy ő is nemrég érkezhetett. – És te mit keresel itt?
- Nosztalgia – rántja meg lazán a vállát, ahogy eltávolodunk. – Két napja érkeztem. És különös módon, az ágyam sem úgy volt, ahogy itt hagytam, pedig legalább félévente visszatérek.
- Az lehet én voltam bocsi – sütöm le a szemeimet. – Legalább egy hete, hogy én is itt voltam Harryvel, de nem fértünk el egy ágyban ezért a legközelebbi szobába siettem, és úgy tűnik elfelejtettem eltűntetni a nyomokat.
Miután a fél éjszakát végig beszéljük, hatalmas ásítások közepette vonulunk vissza a saját szobáinkba.
Reggel fáradtan ébredek, mostanában egyre több álmatlan éjszakám van. Hiányoznak a fiúk. Egyedül nem tudok, mit kezdeni magammal. Előkeresem a telefonomat, majd végig nézek a telefonkönyvemen. Ám mielőtt még a zöld gombra vezetném az ujjam, rájövök, lehet nem alkalmas, így eldobom a készüléket, s visszahanyatlom a párnámra. Már épp, aludnék vissza, amikor csörömpölést hallok a földszintről. Először megrémülök, majd miután leesik, hogy nem egyedül tartózkodom itt, a konyhába indulok. Finom illatok csapják meg az orrom, amit hasam egy apró korgással jelez.
- Jó reggelt! – köszönök a tűzhely körül forgó fiúnak, majd az egyik székre kuporodva várom a készülő reggelit.
- Jó reggelt! – mosolyog Dani is, majd pár perc múlva elém helyez egy tányér rántottát.
- El is felejtettem, milyen jól főzöl fiú létedre – mondom, mikor ismerős ízek köszöntik nyelvemet.
- Gondolom, nem gyakran eszel ilyet Angliában – kíváncsiskodik, mire bólintok.Reggeli után, úgy döntünk, ideje ismét összeszedni a bandát, így a neveket felosztva különválunk, s míg egy részüket telefonon értesítünk, van, akihez, házhoz megyünk.
 - Szia, Emily! Régen beszéltünk, hogy vagy? – szól bele kedvesen, régen látott barátnőm.
- Szia, Zita. Danival itt vagyunk a nyaralóban. Van kedved találkozni? – kérdezem, hiszen már csak ő hiányzik.
- Persze. A többiekkel úgysem tartom már a kapcsolatot.
- Mikor érsz rá? Délután? Már hiányoztok és jó lenne találkozni is.
- Mint régen? – kérdezi. Elképzelem, ahogy egy vad vigyor jelenik meg az arcán, engem pedig elöntenek a régi, néhol sötét emlékek.
- Most jó ideig itthon leszek, ha mind benne vagytok, akkor rendben – válaszolom, miután megtalálom a hangomat. Egy ideig még beszélgetünk, majd bontjuk a vonalat, hiszen Zita lakik a legtávolabb, így el is kell készülnie. Tudom, hogy nem egészen helyes, amit teszek, de ők is emberek és ugyanúgy hiányoznak, mint Harryék. Egy ideig még az ágyamban lustálkodom, végül úgy döntök, lesétálok a többiekhez, akik már megérkeztek. 2 órás mozizás után a jó hangulatba a csengő zavar be, elsőnek pattanok fel, s fogadom csapatunk utolsó tagját is, ezek után pedig csak remélni tudom, hogy velem együtt mindenki változott kicsit az évek során, s nem kell, majd semmi rosszat ismételnünk a múltból.