10. rész

Bármennyire is szeretném, szemeim nem hazudnak. Harry egy másik lánnyal táncol. Minden joga meglehet hozzá, hiszen nem vagyunk együtt. Mégis tudom, mennyit jelentett neki az a csók, s hogy amikor délután azt mondta szeret, nem csak barátilag értette. Megpróbálok erőt venni magamon, s jól érezni magam, ám amikor ismét oda tekintek, a vér is kiszáll belőlem.
Könnyek gyűlnek a szemembe, amit Liam is észrevesz.
- Em, jól vagy? Mi történt? Mit láttál? – zúdítja rám a kérdéseit. A szavak hirtelen hagynak el, egyszerűen csak göndör barátunk felé mutatok. Hirtelen nem érzek semmit, csak haragot és undort. Mikor Liamnek is szembe tűnik a látvány, karjait szorosan körém fonja, s próbál megnyugtatni. – Nem lesz semmi baj, nyugodj meg.
- Haza megyek, jó? – húzódom el tőle.
- Veled menjek?
- Maradj csak. Attól, hogy az én estémet elszúrták, nem kell, hogy te se érezd jól magad.
- Azért szólj, ha szükséged van valamire. Harryt pedig elintézzük mi.
- Köszönöm Liam – ismét karjai közé vetem magam.
Csípős hideg támadja meg a fedetlen lábaimat, s egy kicsi a kabátom alá is beférkőzik, mégsem hívok taxit. Hazudtam Liamnek, nem vagyok jól, összetörtem. Bármennyire is szeretném tagadni, szeretem Harryt. A legborzasztóbb dolog volt látni, hogy mást csókolt, mikor előtte még pontosan engem akart. Három utca választ el a meleg otthontól, amikor leszakad az ég, s hideg cseppek árasztanak el. Leveszem a magassarkúim, és bár hiába mindegy már, futni kezdek.

A forró fürdő kellemesen ellazít, kontyba kötött hajjal, s az alvós pólómban csoszogom le a konyhába. Megpróbálok vacsorázni, akármennyire sincs kedvem hozzá. Egy szendvics után, fáradtan zuhanok be az ágyamba, miután egy pohár vizet és fájdalomcsillapítót készítek ki az éjjeliszekrényemre. Még halkan érzékelem, ahogy a srácok is haza érnek, de szemeim ólomnehezek, így csak átfordulok a másik oldalamra, s alszok tovább.

A reggelem fejfájással kezdődik, ki vagyok száradva és a problémáim sem oldódtak meg. Miközben a gyógyszerért nyúlok, tisztán villannak be emlékképek, s arra is emlékszem, milyen rosszul aludtam, pedig az elején nagyon is egyszerű volt. Többször is felriadtam, hogy sírok, amit arcizmaim enyhe zsibbadással jeleznek.
Összeszűkül a gyomrom. Szükségem van a legjobb barátomra, de nem lehet mellettem. Gondolom az éjszakát is annál a lánynál töltötte.
Kótyagosan botorkálok le a lépcsőn. Louis és Niall elnyúlva alszanak a kanapén, Zayn a konyhában ül, fejét az asztalon tartja, Liamet pedig a sütő körül találom.
- Jó reggel! – köszönt vigyorogva. – Hogy vagy?
- Jó reggelt! – mosolyodom el én is. – Nem valami jól, többször is arra keltem, hogy sírok – húzom el a szám. Liam végig simít a fejemen, miközben egy nagyobb adag rántottát helyez elém.
- Haza jött legalább? – kérdezem. Csak ennyi kell a nyugalmamnak.
- Igen. Nem engedtük, hogy ott maradjon – biztosít, én pedig nyugodtabban kezdek neki a reggelimnek.
- Haza fele jövet két bokrot összehányt, végig téged keresett, azt üvöltözte, mennyire szeret. Szerintem már régen nem emlékszik arra a csajra – rántja meg lazán a vállát.
- Ha mégis, akkor én magam keresem meg – csatlakozik Zayn is a beszélgetésünkhöz.
- Te ébren vagy? – Liam arcára döbbenet ül ki.
- Eddig aludtam, de az éneklésedtől nem lehet aludni, aztán neki álltatok beszélgetni – morog a pakisztáni srác. Mosolyogva mögé lépek, majd finoman megölelem.
- Szeretlek titeket – mosolygok rájuk, s bár a tegnapi nap betett, a mosolyom mégis őszinte.
- Mi is szeretünk – simít végig a kezemen Zayn. Egy ideig még beszélgetünk, már az étvágyam is kezd megjönni, amikor kinyílik az ajtó, s Harry botorkál be.
- Reggelt! – morogja, miközben a szekrényhez lépve gyógyszer után kutat. Beveszi a pirulát, majd felénk fordulva, tekintete ellágyul, ahogy rám néz, homlokon puszil, végül ledobja magát a mellettem lévő székre. A feszültség kézzel fogható, Liam és Zayn szemei szikrákat szórnak, míg Harry józanodni próbál, a körülötte lévő dolgokból pedig semmit sem érzékel. Nem bírok itt maradni.
- Felmegyek, pihenésre van szükségem – töröm meg a csendet, majd miután megölelgetem a két srácot, Harry mellett pedig, szó nélkül sétálok el.
- Szólj, ha szükséged van valamire! – mosolyog Liam.
- Emily! – kimérten szólít. – Mit nem mondasz el megint? – kérdezi, szemeiben pedig kétségbeesés csillan. – Azt hittem legjobb barátok vagyunk, most pedig gondolom ezt is én tudom meg utoljára.
Szólásra nyitom a szám, a hangok mégis cserben hagynak, megrázom a fejem és folytatom az utam. Még hallom ahogy Zayn és Liam próbálja elmagyarázni a történteket, de már ez sem érdekel, kulcsra zárom magam mögött a szobám ajtaját, majd ahogy ismét felvillannak az emlékképek ismét sírásban török ki.

*~ Harry Styles *~

A fejfás kínoz, szükségem van egy gyógyszerre. Nem emlékszem semmire a tegnap estéből, és Emily sincs mellettem, félek ismét valami hülyeséget csináltam. Lassan botorkálok le a lépcsőn, szórakozva figyelem ahogy Louis és Niall a nappaliban alszanak, a konyhában pedig megtalálom a többieket is. Zayn az asztalnál alszik, Emily pedig mellette ücsörög, miközben Liammel társalog.
- Reggelt! – nyögöm ki nehezen, miközben gyógyszer után kutatok. Beveszem a kis pirulát, puszit adok Millynek, majd a mellette lévő székre vágódom. Furán néznek rám, erősen próbálom összerakni az estét, de bárhogyan is szeretném nem sikerül.
Először a piros füzet jut eszembe, de ha valóban az lenne a baj, utána rossz kedve lett volna. Kizárásos alapon a szórakozóhely marad. Remélem nem csináltam akkora hülyeséget.
- Felmegyek, pihenésre van szükségem – motyogja, megöleli a többieket, ám én kimaradok a sorból.
- Szólj, ha szükséged van valamire! – mosolyog rá Liam, nálam pedig elszakad a cérna.
- Emily! – szólítom meg, akármennyire vagyok bátortalan, a hangom nem ezt mutatja. – Mit nem mondasz el megint? – kérdezem. – Azt hittem legjobb barátok vagyunk, most pedig gondolom ezt is én tudom meg utoljára.
Szólásra nyitja a száját, mégsem mond semmit, megrázza a fejét, majd a szobájába indul.
Kirekesztettnek érzem magam.
- Tegnap este elmentetek táncolni, aztán úgy jöttetek vissza, hogy te megint meg akartad csókolni – kezdi Liam. – Miután te elmentél Niallel, később én is táncoltam vele, aztán meglátott téged.
- Téged látott Harry, egy másik lányt csókoltál, miután ő azért utasított el téged, hogy megvédje a barátságotokat – fejezi be Zayn.
- Ha elutasított, akkor miért volt baj, ha másnál kerestem vigaszt? – értetlenkedek továbbra is.
- Mert amikor ő akart elmenni Seannel, kiakadtál, miattad nem ment el. Te pedig egy kicsit többet iszol, mint kellene és inkább máshoz mész – emeli fel Zayn a hangját. – Nem lehetsz ennyire idióta.

*~ Emily Evans *~

Nem akarok beszélni vele. Szeretem, de jelenleg látni sem akarom. A takarómba burkolózva, bámulom a kedvenc gyerekkori mesémet. Régen mindig azt hittem, ha nagy leszek, én is gyönyörű hercegnő lehetek, azt tehetem, amit csak szeretnék, és lesz egy Simba nevű oroszlánom is. Tévedtem. Hiányzik, hogy újra gyerek lehessek, amikor minden tökéletes, és a legnagyobb problémám, hogy nem kapok csokit.
A Pocahontas című rajzfilm lassan véget ér, amikor kopogtatnak az ajtón.
- Ki vagy? – kérdezem, s csak reménykedek, hogy nem Hazz, jött látogatóba.
- Liam – hangzik a válasz, így kinyitom az ajtót, s valóban Liamet pillantom meg, kezében egy doboz fagyival. – Gondoltam, hogy mesét nézel, hoztam hozzá fagyit – nevet, majd miután a kezembe nyomja a hideg dobozt indulna is, ha nem szólok utána.
- Nincs kedved velem nézni?
- Azt hittem egyedül akarsz lenni. 
- Egyedül nem olyan jó, jelenleg pedig nem számíthatok másra – húzom el a számat. Liam együtt érző bólintását követően, a lejátszóba helyezem a következő mesét. Szeretem, hogy Liam mindig mellettem van, ha Harry nem teszi. Azonban most nem tudok a mesére koncentrálni. A lüktető fejfájás és a göndör barátom elvonja a figyelmem. Szemeim lassan lecsukódnak, és amikor legközelebb kinyitom őket, a szobán már teljes sötétség uralkodik, s az ágyat is egyedül uralom. Csak álmodtam vagy elaludtam, és időközben Liam csendben távozott, mielőtt felébresztett volna?

9.rész

- Úgy érzem, a csók óta valami nincs rendben. Úgy érzem kifordultam önmagamból –válaszolja, miközben próbál megnyugtatni.
- Amíg nem csinálsz semmi hülyeséget, nekem így is tökéletes vagy – mosolyodom el, majd szorosan visszaölelem.

- Ugye nem hagysz itt? – kérdezi, már a szobájában.

- Miért hagynálak?

- Mikor találkozol azzal Seannel? – kérdezi, s látom az arcán a szenvedést, pedig csak egy nevet kellett kierőltetnie a száján.
- Miért zavarna ennyire, ha elmennék? – az ajkamat rágcsálom, próbálok nem idegesnek látszani.
- A rohadt életbe is, mert szeretlek – mordul fel. – Nem akarom, hogy bajod essen, hát nem érted? – keze ökölbe szorul, legszívesebben a falba ütne, de a mozdulat a levegőbe fagy, e helyett az ágyára ül, kezeit pedig a hajába vezeti. Hiába rémülök meg, s legszívesebben itt hagynám, de tudom, hogy szüksége van rám. Előveszem a telefonom, ujjaim gyorsan mozognak, majd elégedett arckifejezéssel a barátom elé helyezem a készüléket.
Sajnálom, ma nem érek rá, amint lesz időm jelentkezem. Emily
- A barátságunk fontosabb, mint egy olyan srác, akit mindenki utál – simítok végig a karján, ő pedig pillanatok alatt, az ölébe ültet, miközben szoros ölelésbe von.
- Szeretlek Milly.
- Én is szeretlek Hazz – motyogom, miközben egy apró puszit hagyok a szája sarkában.
- Nincs kedved kicsit görkorizni, mint régen?  - kérdezi, sokkal, jobb kedvvel.
Szomorúan közlöm vele a tényeket, miszerint esik az eső, de kitartóságának köszönhetően nem adja fel.
- Ez eddig egyszer sem zavart téged.
- Az biztos – felnevetek, ahogy eszembe jutnak a régi emlékek, többek között az is, amikor perceken múlt, hogy nem a mentő vitt be a kórházba. – Remélem, azért nem akarsz ilyen veszélynek kitenni, mint régen.
- Kérlek, ne is emlékeztess rá – borzong meg. Percekig töpreng, amíg a hajával játszom, de nem kell sokat várnom a következő ajánlatára.
- Van a közelben egy korcsolyapálya és a tulajt is ismerem – kacsint. – Ha elkészültél mehetünk is.
Kelletlenül mászom ki az öléből, szeretem, amikor kedvemre ölelgethetem, vagy csak hozzábújhatok, hiszen másnál nincs ilyen lehetőségem. Mielőtt kiérek a szobájából, tájékoztat, hogy a többiekkel is nekem kell beszélnem, ha már arra járok, így egy fejrázás után, mosolyogva, pattogok le a lépcsőn.
- Minden rendben? – kérdezi Niall, én pedig vigyorogva ölelem át a nyakát.
- Ennél jobb nem is lehetne. Úgy gondoltuk, hogy a rossz idő ellenére, elmennénk korcsolyázni, a nemes feladat pedig nekem jutott, miszerint szóljak nektek is – vázolom fel a helyzetet.
- Miért kell erről nekünk is tudni? – értetlenkedik Louis.
- Mert ti is jöttök – mondja egy hang a hátam mögül. Harry igyekszik lefelé a lépcsőn, miközben egy fekete pólót húz át a nyakán. – Már ha van kedvetek – egészíti ki mondandóját, ahogy mellénk ér.
- Miért ne lenne? – egyszerre kapják össze magukat, majd egy kisebb eszme csere után, együtt indulunk vissza az emeletre készülődni, Harry kivételével, aki a konyhába megy, reggelizni.

Időközben a csapatunk Perrievel is kiegészül, így együtt várjuk a haját igazgató Zaynt.
- Perrie, szerintem menj fel utána, mielőtt Louis teszi meg – nevet Danielle, mire a lila hajú lány kuncogva mássza meg a lépcsőt.

Az üres parkolóban várakozunk, amíg Harry a telefonjában keresgél.
- Szia, Bill. Igen. Már itt vagyunk. 9 fő. Rendben, megvárjuk – egy ideig még beszélnek, majd miután bontja a vonalat, újabb várakozás következik. 10 perc múlva befut egy fekete kocsi is, egy negyven körüli férfi száll ki, majd futni kezd a bejárat felé. A telefonjához nyúl, de Harry kipattan a kocsiból és felé siet. Ebből arra következtetünk, hogy nekünk is menni kellene, így mi is és a mellettünk lévő kocsi is kiürül. Sajnos London nem a meleg napsütéses időről híres, így kissé elázva érünk a bejárathoz. Bill mosolyogva üdvözli a fiúkat, majd a barátnőiket, végül rajtam állapodik meg a tekintete, s én is készségesen bemutatkozom neki.
- És te kihez tartozol? – kérdezi nevetve, mikor észreveszi, hogy mindkét oldalamon áll valaki. Harry átdobja kezét a vállamon, s már egyből magyarázkodni kezd.
- Hozzám. Ő a legjobb barátnőm, de nem vagyunk együtt – sorolja az információkat. – És még mielőtt elfelejteném, elsősorban miatta jöttünk ide – vigyorog kitartóan.
- Igen Harry. Kend rám az egészet nyugodtan – morgom az orrom alatt, de a színészkedésből másodpercek alatt átmegyek nevetésbe, Bill beszólása miatt. Amíg mi beszélgetünk, a többiek az előtérben várakoznak.
- Vigyázz rá Styles, ritka kincset tartasz a legjobb barátnődnek – kacsint a göndörkére. – A korcsolyákat tudod, hol találjátok, a kulcsokat pedig neked adom, ha végeztetek zárjatok be. Jó szórakozást! – mondja, majd ahogy érkezett, el is tűnik.
Harry irányításával indulunk cipőt cserélni, majd már totyogunk is a jégre. Liam Daniellet tanítgatja, Zayn és Perrie, már gyakorlott mozdulatokat tesznek, Eleanor próbálja megóvni a barátja testi épségét, amíg Niall a térdére hivatkozva, kint ücsörög. Harry eléggé jártas a korizásban, így nekem ő segített elsajátítani pár trükköt, hiszen az alapokat hamar megtanultam. Ismét kezdem azt érezni, mint régen. Felhőtlenül boldog vagyok a legjobb barátommal, és senkinek sem számít, hogy ő a világ egyik leghíresebb és legsikeresebb fiúbandájának tagja. Amíg egymás társaságát élvezzük, Louis egy nagyobb esés következtében pihenni indul, így a fiúk is leválnak, hogy Niallt szórakoztassák, míg én a lányokkal maradok pár kör erejéig. Nagyokat lélegezve, ülök le az egyik fotelba, régen mozogtam már ennyit.
- Louis a mosdóba ment – tájékoztatja Liam, Eleanort, mikor látja, hogy a lány zavarodott arckifejezéssel ül le.
- Nem is azért aggódom, hogy nincs itt, hanem, hogy nem csinál hülyeséget – mondja inkább nekünk mintsem Liamnek. Miután az elveszett tagunk is visszatér, kezdhetünk szedelőzködni. Eleanor vállalkozik a pálya bezárásához, Lou pedig vele tart, miszerint barátnője fél egyedül.
Amint az előtérbe érünk enyhe meglepetés fogad minket. Egy kupac cipő összecsomózva áll a kanapé mellett, míg a többit a jelek szerint magunk kereshetjük meg. Danielle bosszús arccal vágódik le a kanapéra, az ölébe veszi a hatalmas cipő csomót, majd elkezdi kicsomózni, míg Perrie hasonló arckifejezéssel indul a segítségére.
- Fogadni merek, hogy Louis műve ez is – morog Zayn, miközben legalább 3 cipőt próbál lehalászni az egyik lámpáról.
- Pont, ahogy El, megérezte – motyogom, miközben a további lábbelik keresésre indulok.
Utam sikertelenül vezet a női mosdóba, de amikor kijövök nevettető látvány fogad, ahogy Niall Liam nyakába csimpaszkodva, Harry székek segítségével, míg Zayn egy egyszerű seprűvel vadászik. Mindössze egy pár hiányzik, amikor harmadszorra járjuk végig az egész épületet.
- Tomlinson, hol a cipőm? – üvölti Harry, s szemeit idegesen mereszti barátjára, aki a kanapén terpeszkedve, nyelvével barátnője szájában matat.
- Miért engem kérdeztek? – háborodik fel ő is.
- A te cipőd pedig, érdekes módon nem tűnt el, ahogy Eleanoré sem, mégis csak te lehetsz ennyire hülye – morog Zayn. El suttog valamit, amiért Louis felpattan, s pár perc múlva sértődött fejjel, nyújtja át Harrynek az elveszett cipőket.

Miután az otthoni melegben elfogyasztunk egy-egy bögre forrócsokit, és a lányok is haza indulnak, fáradtan terülök el az ágyamon. Már szinte percek választanak el, éppen kezdek álmodni, amikor kivágódik az ajtóm.
- Ne mondd, hogy aludni akarsz! – húzza fel Harry a szemöldökét.

- Miért mit szeretnél csinálni? – kérdezem, szemeim pedig továbbra is csukva vannak.
- Arra gondoltunk, hogy elmehetnénk a Funky Buddhába. – vigyorog, s amíg a válaszomra vár, az asztalom mellett foglal helyet.

- Ez mi? – hirtelen kapja fel a piros, vastag füzetem, amiről azt hittem sikerült elrejtenem.

- Tedd le! – parancsolok rá kétségbeesetten és már indulok is felé.

- Mi ez? Emily mióta titkolózol előttem?

- Ha annyira szeretnéd tudni, történeteket kezdtem el írni, de nem szeretném egyelőre, hogy más is lássa, kérlek ne is nézz bele, ígérem, te fogod látni először – alkudozom, ő pedig a lapok közé tolja hüvelykujját.
- Nem olvasok bele, ha velünk bulizni. – egyezkedik.

- Nincs kedvem – teszem karba a kezeimet, amit meg is bánok. Egy hirtelen mozdulattal kinyitja a füzetem. Nem néz bele, egy pillantással se méltatja, bennem mégis megáll az ütő.- Szóval?- Harry, kérlek! Elmegyek. Győztél, csak csukd be azt a rohadt füzetet, és tedd vissza a helyére, különben elfelejtheted, hogy bármi közöd is lett volna hozzám – mérgelődöm.- Fél óra múlva indulunk. – mosolyog, puszit lehel az arcomra, majd kisétál. 

Egy halvány rózsaszín koktélruhát választok, fekete mintával. A szokásos sminket kenem magamra, a hajamat pedig egyenesre vasalom. Pont időben végzek, mégis sietek, így a folyosón Harry mellkasának ütközöm. Fehér inget visel, barna nadrággal.
- Gyönyörű vagy! – mondja, miután végig mér.
- Köszönöm! – sütöm le a szemeimet. – Te sem nézel ki rosszul.
Nagy meglepetésemre, már Zayn is harci szerelésben ácsorog. Nyomorogva szállunk be a taxiba, majd rövid időn belül, megkönnyebbülve pattanok ki. A tomboló tömegen átkeveredni a legnehezebb, néhányan belemarkolnak a fenekembe, legszívesebben megfordulnék és minden egyes alkalommal felpofoznám az illetőt, e helyett egyre jobban szorítom Harry kezét, aki előttem tör utat nekünk.
Miután kényelmesen elhelyezkedünk az egyik VIP bokszban, Louis szó nélkül pattan fel, percekkel később pedig egy kisebb tálcával tér vissza. A harmadik kör után kezdem elveszíteni önmagam, karon ragadom Harryt, s a tömegbe húzom. Eszeveszett módon őrülünk meg a kedvenc zenémre, amit egy lassú dal követ. Csípőmre helyezi kezét, ezzel engem irányítva, majd egyre közelebb hajol.
- Meg szeretnélek csókolni – motyogja ajkaimra. Szeretném, ha megtenné, de kettőnk közül én vagyok a józanabb, így nekem kell hárítanom.
- Részeg vagy. Emlékezz a múltkori esetre is.
- Nem emlékszem semmire – görbül le a szája. Egy ideig még szenvedek vele, majd a lassú zenét, ismét egy gyorsabb váltja fel, mi pedig szép lassan visszaindulunk a többiekhez. Egyedül én ülök le, Hazz, karon ragadja Niallt, majd el is tűnnek. Előveszem, a telefonom majd videóra veszem őket, miközben egész jól szórakozom rajtuk.
- Miért jöttetek vissza? – kérdezi Liam, én pedig a videót leállítva, hozzá kezdek beszélni.
- Azt mondta, meg szeretne csókolni. Én megijedtem, ezért visszajöttünk, nem szeretnék kockáztatni, pedig látszik, mennyire nem emlékezne semmire. És te miért vagy józan? – húzom fel a szemöldököm.
- Valakinek vigyáznia kell rátok – rántja meg lazán a vállát, majd feláll, s kezét felém nyújtja.
- Gyere, táncolj velem. A csókveszély nálam úgysem fenyeget – nevet fel, én pedig beleegyezem. A tömeg közepére mászunk, ahol nem messze, Louis és Zayn egymásba borulva lassúznak, a zene ellenére. A jó kedvem kezd ismét visszatérni, azonban Liam válla felett meglátom valamit. Valamit, ami hiába igaz, nem akarok hinni a szememnek.

8. rész

Nincs kedved holnap találkozni?  Sean.xx – többször is elolvasom, azonban mégsem bírom felfogni, hogyan volt képes megjegyezni a számomat.

- Ugye nem mész el vele? – Harry hangja zökkent ki a gondolkozásomból, mire összerezzenek.
- Miért zavar ez téged ennyire?
- Mert már a parkban is bámult, még le is álltál vele beszélni. Nézd, nem akarok bele szólni az életedbe, de mint legjobb barátod azt mondom, ne menj. Nem bízom benne, rossz előérzetem van.
- Szerintem pedig inkább bennem nem bízol – mondom, kissé ingerültem, majd az üres poharamat felkapva, a konyhába sietek. Nem tudom kinek is szólhatnék, végül Zayn mellett döntök.
Ki tudnál jönni picit a konyhába? – pötyögöm be a rövid üzenetet, aki pár perc múlva már előttem toporog.
- Mi történt a veszekedés óta, hogy már nem is Harryt hívod? Ugye jól vagy, és nem tettél semmi kárt magadban? – zúdítja rám a kérdéseit, majd egyből a karomat kezdi vizsgálni.
Nem, csak kiborultam. Nem is akartam találkozni azzal a gyerekkel, Harry pedig már egyből kombinál – szabadkozok egyből – Még mindig a kanapén ül?
- Tudod, mennyire aggódik érted? Egyikünk sem találta szimpatikusnak, csak nem mondtuk el, mert nem tudtuk mi a véleményed róla – aranyos, ahogy Harryt védi, s ezzel együtt valahogy én is megnyugszom.  – Egyébként, nem. Ahogy te a konyhába, ő a szobájába sprintelt, duzzogni. Miért nem beszélitek meg ezt az egészet?
- Nem tudom. Jelenleg nincs kedvem vele beszélni – húzom el a számat.
- Ez volt minden, amit mondani szeretnél, vagy jól látom, hogy van más is? – emeli égnek a szemöldökét. Emlékszem régen, mennyire nem jöttünk ki Zaynel, most pedig minden egyes apróságot képes felfedezni bennem, hiába is szeretném elhitetni, mindenkivel, hogy minden tökéletes. Lesütött szemekkel, motyogom el egyetlen kívánságomat, majd összeszorított fogakkal várom a válaszát.
- Szó sincs róla. Mil, ezzel nem oldasz meg semmit, nem lesz jobb a helyzet, és az asztmádnak sem teszel jót – szemei kikerekednek, miközben végtelen kioktatásba kezd. Tudom, mennyire nem kellene ezt tennem, de ha azt szeretné, hogy beszéljek Harryvel, le kell nyugodnom, s némi gondolkozás is rám fér, így rövid unszolás után beadja a derekát. Szemeit behunyva, hosszan fújja ki a levegőt, majd a kezembe csúsztatja a kis dobozkát.

- Első és utolsó alkalom, rendben?- ölel magához. – Ha nem akarod, hogy a többiek megtudják, és gondolom, nem akarod, hagyd magadnál és majd dobd be a szobámba – ereszt el egy féloldalas mosolyt.
- Köszönöm Zaynie – apró puszit nyomok, kissé borostás arcára, majd együtt indulunk el a nappaliba, de amíg ő levágódik a többiek közé, én elmarok egy pokrócot és az udvar felé sietek.
- Hova megy pokróccal, ilyen sötétbe? – hallom Liamet, de Zayn azonnal megvéd, miszerint, ő küldött ki, hogy lenyugodjak, és semmi szükség a felügyeletemre sem.

Miután az üvegajtót is visszatolom, csak állok és bámulok. A fiúkat nézem, akik jókat nevetnek egy poénon, s mindössze csak Zayn tudja, miért is jöttem ki valójában. Sokszor elgondolkozom, milyen lenne az életem nélkülük. Ha nem ismertem volna meg Harryt még az oviban, vagy Simon nem csinált volna belőlük csapatot, bárhogy is gondolom a vége mindig ugyanaz. Unalmas, üres életem lenne, és nem ismerném ezeket a csodabogarakat, akiket most a barátaimnak nevezhetek. Én sosem viszonyultam hozzájuk úgy, hogy ők híresek, hiszen Harryt kiskorom óta ismerem, így könnyebben ismertem a fiúkat is. Kivétel nélkül szeretem őket, és tudom, hogy bármi is történjen, ki fogok állni mellettük. Még a göndörkéért is, aki miattam duzzog a szobájában. Egy ideig csak ülök az egyik műanyag széken, már szinte sikerül lebeszélnem magam, de mégsem vetem el ezt az ötletet. Kinyitom a dobozt, egy szálat az ajkaim közé szorítok, elmarok egy öngyújtót az asztalról, majd meggyújtom a számban fityegő cigarettát. Egyáltalán nem vagyok büszke magamra, de az élet hibák nélkül, teljesen unalmas lenne. Nagyokat szívok, s hagyom, hogy a nikotin végig áramoljon bennem, miközben elbambulok a füst, csodálatos táncán a kissé csípős levegőben. Hirtelen pattanok fel, amikor eszembe jut, hogy ezt a többiek bentről mennyire tökéletesen láthatják, bár takarásban ülök, de ha én nem is a füst biztosan szemet szúr, így a kertbe sietek, ahol fel-alá mászkálok, majd egy idő után leülök.

 Hamar megnyugszom, s már nem is Harryn gondolkozom. Ahogy a füsttel szórakozom, felröppenek előttem a régi sötét, néhol mégis csodálatos múltam képei, amiről, talán nemhogy Harry, de senki sem tud. Nem vagyok büszke arra a korszakomra, de Harry a karrierje miatt nem lehetett velem, nekem pedig eszem ágában sem volt az útjába állni, így megpróbáltam új barátokat szerezni, úgy tűnik nem jártam sikerrel, viszont ahogy a fűben fetrengek, sikeresen megvilágosodom, hogy bármi is történjen, szükségem van Harryre.
Miután elszívom a szálat, kicsit még várok, hiszen a bandából Zayn kivételével Liam és Louis is dohányzik, ezen kívül nem hiszem, hogy Niall vagy esetleg Harry se ismerné fel ezt a jellegzetes szagot, amit most én is magamból árasztok. Már szinte elalszom, amikor rájövök, ideje bemennem, ám amikor befelé sétálok, a vér is megfagy bennem, s a lábam is földbe gyökerezik. Tiszta rálátásom van mindegyikőnk szobájára. Egyikben sem ég a villany, azonban az egyikben mozgolódást fedezek fel, méghozzá Harry függönye mozog természetellenesen. Tudom, érzem, hogy meglátott, s ez miatt egyre nagyobb undort érzek magam iránt. Biztosan csalódott bennem.
A srácokat ugyanúgy találom, annyi különbséggel, hogy már szinte alszanak. Elmormolok egy Jó éjszakát! majd az emeletre sietek. Megállok Zayn szobája előtt, halkan nyitok be, és az ágyára helyezem a dobozát. Tudom, hogy Harryhez kell mennem, de nincs bátorságom. Hiába állok meg az ajtaja előtt, ha mégis a saját szobámba nyitok be. A pokrócot és az aznapi ruhámat is a szennyesbe szórom. Alaposan fürdök meg, még a hajamat is újra mosom, s miután felöltözöm, sort kerítek a fogmosásra is. Pár percig csak állok a szoba közepén, majd lábaim önkéntelenül indulnak el. Egyenesen a folyosóra visznek, végül Harry szobája előtt találom magam. Ismét. Nem tudom mit kéne tennem, így halkan kopogok. Várok egy kicsit, majd a kilinccsel próbálkozom, de hiába mozdítom el, a fehér fa, mozdulatlan marad. Nagyon jól tudom, hogy ébren van, mégis ott hagyom. Talán holnap több eséllyel indulok. Már az ágyamon ülök, amikor a harmadik üzenetet kapom Seantől, de figyelmen kívül hagyva őt, átugrom a Gyökér névre. Tudom, hogy ébren vagy, de ha esélyt sem adsz a magyarázkodásomra, akkor jó éjszakát! <3

Csak ennyit írok, miközben bízom abban, hogy ezzel megpuhítom. A szobában már sötét van, csak az éjjeliszekrényen lévő telefonom világítja be a helységet, egy-egy újabb üzenet érkezésekor. Mindig megnézem, de sosem attól kapom, akitől igazán várnám, így figyelem nélkül hagyom őket. Percek választanak el az elalvástól, amikor kinyitódik az ajtóm. Egy alak rajzolódik ki, aki az ágyamhoz sétál, de amikor az ágyam mellé guggol, s a telefonom ismét felvillan egy újabb üzenet érkezésekor Harry meggyötört arca köszön vissza rám a sötétből.
- Te nem alszol? – illetődik meg.
- Hogyan tudnék aludni, ha haragszol rám? – motyogom a párnámba.
- Miért csináltad? – faggat.
- Melyikre gondolsz? – az arcom szinte eltorzul, s csak reménykedem, hogy az első esetre kérdez rá.
- Tudod, jól, hogy láttalak. Már régen nem haragszom a parkos esetre. – ecseteli, én pedig inkább elsüllyednék, minthogy erről beszéljek vele. Mégis hosszasan beszélgetünk el erről a témáról, s már sikerül is megnyugtatnom, amikor a telefonom belerondít a képbe egy újabb üzenettel. Megnyitom a kis ablakot, de ahogy meglátja, ismét elpattan benne valami, hiába szólok utána, mintha nem hallana, csak kiviharzik a szobámból.

Fáradtan ébredek fel. Az egész naphoz semmi kedvem, tudva, hogy Harry neheztel rám, ha a cigi miatt nem is Sean miatt biztosan.

5-re legyél a Parkban, annál a padnál ahol megismertelek S.xx – ez az utolsó üzenet tőle, úgy tűnik hajnali 3-kor feladta a küzdelmet. Nem akarok találkozni vele, de bunkóság lenne egyből visszautasítani, még akkor is, ha ilyen nyersen közölte velem, hogy mit szeretne ma.

Miután felöltözöm, és rendbe szedem magam, a konyhába csoszogok.
- Már azt hittük fel sem kelsz! – vigyorog Eleanor, majd a fiúk is köszönnek, míg én csak egy Jó reggeltet vagyok képes kinyögni, azt is csak az orrom alatt morogva. Reggeli után, úgy döntök, csatlakozom a többiekhez, így egy kiscicához hasonlóan az egyik fotelba kuporodom.
- Harry azóta sem jött le? – kérdezem.
- Reggelit sem evett, a szobája pedig zárva.
- Úgy látszik akkor feleslegesen beszéltem vele este is – túrok a hajamba.
- Te beszéltél vele? – Zayn szinte az asztalra köpi a narancslevet, miközben a többiekkel együtt hatalmas szemekkel rám bámul.
- Be akartam menni hozzá, de az ajtaja zárva volt, mielőtt lefeküdtem írtam neki egy üzenetet, aztán nem sokkal később átjött. Beszélgettünk, de amikor megkaptam legalább a századik SMS-t Seantől, szó nélkül kisietett a szobából – hadarom le egy szuszra. Liam szólásra nyitja a száját, azonban más hang szólal meg.
- Kösz, hogy így kibeszéltek – Harry a lépcső közepén ácsorog. Egy bokszeren kívül semmi sincs rajta, haja kócos, szemei alatt halvány karikák éktelenkednek. Mielőtt bármit is mondhatnék, a konyhába siet, én pedig sóbálványként ülök, majd miután megemberelem magam, a telefonomat szorongatva utána sietek.
- Elárulnád, hogy miért csinálod ezt?  - förmedek rá.
- Mit akarsz? – válaszol flegmán.
- Esetleg beszélni veled. Hajnalban olyan jól sikerült, te pedig ismét megsértődsz egy olyan üzenet miatt, amire még válaszolni sem vagyok hajlandó – már szinte üvöltök, és érzem a többiek jelenlétét is a hátam mögül. A feszültség kézzel fogható. Nem válaszol. Látom, hogy legszívesebben kikerülne, s visszamenekülne a szobájába, de nem hagyom. Az arcába nyomom a telefonom.
- Tessék! Nézd végig az üzeneteket. Ő próbálta fel venni velem a kapcsolatot, nem én. Hiába küldött több szász üzenetet, egyre sem válaszoltam. De ha ennyire nem bízol bennem ott a híváslista. Láthatod, hogy nem történt semmi – idegesen fújom ki a levegőt, miközben karjaimat a mellkasom előtt keresztezem.

Egy ideig még a készüléket fürkészi, arcán megnyugvás suhan át, miközben a telefont a konyhaszigetre helyezi, engem pedig szorosan magához ölel.
- Ne haragudj! Annyira idióta vagyok – mindössze ennyit mond.
- Régen, ha veszekedtünk 10 perc múlva már úgy viselkedtünk mintha semmi sem történt volna, most pedig kapok, egy üzenetet te pedig bezárkózol a szobádba. Nem szeretnélek elveszíteni, szükségem van rád – sírom el magam.

7.rész

Sziasztok.:) Nincs sok mondani valóm, először is megszeretném köszönni, hogy ennyien olvassátok a blogot, sokat jelent, hogy ennyien vagytok. Nagyon örültem az előző résznél a hozzászólásnak is. Szerintem nem lett olyan érdekes ez a rész, de majd ti eldöntitek. Nem húzom tovább az időt. 

Jó olvasást, és komizni ér!:))
Nonci.xx

*~ Emily Evans*~

Nem tudom Hazz mire készül. Izgulok. Már több mint 1 órája kocsikázunk körbe-körbe a városban, amikor végre leparkolunk egy fehér épület előtt. Miután kisegít a járműből, együtt lépünk be az épületbe. Lifttel érkezünk a harmadik emeletre, ahol egy nagy terem vár minket.
- Menj csak nyugodtan – mosolyog.
- Nem merek, nem tudom, mi van ott – tördelem az ujjaim. Harry néha ijesztően kiszámíthatatlan, hiába ismerem évek óta, így tartok az újabb meglepetésétől, bár tudom, hogy semmilyen rossz szándék nincs benne.
- Semmi olyan, amitől félned kéne – puszil a hajamba. Kezét a kilincsre helyezi, majd egy határozott mozdulattal belöki előttem az ajtót. A nagy terem üres, egyik fala végig borítva üveggel, az egyik sarokban pedig egy színpadnak szolgáló emelkedő kap helyet, ami előtt ugyancsak három ember ácsorog. Danielle-t szemvillanás alatt felismerem, aki mosolyogva magyaráz valamit a nekem háttal álló két személynek. Egyikük férfi, míg a másik nő, s hosszas bámulás után a felismerés villámcsapásként hasít belém.
- Ez most komoly? – kérdezem. Nem válaszol, mindössze csak azt az elégedett mosolyát látom az arcán pihenni. Megfogja a kezem, s már vezetne is beljebb amikor Liam vágtat el mellettünk, s meg sem áll a barátnője mellett. Édes kis csókban forrnak össze, majd az említett srác bemutatkozik Danielle beszélgető partnereinek is.

Miután Harry is bemutatkozik, Liammel karöltve helyet foglalnak az egyik sarokban heverő székekre.
- Remélem, tetszik a meglepetés – súgja a barátnőm.
- Ennél tökéletesebb nem is lehetne, köszönöm – válaszolom.
- Harrynek köszönd, az ő ötlete volt – kacsint. – Viszont lehet, el kell majd menniük kicsit, ahogy Pault ismerem – húzza a száját, én pedig együtt érzőn bólintok.
Néha elgondolkozom azon, hogyan is sikerült ilyen tökéletes barátokat szereznem, akik minden álmomat ismerik, s valóra is váltják azokat. Habozás nélkül megbízhatok bennük, és akikkel megoszthatom a bajaimat. Tény és való, hogy híresek lettek, ezt leszámítva nekem ugyanolyan hétköznapi emberek, mint bárki más.
 - Emily, gondolom, ismersz már minket, de azért bemutatkoznánk. Beto Perez vagyok – gyújtja felém a kezét a bőszén vigyorgó férfi, amikor feleszmélek.

- Én pedig Gina Grant – mondja a nő.

- Igen ismerlek titeket már régóta és nagyon örülök, hogy végre találkozhattam veletek, nagy rajongótok vagyok – mondom, s az ajkaimat kezdem el rágcsálni, de rá jövök, Harry ezt nem nézné jó szemmel, így abba hagyom.

- Honnan ismerted meg a zumbát? – kérdezi Beto.

- Magyarországról. Félig magyar vagyok, apai ágon, a középiskolát ott jártam ki, és pár nyaramat is ott töltöttem, de otthon Holmes Chapelben is eljártam néha.

- Ez nagyszerű. Mi is nem rég értünk ide, Danielle mesélt rólad pár dolgot, szóval, ha gondolod, kezdhetjük is.
Amíg Beto a zenét intézi, én a srácokhoz táncikálok, akik idő közben a bejárat mellett helyezkedtek el. Harry értetlen arckifejezésén elmosolyodom, szorosan megölelem, majd egy puszit lehelek a szája sarkába.
- Köszönöm Hazz, szeretlek.
- Ne köszönd, ez csak természetes, te szerettél volna felszabadulni. Én is szeretlek Milly.  – nevet fel édesen. Bármennyire is élvezem a társaságát és vele maradnék, nem tehetem, hiszen megszólal az első, számomra ismerős dal, s a csípőmet ringatva vissza sasszézom az előbbi társaságomhoz. Bemelegítés után legalább két táncot is végig lejtünk, ám amikor a rövid kis pihenő közben oldalra pillantok, Harry telefonját a zsebébe süllyeszti, halvány mosolyt ereszt el, puszit dob, majd Liammel a nyomában komótosan kisétál, pont, ahogy Dani említette. Rengeteg koreográfiát táncolunk, s ahogy én is, úgy ők is tanulnak egy két új mozdulatot, esetleg egy komplett koreográfiát is.
Már lassan 2 órája táncolunk, amikor az ajtó kinyílik, s öt fáradt, ám annál szeleburdibb srác esik be a terembe. Kényelmesen elhelyezkednek, majd amikor csend lesz, Gina el is indítja az utolsó dalt, mire gyermeki mosoly jelenik meg az arcomon, s szinte csukott szemmel hajtom végre a mozdulatokat. Az előre-hátralépegetéseket, merengue váltja fel, amit csípőmozgás követ. Fáradtan nyúlok a sarokban heverő üvegért, amiből mohón tűntetem el a már langyos folyadékot. Ernyedt izmaimat masszírozom, miután lenyújtunk, tudom mennyire fog ez fájni, nem csak holnap, legalább 2 óra múlva. Hálálkodva köszönök el a két világhírű oktatótól. Hatalmas szerencsével rendelkezhetek, hogy szántak rám időt, főleg, hogy a közelben jártak. A búcsúzkodás után, Danival a fiúkhoz sietünk, majd együtt pattanunk be az épület előtt várakozó fekete kisbuszba. Mosolyogva gondolok vissza erre a pár órára, ahol mindenki tanult valamit. Bármilyen meglepő, még Beto és Gina is tanult tőlünk valami újat, ami nem is baj, hiszen a profik is tanulhatnak.
Imádom  a spanyol zenét, Betot pedig azért mert még ha véletlenül is, de egy csodálatos mozgásformát hozott létre.
Mint kiderült, a hosszas kerülgetések nélkül, csak félórát kell kocsikáznunk, ennyi idő alatt, bőven kipihentem. Még be sem érünk, vita kezdődik, ki a kajafelelős, Niall önként vállalkozik, így Liam is mellé kényszerül, miszerint ő a leg felelősség tudóbb, ezek után Danielle szó nélkül igyekszik utánuk, mint egyedüli segítség. Megelőzöm a programszervezést, mielőtt ilyen állapotban engem is bevonnának valamibe is, így a fürdőszobámba zárkózom, ahol izzadt ruháimat a szennyesbe szórom, én pedig a zuhany alá állok. Kivételes alkalmak egyike, hogy nincs kedvem fürdeni, így alig 10 perc alatt készülök el. Tisztálkodás után hol máshol találnám meg a többieket, mint a nappali kanapéján szétterülve. Bárhogyan is számolom öt embert sikerül csak összeszednem, és Harry kivételével lennie kell még egy göndör fürtökkel megáldott embernek is a csapatban.
- Danielle? – kérdésem Liamnek intézem, mikor sikeresen rájövök, ki is hiányzik közülünk.
- A fürdőszobámban, zuhanyozik, nemsokára ő is jön – mosolyog.
- Ej, Liam, és te itt vagy még? – morog Louis, mire kisebb dulakodás kezdődik. Harry összehúzott szemöldökkel figyeli őket, majd lábával próbál helyet túrni. Hamar rájön, hogy ez nem kivitelezhető, ezért karomnál fogva, az ölébe ültet. Danielle, hamar érkezik vissza hozzánk, így Louis hosszas unszolására, vonakodva egyezünk bele, egy horror filmes délutánra.
A számomra ijesztő részeknél, Harry mellkasa kellemes védelmet jelent.
- Még mindig nem szereted a horrort, igaz? – súgja a fülembe, mire elmosolyodom.
- Ahogyan azt a mellékelt ábra is mutatja – morgom.

A kínzásom nem tarthat tovább 1 óránál, így miután ez a borzalmas film véget ér, Louis következő kívánságát kell teljesítenünk.
- Ugye kimegyünk még a parkba? – kérdezi teljesen fellelkesülve. – Július végét tapossuk, még bőven világos van, gyertek már – pattan fel, s már szalad is a cipőjéért.
- Persze, kutyánk amúgy sincs, viszünk téged. –nevet Zayn, majd komótosan utána indul.
- Poén Harry. – forgatja a szemét Louis, miközben még visszafordul, hogy összeismertesse a pakisztáni srácot a középső ujjával.
A Park mindössze 15 percre lehet, hiszen elég kihalt részen lakunk, nekünk mégis sikerül 1 órás utakat felfedeznünk, akárhányszor oda indulunk.
- Verseny a kedvenc padunkig? – ajánlja fel Louis, az újabb csodás ötletét, ám még szinte be se fejezi a mondatot, már futásnak is ered. Nevetve karolok Daniellbe, majd meglepődve veszem észre, hogy Niall is velünk maradt.
- Te miért nem futsz velük? – hökken meg Dani is.
- A térdem miatt. De elkocoghatok, ha zavarok – vigyorog, én pedig a másik karomat nyújtom felé.
Az első kanyart sem érjük el, amikor Harry felháborodott arcát pillantom meg, s ahogy a tekintetünk összetalálkozik, vonásai ellágyulnak.
- Elfoglalták a padunkat – morog Louis. – Valami díszhuszár ott firkál – húzza fel az orrát.
- Ti pedig inkább visszajöttök, minthogy kiállnátok a helyünkért? – nevet Niall. Lassan érünk oda, s egyre jobban érzem, hogy ha Danival nem teszünk valamit, itt hamarosan balhé lesz, így a barátnőm segítségével, tovább tereljük a srácokat a következő padig.
- Nem halunk bele, ha egy paddal arrébb kell ülnünk – mosolygok Harryre, amikor megpillantom felháborodott arcát.
- Mi nem is, de az a gyerek igen, ha továbbra is így bámul téged – kezei ökölbe szorulnak, én pedig óvatosan szétnyitom őket, majd szorosan mellkasához bújok.
- Nyugodj meg. Ne foglalkozz vele, amíg én sem teszem – simítok végig a karján.
- Ne haragudj, tudod mennyire féltelek! – ölel magához, én pedig felkuncogok aranyosságán.
- Elnézést a zavarásért, de maguk nem tartanak velünk a játszótérre? – Louis mindössze 5 cm-re van tőlünk miközben ránk ordít, így ijedten rebbenünk szét. – Végre! Már nem tudom, mióta próbálom felkelteni a figyelmeteket – mosolyog diadalittasan.
- De azt nem úgy kell, hogy közvetlen közelről a másik arcába visítasz, te szerencsétlen – förmed rá Harry, de játékos szemei mindent elárulnak. Louis kétségbeesetten kezd el rohanni, Hazz utána rohan, amíg én nevetve sétálok. Éppen a padunk előtt sétálok el, amikor, az ott ücsörgő fiú megszólít.
- Nincs kedved kicsit beszélgetni?
- Ami azt illeti, nem is ismerjük egymást, és amúgy is van programom – adom az egyszerű választ, de nem adja fel.
- Nagyon szimpatikus vagy, legalább 5 percre maradj – folytatja. Vonakodva tekintek el a feje mellett, ahol Louis és Harry egymáson fetrengve birkóznak, míg a többiek valamelyikkőjüknek drukkolva lógnak a hintán vagy épp a mászókán.
- Csak 5 perc – adom be a derekam, bár tudom, nem kellene.
- Hogy hívnak? – kérdezi, miközben bepróbálkozik egy csábosnak sem nevezhető mosollyal.
- Emily vagyok, és te?
- Sean. Kik voltak ezek a bájgúnárok itt körülötted?
- A legjobb barátaim. De örülnék, ha nem beszélnél így róluk, hiszen nem is ismered őket – fakadok ki, s már fel is pattanok mellőle.
- A kinézetük és a viselkedésük alapján ezt szűrtem le.
- Máskor jobban figyelj a részletekre – mondom cinikusan.  –  Mit csinálsz? – kérdezem már sokkal kedvesebben, amikor észreveszek egy füzetet az ölében.
- Horror történeteket írok, kíváncsi vagy rá? – csillan fel a szeme.
- Nem szeretem a horrort. – húzom el a számat. Már egy ideje beszélgetünk, már kezdem megkedvelni, aztán megpillantom mögötte, Harryt, aki haragos és kétségbeesett pillantással bámul minket. – Bocsi, de nekem most mennem kell – pattanok fel, hogy a többiek után siethessek, de elkapja a kezem. Meglepődöm előző cselekedetén, azonban kezemet továbbra is szorítja, miközben nekem intézi szavait.
- Legalább a telefonszámodat elkérhetem? – kérdezi.
- Ha nem töröd el a kezem.. – morgom, miközben az említett testrészemre pillantok, s amint elengedi, dörzsölgetni kezdem a kényes pontot. Elhadarom neki a rövid számsort, és reménykedek, hogy nem bírja megjegyezni, ilyen gyorsan. Mielőtt bármit is szólhatna, elsietek, jobb megelőzni a bajt, amit már azzal elrontottam, hogy ott maradtam, de ha Harry igaz barát, és megbízik bennem, akkor nem lesz semmi baj.
- Már azt hittem sosem jössz – dobja át kezét a vállamon, ahogy mellé érek.
- Sosem hagynálak itt titeket.
- Mivel kezd sötétedni, a többiek már elindultak haza. Louisból előtört a kisgyerek és megint üvegezni akar, a többi hülyeségről már lebeszéltük. – nevet fel édesen.
- Remélem, nem kell újra eljátszani a múltkori eseményeket -  cukkolom, mire nagy meglepetésemre egy puszit helyez el a szám sarkába, miközben valamit még dörmög az orra alatt.
- Eleanor is nálunk alszik ma, így biztosan el lesz foglalva – folytatja, én pedig fellelkesülök, hogy találkozhatok az említett lánnyal is.
A kapuban beérjük a többieket is, Eleanorral kiegészülve. Amíg a lányokkal karöltve a konyhába sietek, hogy vacsorát készíthessünk a fiúknak, ők addig ismét egy film után kutatnak. Hihetetlen, mekkora film mániájuk van, s csak remélni tudom, hogy nem Louis választ. Szendvicsekkel megpakolt tálcákkal egyensúlyozva lépünk be a nappaliba, s foglalunk helyet a már majdnem teljes csapat mellett. Óriási kő esik le a szívemről, amikor kiderül, hogy Adam Sandler fog ma este szórakoztatni minket, az egyik filmjével. Harry ölében ülve egy szendvicset majszolok, s már bőven túl vagyunk a film felén is, amikor a zsebemben rezegni kezd a telefonom, és SMS-t kapok egy ismeretlen számról.