Bejelentés!

Sziasztok!:)
Már feltűnhetett a címből is, hogy nem új résszel jövök. Nehezen vettem rá magam, de a suli miatt egy időre szüneteltetem a blogot. Nem fejezem be, folytatni fogom, úgyhogy, ha tényleg van aki szereti és olvassa is a blogom megnyugodhat. Koleszos vagyok, rengeteg órám van, időm sincs az írásra, a laptopom sem vihetem el, és a wifit is több százan használjuk. Ne haragudjatok, de muszáj így döntenem.
Hamarosan visszatérek, addig is jó tanulást mindenkinek és további szép napot!:)

Nonci.xx

30.rész

  A kocsi szép lassan megáll alattunk, mire halk sóhaj hagyja el a szám. Harry végig simít a combomon, majd egy bíztató mosolyt küld felém.  London egy elhagyatottabb részén vagyunk, ahol sokkal kevesebb eséllyel találnak ránk, mégsem tart órákba, hogy vissza érjünk a Direction házig. Ahogy kiszállunk a kocsiból, a csípős őszi szél bele kap a szövetkabátomba, így jobban összehúzom azt magamon, és szorosabban bújok Harryhez is. A fagyoskodásunk azonban nem tart sokáig, gyorsan szedjük a lábainkat, így hamarabb jutunk el a következő épület bejáratához. Ezt a lakást is, mint a többit hatalmas téglakerítés borítja el az utcától, és ha még ez sem védene meg a rajongók és paparazzik tömegétől egy fejlett biztonsági rendszert is elhelyeztek. A ház falai kívül fehérek, belül pedig épp olyan csodálatos, mint a többi, ami még jobban megnehezíti a választásunkat, pedig tudom, ha egy apró házat választanék, amiben egyedül is alig férnék el, Harry nyugodt szívvel oda is követne. Ahogy az ingatlanos végig vezet a szobákon, egyre jobban megtetszik ez a hely, a mérete is megfelel, hogy egy ideig ketten lakjunk itt, később pedig pár fővel emelhessük a létszámot.

- Tetszik? – húz a derekamnál fogva maga mellé Hazz, miközben a hajamba suttogva, nyom puszit az fejemre.
- Eddig ez a legjobb – engedek el egy apró mosolyt.
- Látom rajtad, ahogy azt is, hogy valami zavar. Mi a baj?
- Semmi. Tényleg nincs semmi, csak elgondolkoztam, milyen lenne az életünk a fiúk nélkül. Azért ez jóval kisebb, mint a jelenlegi házunk, mégis egyedül érezném magam, ha ti turnén lennétek, és valld be nyugodtan, hogy neked is fura lesz, úgy ébredni, hogy csend van és senki sem szívja le az életerőd alig 2 másodperc alatt.
- Valóban, de nem lakhatunk velük életünk végéig, és a változás sem jelent mindig rosszat. Ezen kívül biztosítalak róla, hogy hiába költözünk el, nyugtod sem lesz majd a többiektől, főleg egy baba mellett – mosolyog kacéran. – Szóval, intézkedhetek, hogy megvehessük végre az otthonunkat álmaink megvalósításához?
- Honnan tudod, hogy ez lesz az? – szemöldököm egészen a homlokomig emelem miközben, kérdő pillantásokkal bombázom Őt.
- Látom a szemedben – kacsint, majd amikor megbizonyosodik róla, hogy lemaradtunk a minket kalauzoló férfitől, lányos mozgásokkal tarkítva a keresésére indul, s ezt a mozdulatsort addig csinálja, amíg a keresett férfi a látókörébe nem kerül.
Néha tényleg elgondolkozom, Harry, hogyan akar gyereket vállalni, amikor szinte még ő is a gyerekkorát éli, mindenesetre mi jól szórakozunk rajta, legalábbis én biztosan.

Nyugodtabb szívvel érünk vissza a Direction házba, ahogy belépek, érzem ahogyan az otthon szó jelentése újra értelmet nyer a tudatomban. A nappaliban szétdobált cipők, kabátok, párnák és edények sokasága között megpillantom az oldalára fordított kanapé (?) mögött Niall és Louis fejét, arcukon hatalmas vigyor terül szét, amint észreveszik az érkezésünket. Már éppen kérdezném, hogy a viszonylag két értelmes bandatag merre található, és mi célból merték itt hagyni a fiúkat, amikor váratlan üvöltések között megjelennek ők is. Zayn szalad le az emeletről egy kuka fedelével, mögötte pedig Liam aki kezében egy seprűt tart harci eszköz céljából. Időközben előkerülnek a vízi pisztolyok és lufik is, én pedig menekülési célnak az emeletet választom, ugyanis Harry a nagy csata kezdetekor már nem volt jelen, egy fontos ügyre hivatkozva elhagyta társaságunkat. A korlát mögül, hatalmas nevetések között figyelem, ahogyan a maradék 4 tag erőltetett komolysággal próbál megküzdeni egymással, s már csak a festékes vödrök és spray-k társaságát hiányolom. Ahogy a magasból rajtuk szórakozom és megpróbálok kivédeni 1-1 véletlenül felém irányuló lufit, feltűnik, hogy pár év alatt jócskán sikerült Liamet is megrontaniuk. Fél óránál nem bírom tovább, így egy könyv társaságában a szobámba vonulok, ám amikor órák múlva elhagyom az egyetlen biztonságos helyet a lakásban az előbbi mulatságos jelenet még nem ér véget. A szép lassan kiürült csatatér közepére sétálok, amikor kinyílik a bejárati ajtó, Harry pedig egy apró mosollyal az arcán lép beljebb. Meglepetten néz körbe, majd átszeli a köztünk lévő távolságot, ajkait pedig az enyémekre helyezi. Felkap az ölébe és egyenesen a lépcső felé indul, majd hirtelen megtorpan.
- Hol hagytad, ezeket a majmokat?
- Próbáltam olvasni, úgyhogy nem tudom merre mentek, de a hangjukat most is hallom – félve fordítom a fejem az udvar irányába. Szemeim elkerekednek, még mielőtt szólni szeretnék Harrynek, hatalmas nevetés bukik ki belőlem.
- Mit találsz ennyire viccesnek? – orrát a nyakamhoz dörgöli, miközben még mindig az ölében tart.
- Nálunk már a wc papírok is tudnak repülni – kuncogok, Ő pedig követi a tekintetem az udvar felé, majd velem az ölében indul el az üvegajtó felé.
- De hülye vagyok! – ereszt le a lábaimra, majd visszaszalad az állítólagos nappalinkba, pár perc keresgélés után pedig kezében egy pléddel tér vissza, amivel engem bugyolál be.
Szerencsénkre a hatalmas udvar - ami inkább erdőre hasonlít – és a kevés szomszéd miatt, itt nyugodtan szórakozhatunk, amit a fiúk a hideg ellenére ki is használnak.
- Attól, hogy ennyire várjátok a havat, nem kell wc papírral beborítani az egész udvart! – kiáltok az előttünk szaladgáló Louisnak, aki csak egy vállrándítással elintéz, majd egy újabb tekercset megkaparintva kezdi el körbe tekerni Niallt.
 - Ha tudom, hogy ennyire borzasztóak, magammal vittelek volna – rázza a fejét Hazz.
- Rémesek, azt meg kell hagyni, de azért hiányozni fognak – mondom, miközben fejemet oldalra döntöm. A vékony pléd nem véd meg sokáig a hidegtől, így amikor megunom a fiúk idétlenkedését, Harry elé állok, a karjaimat átdobom a nyakán, majd halk nyüszítéssel jelzem, hogy vegyen fel. Kaján vigyorral az arcán nyúl a fenekem alá, majd az ölébe kap. Bent már sokkal melegebb van, viszont egyetlen hely sincs ahova sértetlenül leülhetnénk, így szó nélkül indul a konyhába, ahol a székek ugyanúgy össze vannak döntve, így a pultra tesz le, majd a lábaim közé helyezkedik én pedig a hajába túrva húzom közelebb magamhoz, majd a számat szépen metszett ajkaira helyezem. A hosszas csókcsata után, perverz vigyor jelenik meg az arcán, majd szólásra nyitja a száját, de a kérdése még engem is váratlanul ér.
- Mi lenne, ha rendet raknánk? – húzogatja a szemöldökét, miközben mellettem megtámaszkodik. - Ezek ott kint nem fognak maguktól rendet rakni.
A hirtelen jött felelősségteljes megnyilvánulásától nem jutok szóhoz, így egy ideig, csak értetlen arccal bámulok rá. Amint sikerül elkezdenünk a takarítást, hirtelen 4 csapzott alak jelenik meg előttünk.
- Elfogyott a wc papír? – kérdezi Harry unottan, miközben próbálja lemosni a ketchupot a falról (?).
- Nagyon szellemes vagy, esik az eső – biggyeszti le a száját Niall, majd a nappaliba indulnak és a még mindig oldalára döntött kanapén próbálnak meg elkényelmesedni miközben a tévét kapcsolgatják.
- Ekkora lelkesedést sem láttam még – rázza a fejét Harry.
- Legalább hagynak, takarítani – vigyorgok, majd mielőtt még a baj megtörténne a pulthoz lépek és gyorsan lekopogom. Háromnegyed óra alatt sikerül rendbe tennünk a konyhát, ami még így is a csata szebbik felét élte meg. Időközben a fiúknak sikerült elaludni, még egymás hegyén-hátán is, így nyugodtan neki állhattunk a nappalinak. Harry a rózsaszín esőkabátomba burkolózva indul el az udvarra, miszerint menteni kell a menthetőt, szívesen segítenék neki, de a lelkemre kötötte, hogy próbáljak élhetőbb környezetet varázsolni a nappalinak, így én a tojás és egyéb ételfoltos függönyöket kezdem el begyűjteni a nagymosásra. Másfél óra múlva, Harrynek sikerül végeznie az udvarral, így a segítségével csak háromnegyed órát töltünk a nappali rendbetételével.
A nap további részét az Ő ágyában töltjük, ugyanis nekünk is jár a pihenés, ha konkrétan majdnem az egész házat kitakarítjuk. A maradék időnket nagyrészt alvással töltjük.

*~ Harry Styles*~

Előbb ébredek, így még van időm nézegetni a karomban elterülő halkan szuszogó Angyalt, aki bármelyik pillanatban felébredhet. Imádom, hogy mélyebben tud aludni, mint Zayn, mégis egyből felébred, ha 2 percnél tovább figyelik. Mire sikerül kitalálnom az esti programot, halk nyöszörgésre kapom fel a fejemet, majd a karját kezdem el cirógatni.
- Jó reggelt Gyönyörűm! – duruzsolom a fülébe, amikor már sikerül magához térnie. Már a gondolataimtól is apró mosoly kúszik az arcomra, amit akárhogyan is szeretnék, nem tudok levakarni magamról. Egy ideig még beszélgetünk, majd a rendfenntartásra hivatkozva, kimászom mellőle, és a nappaliba sietek, ahol a fiúk a már helyére fordított kanapén terpeszkednek, s időközben Sophia, Eleanor és Perrie is megérkezett. Köszönök a lányoknak, még egyszer ismertetem velük a tervet, és nem utolsó sorban milliomodik alkalommal is megköszönöm a segítségüket. Visszasietek a szobámba, a látvány pedig megmosolyogtat, amint észreveszem Emilyt, összekuporodva az ágyamon ismét félálomban. Menyasszony pózban veszem az ölembe, majd a saját szobájába viszem, ahol leültetem az első fotelbe, ami a szemem elé kerül. Amíg szemeit dörzsölgetve próbál magához térni, a szekrényéhez lépek és egy ruha után kezdek kutatni. Amint sikerül az alkalomhoz megfelelő darabot megtalálnom az ágyára helyezem, Emilyt fürdeni küldöm, majd amikor megbizonyosodom róla, hogy szót fogad én is így teszek. Eszeveszett gyorsasággal hámozom ki magam a ruháimból, ezt követően pedig a forró zuhany alá állok. A fél flakon tusfürdőt elhasználom, majd a már kissé elszabadult hajamat is átmosom. A derekamra csavarok egy törölközőt, a másikkal pedig a fürtjeimet dörzsölöm szárazra. Nem szórakozom a ruhaválogatással, egy fekete szűk nadrágot és egy bézs színű inget választok, még utoljára ellenőrzöm a fontos dolgokat, majd elhagyom a szobám. A szomszéd ajtó is pont akkor nyílik ki, így elsőnek csodálhatom meg a barátnőmet. Én választottam neki a ruhát, mégis elakad a szavam, amint meglátom, haja egyenesen omlik a vállára, szemeinek pedig sötét árnyalatot adott. Nincs rajt sok smink, épp, hogy valamit tett az arcára, mégis lefagyok, amikor meglátom.
- Gyönyörű vagy! – nyögöm ki, miután sikerül sokadszorra is hülyét csinálnom magamból. Reakciómra egy édes mosollyal reagál, miközben kissé elpirul. Átszelem a kettőnk közötti távolságot, finom csókot lehelek ajkaira, majd összekulcsolom az ujjainkat, amíg a többiek elé érünk. Arca felélénkül, amint meglátja barátnőit, így szokásukhoz hűen üdvözlik egymást, miután a fiúk is agyon dicsérik, befut a házunk elé a várva várt autó is, így szép sorban elhagyjuk a házat, majd a már előre lebeszélt étterem felé tartunk.
- Miért nem mond senki semmit? – teszi fel Emily az elmúlt 10 percben már legalább a harmadik kérdését.
- Niallnek be nem áll a szája, mióta beszálltunk a kocsiba – Eleanor vigyorogva bök az említett személy felé, aki sértődést színlelve fordít nekünk hátat.
- Mindent elmondtam, amiről tudnod kell – simítok végig a kézfején, s remélem ezzel meg tudom gátolni a kérdéseit. Fél óra múlva sikerül az étteremhez érnünk, ám amikor belépünk az egész hely üres, pontosan, ahogy azt elterveztük, 9 főre van megterítve. Vacsora közben egyre izgatottabb leszek, mégis sikerül észrevennem, hogy Niall ismét egyedül érkezett, mégis jól szórakozik, magamban eldöntöm, hogy amint a terveimet valóra váltom, segítek megkeresni az elveszett hercegnőjét. Ahogy szinte már a vacsora végén vagyunk, egyre jobban közeledünk a várva várt időre, kezd elönteni a pánik. Mi történik, ha rosszul cselekszem? Ha én valóban ezt szeretném, de Ő nem? Kétségbeesett pillantásomra, Liam elsüti a megbeszélt jelet, ezzel próbál bíztatni, így nagy levegőt veszek és a barátnőm felé fordulok.
- Milly, amíg ideér a pincér, eljössz velem sétálni?
- Miért ne mennék? – vigyorog. Apró kezét óvatosan az enyémbe csúsztatja, majd elindulunk a terasz felé. Azt hiszi egyedül jöttünk, pedig a többiek is jelen vannak, mindössze olyan helyről néznek minket, hogy mi véletlenül se lássunk rájuk, szinte lyukat égetnek a hátamba a szimpla tekintetükkel. Ahogy a kilátást nézzük, szép lassan hozzám bújik, én pedig ahogy egyre magabiztosabban érzem magam, óvatosan eltolom magamtól, amit kissé értetlen arccal néz, majd amikor a zsebemből kiveszek egy aprócska dobozt és  letérdelek elé, szája ’o’ alakot formál, szemei könnyektől csillognak, arcán pedig mérhetetlen boldogság ragyog. Nem hiszem el, hogy ilyen érzelmeket tudok még mindig kiváltani belőle, pedig még meg sem szólaltam.
- Szerintem, már rájöttél mit is szeretnék – kezdem. – Egész úton egy betanult nyálas szöveget mondogattam, most pedig az év világon semmi sem jut az eszembe. Mindössze, csak annyit tudok, hogy amióta megismertelek az oviban magam mellett szeretnélek tudni, most pedig minden bátorságomat összeszedve kérdezem, Emily hozzám jössz feleségül? – darálom le szinte egyszerre, az első dolgot, ami eszembe jut. Mire végzek a monológommal, szüntelenül mosolyog, arcáról pedig megállíthatatlanul folynak a könnyek. Eltart egy kis ideig, mire válaszol, utána pedig megállíthatatlanul csakis egy szót mondogat, amitől hatalmas megkönnyebbülés ér. Felállok, Ő pedig a karjaimba veti magát, s egészen addig állunk így, amíg a többiek meg nem jelennek, miközben tapsolnak.
- Videóra vettem! – vigyorog büszkén Niall, Zayn pedig finoman oldalba böki.
- Elrontod a pillanatot! – suttogja, mire Emily elneveti magát.
- Ti végig tudtatok róla? – kérdezi meglepetten.
- Egészen ma délután óta tudjuk, mióta házat nézni mentetek, az már más kérdés, hogy ezt a te Csoda pasid mennyi ideje tervezi – rántja meg lazán a vállát Liam, mintha az élet egy jelentéktelen kis dolgáról beszélnénk. Ami egyáltalán nem igaz, hiszem most váltottam valóra álmaim kis töredékét.

29.rész

Halk motoszkálásra és kuncogásra ébredek, azonban még nem nyitom ki a szemeimet, csak szorosabban bújok a barátomhoz. Egy villanás, amit egy kattanás követ. Nem bírok, a kíváncsiságommal, résnyire nyitom a szemeimet. Meg sem kéne lepődnöm. Gemma áll az ajtóban egy fényképezőgéppel a kezében, mögötte pedig anyuék leskelődnek bősze vigyorral az arcukon.
- Még mindig olyan elbűvölőek, mint régen – mosolyog anyu.
- Az egyszer biztos, ettől eltekintve Harry még most is rám tudta, hozni a frászt a reggeli eltűnésével – rázza a fejét Anne. Harry mocorogni kezd, majd amikor Gemma egy újabb képet készít rólunk, hirtelen felül.
- Jézusom! Gemma, nem fejeznéd be? – morgolódik.
- Neked is jó reggelt! –válaszolok hasonló kedvességgel, miközben magamra húzom a takaróm. – Lelöktél magadról, amikor felkeltél – tájékoztatom, amikor értetlen arccal bámul rám. Halvány mosoly jelenik meg az arcán, miközben visszafészkeli magát mellém, s apró puszikkal próbál kedveskedni.

*1 héttel később*

A haza fele út már nem köti le annyira a figyelmem, pedig a srácok is hiányoznak. Úgy döntök hagyom Harryt, így az első fél óra után elalszom.

Amikor felébredek már az ismerős utcában vagyunk. Komótosan kikászálódom a kocsiból, majd elindulunk befelé. A nappali tátong az ürességtől, azonban a hangok megcáfolják, hogy egyedül lennénk.

- Megjöttek! – visít Louis, a hangját pedig 4 vizes srác követi. Menekülni sem tudnék előlük, mire feleszmélek Zayn már az ölelésébe is von, majd a többiek is végig ölelgetnek. Niall egy hatalmas puszi után, már szalad is a konyhába, ahol örömittas kiáltásokba kezd, amint meglátja, mennyi finomságot is hoztunk. 

- Niall, hagyjál nekünk is! – kiállt utána fej rázva Liam. 

- Tettünk félre nektek is a biztonság kedvéért – súgom vigyorogva, mire az előttem álló srác kicsivel megnyugszik, majd egy puszit nyom az arcomra.

- Öltözzetek át, és gyertek ti is fürdeni. Végre jó idő van – vigyorog Louis.

- Minek, ha már így is csurom víz vagyok? – húzogatom a felsőmet, majd elindulok az udvar felé. A teraszon leveszem a cipőm és minden menthetőt kipakolok a zsebemből is. A fiúk az ajtóban gyülekezve várják az újabb hülyeségem, amit egy vállrándítással elintézek és futni kezdek. Hatalmas csobbanással érek a medencébe, engem pedig Louis követ, majd szép lassan a többiek is beérnek minket, egyedül Harry áll az udvar közepén, keresztbe tett karokkal, miközben fejcsóválva kacarászik. Kiúszom a medence széléhez, majd a kérlelőn nézek a barátomra.

- Miért nem jössz? – kérdezem, tettetet szomorúsággal, de mielőtt válaszolhatna, valaki a derekamnál fogva a víz alá ránt, kissé fuldokolva jövök a felszínre, s miután megtudom, hogy Louis támadott rám, Liam segítségével őt is a víz alá kényszerítjük. Időközben átkerülök Niall karjaiba, Harry pedig hátat fordítva indul befelé. Először azt hiszem megsértődött, de amikor pár perc múlva alsónadrágban jelenik meg, megnyugszom. Hozzánk hasonlóan érkezik ő is a vízbe, mellé evickélek, mire egyik kezével elkapja a derekam.

- Szia, gyönyörűm! – lehel csókot az ajkaimra. – Nincs kedved átöltözni? Tudod, ebben jobban tetszenél – előre húzza a másik kezét is a háta mögül, amiben a fürdőruhám szorongatja. Kelletlenül kimászom a vízből, majd a fürdőruhám társaságában elvonulok a földszinti fürdőszobába. Miután átöltözöm, a ruháimat kicsavarom, végül a teraszon hagyom megszáradni. Vigyorogva vetem magam ismét a vízbe. Kisebb veszekedés után párokra osztódunk. Niall Liam nyakában, Louisnak Zayn jut, én pedig kizárásos alapon Harry nyakában ücsörgök, miközben egymást próbáljuk meg lelökni a másikról. Már kezd sötétedni, így a hőmérséklet is csökken. Szép lassan beszállingózunk, azonban akármennyire is fáradtak vagyunk, egyikőnk sem akar még aludni. Mindenki a saját fürdőszobájába vonul, 1 óra múlva pedig a nappaliban gyülekezünk. Egy rövidebb eszme-csere után sikerül filmet is választani. Egymáson terpeszkedve nézzük a filmet, ami Louis nagy örömére horror. Nem vagyok nagy rajongója ezeknek a filmeknek, sőt kifejezetten gyűlölöm őket, de azt sem szeretném, hogy mindig az én kedvemben járjanak, így csendben maradok. Az első 20 perc után már szinte rosszul leszek, így hirtelen felpattanok, és a konyhába sietek. Megiszok egy pohár vizet, majd zseblámpa után kezdek el kutatni, amit az egyik fiókban meg is találok. 

- Mit csinálsz? – kérdezi Harry, mire szinte elejtem a számomra most megnyugtató készüléket.

- A film miatt sötét van, ráadásul ez egy horror film, ezek után gondolod, hogy a vak sötétben fogok itt mászkálni? – kérdezem, miközben kezeimet az arcomra helyezem. Utálom magam, amiért gyáva vagyok akár egy film miatt is. 

- Felmegyek veled – ajánlja fel.

- Nem! Harry nem kell mindig azt csinálnod, amit én szeretnék. Nincs semmi baj, csak vagyok olyan szerencsétlen, hogy egy emeletet sem vagyok képes megmászni a sötétben. Nem szeretnélek elszakítani a fiúktól, kérlek, menj vissza hozzájuk – egy ideig még vitatkozik, majd amikor feladja, a lépcsőig kísér, megvárom amíg visszamegy a többiekhez, én pedig útnak indulok a lámpával a kezemben. Amint elérem a szobám ajtaját, azonnal felkapcsolom a villanyt, így sikerül megnyugodnom, amikor a fény beborítja a kuckómat. Egy ideig még pakolászom, majd amikor tényleg kezdek elálmosodni, átváltok a kislámpára, ami az éjjeliszekrényemen van, majd befekszem az ágyamba. Képtelen vagyok elaludni, de tudom, hogy a film vége után Harry azonnal ide jön.

Legalább másfél óra telhet el, amikor már félig alszom, de még érzékelem, hogy valaki belép a szobámba. Ahogy mellém fekszik és lekapcsolja a lámpát, az orromba kúszik a jellegzetes illata. Harry. 

- Felébresztettelek? – kérdezi aggodalmasan, amint észreveszi, hogy ébren vagyok.

- Nem – mondom, majd közelebb bújok hozzá.

- Mit szólnál hozzá, ha holnap elmennénk kocsikázni egyet a környéken? – kérdezi, miközben egy tincset tűr a fülem mögé.

- Miért? – kérdezem értetlenül.

- Arra gondoltam, hogy vehetnénk egy házat. Nem túl messze, hogy közel legyünk a srácokhoz.

- Miért szeretnél elköltözni? Nem hiányozna ez a nyüzsgés? – a kérdések megállíthatatlanul ömlenek belőlem.

- De igen, viszont a turnén ugyanúgy velük leszek, sőt bármikor meglátogathatjuk egymást. Zayn is nemsokára elveszi Perriet, és ő is elmegy. Sokkal jobb lenne egy nyugisabb környezet, ahol nyugodtan fel tudunk nevelni minimum egy gyereket és nem kell attól tartanunk, hogy valamelyik idióta felveri a házat, ráadásul több időt tölthetek majd a feleségemmel.

- Biztos örülni fog neki a feleséged! – vigyorgok rá, némi gúnnyal a hangomban. – Miért hiszed azt, hogy én leszek a feleséged, lehet addig még rengeteg dolog fog történni.

- Hiszek abban, hogy az álmaink egyszer valóra válnak! – suttogja a fülembe. – Te egy olyan személy vagy az életemben, aki pótolhatatlan. Valaki, aki reményt és szeretet adott. Az akarok lenni, aki miatt sírsz, mert túlságosan nevetsz, hallani akarom a hangod, amikor álmos vagy. Lehet, hogy ez mind hülyeség, de engem ez mind normálissá és élővé tesz. Te éltetsz Emily, miattad vagyok az aki – az utolsó mondata után nem bírom tovább, apró kis könnycseppek jelennek meg az arcomon. Szorosabban bújok hozzá, s bár nem tudhatom, mit rejt még a jövő, hiszek neki, bízom benne, hogy igaza lesz és minden valóra válik egy szép napon amikor fehér habos ruhában állok mellette és kimondjuk a boldogító igent. 

Mert egyszerűen csak szeretem.

28.rész

Csillapíthatatlan boldogságot érzek, miközben nyugtalanul pattogok az ülésben. Az a bizonyos 3 óra kínzó lassúsággal telik el.
- Rosszabb vagy, mint valami szöcske – nevet fel Harry. – Miért nem bírsz nyugton maradni? Legalább olvasd azt a könyvet, ami az előbb is a kezedben volt – mutogat össze vissza, miközben szemeit egy másodpercre sem szakítja el az útról.
- Már kiolvastam.
- Olvasd el még egyszer – túr a hajába. Ismét előveszem a könyvet és kinyitom az első oldalon, mielőtt még jobban felidegesíteném Harryt a hülyeségeimmel. 
- Nem megy, nem bírom – csapom össze egyből, miután elolvasom a harmadik mondatot is. – Hadd énekeljek neked valamit, a csodálatos hangommal! – vigyorgok, miközben megpróbálom nem kibökni a barátom szemét a mutogatásommal.
- Szeretnéd, hogy megálljak egy kórháznál? Hozok neked nyugtatót – simítja kezét a combomra, miközben gyengén megszorítja azt. Keresztbefonom a karjaimat és próbálok sértődött arcot vágni, ám ez nem tart sokáig, amikor észreveszem az ismerős környéket. Harry a terv szerint szép lassan leparkol, az út további részét pedig gyalog tesszük meg, hogy minél nagyobb meglepetést tudjunk okozni. Szép lassan elérjük a régi utcát, a mi házunk közelebb van, mint az övüké ezért az ajtóhoz sétálok, és szép nyugodtan megvárom, amíg átkocog a szomszédig. Az ujjain számolva jelez, így egyszerre nyomjuk le a csengőt. Motoszkálást hallok bentről, ezért elfordítom a fejem a szomszéd házról és az előttem lévő fára próbálok koncentrálni. Megmozdul a kilincs, végül az ajtó is szép lassan kitárul.  Egy döbbent arccal találom szembe magam, amit néhány másodperc múlva egy hatalmas mosoly és záporozó könnycseppek követnek. Lassan sikerül elpityerednem, s így borulunk egymás nyakába.
- Hiányoztál Kincsem! – súgja a fülembe, de mielőtt válaszolhatnék egy ismerős sikolyt hallok. A szomszédban is hasonló fogadtatás történik.  Nem telik el néhány perc, Harry és édesanyja sietnek át hozzánk. Amíg Harry üdvözli anyukámat én Annet ölelgetem.
- Vivienne, te tudtál erről? – faggatja Anne anyut a konyhában, miközben mi a régi szobám felé igyekszünk. Hatalmas lendülettel csapom ki az ajtót, Harry pedig fej rázva követ. Minden pontosan ugyanúgy van, ahogy itt hagytam. Egyenesen az ágyam felé sétálok, majd Harryvel az oldalamon a párnák sokasága közé vetem magam. Pár percig élvezem a nyugalmat, néha rettenetesen hiányzik a régi életünk.
- Szóval, ki nem hagyott vezetni útközben? – néz rám kérdőn a fürtöske, miközben fejét megtámasztja a kezén. Úristen csak ezt ne!
- Remélem, tudod, hogy már nem vagyok csiklandós – húzogatom a szemöldököm, ezzel próbálok kibújni a kínzás elől.
- Nem is arra gondoltam – tornázza magát ülő helyzetbe. Éppen csak egy pillanatra csukom be a szemeimet, amíg erőt veszek, hogy én is felkeljek, egy párna már az arcomba is ütközik.
- Menekülj, ha jót akarsz! – mondom még mindig csukott szemmel, a hangszínemet is próbálom komolyan tartani. Mire kinyitom a szemeim, Harry már a csípőmön ül, kezében egy újabb párnával.
- Mi történik, ha nem fogadok szót? – válaszul, felkapom a hozzám legközelebb eső párnát és hozzávágom. Hangos sikítások hagyják el a számat, miközben fel-felnevetünk. Rövid időn belül már két másik nevetés is társul hozzánk. Anyuék az ajtóban állva kacarásznak rajtunk, miközben mi fáradtan, összeborzolt hajjal, egymásba gabalyodva fekszünk az ágyamban.
- Én nyertem! – nyom egy puszit az arcomra, majd csípőjét riszálva indul ki a szobámból.
- Edward! Még nem végeztünk! – vigyorogva kiálltok utána, mire szúrós szemekkel néz rám, s kergetni kezd a lakásban. Egy ideig a nappaliban kergetőzünk, amikor pedig szédülni kezdek a bejárat felé sprintelek, feltépem az ajtót és meg sem állok a szomszéd házig. Ahogy beérek a lakásba egyenesen a nappaliba futok.
- Szia, Robin! – köszönök az értetlen tekintetű férfinak is, aki mellett sietősen elhaladok, de nincs időm az ölelkezésre, meg sem állok az udvarig. Megtámaszkodom a térdeimen, amíg levegőhöz nem jutok, a művelet sajnos nem tart sokáig ugyanis az üvegajtónál megpillantom Harryt. Hatalmas lábaival pillanatok alatt szeli át a köztünk lévő távolságot, ám mielőtt még letámadhatna egy harmadik fél is társul hozzánk. Gemma hatalmas lendülettel ugrik testvére hátára, miközben megállás nélkül ordibál. Amikor Harry kellőképpen elfárad, térdeit behajlítja, Gemma lemászik róla és szökdécselve közeledik felém, majd a nyakamba ugrik. Miután jó szorosan megölelgetjük egymást, ugyanezt a mozdulatsort megismétli Harryvel is.
- Annyira hiányoztál! – csimpaszkodik Hazz, nővérére. -  De várj egy kicsit, van még egy befejezetlen ügyem – indul el ismét felém, vigyorogva.
- Emily, megint a középső nevén szólítottad? –fordul felém Gemma nevetve. Harry egy pillanat alatt a földre teper, és hiába próbálom megvédeni magam, a derekamnak esik.

A tűz körül ülünk, miközben várjuk, hogy a nyársak megsüljenek. Harry kihasználja az alkalmat, amikor a poharamat a számhoz emelem, hirtelen megszólal.
- Anyu képzeld, unokád lesz! – vigyorog büszkén, én pedig félre nyelem a pohár tartalmát. Miután sikerül nem meg fulladnom, szüleink, csodálkozó pillantásokkal bombáznak minket.
- Akkor azt a gyereket biztos nem tőlem várod! – szalad magasba a szemöldököm.
- Nem is mondtam, hogy most azonnal – emeli maga elé a kezeit. – De te leszel az anyja – Karjait a nyakam köré fonja, és úgy dörgölőzik hozzám, mint egy szeretet éhes kiscica, miközben próbál egy csókot kipréselni belőlem.
A vacsora után könnyes búcsút veszek a barátomtól, és anyuval karöltve sétálok haza. A mosogatás és pletykálkodás után fáradtan térhetek vissza a szobámba. Ruhástól dőlök be, a már délután összetúrt ágyamba, s már az álom is kezd rám találni, amikor rezegni kezd a telefonom. Üzenetek hada támad rám, amihez egy bőszén vigyorgó fiú is társul a szomszéd ablakból.
- Nem tudok elaludni, kérlek segíts! – áll az utolsó üzenetben.
- Hogyan segíthetnék, ha te ott vagy én pedig itt?
-  Nyisd ki az ajtót, csak ne csapj zajt! – óvatosan mégis gyorsan lesietek és elfordítom a kulcsot a zárban. Nem telhet el 5 perc, az ajtó már nyílik is. Harry mit sem sejtve indul el az emelet felé, gyorsan visszafordítom a kulcsot és utána indulok.
- Itt ne hagyj – suttogom, mikor már sikerül utolérnem.
-  A szívbajt hozod rám! – fordul meg, az arcán pedig tisztán látom a rémületet még ebben a sötétben is. Közelebb lépek hozzá, fenekem alá nyúl, lábaimat a dereka köré fonom, és jó szorosan hozzábújok amíg fel nem érünk a szobámba. – Hiányoztál! – vigyorodik el, majd ajkait az enyémekre tapasztja, nyelve bejutást kér, végül pedig régi ismerősként köszönti az enyémet. Még mindig az ölében ülök, amikor leveszi a pólómat és végig fekszik az ágyon. Apró puszikat adok a nyakára, mire fordít a helyzetünkön és maga alá gyűr egy csábos mosoly kíséretében, megérintem az édes gödröcskéit, mire elkapja a kezemet és a tenyerembe csókol. Megszabadul a felsőjétől, segít levenni a nadrágomat, majd magát is megszabadítja a kényelmetlen farmertól. Ahogy végig nézek a felsőtestén, kénytelen vagyok beharapni alsó ajkam a látványtól. Nem hiszem el, hogy egy ilyen csoda pasit nevezhetek a barátomnak. Mire észbe kapok, már az előbb levett fekete pólóját bújtatja át a fejemen. Értetlenül nézek rá, mire elneveti magát és befekszik az ágyamba.
- Tudom, hogy szeretsz az én pólóimban aludni. Amúgy csak tiszteletben tartom, hogy anyukád a szomszéd szobában alszik – ereszt el egy édes mosolyt, majd karjait kitárja, én pedig szorosan hozzábújok.
- Szeretlek Hazz! – adok egy utolsó csókot a szájára.
- Én is szeretlek! Ugye tudod, hogy komolyan gondoltam azt a kisbabát? – kérdezi, mielőtt elnyomna az álom.
- Persze, hogy tudom – mosolyodok el.
- Ha visszamegyünk Londonba, gondoskodom is róla – mondja, de a szavak már lassan jutnak el a tudatomig. Valamiről még beszél, de már csak sutyorgást hallok, később pedig elnyom az álom.

27.rész

Sziasztok!:)

Elkészült az új rész is. Mielőtt elkezditek szeretném megköszönni az újabb díjat és kitenni ide a blog csoportját is, ahova nyugodtan jelentkezhettek ITT.
Hagyjatok nyomot magatok után és jó olvasást!
Nonci.xx

Fájdalomtól zsibbadva, mégis boldogan szállok ki a kocsiból. Még be sem jutunk négy idétlenül vihogó srác esik ki a bejárati ajtón. Izgatottan várják a remekművet, amit én kínzó lassúsággal, mutatok meg nekik, a jelenleg kényes bőrfelületet a bal kulcscsontomon.
- Azt hittük te is egy nagy lepkével jössz haza – nevet fel Zayn, miközben kezeit maga elé emeli, hogy kivédhesse Harry ütéseit. Elfolytok egy mosolyt, mivel tekintettel vagyok a mellettem ácsorgó barátomra, ennek ellenére én is humorosnak találom Zayn beszólását. Az egész délutánt egymás fárasztásával töltjük, vacsora után pedig egy kis éjszakai sétára indulunk, a Hyde Parkban.
- Miért nem megyünk inkább szórakozni? – nyüszít Louis, mire a többség csak egy bosszús pillantást küld felé.
- Emlékezz vissza, hányszor jöttünk el egy szórakozóhelyről is anélkül, hogy ne történt volna valami. Ha inni akarsz itt is tudsz – mondja Liam.
Amíg Louis és Harry az alkohol beszerzést intézik, mi elfoglaljuk a közeli játszóteret.
- Hogy vagy? – ülök le a szöszi barátom mellé, aki szinte magába roskadva bámul ki a fejéből.
- Nehéz elmagyarázni. Talán a legegyszerűbben akkor megy, ha azt mondom, olyan vagyok, mint a Photoshop – ereszt el egy féloldalas mosolyt.
- Nem értelek – húzom össze a szemöldököm.
- Az élet Photoshopja az, amikor egy lelkileg összetört embert mosolyogni látsz. – magyarázza.
- Még mindig haragszol?
- Eddig sem haragudtam, csak rosszul esett és fájt. Ettől eltekintve lassan megszokom, hogy ismét csak barátként tekintsek rád – mondja, én pedig megölelem.
- Szeretlek! – súgom, mire szorosabban fonja körém a karjait.
Őrjítően sokáig tart várakozni, így Zaynnel karöltve a játékok felé közeledünk.
- Csúszda vagy hinta? – kérdezi, én pedig előbb szólalok meg, minthogy gondolkozzak.
- Hinta. A csúszdába beszorul a fenekem – kijelentésemre csak szem forgatva kezd el húzni a hinták felé.
Már körülbelül a harmadik pezsgős üveg ürül ki, amikor Harryt karon ragadom és húzni kezdem a legközelebbi szökőkút felé.
- Mit akarsz? – nevet, miközben próbálom a cipőmet lehámozni magamról, a nadrágom szárát pedig feljebb aggatni.
- Megyek úszni – vigyorgok, majd ruhástól a vízbe ugrom.
- Nem is tudsz úszni te szerencsétlen – szakad fel belőle egy hatalmas röhögés, majd vállat vonva, követi a példámat. A fürdőzésünk nem tarthat sokáig, ugyanis a hangok alapján egy biztonsági őr közeledik felénk. Kierőlködjük magunkat a szökőkútból, felkapjuk a cipőinket és eszeveszett rohanásba kezdünk a többiek felé, már amennyire az alkohol engedi ezt. A fél Parkon végig bukdácsolva elérjük a srácokat is.
- Ti már megint hogy néztek ki? – emeli a magasba szemöldökét Liam.
- Fürödtünk, de üldöz minket valami biztonsági őr – nyögöm ki nagy nehezen, miközben levegőért kapkodom.
- Legalább a cipőtök száraz – nevet Louis, s már én is szólalnék meg, ahogy levegőhöz jutok, de ismét megüti a fülemet a távoli kiabálás.
- Ha nem akartok bajt, nem maradtok itt! – hadarja Harry. Magamra kapom a cipőim, s a srácok után sietek, akik tényleg nem haboztak a maradással. Ahogy ki érünk, a Parkból lassítunk a lépteinken, ugyanis idáig biztosan nem fog minket követni, neki csak a Parkra kell figyelnie. Az adrenalintól kissé kijózanodva indulunk haza. Harryvel pár méterrel lemaradva egymásba karolva ballagunk a többiek után, mint a két legkisebb, akik valami csintalanság miatt nem játszhatnak tovább.
- Nézd! – kiáltok, amikor észreveszek egy kis apróságot a mellettünk lévő bokorban.
- Vigyük haza – suttogja, majd az állat után veti magát. Óvatosan a mancsaiba veszi. Bőszén vigyorogva felém indul, és a kezembe adja.
- Louis, szeretnénk neked adományozni egy hátkefét. Boldog Születésnapot! – mondja Harry a legkomolyabb arckifejezésével, miközben átnyújtom az említett srácnak az aranyos kis lényt.
- Szerintem ezek beszívtak – méreget minket Niall, miközben összeráncolja a szemöldökét.
- Azt ugye vágjátok, hogy ez nem egy hátkefe? 
- Mert ez egy kaktuszmalac – vigyorgok büszkén, miközben Louis idióta arccal visszaadja a kezembe a szerencsétlen állatot.
- Igen, kedvesem, tudod, ezt erre felé sündisznónak hívják.
- Én pedig kaktuszmalacnak hívom – makacskodok továbbra is.
- Ez hülye – súgja Zaynnek úgy, hogy én is tökéletesen halljam. – Inkább engedjétek el, mielőtt elpusztul már attól a ténytől, hogy veletek kell élnie – kacsint játékosan, én pedig nyelvet öltök rá.
- Hozd magaddal, megetetjük az udvaron, hogy mindig velünk lehessen – súgja Harry, én pedig boldogan bele egyezek.
Ahogy haza érünk, már szaladok is két törölközőért. Az egyiket Harrynek adom, aki elrejtőzik a sünivel, majd nyakig bebugyolálva indulok a konyhába. Egy kis tányérba tejet öntök, majd szemezni kezdek az előttem lévő almával és késsel. Megpróbálom a legbiztonságosabb módon felszeletelni a gyümölcsöt, anélkül, hogy eltűnjenek az ujjaim. A nappalit sötétség árasztja el, ebből arra következtetek, hogy rajtunk kívül már mindenki a szobájában van. Óvatosan elhúzom az üvegajtót, és kilépek a teraszra. Az asztalnál megpillantom Őt, már félig alszik az egyik székben. A vállánál fogva megrázom picit, amíg teljesen magához tér, a tejet és az alma szeleteket a sarokba teszem, a kis állatot pedig mellé. Két kar fonódik a derekam köré, oldalra pillantok, ahol kissé kómás barátom arcával találkozom. Apró puszit adok az arcára, majd szorosan hozzá bújok.
- Nézd – suttogja, amikor az új lakónk mozgolódni kezd, apró lépéseket tesz a tej felé, végül lefetyelni kezd. – A gyermekünk, akinek nem tudom a nemét, már magától képes enni. Hát nem aranyos? – kérdezi, még mindig suttogva.
- Milyen gyorsan felnőnek – válaszolok tettetett szomorúsággal. - Öregszünk Styles – bújok szorosabban a mellkasához. Egy ideig még nézzük, ahogy szép lassan neki kezd az almáknak is, majd kézen fogva vissza sétálunk a lakásba.
- Lefürdök, mielőtt még jobban átfagyok, aztán átmegyek – leheli ajkaimra, s egy rövidebb csók után eltűnik a szobájában. Követem a példáját, a fürdőszobámban, leszenvedem a félig megszáradt ruháimat, majd rekordgyorsasággal fürdök meg a forró vízben. Törölközőbe csavarva sétálok a szobámba, s miután már az alvós pólómban fekszem az ágyamban, Harry is megérkezik. Megvárom, amíg elhelyezkedik, s lekapcsolom a kislámpát. A szokásos tusfürdőjének illata pillanatok alatt beveszi a szobát, én pedig az illatától elkábulva, kezdenék álomba merülni, ha hagyná.
- Emily, szeretnék tőled egy kisbabát – duruzsolja, először nem tudok mit tenni, szóhoz sem jutok, végül elmosolyodom, amit nem láthat, így szólásra nyitom a szám.
- Nem gondolod, hogy ehhez, még fiatalok vagyunk?
- Nem. Én csak szeretnék valamit, ami vagy ebben az esetben aki, még ennél is jobban egymáshoz köt minket – simít végig a hasamon. Nem válaszolok. A csendet mégis a halk szipogásom töri meg. – Valami rosszat mondtam? Kérlek, ne sírj! – ebben a sötétben is tökéletesen látom, hogy szemei aggodalommal vannak tele, miközben végig simít az arcomon, hogy letörölje a könnyeimet.
- Annyira szeretlek! –súgom, és még mielőtt válaszolhatna, ajkaimat az övéire tapasztom. 

26.rész

Ahogy kilépek az utcára, megcsap a hideg. Mit sem törődve ezzel, keresem Harryt. A sötétben észreveszek egy alakot, akinek járása hasonlít a barátoméra, így a megérzéseimben bízva követni kezdem. Elég nagy a távolság köztünk, mégsem esik nehezemre követnem.  Amint utolérem, csalódnom kell, ugyanis egy teljesen idegen férfit követtem. Mégsem csüggedek le, észreveszem, hogy a Direction ház csak pár utcányira van. Már nem is vagyok olyan messze, amikor egy ismerős hangot hallok. Gyorsítok a lépéseimen, sietősen megyek át az utca túl oldalára. Pár perces keresgélés után észreveszem a hang forrását. 

- Te sírsz? – guggolok le mellé, kezemet finoman a hátára helyezem. Ijedten kapja rám tekintetét, majd amikor felismer vonásai megkeményednek.
- Igen, sírok. Miért ne sírhatnék, ha egyszer fáj? – szűri fogai között, miközben visszahajtja fejét a térdei közé, s bele markol a tincseibe. – Mit keresel itt? - lefejtem a kezeit a hajáról, végül mellé ülök.
- Mert szeretlek Harry –válaszolok egyszerűen.
- Ha valóban így lenne, most nem ülnénk itt. Miért jöttél utánam?
- Aggódom érted. Kérlek, ne haragudj. Az életemre esküszöm, hogy nem direkt történt. Szerinted, ha direkt csináltam volna, és tényleg nem szeretnélek, most itt ülnék? Fontos vagy nekem Harry. Szeretlek, az első perctől fogva mióta megismerkedtünk és szeretni is foglak.  Hadd idézzek neked egy magyar zenekartól. Mosolyogj, ha kérlek, a mosolyodból élek.
Elcsukló hangom, s kérlelő magyarázkodásom, úgy tűnik jó hatással van rá.
- Gyere ide te majom! – húz magához. Először megijedek a hirtelen jött hangulatváltásától, majd amikor sikerül megnyugodnom, szorosabban férkőzök a karjai közé.
- Menjünk be, mielőtt felfázunk – mondja, majd mielőtt ellenkezhetnék, az ölébe kap és meg sem áll a lakásunkig, miközben elmesélek neki minden előzményt. – Akkor semmi okom sincs rád haragudni, csakis Niallre.
- Nem. Kérlek, ne haragudj rá! Nem szeretném, hogy miattam menjen tönkre a barátságotok. Akkor inkább már engem utálj! – könyörgök neki, már szinte sírva. Száját szólásra nyitja, de nem tud megszólalni, a bejárati ajtó kicsapódik, Louis pedig idegesen rohan le minket.
- Itt vannak! – kiabál vissza a többieknek, akik egy nagy levegőt lépve belépnek a helyiségbe.
- Niall? – kérdezem, amikor megbizonyosodom, hogy valóban csak 4 fiú áll körbe.
- Eddig velünk volt, gondolom a szobájába ment – mondja Zayn. – Elárulnátok, mi történt?
- Már nem fontos, semmi baj sincs – legyint Harry. – De nekem most beszélnem kell Niallel – mondja, mire összeszűkül a gyomrom és kétségbeesetten nyúlok a karja után. – Nem fogom bántani. Annál sokkal fontosabb vagy – lehel apró csókot az ajkaimra.
Az órámra pillantok, hajnali 3.
- Ugye ti sem vagytok még álmosak? – kérdezem a többieket.
- Mit szeretnél? – mosolyog Liam, bár látom, ahogy óvatosan elnyom egy ásítást.
- Nem nézzük meg azt az új filmet? Annyira szeretek veled Disneys dolgokat csinálni és már nagyon hiányzik. De csak akkor, ha nincs ellenedre.
Amíg a srácok a nappaliban várnak rám, a szobámba sietek, hogy előkeressem a nemrég vett DVD-t. Vissza fele még megállok Niall ajtaja előtt, és nyugtázom magamban, hogy mindketten épségben vannak. Mire leérek a fiúk már egymásba kapaszkodva várják a filmet egy tál pattogatott kukorica társaságában. Beüzemelem a lejátszót, majd Liam mellé kuporodva indítom el a filmet. Időközben a hiányzó két bandatag is társul. Aggódva pillantok fel a filmből, majd megnyugszom, amikor mindketten egy apró mosolyt küldenek felém. Harry mellém telepszik, míg Niallnek már csak a fotel jut. A film vége felé rám tör a sírhatnék. Amikor Harry ezt észreveszi védelmezően fonja körém karjait, majd óvatosan ringatni kezd. Szinte már csak mi nézzük a filmet.
- Fordul a szél, köd száll alá. Itt valami készül, nem késik soká. Nem tudom, mit hoz a szél, rosszat, jót, de valami azt súgja, ilyen már volt – mondjuk szinte egyszerre egymásra mosolyogva. Harry letörli a kibuggyanó könnycseppet a szemem sarkából én pedig egy puszit adok a szája sarkába.
- Hihetetlen, hogy emlékszel még rá – suttogom.
- Az első könyv, amit végig olvastam, csakis miattad – dörmögi. – Most már mehetünk aludni?
- Maradjunk itt a többiekkel – kérlelem, a mosoly pedig levakarhatatlan az arcomról.
- Rendben – puszil a hajamba. Magunkra teríti a kedvenc plédünket és megvárja, amíg elhelyezkedem, ami igencsak nehéz egy koktélszoknyában.

Mint a két legfiatalabb, mi kelünk fel a legkésőbb. Úgy tűnik, a kanapén alvás sem tartozik a legjobb ötleteim közé, ugyanis a nyakamat fájlalva ülök fel. Harry ébredezik, így egyedül hagyom. A telefonomat felkapom az asztalról és egyenesen a konyhába sétálok. A látvány megmosolyogtat. A fiúk a konyhapultot körbe ölelve alszanak. A készüléket szorongatva kihasználom az alkalmat, így készítek egy gyors fényképet, mielőtt észrevennének.
- Töröld ki! – Louis hangjára összerezzenek.
- Honnan tudod, mit csináltam, ha nem is erre nézel? – kérdezem összevont szemöldökkel.
- Én egy Ninja vagyok – tornázza magát ülőhelyzetbe.
- Aki éjjel legény..
-.. azt másnap hagyd aludni! – fejezi be helyettem a mondatot Zayn. Kihalászom a kedvenc bögrémet a szekrény mélyéről, amikor pedig megfordulok, Harry kissé kómás arcával találom szembe magam. Sosem szerette, ha kávézom, így kihasználja az alkalmat, kikapja a kezemből a bögrét és már készíti is a kakaót. Óvatosan hátrapillant, amikor meggyőződik róla, hogy senki sem figyel, a lábaim közé férkőzik és egy hosszú csókot lehet ajkaimra.
- Szeretnék egy tetkót – simítok végig a mellkasán.
- Ne szeress! Ezzel csak elcsúfítod magad. Nekem így is tökéletes vagy – súgja.
- De édes vagy! – kuncogok, mire Zayn összehúzott szemöldökkel feltápászkodik, és felénk lépdel. Egy hirtelen mozdulattal végig nyalja Harry felkarját, majd egy vállrendítés kíséretében hozzá teszi.
- Szerintem inkább sós – alig hagyják el a szavak a száját, már ismét a többiek között terpeszkedik.
- Az ég áldjon meg Malik! – nevet fel szem forgatva Hazz.
- Kösz, inkább kihagyom! – dünnyögi. Harry dereka köré kulcsolom a lábaimat, kezeimmel próbálok kapaszkodni és mindkét italra is figyelek, amíg ki nem érünk az udvarra. A bögréket óvatosan az asztalra helyezi, majd szép lassan elenged. Összekulcsolt ujjakkal, egymáshoz simulva sétálunk. Lábunkat a medencébe lógatva ülünk, és csak élvezzük egymás társaságát.
- Tényleg szeretnél egy tetkót? – kérdezi hosszas hallgatás után.
- Igen.
- És tudod, már, hogy mit?
- Régen mindig Pán Pétert szerettem volna a combomra.
- Emlékszem – nevet fel. – Azt hittem sosem szoksz le róla.
- Nem mondtam, hogy véglegesen leszoktam róla, csak várok még vele, van egy sokkal jobb ötletem.
- Meg is osztod velem?
- Valami, ami rád emlékeztet.
- Gondold át, és ha nem bánod meg, elviszlek – szorítja meg finoman a kézfejem.
- Semmit sem bánok meg, ami veled kapcsolatos – mondom és az orromat az övéhez dörgölöm.

25. rész

- Minél előbb megeszed ezt a szendvicset, annál előbb mehetsz vissza, nézni azt a hülyeséget! – emeli egy kicsit feljebb a hangját, miközben én makacsul összezárom az ajkaimat.
- Aranyos vagy, amikor hisztizel – nevet ki Zayn, majd kicsit komolyabban a másik oldalamra lép és apró katonákra szeli a szendvicsem.
- Rosszabb vagy, mint egy óvodás – forgatja a szemeit Harry. Beadom a derekam, ugyanis rájövök, ha engedelmeskedem, előbb szabadulok. Amint elpusztítom az utolsó kis katonát is, kérdőn nézek a barátomra, aki csak elmosolyodik, majd egy homlok puszi után elenged, én pedig meg sem állok a szobámig. Kényelmesen elhelyezkedem az ágyamban és már folytatom is a sorozatot, ott ahol abba hagytam.
Az első évad több mint felét is elhagyom, amikor Harry beront hozzám.
- Elkérhetem a laptopom egy kicsit? – ül le mellém az ágyam szélére.
- Nem jó az enyém? Ha nincs ebben a szobában, akkor a tiédben lesz.
- Lehetetlen vagy Emily! – nevet fel. – Mit csináljak, hogy leszakadj egy kicsit arról a sorozatról? Elhanyagolsz – biggyeszti le a száját.
- Nem mondtam, hogy nem nézheted velem - húzom közelebb magamhoz, miközben egy apró puszit adok a szája sarkába. – Neked is tetszeni fog – nyúzom továbbra is.
- Ez ilyen lányos dolog, inkább kihagyom – indulna el, de utána szólok.
- Két vélemény van Harry. Az enyém és a helytelen – Erre a kijelentésemre hirtelen megfordul, majd egy újabb őrült végtelenségig tartó vitát kezdünk, amin nagyon jól szórakozom.
- Te csak két alkalommal vagy hülye, amikor szülinapod van, és amikor nincs – kapom a következő hülyeséget Harrytől.
- Akkor remélem azt is tudod, hogy hülyének hülye a barátja, és ez így van rendjén – mászok ki az ágyból, hogy megölelhessem.
- Ez fájt. Lehülyéztél – kap a mellkasához, és ismét szomorú arccal néz rám. Már éppen szólalnék még újra, amikor Zayn, nevetve belép a szobába.
- Ha befejeztétek a szájharcot, jó lenne, ha lejönnétek. Vár rátok egy kis feladat.
- Miért mi?
- Biztosan, azért, mert mi vagyunk a legkisebbek – súgja Harry a fülembe, de sikertelenül, ugyanis alig fejezi be a mondatot, Zayn már nyitja is a száját.
- Liam és Louis boltba mentek. Niallről nem tudunk semmit, de jelenleg ő sem tartózkodik a házban, én pedig lefekszem egy kicsit, így rátok hárul ez a feladat. Emily nem ülhetsz egész nap egy sorozat előtt, Harry neked pedig felügyelned kell.
- Ha tudnátok milyen jó, nem ezt mondanátok – fonom össze magam előtt a karomat és durcás arcot vágok.
- Haha – üvölt az arcomba Hazz is, egy győzelemittas mosollyal az arcán. Zayn csak szem forgatva indul el.
- Gyertek már! – kiállt vissza, amikor mi még egy helyben állunk a szobám közepén.
Ahogy leérünk, megállunk a nappaliban.
- Zayn hol vagy már? – kiabál Harry.
- A konyhában, mindjárt megyek! – kiállt vissza a kreol bőrű barátunk.
- Harry! Valami szőrös van a lábamnál és nem merek oda nézni! – adok hangot a rémületemnek, amikor valami izét érzek a lábamnál. Harryből ismét egy hatalmas nevetés tört ki, amikor felkapja a lábamnál motoszkáló szőrös izét és az arcom elé tartja.
- Ez egy kutya te szerencsétlen! – görnyed össze, miközben fel-felnyerít.
- Zayn, mit keres itt egy kutya? – kérdezem, amikor meg győződök róla, hogy a göndör barátomból nem igen szedek ki semmit.
- A szomszéd hozta át, pár óráig kellene rá vigyáznotok. Viszont nekem el kell mennem, Perrienek szüksége van rám. Jó szórakozást! – jön ki a konyhából a telefonját szorongatva. Nem kell sokat várnunk, hogy elhagyja a házat, és végleg egyedül maradjunk. Egy kicsit még várok, amíg megbizonyosodom, hogy nem jön vissza, majd a fürtösre nézek, aki viszonylag már összeszedte magát.
- Te vigyázol rá, mert kiröhögtél! Mennem kell, ki kell derítenem, hogy ki ölte meg Alisont! – ordítom el magam, majd futásnak eredek, hogy minél előbb a szobámba érjek, de félúton elkapja a derekamat és visszahúz.
- Nem mész sehova! Neked kell vigyáznod rá! – vigyorog.
- Meg vagyok veled áldva! – forgatom a szemem, majd a kutya felé sétálok.

Halk kopogás jön az ajtóm felől. Öt fiúval élek együtt, közülük, egyetlen egy nem képes rám törni az ajtót, így kizárásos alapon tudom, hogy Liam áll a fa túloldalán.
- A fiúknak szórakozni van kedvük, ezért arra gondoltunk lenézünk a Funky Buddha-ba. Harry kikötötte, hogy kötelező jönnöd és mielőtt berontott volna, hogy az ölében cipeljen el, inkább feljöttem érted én – mondja kedvesen. Épp, hogy kinyitom a számat, az említett személy be is esik a szobába, miközben teli torokból visít.
- Mi az, hogy nem akarsz jönni? – kiabál, próbál komoly lenni, de az a tipikus Harry jókedv, csak azért is ott ül az arcán. Felvont szemöldökkel nézek Liamre.
- Biztos, hogy Őt is magunkkal akarjuk vinni? Én nem akarok egy ilyennel mutatkozni – játszom a flegmát, és úgy látszik Liam is érti, ő is beszáll.
- Mit gondolsz? Kötözzük meg, és hagyjuk a pincében?
- Szerintem a szobája is elég, de ragasszuk le a száját, mielőtt a szomszédok kihívják a rendőrséget – vigyorgok Liamre, majd mindketten elnevetjük magunkat.
- Nincsenek is szomszédaink – húzza fel az orrát Hazz.
- Körülbelül fél óra és indulunk – tájékoztat Liam, majd elhagyja a szobát.
- Öltözz asszony, megyünk mulatni! – csapja össze a tenyerét Harry, majd lányos pózban próbál kitipegni a szobámból. Nevetve lépek a szekrényemhez, és tisztázom magamban, hogy a barátom még mindig idióta.

Már körülbelül a harmadik számot tomboljuk végig, amikor kezdek elfáradni, így leülök a fiúk mellé, Harryt egyedül hagyva a táncparketten.
- Hol hagytad a lovagod? – kérdezi Louis.
- Még a vak is látja, hogy ott táncol, vagy nem tudom, mit akarnak jelenteni ezek a mozdulatok – fogom a fejem, miközben magyarázok. A göndörke is szép lassan csatlakozik hozzánk, Louis pedig szokásához hűen már hozza is az italainkat. A hangulat tökéletes még Niall is elereszt pár mosolyt.
- Imádom ezt a számot! – kiáltok fel, amikor felismerem a zenét. – Nem jössz táncolni? – kérdezem a mellettem ülő szöszit.
- Miért nem a barátoddal mész? – vonja fel a szemöldökét.
- Nézz csak rá. Szerinted ilyen állapotban tud táncolni?  - kérdezem, miközben Harryre mutatok, aki egy üres pohárral beszélget (?). Niall vonakodva de, elindul velem. Már van bennünk bőven alkohol, élvezzük egymás társaságát, amikor Niall hirtelen megcsókol. A vér is megfagy bennem, valamiért mégis visszacsókolok.
- Ne haragudj, nem kellett volna – süti le a szemeit.
- Szerintem sem ez volt a legjobb ötleted. Amíg a többiek nem tudják, nem lesz baj – mosolygok rá bíztatóan.
- Szerintem már tudják – mondja, arca pedig fal fehér lesz. Ahogy megfordulok, az arcomra rémület ül ki, amikor megpillantom Harryt. Hasonlóan fehér az arca, mint Niallnek, szája ’o’ alakot formál, majd hirtelen összezárja ajkait, állkapcsa megfeszül, és elindul a tömegben. Gratulálok Emily, ismét csodálatosat alkottál! Utána indulok, út közben még találkozom a fiúk értetlen pillantásaival is, de nincs időm magyarázkodásra, meg kell találnom a barátomat, aki pár perce még életvidámabb volt bármelyikünknél is. Nincs elég idő, hogy mindenkit kikerüljek, ahogy csak tudok, tolakodok a kijárat felé, mielőtt még nagyobb baj érne utol.

24.rész

Nagyon kedvellek, és nem úgy, mint egy átlagos barátot..Szeretlek Emily, és nem tudok változtatni az érzéseimen. Sajnálom..

Niall szavai visszhangzanak a fejemben, miközben egyedül ülök az ágyamon. Szeretem őt, de nem tudok többként tekinteni rá, mint egy barát.
- Megint rosszul vagy? – zökkent ki Harry a gondolatmenetemből, ahogy beront a szobámba.
- Nem csak elgondolkoztam – mosolygok vissza rá. – Feküdj le, mindjárt jövök – simítok végig a karján miközben az ajtóm felé lépdelek.
- Gyanús vagy vöröske. Biztosan jól érzed magad?
- Persze, egy perc az egész, maradj itt – adok egy apró puszit a szája sarkába, majd véglegesen elhagyom a kuckómat. Becsukom az ajtót, pár percig gondolkozom, hogy tényleg be szeretnék-e menni hozzá. Mardos a bűntudat, amiért nem tudom viszonozni azt a szeretet, amit ő próbál nyújtani, ezért szép lassan az ajtaja elé sétálok. Aprót kopogok, majd választ sem várva nyomom le a kilincset.
- Mit akarsz? – szűrődik tompán a fa másik oldaláról. Niall mindig is gondtalan volt. Talán még az X-Factor idején láttuk utoljára szomorúnak, de én most megtörtem. Mivel nem válaszolok, elfordítja a kulcsot a zárban, így be tudok lépni. A sötétítőket behúzta, hanyatt fekszik az ágyában, amikor becsukom magam mögött az ajtót, várok egy kicsit. Amikor már kezdem tisztábban látni a körvonalakat, Niall óvatosan felül, de mielőtt megszólalhatna, én kezdek el beszélni.
- Niall, kérlek, ne haragudj!
- Nem kell bocsánatot kérned, nekem kellett volna csendben maradnom – még ebben a teljes sötétségben is látom, ahogy beszéd közben hanyagul rendít egyet a vállán. Nem tudom, mit kéne tennem ezért csak esetlenül állok vele szemben, miközben a súlyomat az egyik lábamról a másikra helyezem.
- Nem szeretném, ha ez miatt szomorú lennél, az aranyos, kedves, mindig vidám Niallt jobban szeretem, és gondolom a többiek is.
- Úgy tűnik, ő most szünetel – nem látom tisztán, mégis érzem azt a keserű mosolyt, ami az arcán pihen.
- Kérlek, ne csináld ezt, sokkal jobb lányokat is megérdemelsz nálam, ne ragadj le itt. Hiszek benne, hogy egy csodálatos lány vár rád valahol, csak meg kell Őt találnod – borulok a nyakába.
- Igazad lehet, te foglalt vagy én pedig, majd úgyis találni fogok egy Directionert aki elvisel maga mellett, hiszen a banda első szabálya, hogy nem randizunk más testvérével vagy barátnőjével – ölel vissza, bár érzem, hogy csak erőlteti az egészet.
- Ne csináld ezt, nem szeretnék rosszban lenni senkivel sem.
 - Nem is vagyunk rosszban, én nem haragszom, megértelek. Inkább menj, a lovagod már vár.
- De – kezdenék újabb fecsegésbe, amikor félbeszakít.
- Emily! – fújja ki hosszan a levegőt. – Jól leszek, csak kell egy kis idő, de jól leszek. Menj nyugodtan – lökdös az ajtó felé.
- Rendben, de szólj, ha baj van, vagy valami – mondom utoljára. Tudom, hogy ezzel csak az ördögöt festem a falra, de egy apró puszit adok az arcára, mire megremeg.
- Csak legközelebb zárjátok be az ajtót! – mondja, miközben elhagyom a szobáját. Felkuncogok, mire ő is elereszt egy kisebb nevetést, így viszonylag megnyugszom, és valamennyivel boldogabban lépdelek a saját szobám felé. Halkan nyitok be, most sem csalódok a megérzéseimben. Harry kiterülve fekszik az ágyamban. A maradék utat, halkan teszem meg, óvatosan arrébb dúrom a kedvenc helyemen elterülő srácot, befekszem mellé, majd a kislámpát is lekapcsolom. Két karját már szorosan fonja is körém, szuszogását a nyakamnál érzem.
- Ha szóltál volna, arrébb megyek – szólal meg végül, mire kicsit összerezzenek.
- Azt hittem alszol.
- Aludtam is, vagy mi. Amikor kimentél, megcsináltam az ágyat, aztán 10 perc után elaludtam, és akkor tértem magamhoz, amikor próbáltál arrébb tolni – dörmögi a fülembe.
- Nem vicces – húzom fel az orrom. – Inkább aludj. Jó éjszakát Hazz!
- Jó éjszakát Milly! – puszil a nyakamba. Attól eltekintve, hogy egész nap aludtam, az álom hamar visszatér hozzám, már majdnem alszom, amikor hallok még egy Szeretlek szót is, de nem tudom, hogy már az álom vagy még a valóság szüleménye.

Hajnali öt lehet, amikor felébredek, a torkom száraz, mint a sivatag, ezért óvatosan kimászom Harry mellől, magamra csavarom a sárga plédet, ami az ágy mellett hever a földön, majd halkan elindulok a lépcső felé, a konyhában iszom egy pohár vizet. Időközben rájövök, hogy valóban nem vagyok már álmos, végig sétálok az egész földszinten, de rájövök, hogy egyedül nem jó, ezért visszacaplatok a szobámba. A látvány megmosolyogtat, Harry egy kispárnát szorongatva édesen alszik. Mielőtt visszafeküdnék az ágyba, a rekedtes hangjával a szívbajt hozza rám.
- Minek mászkálsz? Nem, hogy aludnál – dörmögi.
- Felébresztettelek? – kérdezek egyből vissza.
- Ha nem fekszel mellettem, már egyből felébredek. Miért nem alszol? – faggat továbbra is csukott szemekkel.
- Nem tudok aludni – adom az egyszerű választ.
- A szobámban van a laptopom, hozd át! – szólal meg, pár perc némaság után. Nem tudom, mit szeretne, de biztosan nem fog kimozdulni az ágyamból, én pedig inkább sétálnék most London utcáin. Mielőtt felidegesíteném, az újabb idétlen kérésemmel, inkább úgy döntök, átmegyek a laptopjáért, pedig az is elgondolkoztat, miért nem jó neki az enyém. Mire visszaérek a szobámba, Harry már ülőhelyzetben vár, a takaró a derekáig le van csúszva, így amíg oda érek, végig tudom bámulni a csodálatos felsőtestét, amit több tetoválás is tarkít. A kezébe adom a gépet, amíg elmegyek a fülhallgatómért. Szépen elhelyezkedem mellette, amíg pötyög valamit, végül befekszik mellém, a laptopját pedig az ölembe helyezi.
- Twitteren találtam ebből a sorozatból trendeket és kicsit utána néztem, szerintem biztosan tetszeni fog neked – puszil a hajamba. A füles egyik felét felajánlom neki, de nemet int a fejével, egy apró szájra puszi után ő is elhelyezkedik mellettem. - Ameddig még lehet, alszom – mondja halkan, én pedig a haját birizgálva indítom el a sorozat első részét.

Már az hatodik résznél tarthatok, amikor Harry az oldalamat bökdösve kezd el zaklatni.
- Mennyi az idő? – kérdezi, amikor kiveszem a fülest a fülemből.
- Lassan 10 óra lesz.
- Ne mondd, hogy azóta is azt nézed – nyitja nagyra a szemeit, amint a képernyőre pillant.
- Nem bírtam abba hagyni, nagyon tetszik. Pont az én stílusom. Köszönöm Hazz – hajolok le hozzá, hogy egy hatalmas puszit nyomhassak az arcára.
- Szóra sem érdemes, azért remélem, nem ezt fogod nézni egész nap – nevet fel halkan, fejét az ölembe helyezi, miközben szép lassan ébredezik.
- Azt hittem, végig tudok menni az összes évadon, de te ezt úgy sem fogod hagyni.
- Próbálkozni csak szabad – húzogatja a szemöldökét, mire felnevetek. – Gyere, menjünk le reggelizni – mászik át rajtam.
- Nem vagyok éhes, de te nyugodtan lemehetsz – dörzsölöm meg az arcom és nyúlok is a fülhallgatóm után, amikor ismét megszólal.
- Ne csináld, már! Enned kell! Ne akard, hogy én vigyelek le – lecsukja a laptopja tetejét, és már emelné is ki az ölemből, amikor a kezei után nyúlok.
- Kérlek Harry! Csak ezt a részt had fejezzem be – nézek rá ártatlanul. A könyörgésemet, hidegen hagyva, az asztalomra helyezi a gépet, majd visszalép mellém és karon ragadva talpra állít.
- Túlságosan is ismerlek, ahhoz, hogy tudjam az az egy rész mennyit jelent – puszil a nyakamba, majd kihasználva az alkalmat, mintha csak egy zsák lennék a vállára dob, kiront a folyosóra és futásnak ered. A rémülettől visítozva kérem, hogy tegyen le, miközben fejtetőn kapok kilátást a formás hátsó felére.

23.rész

Éles sikoly hagyja el a számat, majd egy hirtelen mozdulattal felülök. A tüdőm rettenetesen fáj. Száraz könnyek nyomát érzem az arcomon. Levegőért kapkodom. Vissza kell gondolnom mi is történt az előbb, amikor sikerül felfognom ismét sírásban török ki.
- Emily! Jól vagy? Miért sikítottál? – tépi fel hirtelen az ajtómat, a hang alapján Zayn. Nem nézek rá, keservesen sírok, miközben a párnámat ölelem magamhoz. – Nyugodj meg, nincs semmi baj! – lép közelebb hozzám. Leül mellém, karjait védelmezően kitárja, én pedig gondolkozás nélkül mászom az ölébe. Lassan ringatni kezd, miközben simogatja a fejem, így pár perc múlva sikerül megnyugodnom. – Jézusom, te tűz forró vagy! – teszi tenyerét a homlokomra. – Hozok gyógyszert, utána szeretném, ha mindent elmesélnél – tájékoztat, majd amilyen gyorsan megjelent el is tűnik. Amíg egyedül vagyok, próbálom össze rakni a dolgokat a fejemben. Az egyedüllétem nem tart tovább 5 percnél, Zayn ismét berobban a szobába, egyik kezében egy doboz és lázmérő a másikban pedig egy poharat tart. Úgy látszik az ijedtség, ami az arcán ül, kihat a többiekre is, ugyanis az arab srác nyomában ott vannak a többiek is. Szép lassan csend telepedik a szobára, amit a lázmérő halk kis csipogása zavar meg. Mielőtt még megnézhetném Liam szó nélkül kapja ki a kezemből, majd ijedten kap a dobozhoz.
- 38°C! Már csak egy tabletta van – adja oda az utolsó pirulát.
- El kell mennünk a boltba. Hozzunk valamit? Milyen teát szeretnél? – teszi fel sorban a kérdéseket Niall.
- Barackosat – mosolygok fáradtan.
- Menjetek nyugodtan, majd én itt maradok vele – ül le az ágyamra Harry, miután kényelmesen visszafészkelem magam a helyemre.
- Szeretnék beszélni veled – motyogom halkan, amikor Louis utolsóként távozik a szobámból.
- Baj van? – kérdezi rémültem, miközben közelebb csúszik hozzám.
- Nem tudom Harry! – túrok idegesen a hajamba, miközben próbálom vissza tartani a könnyeimet.
- Akkor értünk haza, amikor sikítottál, Zayn ért fel leghamarabb. Emily el kell mondanod, hogy mi történt.
- Rosszat álmodtam. Eddig a pillanatig nem tudtam, hogy tényleg megtörtént-e vagy csak álom volt – hosszan fújom ki a levegőt, miközben egy kövér könnycsepp végig folyik az arcomon. Harry óvatosan az eddigiekhez is közelebb mászik, letörli a könnycseppet és védelmezően magához ölel.
- Ha el szeretnéd mesélni, itt vagyok, meghallgatlak! – puszil a hajamba, én pedig megbízom benne.
- Amikor ti elmentetek túrázni, haza jöttem.. – kezdem a mesélést, de ő már az első percben félbeszakít.
- Tudom, ezért is jöttünk haza, miután vissza értünk. A szívbajt hoztad ránk, főleg rám – kapom a következő puszit az arcomra.
- Szóval ott tartottam, hogy haza jöttem. Amikor az erdőben először eltűntem, megáztunk ezért főként azért is vagyok rosszul – folytatom a mesélést, Ő pedig türelmesen hallgatja. Az utolsó mondatom után ismét elsírom magam. Harry az ölébe ültet és próbál megnyugtatni. – Nem szeretnélek elveszíteni Harry! – bújok szorosabban hozzá, miután egy kicsit is megnyugodtam.
- Nem szeretném, ha egy percig is azon gondolkoznál, hogy elhagylak másért! – tűr egy tincset a fülem mögé. – Igen, féltékeny voltam, amikor megpusziltad Niallt, mert tudom, hogy nem azokról a rohadt virágokról beszélgettetek, de e miatt nem kellett volna ott hagynod minket. A túra alatt rájöttem, mennyire idióta vagyok, amiért úgy ott hagytalak, de Liam nem engedett vissza – magyarázza. – Mennyire érzed jól magad? – kérdezi, miközben egy halvány mosoly jelenik meg az arcán.
- Nem mondanám, hogy rosszul vagyok.
- És mennyire szeretnél megfertőzni?
- Idióta vagy, ha azt hiszed, megfertőznélek – nevetek fel. – Szeretlek Harry, de a legkevésbé sem foglak megfertőzni.
- Egy apró csókot sem kaphatok? – néz rám kiskutya szemekkel.
- Talán – a válasz mellett elvigyorodom, és magamhoz húzom Harryt. Ajkaimat az övéire tapasztom, ezzel a mozdulattal pedig hatalmas hibát követek el, ugyanis azzal, hogy engedem, hogy megcsókoljon, minden eddigi ellenkezés eltűnik. Nem tudok megálljt parancsolni magamnak. Amikor erre rájön, bele mosolyog a csókunkba, de még így sem hajlandó abba hagyni.
A hosszas csókcsatát Ő szakítja meg. Megfogja a felsőm alját, majd ismét kiskutya szemekkel néz, aprót bólintok, mire a felsőmet átbújtatja a fejemen és eldobja azt. Az anyag egy halk puffanással ér földet, kaján vigyor ül ki az arcára, egy apró kis szájra puszi után ismét megismétli az előbbi mozdulatot a saját felsőjével. Szép lassan a nadrágjaink is lekerülnek, mutatóujjamat a boxere szélébe akasztom, szép lassan kezdeném el lehúzni róla, amikor kicsapódik az ajtó. Niall meglepett arckifejezéssel néz ránk, majd szép lassan szólásra nyitja száját.
- Ö, bocs. Emily hoztunk gyógyszert és Louis csinált neked teát! – hadarja, miközben sietősen csukja be az ajtót. Harryre nézek, szinte egyszerre robban ki belőlünk a nevetés.
- Reméltem, hogy legalább az ajtót bezártad.
- Azt mondták elmennek itthonról. Honnan tudtam volna, hogy ilyen hamar megjönnek, arról sem volt fogalmam, hogy valaki még be is ront – nevet továbbra is miközben lemászik rólam, és összeszedi a szétdobált ruháinkat. – Amúgy sajnálom. Nem szeretném, hogy rosszabbul legyél, úgyhogy zuhanyozz le hideg vízzel, hogy lemenjen a lázad, addig hozok fel teát és gyógyszert - mondja, miközben már húzza is fel a nadrágját.
- Nem kell semmit sem sajnálnod, én hagytam magam. Viszont örülnék, ha megvárnál, nem szeretném, ha ti szolgálnátok ki.
- Emily! Azt hittem ezt már megbeszéltük – fújtat, miközben a hajába túr. – Nekünk nem teher kiszolgálni, és amúgy is pihenned kell.
- Fogadni mernék, hogy pár perccel ezelőtt még nem gondoltál a pihenésemre, amúgy sincs kedvem egész nap itt feküdni – nyomok puszit arcára, majd kinyitom az ajtóm és szép lassan elindulok a földszintre. Csak a nappaliig jutok, amikor észreveszem, hogy Harry lohol utánam. Egy percig sem várok rá, futásnak eredek, és meg sem állok a konyháig. Mivel zokniban vagyok, csak kilököm az ajtót és úgy csúszom be az említett helyiségbe. A fiúk meglepődött arckifejezéseivel találom szembe magam, de még pislogni sincs idejük a göndörke hasonló belépővel robban be.
- Jézusom! Megint úgy viselkedtek, mint az ovisok. Emily! Szerintem jobban tennéd, ha fent maradnál az ágyadban és pihennél - méreget Liam idegesen. Úgy látszik az előbbi jelenetünket csak Louis találta viccesnek, de Zayn arcán is látok egy kis vigyort.
- Csak előtte szedd össze a barátodat a földről – hallom az arab srác nevetését is, miután Louisba kapaszkodva próbálom abba hagyni a nevetésemet. A földre pillantok, ahol meglátom Harryt miközben a székbe kapaszkodva próbál meg felállni. A látványától még nagyobb röhögő görcs tör rám.
- Te szerencsétlen! – mindössze csak ennyit tudok kinyögni, miközben egyik kezemmel a hasamat fogom, a másikkal pedig a könnyeimet törlöm le. Pár napja ő nevetett rajtam, most nekem van alkalmam rajta röhögni. Miután Harry összeszedte magát és viszonylag mi is megnyugodtunk megiszom a Louis által készített forró barackos teámat. Zayn a kezembe nyomja a lázmérőt, amíg Liam felinvitál a szobámba.
- Legalább addig had maradjak itt, amíg megnézzük, hogy lázas vagyok-e – könyörgök Liamnek továbbra is, aki csak összekócolja a hajamat és az egyik szék felé mutat. Mielőtt leülnék, Harry elkapja a karomat, leül, végül az ölébe enged.
- Milyen nagylelkű vagy – adok egy apró puszit az arcára. A lázmérő csipogásáig továbbra is jókedvűen beszélgetünk, kivéve Niallt aki mintha kicsit magába fordult volna. – Úgy látszik, már nem vagyok lázas! – nyújtom át Liamnek a lázmérőt vigyorogva. – Talán csak a rémálomtól volt, és az azutáni gyógyszer már le is vitte azt – gondolkozom hangosan.
- Azért jó lenne, ha még kicsit pihennél – mosolyog, válaszul haragos tekintettel nézek rá és kidugom a nyelvemet.
- Te kis szemtelen! – kap a derekamhoz Harry. Ismét nevetésben török ki, miközben a padlón fetrengek, ő pedig rám nehezedve csiklandozza az oldalam.
- Meg látszik, hogy ki a két legfiatalabb itt! – csap Harry hátára Louis, miközben vigyorogva kiveszi a tejet a hűtőből.
- Menjetek szobára! – húzogatja a szemöldökét Zayn, mire Niall a konyhapultra köpi a teát és erősen köhögni kezd. Liam mögé lép, párszor megütögetni a szöszit, majd amikor megbizonyosodik róla, hogy jól van, ismét ránk emeli tekintetét.
- Most már tényleg menjetek fel aludni, mielőtt valakiben kárt tesztek! – hiába próbál kemény lenni, az ő arcán is látok egy igen apró mosolyt. Visszatámadva mászom ki Harry alól, majd Liam elé lépek és szorosan megölelem.
- Jól van Daddy D! – puszilom arcon. – Jó éjszakát srácok! – mosolygok, majd indulnék fel, amikor Harry utánam kiállt.
- Mindjárt utánad megyek.
- Majd én felkísérem! – pattan fel Niall.
- Baj van Nialler? – kérdezem, miközben sétálunk fel az emeletre.
- Ezt majd fent megbeszéljük.

22.rész

Sziasztok!:)
Már tegnap szerettem volna közzé tenni, de egyszerűen nem tudtam megírni ezt a részt, még akkor sem, ha már megvolt az alap ötlet. Múlt héten olvastam, hogy ezt a történetet csak kopírozom. Nagyon rosszul esett és itt is szeretném közölni, hogy az egész történetet fejből és egyedül írom! Nagyon ideges voltam és úgy döntöttem nem folytatom tovább a blogolást, de időközben rájöttem, hogy pár névtelen nagyszájú miatt nem fogom feladni, szóval itt van a 22.rész is. Kérlek benneteket, hogy hagyjatok nyomot magatok után. 

Jó olvasást!
Nonci.xx

Nem szakítottam a hagyományokkal, mivel most is unatkozom egy forró bögre tea társaságában Disney mesét nézek. Már egy ideje kezdenek leragadni a szemeim, amikor mozgolódást hallok a földszintről. Ajtócsapódást, halk puffanásokat, végül nevetést. Megjöttek. Hangosan beszélgetnek, miközben jókat nevetnek egymáson. Megállítom a mesét és úgy döntök, csatlakozom hozzájuk. Mielőtt még felállnék, makacsságom utat tör magának, ugyanis mióta eljöttem nem kerestek, habár Niallel egyszer beszéltem. Visszamászom az ágyamba és újra elindítom a mesét, ezúttal halkabban. Lábdobogásokat hallok, ami azt jelenti, hogy valaki feltévedt az emeletre. Halk kopogás jön az ajtóm felől. Nem válaszolok, csendben várom a vendégem, miközben abban reménykedek, hogy Harry jött fel és egyáltalán nem haragszik rám. Az ajtó kinyílik, én pedig egy kicsit csalódok, ugyanis Niallt látom. Ha nincs ló jó a szamár is elv alapján mosolyogva mászom ki az ágyamból és jó szorosan megölelem a szőke barátom.
- Szia, Ariel! – mosolyog vissza rám. – Jól vagy? – kérdezi aggodalmasan.
- Hiányoztatok! – motyogom, miközben arcomat a pulcsijába temetem. – Történt valami, miután eljöttem? – húzom magam után. Megvárja, amíg kényelmesen elhelyezkedem, végül leül mellém és mesélni kezd.
- Amikor elindultunk túrázni, Harry kicsit ideges volt.  Amikor visszaértünk nem találtunk sehol, de a lányok is oda értek. Amíg a srácok üdvözölték a barátnőiket én elkezdtelek keresni téged. Akkor beszéltünk telefonon.
- Miért mondtad, hogy meg szeretnéd óvni a kapcsolatunkat? – vágok a szavába, ahogy eszembe jut a telefonbeszélgetésünk.
- Már tudod, hogy Liamnek új barátnője van és, hogy ő is eljött – túr idegesen a hajába. – Elhozta az egyik barátnőjét is, miszerint már csak nekem nincs barátnőm és szeretne segíteni. Ezen kívül hoztak pár üveg alkoholt is, Harry pedig kapott az alkalmon. Amíg telefonáltam, kiürített pár üveget és az éjszaka folyamán kicsit összemelegedtek – fejezi be a mesélést. Miközben ő idegesen dobol a lábával, én az egyik párnámat az arcom elé fogom és egy újabb hisztérikus sírást engedek el, miközben Niall próbál megvigasztalni.
- Nem kellett volna elmesélnem. Kérlek, ne sírj. Sajnálom! – szorít magához. Eltelik egy kis idő, mire megnyugszom. Szép lassan besétálok a fürdőbe, megmosom az arcomat hideg vízzel, majd a tükörből Niallre nézek.
- Már értem, miért nem keresett – szipogok. – A lányok is itt vannak? – kérdezem, miközben zsepit keresek.
- Igen. Gondoltuk, hogy ezek után nem nagyon lesz kedved lemenni, ezért majd felnéznek, ha szeretnéd – látom, mennyire rosszul viseli a kiborulásom, ennek ellenére mégis próbál mosolyogni.
- Az a lány is itt van? – kérdezem, miközben ökölbe szorítom a kezem és próbálom vissza tartani a könnyeimet.
- Nincs, de lehet, később ide jön – motyogja.
- Talán nem lesz baj, ha addig lenézek kicsit – próbálok mosolyt erőltetni az arcomra.
- Biztosan ezt szeretnéd? Ha akarod, fent maradhatsz és felhozunk mindent, amit csak szeretnél. Nem kell ezt csinálnod.
- Biztosan. Niall, nem szeretnélek kihasználni titeket és te is tudod, hogy nem bujkálhatok örökké a problémáim elől. 
Úgy látszik sikerül meggyőznöm, ugyanis nem erősködik tovább. Kinyitom az ajtót és kitolom magam előtt, végül én is elhagyom a rejtekhelyemet. Bátran lépkedek előre, azonban a lépcső előtt megtántorodom. Niall bíztatóan mosolyog rám, miközben aprót szorít a kézfejemen, ezzel bíztat, hogy nem lesz semmi baj. Bízom benne, így szép lassan elindulok. Ahogy leérünk, megpillantom Perriet, miközben Zayn ölében ül, Eleanort és Louist akik a szőnyegen birkóznak, Liamet és bizonyára Sophiát, Zaynék mellett, akik el vannak foglalva egymással és Harryt. Harryt, aki magába fordulva bámulja az üres televíziót. Oda mehetnék hozzá, megbeszélhetnék vele mindent, de félek. Nem akarok több csalódást, ezért a konyhába indulok. Kiveszek a hűtőből egy barackos ivójoghurtot és lerogyok az első székre. Mit tettem amiért ezt érdemlem? Szeretem Harryt, de most ismét csak szenvedünk. A konyhába már egyedül jöttem be, de hallom, hogy valaki közelít felém. Eddig Niall kitartóan itt volt mellettem, így gondolom, hogy most is csak ő jött utánam ezért hátra sem nézek. Egy kezet érzek a hátamon, majd egy ismerős illat kúszik az orromba.
- Kérlek, Emily! Ne haragudj rám. Annyira idióta vagyok – mondja, én pedig becsukom a szemeimet. Annyi mindent szeretnék mondani neki, de hiába nyitom szólásra a számat, egy hangot sem tudok kipréselni magamból. Kell egy kis idő, mire megnyugszom, amint ez sikerül szép lassan ismét megnyílok előtte így meg tudjuk beszélni a problémánkat.
Idióta, amiért megsértődik egy ártatlan kis puszi miatt, én pedig még nagyobb idióta vagyok, amiért megbocsájtom neki az előző apróságot. Szeretem Őt, és ez ellen nem tehetek semmit, így könnyen meg is bocsájtok. Hatalmas ujjongást kapunk a nappali irányából, amikor Harry vigyorogva csókol meg.
- Szeretlek, te barom! – ölelem át a nyakát nevetve.
- Én is szeretlek! – ölel szorosabban magához. Úgy tűnik, kezd minden visszatérni a régi kerékvágásba. Sophiával is jól kijövök az este folyamán. Az idilli képet pedig a csengő zavarja meg. A jó kedvem kezd elpárologni, inkább leszek feszült, mint vidám. Ezt Niall veszi észre a leghamarabb és gyorsan a segítségemre is siet, miközben Liam kinyitja az ajtót. Egy szőke lány érkezik, ha nem tévedek ő Alison. Sophia két puszival köszönti, a többiek pedig vonakodva próbálják meg kedvesen üdvözölni. Úgy tűnik nekik sem szimpatikus. Ahogy a barátom elé lép, kezeim ismét ökölbe szorulnak, de úgy látszik Harry nem tud mit kezdeni a helyzettel, csak sután átöleli a lányt.
- Te lehetsz Niall barátnője. Szia, Alison vagyok. – mosolyog kedvesen, miközben a jobb kezét nyújtva felém.
- Niall barátnője? – szalad pár oktávval feljebb a hangom, miközben Harryre nézek, aki csak egy bocsánatkérő pillantást küld felém.

- Emily, az én barátnőm – köszörüli meg a torkát miközben mellém lép, kezeit védelmezően fonja a derekam köré.

- Gondolom, ha tényleg a barátnőd lenne, nem akartál volna lefeküdni velem tegnap este – ejt meg egy gúnyos mosolyt, mire Harry szorítása csak erősödik, a szoba pedig forogni kezd velem.- Nem akartam veled lefeküdni. Ha nem ittam volna, több eszem lett volna, hogy Emily után menjek – szűri a fogai közt.

- Mégsem tetted – rikácsolja a szőkeség, s míg Harry idegesen vágja le magát a kanapéra mellém, a lány lazán az ölébe mászik, s egy apró puszival ajándékozza meg a barátomat.
A levegő a tüdőmbe szorul, arcom fal fehér lesz. Undorodom a látványtól, mégsem vagyok képes megmozdulni. Látom Harry kétségbeesett és bocsánatkérő arcát, tudom, hogy nem akarja ezt, mindössze talán Liam kedvéért nem rendez jelenetet, hiszen a barátnője hozta ide. Amikor mégis a kezemért nyúl, én elhúzódom, s ismét a konyhába sétálok. Megiszom egy pohár vizet, majd a szekrényben kezdek el kutatni egy nyugtatóért.
- Mit keresel? – kérdezi Liam, én pedig szinte elejtem a kezemben lévő dobozokat.
- Semmit, menj csak vissza a többiekhez – próbálok mosolyogni, de nem megy, így visszabújok a szekrénybe, míg Liam pár üveggel masírozik vissza a nappaliba. Amikor megtalálom a keresett dobozt, beveszek egy szemet, összeszorítom a fogam, és visszasétálok a többiekhez. Alison továbbra is Harry ölében ücsörög, Sophia a kezébe ad egy pohár bort, s mielőtt a lány bele ihatna, kikapom a kezéből, s a tőlük legtávolibb pontra ülök le.
- Emily, ugye nem akarod meginni? – kérdezi Zayn azonnal.
- Már miért ne akarnám? – kérdezem flegmán, miközben várom a gyógyszer hatását.
- Mert láttalak az előbb, amikor.. – magyarázkodna, de nem tudja folytatni.
- Mert az az enyém! – fejezi be a mondatot Alison. Megrántom a vállam, kerül amibe kerül, a poharat az ajkaimhoz emelem, s mohón tűntetem el a benne lévő vörös folyadékot. Elfogyasztok még pár pohárral, Zayn akarata ellenére is, és bár tudom mekkora őrültséget csinálok megint, nem tud érdekelni. Figyelmemet már nem köti le, a kanapén enyelgő, egyre részegebb friss pár, inkább a többieknek hátat fordítva a kandallót kezdem vizsgálni, mikor szemeim egy idő után ólom súlyúak lesznek, s egy idő után már magamat is alig bírom megtartani, mint egy zsák úgy dőlök el a puha szőnyegen.

21.rész

Sziasztok!:)
Vége van a gyakorlati hétnek és végre nekem is elkezdődött a nyár.:D A héten több szabadidőm volt, ezért meg tudtam írni az új részt, így nem kell annyit várni. Szeretném megköszönni az új fejlécet a http://designerpoints.blogspot.hu/ szerkesztőjének, nagyon tetszik!:)) Remélem tetszeni fog a rész. Hagyjatok nyomot magatok után, mert örülnék egy kis visszajelzésnek is. Jó olvasást!

Nonci.xx 

Ahogy múlik az idő, egyre több okot sikerül össze szednem, miért is volt hiba az a séta. Már vagy 10 perc is eltelt, mióta felébredtem és nem tudok vissza aludni. Meleg van, mégis fázom.  Harryre pillantok. Ahogy csak nézem, egyre jobban rájövök, hogy mennyire is szeretem, nem tudnám megbocsájtani, ha valami baj történne vele, főleg akkor, ha ennek én lennék az oka. Egy ötlet pattan ki a fejemből, mire akaratlanul is elmosolyodom. Kimászom a hálózsákomból, majd bebújok mellé. Szerencsére nagy hálózsákokat hoztunk, így könnyen elférek mellette. Kissé nyöszörög, majd karjait védelmezően körém fonja, mellkasára hajtom a fejemet, így szép lassan megnyugszom. Becsukom a szemeimet, kezdek ismét álmos lenni. Nagyobb levegőket veszek, hogy jobban érezhessem azt a finom és jellegzetes illatát. Az álmatlanságom hamar eltűnik, ugyanis nem telhet el öt perc sem, én már ismét a saját kis álomvilágomban találom magam.

Reggel van. Tisztán emlékszem a tegnapra, nem a saját hálózsákomban fekszem, mégis egyedül vagyok. Megdörzsölöm a szemeimet, kinyújtózkodom, keresek egy vastag pulcsit, végül óvatosan felállok. A bokám kissé lüktet, így óvatos léptekkel hagyom el a sátrat. Nem messze megpillantom a srácokat is, látszik, hogy ők is nem rég ébredtek, lassan sétálok hozzájuk, közben egy kis kontyba csomózom a hajamat. Aprókat lépek, ezzel próbálom elfedni az egyre jobban kínzó fájdalmat, amit a bokámban érzek. Niall kivételével, mindenki háttal ül, így csak abban bízom, hogy ő nem vesz észre.
- Jó reggelt! – mosolygok, ahogy oda érek.
- Jó reggelt – köszönt Harry egy puszival. – Ugye nem ébresztettelek fel? – vonja össze a szemöldökét.
- Nem – mosolygok továbbra is. – Mikor jöttél ki?
- 5-10 perce – mondja pár perc gondolkozás után. – Nem sülsz meg? – csíp bele a pulcsimba. – Most ébredtem fel, még nem volt időm azzal foglalkozni, hogy milyen az időjárás – dörzsölöm meg a szemeimet.
- Mintha nem is te lennél – nevet fel édesen. – Liam túrát szervezett, amíg a lányok ide érnek. Semmi kedvem itt lenni – morog, amin én jót nevetek. 
- Emily, ebben szeretnél jönni? – kérdezi Liam, amikor úgy véli mindenki készen áll a túrára.
- Igazából, én arra gondoltam, hogy itt maradnék. Nem érzem magam olyan fényesen – húzom el a számat és reménykedek, hogy nem kérdez rá.
- Jól érzed magad? Ha nagyon rosszul vagy haza mehetünk – kérdezi, aggodalmasan.
- Nem arra semmi szükség – ellenkezek hirtelen. - Gondolom a tegnap esti csatangolásom besegített az egészségemnek – mentem ki magam gyorsan, mielőtt még kórházba vitetne.  – Különben is, én nem vagyok a One Direction tagja, nem kell mennem, el vagytok nélkülem is. Elfoglalom magam, amíg rátok vagy a lányokra várok – mosolygok, hátha ezzel megtöröm.
- Nem szeretnélek itt hagyni – lép mellém Hazz. – Akkor már itt maradok én is – erősködik.
- Ne! – kiálltunk fel egyszerre Niallel, mire Harry értetlenül néz ránk.
- Neked is menned kell Harry, nélküled nincs One Direction. El leszek egyedül is. Nektek van szükségetek a csapatépítésre, ha kimaradnék valamiből, majd bepótoljuk, ha nem sikerül alkalmazkodom – eresztek el egy apró mosolyt és remélem, ezzel sikerül meggyőznöm.
- Emily, gyere velem kicsit, amíg aludtál találtam pár dolgot, rajzolhatnál, amíg ránk vársz – nyújtja felém kezét Niall, amit mosolyogva el is fogadok.
- Honnan tudod, hogy szeretek rajzolni? – kérdezem időközben.
- Amikor Magyarországra mentetek, Harry nagyon sok rajzodról készített fényképet, amit mi is láttunk. Tehetséges vagy, de az igazi ok, amiért elhívtalak az, hogy próbálok segíteni.
- Miben kell segítened? – húzom fel a szemöldököm.
- Mert fáj a bokád – adja az egyszerű választ. Szólásra nyitom a szám, de be is csukom, ugyanis nem hagyja, hogy megvédjem magam. - Ne tagadd. Láttam, a rémületet és a fájdalmat az arcodon, amikor reggel kijöttél a sátorból, ahogy azt is, hogy egészen aprókat léptél, miközben felénk jöttél, pont, úgy ahogy most is. Nem fogom elmondani a többieknek, de te is tudod, hogy nem titkolhatod örökké – mondja, amikor már biztosan hallótávolságon kívül vagyunk. Pár percig még beszélgetünk, amíg Niall a mellettünk lévő kis virágokra mutogat, így hitelesíti a megjátszást a fiúk előtt, akik nyilván minden mozdulatunkat figyelik.
- Köszönöm Niall – ölelem meg, miközben egy apró puszit adok az arcára. Szép lassan visszaindulunk a fiúkhoz, akik már türelmetlenül toporognak. Indulás előtt még mosolyogva lépek Harryhez, amíg ő komoly arccal bámul a semmibe. – Ígérd meg, hogy vigyázol magadra is és a srácokra is – bújok hozzá.
- Sétálni megyünk, nem medvére vadászni – válaszol kissé flegmán, miközben óvatosan lefejti magáról a kezeimet, és a többiek után indul.
- Harry, állj meg! – kiálltok utána, amikor tudatosul bennem mi is történt az előbb. – Miért haragszol? – kérdezem, miután érdeklődést sem mutatva, várja, hogy kinyögjek valamit.
- Miért kéne haragudnom? – válaszol kérdéssel a kérdésemre, majd megfordul és a fiúk után siet. Amikor biztosra megyek, hogy már nem lát vagy hall, a földre rogyva kezdek el sírni. Utálom magam, amiért minden apró kis hülyeségemmel sikerül Őt megbántanom. Az önsanyargatásom nem tart sokáig, amennyire erőm csak engedi, felpattanok, és meg sem állok a sátrunkig. Összepakolom a cuccaimat, végül szép lassan elindulok a visszavezető úton. Könnyeim megállíthatatlanul folynak végig az arcomon, miközben egymás után újra lejátszom az előző jelenetet. Nem akarom újra itt hagyni őket, de nem bírok tovább itt maradni. Ahogy a kocsihoz érek, rájövök, nem tudok mivel haza menni. Az ő kocsijukat nem vihetem el, de a bokám miatt sétálni sem tudok hosszú távon. Kis ideig még sétálok, majd amikor már elég térerőm van, taxit hívok.

A kocsiban ülve rájövök, ismét nagy hülyeséget csináltam, de már késő szólni a sofőrnek, régen messze járunk. Ismét csak menekülök, pedig szembe is nézhetnék a problémáimmal, főleg, hogy Harry ok nélkül haragszik rám. Félek, hogy már nem kell sok és végleg elveszítem a bizalmát, akármilyen kitartónak is látszik. 

A kocsi szép lassan leparkol a Direction ház előtt, kifizetem a taxit, majd a táskáimat szorongatva lépek be a lakásba. Nem szerettem volna ide jönni, hiszem, magányra van szükségem és itt találhatnak rám a legkönnyebben. Az órámra pillantva jövök rá, hogy már ismét jó pár óra eltelt az eltűnésem óta, és még mindig nem kerestek. Ha jól számolom, akkor a lányok már oda érhettek, Harryt pedig nem nagyon érdekelheti, merre járok. Egyedül vagyok, hosszan fújom ki a levegőt, miközben ismét utat engedek a könnyeimnek, miközben sántítva ballagok fel az emeletre. Táskámat a földre dobom és meg sem állok a fürdőig. Lehet, hogy mindannyian mások lettünk, de a forró fürdő iránti szeretetem azóta sem változott. Már körülbelül 10 perce csak folyatom magamra a forró vizet, így könnyebben tudok ellazulni, miután egy újabb megoldást találok, hogyan is békíthetném ki Harryt. Már húsz perce áztatom magam, amikor a telefonom vadul kezd csörögni. Törölközőbe csavarva, sántikálok el a készülékért, ami megállás nélkül csak zenél. Amikor meglátom Niall nevét, egyből a zöld gombra nyomok.

- Milly, hol vagy? Felkutattuk érted az egész környéket! Nem esett bajod? – záporoz egyből a kérdéseivel.
- Niall, nyugodj meg! Jól vagyok. Haza jöttem, nem bírtam tovább ott maradni – próbálok minden kérdésre válaszolni.
- Történt valami? – kérdezi finoman.
- Harrynek milyen kedve van? – kérdezek vissza egyből, hátha ezzel rávezetem a válaszra.
- Amikor elindultunk pocsékul nézett ki, most, hogy itt vannak a többiek jobban. Összevesztetek? 
- Valami olyasmi – húzom el a számat.
- Szeretnéd, hogy haza menjünk? 
- Kérlek, maradjatok. Legalább tartsd fenn a látszatot, hogy nincs semmi baj.
- Legalább azt engedd, hogy én utánad menjek – erősködik továbbra is.
- Túl feltűnő lenne és ezzel is csak olajat öntenénk a tűzre, maradj csak nyugodtan – próbálok egy kis színt is vinni a hangomba, hátha sikerül meggyőznöm.
- Ha bármi baj van, szólj és megyek! – utasít. – Ne haragudj, de most le kell tennem, ha meg szeretném óvni a kapcsolatotokat. Otthon mindent elmesélek, maradj erős! Szeretünk! – hadarja, miközben rám nyomja a telefont. Rossz előérzetem van, lehet még ennél is rosszabb?

20.rész

Sziasztok!:)
Itt a következő rész. Sajnálom, hogy nem hoztam időben, de semmi ötletem nem volt, és az előző résznél nem is kaptam semmilyen visszajelzést sem, így azt hiszem/hitem nem is vagytok kíváncsiak a következő részre. Először nem is akartam próbálkozni egy újabb résszel, de eszembe jutott, hogy lehet érdekel valakit a folytatás még akkor is ha semmilyen nyomot nem hagyott maga után, ezért nehezen de megírtam a 20. részt is. Nekem még 1 hét vissza van a suliból, de gondolom sokatoknak már nyári szünet van.
Kellemes nyarat és jó olvasást kívánok!
Nonci.xx

Tény, hogy mióta visszatértem Londonba, megromlott kicsit a kapcsolatom a fiúkkal, de még mindig próbálunk összetartani. Néha sikerül össze vesznünk, de sosem haragszom rájuk igazán, mert tudom, hogy minden mindig az én makacsságomnak köszönhető.
- Még mindig utálom, ha néznek! – emelem egy oktávval magasabbra a hangom, miközben szendvicseket csinálok.
- Hogy tudod ezt megállapítani? – hallom Zayn csodálkozását a hátam mögül.
- Megérzés – vigyorodok el büszkén.
- De akkor is, még mindig olyan furcsa az a szín a fejeden. Nehogy félre értsd, mert tényleg jól áll csak szokatlan a szememnek – hallom Louis magyarázkodását a héten legalább harmadszorra. Niall mellém ugrik, és a hajammal kezd játszani. Két ujja közé fog egy tincset, az orra alá teszi, ezzel bajuszt formál magának, két copfba fogja, végül megpróbálja befonni, több-kevesebb sikerrel.
- Ha befejezted a játékot, itt a szendvicsed – nevetve nyújtom felé a tányért.
- Köszönöm Ariel! – nyom puszit az arcomra.
Liam a telefonját szorongatva lép be a konyhába. Pár percig még beszél, végül leteszi a készüléket, s a szavait most már nekünk intézi.
- Menjetek fel, és pakoljátok be azokat a cuccaitokat, amiket magatokkal vinnétek pár napra egy erdei sátrazásra – tájékoztat mindenkit.
- Pakolás nélkül is tudom, miket vinnék. – néz rá Louis idétlen arckifejezéssel.
- Akkor pakold is össze, ugyanis most beszéltem Paullal, a hétvégét sátrazással töltjük.
- Minek? Perrievel töltöttem volna a hétvégét – morogja Zayn, szája pedig egy vonallá préselődik.
- Csapatépítés – válaszol Liam.
- Nem lehetne máskor építkezni? – vonja fel a szemöldökét.
- Csak menj fel és pakold össze, amit hozni akarsz. Kérlek! – mondja, miközben nagyot sóhajt – Ha annyira akarod, elintézem, hogy a lányok is jöhessenek, legalább jobban megismeritek Sophiet is – ereszt el egy mosolyt, mire a pakisztáni srác viszonylag megnyugszik, és valamennyivel boldogabban trappol felfelé a lépcsőn.

- Mennyit kell még gyalogolni? – nyafogok. Már vagy 20 perce sétálunk megállás nélkül, elfáradtam, melegem van és a táskám is nehéz.
- Mindjárt oda érünk – Liam bíztatóan ereszt el egy halvány mosolyt, amíg Harrybe kapaszkodva lépkedek előre.
- Itt is vagyunk! – dobja le csoki szemű srác a táskáját, ahogy egy kisebb tisztáshoz érünk. Amíg párosával próbáljuk felállítani a sátrainkat, ő egyedül is képes erre, 5 perc alatt. Már 10 perce szerencsétlenkedünk Harryvel, de úgy látszik, hogy ez őt, egy cseppet sem zavarja, amíg én teljesen felidegesítem magam egy hülye sátor miatt.
- Emily! – Niall a vigyorát visszafojtva próbál segíteni. Úgy látszik, mi vagyunk az utolsók – Menj, segíts fát szerezni a tűzhöz, addig segítek Harrynek a sátorral – robban ki belőle a nevetés. Ha nem én lennék ilyen helyzetben, biztosan jól szórakoznék, talán pár perc múlva már én is mosolyogni fogok a saját szerencsétlenségemen, de így csak fújtatva indulok a többiek után. A srácokat már nem látom, azonban a hangjuk még bőven elhallatszik, így az ismerős hangok felé kezdek el sétálni. Amint meg pillantom, Louis hátát futni kezdek, és meg sem állok, amíg mellé nem érek. Hosszan fújom ki a levegőt, amíg megtámaszkodom a térdeimen.
- Megvárhattatok volna – nyögöm, ki ezt a két szót miután levegőhöz jutok. Louis készségesen megvárja, míg összeszedem magam, így vele kezdek el fát gyűjteni. Mire visszaérünk a táborhelyünkre, nyugodt szívvel veszem észre, hogy Niall és Harry sikeresen felállították az utolsó sátrat is, mi pedig elég fát gyűjtöttünk estére. Louis agy zsibbasztása után le kell pihennem, amíg új erőre nem kapok, így csendben figyelem, ahogy próbálnak, tűzet rakni. Nem bírok tíz percnél tovább egy helyben ülni, előveszem a telefonomat, de csalódnom kell, nincs semmi térerő. A fiúkra pillantva rájövök, el lesznek még egy kis ideig, így biztosan nem fogok hiányozni ha eltűnök.
Azon az ösvényen indulok el, ami először a szemem elé kerül. Egy ideje már sétálok, elég messzire jöhettem, ugyanis Louis enyhén lányos sikításait sem hallom már. Mióta szó nélkül távoztam a nyaralóból, rengetegszer próbálták tartani velem a kapcsolatot a magyar barátaim, de egyszer sem válaszoltam nekik. Több kilométeres séta után a lábaim ismét fáradni kezdenek, a hosszú séta mégis sikerrel jár, ugyanis a telefonom sípoló hangja jelzi, hogy SMS-t kaptam. Megnyitom, de erre sem válaszolok. Még pár métert sétálok, így az e-mailjeimet is át tudom nézni. Sorban megnézem a közösségi oldalakat is. Twitteren sikerül elidőznöm, ugyanis rengeteg utálkozást kapok, amiért én vagyok Harry barátnője, a többség azért vádol, mert teljesen megváltoztatom Őt, esetleg kihatok a többiekre is. Minden balhéjuk után én kapom az első vádat, sőt még néhány tetoválásukról is én tehetek. Szerencsére a srácok mellett, megtanultam elengedni a fülem mellett a negatív kritikákat, így rezzenéstelen arccal olvasok tovább. A rengeteg utálkozás között találok néhány aranyos tweetet is. Pár rajongót vissza követek, végül a zsebembe csúsztatom a telefont. Amíg a kezemben tartott készülékkel voltam elfoglalva, észre sem vettem mennyire elszaladhatott az idő, így kissé megilletődve bámulok a besötétedett erdőre. Erősen gondolkozom azon, merre jöhettem, végül az ösztöneimre hallgatva elindulok.

Megpróbálok ugyanott menni, ahol ide fele jöttem, ezt leszámítva, út közben többször is akaratlanul irányt változtatok. Az erdő sötétben korántsem olyan kiismerhető és barátságos, mint nappal. Már jó ideje sétálok, amikor ágreccsenést hallok a jobb oldalamról, amihez pár perces késéssel ijesztő hangok is társulnak. Gyorsítok a tempómon. Egyre gyorsabban pakolgatom egymás elé a lábaimat, végül futásnak eredek. A tüdőm  iszonyatosan szúr, de túlságosan is félek ahhoz, hogy lassítsak. Nem kell megállnom ahhoz, hogy baj történjen, egy óvatlan pillanatban megbotlok, egy kiálló gyökérben, de nincs időm felmérni a kárt, amit magamon okoztam, felpattanok és sietek tovább.
Amikor kezdek megnyugodni, a lépteimen is lassítok és a levegővételeimet is próbálom szabályozni. Időközben az eső is elered. Gratulálok Emily, ilyen szerencsétlen is csak te lehetsz! Magamat ostorozom, amikor nagyon messzi fák között fényeket pillantok meg. Minél jobban sietek annál jobban érzem az apró, lüktető fájdalmat a bokámban, amit pár perce okoztam. Nem törődöm vele, csakis a fények felé tartok. A lüktető fájdalom ellenére is próbálok sietni. Az út nem tarthat fél óránál tovább, félúton már hallom is a fiúk kétségbeesett hangját. Ahogy egyre közelebb érek a fiúkhoz, próbálok nem sántítani, nem szeretném, ha a kikapcsolódásuk miattam menne tönkre. Niall és Harry vesz észre először. A szöszi a fiúk után siet, hogy tájékoztassa őket, megvagyok, míg Harry futva indul felém. A hatalmas távolságot másodpercek alatt leküzdi, majd szorosan magához ölel, ezt követően pedig egy apróbb puszit hagy a számon.
- Úgy féltettelek! – simít végig az arcomon, miközben egy rakoncátlan tincset a fülem mögé tűr.
- Sajnálom, csak sétáltam – kezdek magyarázkodásba.
- Nincs semmi baj! – mosolyodik el halványan. Összefonja ujjait az enyémekkel, s elindulunk a táborunkig. Az eső egyre jobban esik, így Harry hamar megunja a lassú sétálást, de akárhogyan is próbálkozik, nem tudok gyorsabban menni. Halkan felsikkantok, amikor az ölébe kap, így előbb érünk a sátrakhoz. Finoman a földre helyez, miközben a többiek egymást lökdösve próbálnak közelebb kerülni hozzánk. Amikor sikerül megnyugtatnom őket is, mindenki elindul a sátra felé, ugyanis az időjárás egyáltalán nem nekünk kedvez. Még szerencse, hogy a sátrak vízállóak, bent melegebb van és egy lámpa is bevilágítja a teret. Harry bemászik mellém, behúzza a cipzárt, amikor pedig rám néz óriási nevetés tör ki belőle.
- Mi olyan vicces? – vonom össze a szemöldököm, miközben a barátom, a nevetéstől szenvedve fogja a hasát, a másik kezével pedig rám mutogat. Óvatosan pillantok végig magamon, amikor észre veszem, hogy nyakig sáros vagyok. Apró mosolyt eresztek el, miközben az arcomat a kezeimbe temetem. Ennél szerencsétlenebb már én sem lehetek. Szép lassan kezdem el lehámozni magamról az esővíztől és sártól csöpögő ruháimat, miközben szó nélkül hagyom, hogy Harry megnyugodjon. Miután szárazra töröltem magam, pizsama után kezdek kutatni, de rájövök ezt sem hoztam magammal. Kezdek fázni, ezért magamra kapok egy vastag melegítőnadrágot, majd Harry felé fordulok segítségül. Még ki sem nyitom a számat, az arcomban köt ki az egyik fekete pólója.
- Persze, hogy kaphatsz! – nevet fel ismét.
- Köszönöm – vigyorgok. – Amúgy örülök, hogy ilyen jól szórakozol rajtam – próbálok cinikus lenni, amikor egy újabb nevetés bukik ki belőle, így már meg sem említem, hogy nézett végig rajtam miközben átöltöztem. A jókedvétől nekem is nevethetnékem van, egy idétlen vigyorral az arcomon bemászom a hálózsákomba és jó melegen be is takarom magam, mielőtt megfáznék. Harry is követi a példámat, miközben sokadszorra is próbál lenyugodni. Az éjszaka folyamán hallom, ahogy párszor még felkuncog, de a fáradtságtól nincs erőm rászólni. A rajtam lévő pólóját az arcom közepéig húzom fel, a szokásos Harry illat mámora betölti az orrom, így nyugodtan alszom el.