18.rész

Sziasztok!:)
Sajnálom, hogy nem tettem fel tegnap a részt, de nagyon fáradt voltam és nem sikerült időben befejezni. Pótoltam az elmaradást. Már csak 2 hét van vissza a suliból, kitartás!:D Ha kérdésetek van ITT feltehetitek. 

Jó olvasást, hagyjatok nyomot magatok után!:)

Nonci.xx

Nem bírom tovább, könnyeimnek utat engedve borulok a nyakába.

Ahogy az ajtóban állva, szorosan öleljük egymást, rájövök mennyire hiányzott már. Másfél éve nem láttam.
- Gyere, menjünk fel a szobámba – mondom halkan, amikor elengedjük egymást. Szép lassan felsétálunk az emeltre. Érezni lehet a feszültséget.
- Később mindent elmagyarázok – mondom a többieknek, amit a mellettem álló fiú nem érthet. A szobámba lépve veszem csak észre, hogy Dani nincs az ágyamban, nem tudom, kinek köszönhetem, de ezzel egy újabb vitát sikerül elkerülnöm, amiért nagyon hálás vagyok.
- Annyira hiányoztál – ölel ismét magához, amikor becsukom magunk mögött az ajtót. 

- Te is nekem – fúrom az arcom a nyakába.
- Megváltoztál – mustrál végig alaposan. Látom, hogy szólásra nyitja a száját, mégsem mond semmit. - Ahogy te is – válaszolom röviden.

- Nagy port kavartál az eltűnéseddel, a többiek sem a régiek már – süti le a szemeit.
- Harry, mi történt? Miért jöttél? – vezetem az ágyamhoz.
- Mindenki megváltozott, már semmi sem a régi. Szükségünk van rád Emily. Ahogy eltűntél azzal hivatalossá tetted a szakításunkat is – tűr egy tincset a fülem mögé. – Kérlek, gyere velem haza – kérlel.
- Látni szeretném a többieket is, de mi van, ha nem szeretnék haza menni? – sütöm le a szemeim.
- Szükségünk lett volna rád otthon.
- Nincs szükség rám, eddig is tökéletesen megvoltatok.
- Mi történt veled? Nem az vagy, akire emlékeztem – néz rám komolyan, s csak most tűnik fel, valóban mennyire távolságtartóan viselkedik.
- Igazad van, más lettem. Most elégedett vagy? – fakadok ki.
- Nem, csak csalódott – szavai a csendbe fullnak.
-  Azt hitted ide jössz és megváltoztatod az életem? Azt sem tudod, min mentem keresztül – pattanok fel az ágyról. Nem akarom ezeket mondani, de szavak csak úgy ömlenek ki a számon.
- De tudnám, ha elmondanád! – emeli feljebb ő is a hangját. Nem bírom tovább, a fürdőszobámba sietek, becsapom az ajtót, majd elfordítom a kulcsot a zárban. Ismét csak menekülök. Nem mehetek vissza. Azzal ismét csak mindent elrontanék. Mit bizonyítanék vele? Mi változna meg? A múlt nem változik. Kérdések ezrei lepnek el. Halk kopogás jön az ajtó felől.
- Emily. Kérlek, ne csináld ezt – dörmögi az ajtó mögül. Elmegyek. Remélem, tudod, hol keress, ha meggondolnád magad – mondja, mikor rájön, szavai süket fülekre leltek. Távolodó lépteket hallok, majd ajtó csapódást. Elment. Patakokban folynak a könnyeim, s hosszú idő óta először merek a tükörbe nézni. Az arcom falfehér és beesett, a szemeim kissé vörösek, alatta fekete karikák éktelenkednek. Elképedek a látványtól, borzalmasan festek. Minél jobban meredek a tükörképemre egyre több hibát fedezek fel magamon. Igaza volt Harrynek, megváltoztam, de nem hittem, hogy ennyire súlyos. Kihúzom a szekrény kis fiókját, majd kutatni kezdek. Az életem romokban hever. Mindig lítéltem a vagdosást, akik ezt csinálják, gyengék az élethez ezért ezzel próbálkoznak. Sosem volt elég bátorságom, hogy én is ezt tegyem. Mindig is féltem a haláltól, de most gyengének és elesettnek érzem magam. Kis keresgélés után megtalálom a kis pengét. Nem akarom, hogy erről a többiek is tudjanak. Leülök a wc-re. Felhajtom a combközépig érő felsőm alját, majd apró vágásokat ejtek a combomon. A meleg vér megállás nélkül folyik végig a lábamon, én pedig szédülni kezdek. Becsukom a szememet, fejemet pedig a falnak döntöm. Önkéntelenül is apukám szavai játszódnak le a fejemben, amikor kiskoromban egy nagyobb kaviccsal betörtük a szomszéd ablakát. Harry azt mondta vagány dolgot csináltunk, míg apu a következőt állította. A vagányság és a bátorság között hatalmas különbség van. A vagányok, hirtelen cselekszenek, míg a bátrak merik a kockázatot is vállalni a cselekedetükkel, a mi esetünkben azzal, hogy önként vallottunk színt.
Az újabb emlék megmosolyogtat, ugyanakkor felkavar, s miközben a zokogástól rázkódom, remegő kezeimmel ismét a szekrényben matatok. Beveszek egy nyugtatót, hátamat a hideg falnak döntve várom a hatást. Idő közben a vérzés is csillapodik, a nyugtatótól belassulva tűntetem el a vörös folyadékot a lábamról és a padlóról egyaránt, s miután egy kötszerrel a combomat is sikeresen elfedem, óvatosan kitántorgok a szobámba. A gyógyszer hatására köd telepedik az agyamra, mégis tudom, régen miért használtam pont ezt, s ahogy megérzem a szobámban Harry jellegzetes illatát, rövid időn belül össze is szedem magam. Az arcomat hideg vízzel megmosom, majd elhagyom a szobám. Tompa üvöltözést hallok, így a hangok irányába sietek, már amennyire ezt az állapotom engedi.
Kinézek az ablakon, nem hiszek a szememnek. Feltépem a bejárati ajtót, és meg sem állok a társaságig. Mire leérek a fiúk már egymásnak estek. A lányok pedig akárhogy is próbálkoznak, nem tudják szét szedni őket. Becsapom a bejárati ajtót, ezzel jelezve, hogy, én is megjöttem.
- Fejezzétek már be! – ordítom el magam, mire mind hárman rám kapják a tekintetüket. – Mi folyik itt? – kérdezem a göndört, kissé kótyagosan.
- Amikor kijöttem tőled, utánam jöttek, összevissza beszéltek, és az egyik idióta haverod rám támadt – hadarja egy szuszra Harry, amiből többiek semmit sem értenek.
- Szeretném hallani, a ti verziótokat is – fordulok Bencéhez és Danihoz.
A fiúk egymás szavába vágva próbálják elmesélni a történteket, de egyikük sem tudja pontosan elmesélni. Amíg próbálják össze szedni mi is történt pár perccel ezelőtt végig nézek a többieken is. A feszültség kézzel fogható, szúrós szemmel néznek a mögöttem álló göndörre. Értetlen szavaikból összerakom, hogy amikor Harry sietős léptekkel távozni próbált a rövid veszekedésünk után, azt hitték felzaklatott, s kötelességüknek érezték, ha megmutatják ők a főnökök itt.
- Harry, szeretném, ha itt maradnál holnapig – fordulok hirtelen a barátom felé. Kezemet az övébe csúsztatom, majd elindulok befelé.
- Mond meg a csávódnak, hogy még nem végeztünk! – kiabál utánunk Bence.
- Ahogy még nekem is dolgom van veletek! – kiáltom vissza, majd becsapom az ajtót.
- Mit volt ez? – kérdezi Harry, miközben a lépcsőn húzom felfelé.
- Nem tudom, mi ütött beléjük, sosem voltak ilyenek, remélem, hogy csak féltékenyek, amiért el akarsz innen vinni – engedem szabadon a gondolataimat. Amikor beérünk a szobába, bezárom az ajtót, majd Harryhez fordulok, akinek egy hatalmas monokli éktelenkedik az arcán. – Istenem Harry, ne haragudj! – bújok hozzá szorosan, miközben megállíthatatlanul folynak a könnyeim. A fürdőbe vezetem, ahol megajándékozom egy hideg vizes borogatással. Már lassan kezd feljönni a Nap, mire sikerül lefeküdnünk. A pár órás alvás után is még borzalmasan fáradtnak érezem magam. Ahogy kezdtek magamhoz térni, sorban törnek elő a hajnali emlékek is, mire összerándulok. Nem tudom, mi történne, ha Harry huzamosabb időre maradna itt. Elfordítom a fejem, hogy rá látást nyerhessek az alvótársamra. Harry még javában alszik, nekem pedig nincs volt szívem felébreszteni. Óvatosan kimászom mellőle és egyenesen a konyhába megyek, ahol a találkozom a többiekkel is. Ahogy belépek, mindenki elhallgat.
- Sziasztok – köszönök halkan, majd ügyet sem vetve rájuk kutatni kezdtek a hűtőben.
- Elmesélnéd, nekünk mit keres itt ez a csávó? – morog Bence, amikor már az asztalnál ülve eszem a szendvicsem. Elmesélek nekik mindent, amit tudniuk kell Harryről, főleg a kapcsolatunkról.
- Nem mondod komolyan, hogy vele akarsz menni? – mered rám Dia nagy szemekkel, amikor befejezem a mesélést.
- Még nem is mondtam, hogy mit szeretnék.
- De mi ismerünk, és nagyon jól tudjuk, hogy el fogsz menni Emily – csatlakozik Dani is a szőke lányhoz. Minél jobban szeretném megszerettetni Harryt a többiekkel, annál több sértést kapok tőlük.
- Emily! Nem akarom, hogy egy ilyen bunkó paraszttal legyél! – ahogy meghallom ezt a mondatot elborul az agyam.
- Tudjátok mit? Döntöttem! – ez az utolsó szavam hozzájuk.

17.rész

Sziasztok:) 

Meghoztam a következő részt, kicsit rövidebb lett mint szokott, de remélem tetszeni fog. Köszönöm az eddigi vissza jelzéseket, nagyon jól estek és már a 3000. oldalmegtekintést is megvolt.
Hagyjatok magatok után nyomot és jó olvasást!:)

Nonci.xx

Másfél év alatt az életem teljesen megváltozik, kifordulok önmagamból. A hajam ismét vörös, bulikból bulikba csöppenek, ismét többször nyúlok az alkoholhoz és a cigihez, sőt még a drogot sem vetem meg. Ez idő alatt egyszer sem beszéltem Harryvel vagy bármelyikükkel, pedig tudom, hogy rengetegszer kereshettek. A múltam ismét előtört belőlem és árnyékként követ. Sosem voltam büszke magamra, főleg nem ebben az állapotban, így Harryéknek soha sem meséltem erről.Délután 3 óra van. Fáradtan és másnaposan fekszem a takarók és párnák sokasága között. Egy újabb átmulatott éjszakán vagyunk túl. 

- Hé, Mil! Tudod, mi jutott eszembe? – ront be az ajtón szőke barátnőm. Nem látom rajt az esti buli nyomait pedig hozzá képest én semmi voltam.
- Mondjad – nyögöm a párnám alól.
- Emlékszel, régen mennyit rajzoltunk? A srácok megkeresték a régi állványokat is, gyere le kicsit, kíváncsi vagyok mennyit felejtettél – noszogat, majd mielőtt még válaszolhatnék, becsapja az ajtót.
Megdörzsölöm az arcom, a szekrényemhez lépek, egy fekete cicanadrágot választok, egy fehér bő felsővel. A fürdőszobában bő vízzel megmosom az arcom, majd kontyba kötöm a hajam. Nincs elég bátorságom a tükörbe nézni, így amikor végezek, elindulok a földszintre. A konyhában még beveszek egy fájdalomcsillapítót, majd az udvar végén lévő kis faházhoz indulok, ahová kis kőlapok mutatják az utat. Ahogy belépek a kis házba, megcsap a festék illat, az emlékek pedig elöntenek, ami megmosolyogtat. Imádtunk rajzolni, ezért alakítottunk ki egy kisebb házat, ahol zenét hallgatva, kedvünkre tudunk alkotni, ha ihletet kapunk.
- Te aztán szét vagy csapva! – nevet ki Zita, amikor megtalálom őket.
- Ennyire durva a helyzet? – kérdezem, kissé meglepődve.
- Csak poén volt – mosolyog Bence, bár tudom, hogy valamilyen szinten mégis igazat mond. A kis házban lévő hifi berendezésből már halkan, szól a zene, amikor körbe sétálok, azonban én mégis a saját telefonomat használom. A kis sarokba megyek, ahol az én műveim vannak. Mosolyogva lapozom át a régi festményeimet. Egy lapot feszítek ki az állványomra, elindítok egy Miley Cyrus számot, ceruzát fogok a kezembe, végül alkotni kezdek. A színeket porpasztellel viszem fel a lapomra, majd két óra múlva kész is leszek. Pár apró simítgatás után fixatívval rögzítem a munkát, majd a többiek elé állítom a kész alkotást.
- Úristen Emily! Te semmit sem változtál, még mindig el tudsz bűvölni – mondja Jázmin, miután feleszmél.

Másfél év alatt az életem teljesen megváltozik, kifordulok önmagamból. A hajam ismét vörös, bulikból bulikba csöppenek, ismét többször nyúlok az alkoholhoz és a cigihez, sőt még a drogot sem vetem meg. Ez idő alatt egyszer sem beszéltem Harryvel vagy bármelyikükkel, pedig tudom, hogy rengetegszer kereshettek. A múltam ismét előtört belőlem és árnyékként követ. Sosem voltam büszke magamra, főleg nem ebben az állapotban, így Harryéknek soha sem meséltem erről.

Délután 3 óra van. Fáradtan és másnaposan fekszem a takarók és párnák sokasága között. Egy újabb átmulatott éjszakán vagyunk túl. 
- Hé, Mil! Tudod, mi jutott eszembe? – ront be az ajtón szőke barátnőm. Nem látom rajt az esti buli nyomait pedig hozzá képest én semmi voltam.
- Mondjad – nyögöm a párnám alól.
- Emlékszel, régen mennyit rajzoltunk? A srácok megkeresték a régi állványokat is, gyere le kicsit, kíváncsi vagyok mennyit felejtettél – noszogat, majd mielőtt még válaszolhatnék, becsapja az ajtót.
Megdörzsölöm az arcom, a szekrényemhez lépek, egy fekete cicanadrágot választok, egy fehér bő felsővel. A fürdőszobában bő vízzel megmosom az arcom, majd kontyba kötöm a hajam. Nincs elég bátorságom a tükörbe nézni, így amikor végezek, elindulok a földszintre. A konyhában még beveszek egy fájdalomcsillapítót, majd az udvar végén lévő kis faházhoz indulok, ahová kis kőlapok mutatják az utat. Ahogy belépek a kis házba, megcsap a festék illat, az emlékek pedig elöntenek, ami megmosolyogtat. Imádtunk rajzolni, ezért alakítottunk ki egy kisebb házat, ahol zenét hallgatva, kedvünkre tudunk alkotni, ha ihletet kapunk.
- Te aztán szét vagy csapva! – nevet ki Zita, amikor megtalálom őket.
- Ennyire durva a helyzet? – kérdezem, kissé meglepődve.
- Csak poén volt – mosolyog Bence, bár tudom, hogy valamilyen szinten mégis igazat mond. A kis házban lévő hifi berendezésből már halkan, szól a zene, amikor körbe sétálok, azonban én mégis a saját telefonomat használom. A kis sarokba megyek, ahol az én műveim vannak. Mosolyogva lapozom át a régi festményeimet. Egy lapot feszítek ki az állványomra, elindítok egy Miley Cyrus számot, ceruzát fogok a kezembe, végül alkotni kezdek. A színeket porpasztellel viszem fel a lapomra, majd két óra múlva kész is leszek. Pár apró simítgatás után fixatívval rögzítem a munkát, majd a többiek elé állítom a kész alkotást.
- Úristen Emily! Te semmit sem változtál, még mindig el tudsz bűvölni – mondja Jázmin, miután feleszmél.

Mint kiderül, nem csak én maradtam le az ebédről, és másnaposságra hivatkozva senkinek sem volt kedve főzni, amíg én az igazak álmát aludtam, így a pizza rendelésnél maradunk. Az esti programot szervezzük, amit a csengő szakít félbe, Bence pedig felpattanva szalad is az ajtóhoz.

- Átaludtam valamit? – tudom, hogy készülnek valamire.
- Csak fordulj meg! – mosolyog Viki, miközben a hátam mögé mutat. Nem merek megfordulni, de kénytelen leszek, ha tudni szeretném, mit találtak ki. Bence áll mögöttem egy kis kutyával a kezében.
- Boldog Névnapot! – ölelnek magukhoz.
- Istenem srácok, köszönöm. Hihetetlenek vagytok – bújok szorosan az ölelésükbe. A szép tavaszi délután meglehetően nekünk kedvez, így délutánra kutyasétáltatást tervezünk. Az idő hamar elmegy, fáradtan érünk haza, s esti zárásnak ismét előkerül az alkohol. Már jó pár üveg kiürül, amikor fáradtságra hivatkozva hagyom ott a társaságot. Szép lassan felbotorkálok a lépcsőn, s utam először a fürdőszobába vezet. A meleg víz kicsit kijózanít, így eszembe jut Harry. Nagyon régen beszéltem vele. Elzárom a vizet, törölközőbe csavarva léptek ki a kabinból. Gyorsan felöltözöm, és a szobámba sietek.
- Nem számítottam vendégre – mosolygok Danira, aki az ágyamon ül. A fürdőszoba ajtóból érezem az erős alkoholt, amit magából áraszt, fájni fog ez neki reggel.
- Itt aludhatok? – kérlel, ártatlan arccal.
- Megint nem tudsz felmászni az ágyadba? – nevetem el magam.
- Persze, hogy nem – morog.
- Itt aludhatsz – Danival mindig is jóban voltam. Régen, ha nem tudtunk aludni, mindig egymással lógtunk, ami mostanában ismét előjött, talán ő volt az én itthoni Harrym. Az ágyamba mászik, amíg én lekapcsolom a villanyt, majd én is követem. Kezét a derekamra csúsztatja, így húz közelebb magához.
- Szeretlek Emily! – puszil arcon, amit betudok a túlzott alkohol fogyasztásának
- Én is szeretlek, de ha éjszaka a nyakamba mersz hányni, bele folytalak a hányásodba – motyogom, mire csak egy újabb morgással fejezi ki nem tetszését. Előkeresem a telefonomat, majd írok egy üzenetet Harrynek ,Hiányzol.<3’. A héten talán most feküdtünk le a legkorábban, ugyanis még csak 11 óra van. A maradék alkoholtól hamar elnyom az álom.
A kellemes alvásból a csengő ébreszt fel. A telefonom kis fénye beborítja az egész szobát. Amikor sikerül hozzá szoknom az erős fényhez,az órára pillantok. Hajnali 4. Nem tudom, ki tévedhetett ide ilyenkor, de biztos fontos lehet, ha így rátenyerelt a csengőre. Amikor meggyőződöm, hogy senki sem nyitja ki az ajtót, kimászok a meleg ágyamból és a lépcsőhöz sétálok. Még sötét és csend van, csak a csengő folyamatos csörömpölése zengi be a házat. Szép lassan a többiek is kijönnek a szobáikból. Értetlen és álmos arccal figyelik egymást. Lesietek a lépcsőn és meg sem állok az ajtóig, mielőtt valaki kifejezné nem tetszését az emeletről. Matatni kezdek a zárban, hogy be tudjam engedni a váratlan vendégünket. A kis csörömpölésre abba hagyja a csengő kínzását, mire elfordítom a kulcsot a zárban, kezemet pedig a kilincsre helyezem. Nem tudom, ki van az ajtó másik oldalán, féltem mégis kíváncsi vagyok. Szép lassan kinyitom az ajtót, s elakadt a szavam. Egy meg gyötört arcú ismerőssel találom szembe magam. A sötétben is képes vagyok felismerni Őt. Megváltozott az utolsó találkozásunk óta, ahogy én is. 
- Mit keresel itt? – kérdezem, amikor visszanyerem a hangomat.
- Érted jöttem – válaszolja. Mozgolódást érzékelek az emeletről. Beszélni szeretnék, de nem jött ki hang a torkomon, csak esetlenül állunk egymással szemben.
- Gyere be – tárom ki jobban az ajtót. 
- Már meg sem ölelsz? – kérdezi, ahogy beljebb lép. Nem bírom tovább, könnyeimnek utat engedve borulok a nyakába.

16.rész

Sziasztok!:)

Milyen hetetek volt?:) Nekem viszonylag kellemes, viszont az egyik osztálytársam elég szépen indította a hétvégémet.:/ Ennek ellenére meghoztam a következő részt. Remélem tetszeni fog. Nagyon szépen köszönöm az eddigi hozzászólásokat, nagyon jól estek.

Hagyjatok nyomot magatok után, kellemes hétvégét és jó olvasást mindenkinek!:)
Nonci.xx

Régi emlékek öntenek el, ahogy az udvaron kialakított kis kuckónkban ülünk. Időközben előkerülnek a szeszes italok is, a hangszórókból pedig Kanye West egyik slágere szól. Jó végig nézni rajtuk, imádok újra élni minden pillanatot velük.
- Hé, Mil mit szólsz egy közös képhez? – ugranak mellém a fiúk.
- Már hiányoznak azok a nyomorult képek – vigyorgok büszkén. Bence felkapja a telefonomat, felénk irányítja a készüléket majd egy egész sorozat készül rólunk. Miután ellenőrzöm, hogy nem lett borzalmas a kép a fiúk beleegyezésével posztolom Twitterre és Instagramra Rég nem látott barátok! <3 címmel. 

- Mit szóltok egy éjszakai fürdőzéshez? – szólal meg egykori szobatársam.
- Azt hittem ezt már kinőttétek, miután párszor elkaptak minket – nevetek fel.
- Egy kis nosztalgia sosem árt – kacsint Dani.
- Mikre rá nem vesztek – adom be a derekam.
- Csak egy hosszú pólót hozz – kiált utánam Zita is, amikor elindulok a lakás felé. A szobámba sietek, lehámozom magamról az aznapi ruháimat, majd átbújtatom a fejemet a fekete felsőn. Út közben még magamhoz veszek pár törölközőt is, a biztonság kedvéért. Az udvar kiürül, a barátaimat a kapuban toporogva találom meg. Bezárom a nyaraló ajtaját, a kulcsot elrejtem, s a többiek után sietek. A délutáni forróság kezd eltűnni, de a levegőben még mindig érezni a kellemes meleget. Pár perc sétálás után már a partra érünk. A többiek fejvesztve rohannak a hullámoknak, egyedül volt padtársam marad mellettem. 
- Mi történt veled? – kérdezte, amikor elindulunk a többiek után.
- Ezt, hogy érted? – válaszolok kérdéssel a kérdésére.
- Eltűntél Emily. 3 évig, csak a közösségi oldalakról vagy a hírekből tudtuk meg, hogy mi van veled – hangjából eltűnik a vidámság.
- Sajnálom. Kellett egy kis idő, amíg összeszedtem magam – részben igazat mondok, de nem szeretném a tudtára adni a teljes igazságot.
- Megijesztettél minket, de most, hogy adtál egy kis életjelet és újra összehoztuk a bandát remélem, nem fogsz eltűnni ismét. Hiányoztál nekünk – ölel magához. Szép lassan elérjük a Balatont. Az időhöz képest a víz még kellemesen meleg, így mi is a többiek után futunk.
- Ne rontsuk el a bulit – mosolygok Diára, mielőtt még beérjük a többieket. Egy hirtelen mozdulattal lebukom a víz alá, majd a barátaimhoz úszom. Elönt a Deja Vu, ahogy szép sorban minden apró kis emlék eszembe jut. Pár órás fürdőzés után visszaindulunk a nyaralóhoz.
- Mi újság kislány? – lép be a szobámba Dani, mikor elsimítom az alvós pólómon a maradék, gyűrődéseket is. – Látom minden szoba úgy maradt, ahogy itt hagytuk őket – vigyorog.
- Nem volt szívem átrendezni. De már akkor is jobban jártál volna, ha nem csapsz akkora hisztit azért a galériás szobáért – kuncogok.
- Ugyan miért? – emeli magasba a szemöldökét.
- Mert a jól sikerült éjszakák után úgy kellett mindig felimádkozni téged az ágyadba, és valakinek mindig kellett rád vigyáznia, mert távolugrásból sokszor megölelted volna a padlót – görnyedek össze még jobban a nevetéstől.
A reggeli ébredés mindig nehezen kezdődik, amikor úgy döntünk, hogy együtt alszunk a nappali kanapéján. Ilyenkor mindenki úgy hámozza ki magát a másik alól.
- Még mindig nem emlékszem, hogy Twistereztünk volna lefekvés előtt – nyögi Jázmin, amikor kiszabadítja jobb lábát Zita alól.
- Erre valahogy soha senki sem emlékszik – morog Bence, miközben átdobja magát a másik oldalára. Amikor sikerül magamhoz térnem, észreveszem, hogy már csak mi fekszünk a kihúzott kanapén. Megdörzsölöm az arcom, majd a konyhába indulok. A megérzésem most sem hagy cserben, ugyanis a többieket, reggeli készítés közben találom.

- Jó reggelt Hétalvó! – köszönt Dani egy arca puszival.
- Úgy látszik a csapat későn kelői is felébredtek – nevet Viki. A finom illatokra a többiek is szép lassan becsoszognak. Reggeli után mindenki elfoglalja magát. Felmegyek a szobámba, bekapcsolom a laptopom, majd elhelyezkedem az ágyamban. Bejelentkezek a skype fiókomba, ahol 37 üzenet fogad Harrytől. Mire végig olvasom őket egy felugró ablak jelezi, hogy az épp említett személy videóhívást szeretne kezdeményezni. Összeszedem a gondolataimat, majd a zöld ikonra kattintok.
- Szia Hazz – köszönök mosolyogva.
- Szia Emily.
- Miért vagy ideges? – kérdezem.
- 37 üzenetet írtam, milliószor hívtalak és nem reagáltál semmire sem, először azt hittem nem érsz rá, de megláttam azt a képet Twitteren. Emily, legalább egyszer felvehetted volna azt az átkozott telefont – mondja el szinte egy levegővétellel.
- Nem bízol bennem? – reagálom le egyszerűen a kiakadását.
- Miért ne bíznék? Nem mondtam egy szóval sem, hogy nem bízok benned, csak féltelek – dörzsöli meg az arcát.
- Milla, lejössz velünk a Borhétre körül nézni? – üvölti fel a földszintről Dia.
- Majd később! - kiabálok vissza.
- Gyere már, ne akard, hogy felmenjünk érted! – hallom most már Bence hangját is.
- Srácok, most dolgom van, majd este társulok. Érezzétek jól magatokat! – már az ajtóból kommunikálok, majd sietős léptekkel megyek vissza az ágyon heverő laptopomhoz.
- Az a fiú van ott, akinek az ágyában aludtál? Mit kiabáltak neked? – kérdezi, ugyanis kettőnk közül ő nem beszéli a magyart.
- Igen Harry itt van, úgy ahogy a többiek is – mosolygok. – Csak, annyit, hogy menjek le velük sétálni, de inkább veled próbálok meg beszélni.
- Próbálsz? – emeli ismét égnek a szemöldökét.
- Igen Harry, csak próbálok, ugyanis folyamatosan csak támadsz. Úgy látszik, nem bízol meg bennem és ez nagyon rosszul esik – fakadok ki én is.
- Milly, én csak nem szeretném, ha bajod esne – süti le szemeit.
- Értem Harry. Ne haragudj, de most mennem kell, majd beszélünk. Szia – meg sem várom, a válaszát bontom a vonalat. Haragszom Harryre. Nem bízik bennem. 17 éve vagyunk legjobb barátok, az egész életünket együtt éltük le, mindig türelmesen vártam a turnék végét, hogy újra láthassam. Ő pedig most kételkedik bennem. Telefonom sípolására kapom fel a fejemet, ami azt jelezi, hogy üzenetet kaptam. ,Szeretlek. Kérlek vigyázz magadra.<3 H.xx’ Nem válaszolok rá, csak a sarokba hajítom a készüléket. Szeretem Harryt, de a mostani viselkedése nagyon nem tetszik. Egy kis rendrakás után a nappaliban ülve olvasom a kedvenc könyvemet, amikor kicsapódik a bejárati ajtó és a már kissé ittas barátaim próbálnak meg bejönni egy doboz pizzával a kezükben.
- Hoztunk neked pizzát – ül le mellém Zita.
- Merre voltatok? – kérdezem, miután az első szeletet elpusztítom.
- Borkóstolón! – sipítja Bence.
- Mit szólnátok, ha lemennénk az egyik szórakozóhelyre? – vigyorog Dia. A többiek egyetértően bólintanak, én pedig már előre félek az estétől.

15.rész

Sziasztok!:)

Meghoztam a következő részt. Kicsit nehezen hoztam össze, és a véleményem is bőven megvan róla, ezen kívül pedig sajnálom, hogy nem tettem fel tegnap, de remélem tetszeni fog.

Hagyjatok nyomot magatok után, és ha bármilyen kérdésetek van ITT feltehetitek.

Jó olvasást!

Nonci.xx

Gyorsan eltelik ez a pár nap amit egyedül töltünk, mire feleszmélek, ismét Londonban vagyunk, a Madison Square Garden-ben. A Backstage-ben lassan elkezdődik a nyüzsgés, kint pedig csak nő a sikítozó Directionerek száma. A fiúknak köszönhetően V.I.P. jeggyel nézhetem őket Danielleel, Perrievel és Eleanorral az oldalamon. A kezdés előtt 10 perccel elbúcsúzunk a fiúktól, majd elfoglaljuk a helyeinket. Ahogy megjelennek a színpadon, a tömeg megőrül, hangosan üvöltöznek, rengeteg lányt látok, akik örömükben még sírnak is. Erős hangulatingadozással tombolom végig a koncertet. Hiába őszinte a mosolyom, amikor a könnyek mégis szüntelenül potyognak a szemeimben. Nem hiába, hiszen rettenetes büszkeség tölt el ahogy őket nézem. Elhangzik pár kopp-kopp vicc, Harry részéről. Liam elesik a kisebb pocsolyán. Louis vizes flakonnal kergeti Niallt, egyszóval a koncert tökéletes hangulatban telik.

- Nem hiszem el, hogy már menned kell – áll meg a szobám ajtajában Harry, miközben próbálom össze szedni a fontosabb dolgaimat, amiket magammal vihetek. – Biztos nem jössz velünk?
- Harry. Ezt már ezerszer megbeszéltük. Tudod, hogy mennyire mennék – ölelem magamhoz.
- Tudom, de olyan jó lenne, ha velem jöhetnél – nyúl az állam alá, majd szép lassan összeérintjük ajkainkat.
- Szeretlek – motyogom ajkaira, mikor levegőhiány miatt elvállunk.
- Én is szeretlek. Mit fogok kezdeni nélküled?
- Skype-on majd tudunk beszélni, ha rá érsz – adok egy puszit a szája sarkába, majd megfordulok, hogy folytathassam a pakolást.
Amikor már majdnem kész vagyok, Zayn üvöltését hallom a földszintről, mire összerezzenek.
- Emily, le tudnál jönni egy picit? – kiabáltja, én pedig válasz nélkül indulok el a lépcső felé. A földszintre érve, a nappaliba sétálok, ahol rajtam kívül a ház összes lakója várakozóan ücsörög.
- Történt valami? – kérdezem félve.
- Csak ülj le – mosolyog Harry, miközben megpaskolja maga mellett a helyet. Ellenkezés nélkül ülök le, és bújok a göndör barátom karjai közé.
- Arra gondoltunk, megnézhetnénk egy utolsó filmet együtt – mosolyog Liam.
- Azt hittem valami baj van – fújom ki hosszan a levegőt.
- Azt leszámítva, hogy nem jössz velünk, semmi sincs – Niall keserű mosolyt villant felém..
- Srácok, miért csináltok, úgy mintha most látnátok utoljára? Az elmúlt pár napban úgy viselkedtek, minta többet nem találkoznánk, és nem beszélnénk, nem örökre megyek el, csak amíg tart a turné, de még így is fogunk közben találkozni – fakadok ki.
- Ne haragudj, de tudod mindegyikőnknek nehéz, hogy egy kis időre elhagysz minket –süti le a szemét a szőkeség.
- Ne haragudj, nem rajtad akartam mindezt levezetni. Annyira fogtok hiányozni – mászom közéjük.
- Te is nekünk –mondja Liam. A csoportos ölelkezés után Louis elindítja a DVD lejátszót. Imádom Jim Carreyt és ezt a fiúk is nagyon jól tudják, így esett a választásunk a Hanta Boy-ra. A film után még egyszer összeölelkezünk, végül könnyes szemmel indulunk aludni, hiszen holnap már nem fogunk találkozni.A repülőgép szép lassan ismét érinteti Budapestet. Összeszedem a bőröndjeimet, majd elindulok a kocsim felé, ami még mindig ott áll ahol pár napja hagytam. Pár órás utazás után ismét a nyaralómban vagyok, egyedül. Próbálok nem a fiúk hiányára gondolni, de ez valahogy elkerülhetetlen. Kipakolok a bőröndökből, majd a laptopommal az ölemben kiülök a nappaliba és belépek a skype fiókomba. A boldogság ismét kiül az arcomra, amikor látom, hogy Harry elérhető, így kezdeményezem is a videó hívást. Pár perc várakozás után a fiúk vigyorgó arcával találok szembe magam.
- Sziasztok! – vigyorogok én is.
- Szia, Emily! – mondják egyszerre.
- Biztonságban oda értél? – kérdezi Louis.
- Igen, minden rendben ment, sajnálom, hogy nem lehettek velem, olyan gyönyörű itt minden. 
- Majd meglátogatunk – kacsint Harry.
- Ettől félek én is – mosolyogok. – De ettől függetlenül még ugyanúgy szeretlek titeket – formálok szívecskét az ujjaimmal.
- Fiúk! Ne kelljen megint szólnom, gyertek már! – hallok egy mély férfihangot üvölteni a háttérből.
- Megint szó nélkül jöttetek el? – próbálom vissza tartani a nevetést.
- Ismersz minket – dugja ki a nyelvét Louis.
- Menjetek mielőtt Paul még idegesebb lesz, és mondjátok meg neki, hogy puszilom.
- Szia, Emily – integetnek egyszerre a fiúk.
- Szeretlek – egy puszit repül a kamera felé egyenesen Harry ajkairól.
- Sziasztok. Én is szeretlek Hazz – puszilok vissza, majd bontjuk is a vonalat. Lekapcsolom a laptopom, majd a kedvenc könyvemmel a kezemben kiülök az udvarra. Szeretem ezt a helyet, még a barátnőimmel csináltuk, amikor idejöttünk szórakozni. Mire feleszmélek, az olvasásból már késő este van. Lassan sétálok vissza a lakásba, ám meglepően veszem észre, hogy egy használt pohár árválkodik az asztalon, egy félig megevett pizzával. A tv halk morajlása is megijeszt, így az első kezembe kerülő tárggyal indulok felfedező útra. Első utam a konyhába vezet, rá is hibázok, hiszen valóban nem vagyok egyedül.
- Ki vagy és mit keresel itt? – szinte üvöltöm, a derékig hűtőben matató srácnak, aki a hirtelen jött zajra beüti a fejét a felette lévő polcba, majd újonnan szerzett harci sérülését masszírozva, emeli rám tekintetét. Szinte ki esik a lámpa a kezemből, amikor felismerem.
- Emily? – kérdezi, s hozzám hasonlóan ő sem tud nagyon mit mondani. – Te mit keresel itt? – kérdezi, majd felém közelít. A lámpát az asztalra helyezem, majd fülig érő vigyorral a karjaiba vetem magam.
- Harryék turnéznak, nekem pedig nem volt kedvem Londonban maradni, és már hiányzott is ez a hely, úgy gondoltam vissza jövök pár napra – darálom le izgatottam a történteket, majd feltűnik, hogy ő is nemrég érkezhetett. – És te mit keresel itt?
- Nosztalgia – rántja meg lazán a vállát, ahogy eltávolodunk. – Két napja érkeztem. És különös módon, az ágyam sem úgy volt, ahogy itt hagytam, pedig legalább félévente visszatérek.
- Az lehet én voltam bocsi – sütöm le a szemeimet. – Legalább egy hete, hogy én is itt voltam Harryvel, de nem fértünk el egy ágyban ezért a legközelebbi szobába siettem, és úgy tűnik elfelejtettem eltűntetni a nyomokat.
Miután a fél éjszakát végig beszéljük, hatalmas ásítások közepette vonulunk vissza a saját szobáinkba.
Reggel fáradtan ébredek, mostanában egyre több álmatlan éjszakám van. Hiányoznak a fiúk. Egyedül nem tudok, mit kezdeni magammal. Előkeresem a telefonomat, majd végig nézek a telefonkönyvemen. Ám mielőtt még a zöld gombra vezetném az ujjam, rájövök, lehet nem alkalmas, így eldobom a készüléket, s visszahanyatlom a párnámra. Már épp, aludnék vissza, amikor csörömpölést hallok a földszintről. Először megrémülök, majd miután leesik, hogy nem egyedül tartózkodom itt, a konyhába indulok. Finom illatok csapják meg az orrom, amit hasam egy apró korgással jelez.
- Jó reggelt! – köszönök a tűzhely körül forgó fiúnak, majd az egyik székre kuporodva várom a készülő reggelit.
- Jó reggelt! – mosolyog Dani is, majd pár perc múlva elém helyez egy tányér rántottát.
- El is felejtettem, milyen jól főzöl fiú létedre – mondom, mikor ismerős ízek köszöntik nyelvemet.
- Gondolom, nem gyakran eszel ilyet Angliában – kíváncsiskodik, mire bólintok.Reggeli után, úgy döntünk, ideje ismét összeszedni a bandát, így a neveket felosztva különválunk, s míg egy részüket telefonon értesítünk, van, akihez, házhoz megyünk.
 - Szia, Emily! Régen beszéltünk, hogy vagy? – szól bele kedvesen, régen látott barátnőm.
- Szia, Zita. Danival itt vagyunk a nyaralóban. Van kedved találkozni? – kérdezem, hiszen már csak ő hiányzik.
- Persze. A többiekkel úgysem tartom már a kapcsolatot.
- Mikor érsz rá? Délután? Már hiányoztok és jó lenne találkozni is.
- Mint régen? – kérdezi. Elképzelem, ahogy egy vad vigyor jelenik meg az arcán, engem pedig elöntenek a régi, néhol sötét emlékek.
- Most jó ideig itthon leszek, ha mind benne vagytok, akkor rendben – válaszolom, miután megtalálom a hangomat. Egy ideig még beszélgetünk, majd bontjuk a vonalat, hiszen Zita lakik a legtávolabb, így el is kell készülnie. Tudom, hogy nem egészen helyes, amit teszek, de ők is emberek és ugyanúgy hiányoznak, mint Harryék. Egy ideig még az ágyamban lustálkodom, végül úgy döntök, lesétálok a többiekhez, akik már megérkeztek. 2 órás mozizás után a jó hangulatba a csengő zavar be, elsőnek pattanok fel, s fogadom csapatunk utolsó tagját is, ezek után pedig csak remélni tudom, hogy velem együtt mindenki változott kicsit az évek során, s nem kell, majd semmi rosszat ismételnünk a múltból.

14.rész

Sziasztok!:)

Sajnálom, hogy múlt héten nem hoztam új részt, de ez is nagyon nyögve nyelős lett. Az elmúlt egy hétben elgondolkoztam,lehet, hogy rövidebb időre szünetelni fog a blog amíg össze szedem magam, esetleg bezárom ha nincs nagy érdeklődés. Ha tetszett ez a rész, iratkozz fel, kommentelj vagy pipálj! Nagyon jól esne egy kis vissza jelzés. Ha van valami kérdésed itt nyugodtan felteheted:http://ask.fm/malnacska 

Jó olvasást!
 Nonci.xx

Minden egyes repülésnél hatása alá kerít a félelem, de most végre érzem, hogy itthon vagyok. Nem ez az igazi otthonom, de itt érezem az otthon valódi jelentését, még akkor is, ha nem itt nőttem fel. A magángép hajnali 3 órakor érinti Budapestet, így elkerüljük a rajongókat és a tömeget. Több mint másfél órás autókázás után meg is érkezünk.
- Nem hiszem el, hogy te vezettél egészen idáig és még mindig nem tévedtünk el – nevet Harry, amikor kiszállunk a kocsiból.
- Honnan tudod, hogy jó helyen vagyunk? – vigyorogok.
- Bízom benned – húz magához és egy gyors puszit lehel ajkaimra. – Hova is hoztál? – néz körbe
- Ezt a nyaralót még a középiskolás ballagásomra kaptam, mindig itt lógtunk a barátaimmal – húzom magam után, ahogy felismerem a jó öreg ösvényt.
- Biztos ne vigyelek? – kérdezi. – Dr. Peterson azt mondta, még nem erőltetheted meg magad – hangjából tökéletesen kivehető az aggódás. Már legalább egy hete lekerült rólam a gipsz, Harry még mindig féltve óv, minden egyes lépésnél.
- Szólni fogok, ha fáj – motyogom, inkább magamnak, mintsem neki. Előkeresem a kulcsot, majd kinyitom a bejárati ajtót, és egy mozdulattal felkapcsolom a villanyt. Egy kis folyosó vezet a nappaliba, amit egy hatalmas lépcső választ el az emelettől, ahol a háló-, és a fürdő szobák kapnak helyet.
- Minden apró kis mozdulatból látszik, hogy te csináltad – néz körbe Hazz.
- Ismersz – ragadom karon, majd a lépcső felé kezdem húzni. – Remélem nincs ellenedre, ha nem adok külön szobát, ugyanis mindig együtt alszunk – tárom ki előtte a régi kuckóm ajtaját. - Pakolj le, szeretnék mutatni valamit – tolom be a szobába, miközben izgatottan várom, hogy kövessen.
- Hogy felpörögtél – nevetet fel édesen. – Nem gondolod, hogy előbb aludni is kellene – dörzsölgeti a szemét, miközben megpróbál elnyomni egy ásítást.
- A repülőn is aludtál, de fáradtan semmire se megyek veled. 
- Ne haragudj! Utána ígérem, egy percig sem hagylak majd békén – húz magához. Karjait a derekam köré fonja, arcát pedig a hajamba temeti. – Azt hiszem, sosem fogom megszokni az állandó utazást és az időeltolódást.
- Csak egy órával van később.
- Pedig többnek tűnik – húzza el a száját.
- Feküdj le, mindjárt jövök – noszogatom az ágy felé, s már indulnék is,de ismét a karjai fogságában találom magam.
 - Hova mész? – arca hirtelen válik kétségbeesetté.
- Csak lekapcsolom a villanyokat, lent és bezárom a bejárati ajtót – kuncogok. Amikor meggyőződik róla, hogy lent még mindig van némi fény, utamra enged. A földszintre sétálok, s miután a földszintet sötétség borítja, gyerekes módon kezdek el futni az emelet felé. Az utolsó lépcsőfokot is elhagyva, apró lüktetést érzek a pár hete még sérült lábamban, így masszírozni kezdem, mielőtt visszamennék Harryhez. Miután enyhül a fájdalom, mosolyt erőltetek az arcomra, ami a szobámba lépve, őszinte mosollyá alakul, ahogy egy kis kupacot vélek felfedezni kedvenc helyemen.
- Olyan aranyos vagy, mint egy kiscica – nevetve bújok karjaiba.

- Nem, hogy örülnél, hogy hagyok neked helyet – húzza fel az orrát.

- Aludhatok a kanapén is, vagy akár egy másik szobában, ha nem férsz el – már másznék ki az ágyból, amikor a karomnál fogva finoman visszaránt.

- Attól én még veled megyek – orrát az arcomhoz dörgöli, mire muszáj elmosolyodnom.

- Még mindig nehéz eset vagy Styles – mászom közelebb hozzá.

- Én is szeretlek Evans – simít végig az arcomon.

Már félig alszom, amikor halk dúdolást vélek felfedezni magam mellől. Harry dúdol.

,, Baby you light up my world like nobody else…
…But when, you smile at the ground it ain’t hard to tell,
You don’t know,
Oh oh,
You don’t know you’re beautiful.’’ Szeretlek Emily! – búgja édesen a fülembe, miközben az arcomra egy finom puszit lehel.

- Én is szeretlek Harry! – lágy puszit adok nyakára.

Reggel 8 órára sikerül elaludnunk, de még így is rengetegszer felébredek valami miatt, ugyanis Harry mellett nem lehet megmaradni egy ilyen apró ágyon, vagy túl erősen szorít magához, vagy csak másodpercek választanak el attól, hogy megöleljem a padlót. A harmadik ilyen eset után, a karjai közé csúsztatom a párnámat, hogy ne érezze magát egyedül még álmában sem, én pedig a szomszéd szobába indulok. 

Órákkal később kiabálásra ébredek, valaki az én nevemet kiáltja, majd lábdobogás hallatszik a lépcsőről, ismét kiáltások töltik meg a házat, amit újabb lábdobogások követnek.  A folyosó túl oldaláról ajtócsapkodások zavarnak a csendbe, amik közelednek. Hirtelen kicsapódik az én ajtóm is, lustán emelem fel a fejem a párnáról, a pillantásom pedig megakad Harryn, aki egy szál bokszerben ácsorog az ajtóban, kétségbeesett arccal. Felém indul, s amikor már elég közelinek érzi, beugrik mellém az ágyba.

- A frászt hoztad rám, végig túrtam miattad az egész lakást, még a kiabálásomra sem reagáltál – ölel magához.

- Gondoltam – vigyorogok büszkén, amikor sikerül össze raknom a dolgokat. – Nem hagytál aludni – biggyesztem le a szám. Válaszul csak felhúzza szemöldökét, elmosolyodik, majd szép lassan megcsókol.

- Szeretem az ilyen reggeleket – bújok hozzá.

- Nekem is tetszene, ha nem hoztad volna rám a frászt, amúgy is már két óra is elmúlt – tűr el egy tincset a fülem mögé.

- Az csak a bosszú volt – nevetek. – Meddig maradsz?
- Ezt, hogy érted? Te nem jössz velem haza? Ennyire nem bírsz megmaradni mellettem? – záporoz a kérdéseivel.

- Nem tudom Hazz. Nektek lassan kezdődik, a turné én pedig nem tudom, mit kezdenék magammal. Londonban nem maradhatok, megőrülnék akkora házban egyedül, most egy kis időre jó itt lenni meglátogatom a barátaimat és apámat aztán visszamegyek Holmes Chapel-be anyuékhoz.

- Miért nem jössz velünk a turnéra?

- Egymás agyára fogunk menni, emlékezz vissza a táborra – simítotok végig az arcán. – De találkozni fogunk, el fogok menni pár koncertre, ígérem – apró puszival hintek ajkaira.

- Kérlek, csak addig maradj velem, amíg elkezdődik a turné Londonban – látom rajt, hogy a sírás határán áll, de nem akarok a nyakán lógni egész életében, szükségünk van néhány külön töltött napra is mint régen. Fáj Őt szomorúnak látnom, bár én sem vagyok a legboldogabb állapotomban, de tudom, hogy a fiúk ott lesznek mellette, és vigyázni fognak rá.

- Rendben, de csak amíg Londonban lesztek, aztán elköszönök a fiúktól is és visszajövök, aztán amikor lesz rá lehetőség utánatok megyek – próbálok erős maradni, de a könnyek már az én szemeimet is marják
- Rendben – megadóan bólint, majd arcát a hajamba fúrja. – Mi ez a férfi szag? Kivel voltál itt amíg én a te ágyadban aludtam? – fintorog, én pedig miután körbe nézek, felnevetek.
- Tudod, nem csak lányok laktak itt, a középiskolás éveim alatt – húzogatom a szemöldököm. – De egy sráchoz sem vonzódtam úgy, mint hozzád – simítok végig a karján.
- Azért vagy a szobájában? – szemöldökei flegmán vándorolnak a homlokára.
- Azért vagyok a szobájában, mert ez az első, ami az utamba került, ahogy kijöttem az enyémből – szünetet tartok. Arca szép lassan kisimul, én pedig kezemet arcára helyezem, mire megfogja, s a tenyerembe csókol. – Aranyos vagy, amikor féltékenykedsz.

Egy hirtelen mozdulatnál fogva felpattan, és a hátára kapva fut át a szomszéd szobába.

- Vedd fel a fürdőruhád! – utasít, majd elhagyja a szobát.

- Minek? – kiáltotok utána, de nem válaszol. Mint az később is kiderül, Harry a Balatonra tervezte a ma délutáni programot, legalábbis amennyi maradt belőle. Miután megismerkedik a Magyar Tengerrel és kipiheni magát a napon is, már jócskán sötétedik, amikor visszaindulunk a lakáshoz. Az idő maradék részét filmnézéssel töltjük. Szeretek Harryvel külön lenni az emberektől. Ilyenkor mindig olyanok vagyunj, mint régen, Ő ismét csak egy hétköznapi srác, aki után nem bomladoznak a lányok, én pedig ismét önmagam lehetek. Nem kell oda figyelnem, hogy mit teszek és mit nem, csak csinálom a megszokott hülyeségeket, amin a göndör elég nagyokat nevet. Tudom, hogy nyugodtan vele mehetnék a turnéra, de félek, hogy hamarabb ráunnánk egymásra, így hiába okoz szinte már fizikai fájdalmat hiánya, tudom, hogy nem mehetek vele.