37.rész

- Hol van Emily? Hol a menyasszonyom? Itt volt, mikor legutóbb elmentünk - szemeimbe könny gyűlik, ahogy az első utamba kerülő nővért faggatom. Tudni akarom, mégis félek a választól. Az a bizonyos 'mi van ha..' mindig ott lebeg a szemem előtt, mert a műtét sikeres volt, de az ő esetében, valami egészen más dolog történhetett. Lehet elveszítettem?!
- Nem tévesztett szobát? - kérdezi szórakozottan, én pedig ahelyett, hogy az ajtóra pillantanék, rávágom a nemleges választ. Ellép mellőlem, a recepciós pultig tipeg, én pedig követem.
- Emily Evans. Tüdőrákos, műtétje volt - sorolom a lényegesebb információkat, a hatvanas éveiben járó nő, átfutja párszor a kezében lévő lapokat, majd sutyorogni kezd a pár méterre lévő másik nővérrel.
- Ahogy gondoltam. Ön szobát tévesztett. Emily két szobával arrébb feküdt - mosolyog kedvesen, nekem pedig szemet szúr a múlt idő, de mielőtt rákérdezhetnék, folytatja, ezzel választ adva a kérdésemre. - Már felébredt, így Dr. Peterson kérésére, egy másik osztályra került. Emily, egyelőre még pár vizsgálat előtt áll, de amint az orvosok végeznek, bemehet hozzá.
Miután megkapom az információkat, összeszedem a srácokat, akiket út közben elhagytam, majd egy másik osztályra vezetem őket, melynek neve a kezemben gyűrögetett kis cetlin szerepel.
Több mint fél óra is eltelhet, teljesen elvesztem az időérzékem, csak menni akarok, újra látni őt, a kezét fogni, úgy csókolni, mint régen, a tudtára adni, hogy mennyire szeretem, és hogy vigyázni fogok rá.
- Á, üdvözlöm önöket - Dr. Peterson mosolyogva lép ki a kórteremből. - Emily, már nagyon várja önöket - tárja ki jobban az ajtót, s már indulnék is, azonban út közben megtorpanok és visszasietek a többiekhez.
- Menjetek először ti, én még tudok várni egy kicsit - biztatom őket, miközben helyet foglalok, a kényelmetlen székek egyikén. Miután a fiúk készségesen szót fogadnak, perceken belül elhúzódik a szalag függöny, az ablak elől. Liam idiótán vigyorog rám, majd a tekintetem tovább siklik, Emily nyúzott, s kétségbeesett arcára, mely csak akkor tükrözi a megnyugvást, mikor tekintetünk találkozik.
A fiúk egyenként megölelik, szót váltanak vele, ő pedig édesen felnevet valamin, miközben rám pillant, amiből egyből tudom, engem égettek be valamivel, de jelenleg ez sem érdekel. Fülig erő vigyorral ücsörgök és várok. Unalmamban számolgatni kezdem a székeket, később áttérek az egyik nagy virág leveleire, végül kikötök a csempéknél. A matekozásomat azonban megzavarja egy köhintés, mely az előttem lévő kórterem felől érkezik. Csodálkozva figyelem bandatársaimat, ahogy távoznak onnan, és azt is, hogy az eddig elhúzott szalagfüggöny, most ismét takarásban tartja a menyasszonyom.
- Se gyertyával, se rózsával nem tudunk szolgálni, de legalább a függönyt elhúztuk - paskolja meg a hátamat Louis, én pedig vigyorogva forgatom meg a szemem, majd eltűnök az ajtó mögött.
Barna szemei a plafont bámulják, melyek felragyognak, ahogy rám pillant. Másodpercek alatt szelem át a köztünk lévő távolságot, majd megtörten rogyok le a székre. Kezét, a kezeim közé veszem, s a számhoz tartom, hogy apró puszit leheljek rá.
- Hogy vagy? - kérdezem finoman, miközben egy tincset simítok el az arcából.
- Most már jobban - mosolyog, szemeiben őszinte boldogság csillan fel. - Hallottam eltévedtél - kuncog fel, mosolyát apró kezébe rejti.
- Legalább, te nem mondhatod el, hogy nem tettem érted semmit. Nekem senki sem mondta, hogy el fognak vinni innen, amint felébredsz, amíg mi a beteg gyerekekkel foglalkozunk.
- Ez nagyon édes volt tőletek - ujjai, melyek eddig a kezemben pihentek, most a hajamba túrnak, olyan érzéseket kiváltva belőlem, amik jelen esetben nem helyén valóak. - Azért levegőt vegyél - arca pírba borul, s mielőtt bármit is mondhatnék, magához húz, s egy érzéki, mégis lágy csókot lehel ajkaimra. Miután elválunk, mégis meglepve veszem észre, valójában mennyire gyenge és törékeny.
- Pihenned kellene - alsó ajkam beszívva, motyogom.
- Ahogy neked is - simítja kezét a térdemre. - Peterson, úgysem adott sok időt a látogatásra. Most már haza mehetsz, anélkül, hogy miattam kelljen aggódnod. Kérlek, aludd ki magad Hazz. Napokon belül már én is otthon leszek, egy ideig.
- Mi az, hogy egy időre? - szinte érzem, ahogy lesápadok. Szédülni kezdek, a remegés másodpercek alatt járja át a testemet.
- A műtét jól sikerült, de ennek még korán sincs vége. Vannak még vizsgálatok bőven, és kemoterápiák is a teljes gyógyulás érdekében.
- Ha tudnád, milyen büszke vagyok rád Mil.
- Tudom Harry - mosolyog. - szemei kábán pislognak fel rám. Homlokon puszilom, míg elsimítom a haját, gondosan betakarom, s miután fájdalmas búcsút veszek tőle, a saját dolgomra indulok.

*~ Emily Evans *~

Fél évvel ezelőtt, azt hittem az életem, itt véget fog érni. Ha Harry nem lett volna, már rég nem lennék, hiszen nincs a Földön, még egy ilyen csodálatos ember, aki ilyen erősen tudja tartani bennem a lelket.
Émelygek, és a hányinger kezd fölém magasodni, hiszen tegnap megéltem az utolsó kemoterápiám is, s Dr. Peterson ígérete szerint, ha jól érzem magam, holnap akár véglegesen elhagyhatom a kórház falait. Mosolyogva gondolok vissza, a már legalább 1 hónapja eltelt műtétemre, és még boldogabb leszek, ahogy végig nézek magamon. Ez a határtalan boldogság egészen addig tart, míg Martha, - a számomra kijelölt ápoló - meg nem jelenik, hogy ellenőrizzen, s mielőtt távozna, az éjjeliszekrényemre helyezi, a legfrissebb magazint, ahogy ezt minden nap megteszi. Ujjaim között forgatom a lapokat, sosem olvasom el a teljes újságot, csak ami érdekel, a szemem azonban mégis megállapodik egy vezércikken. Harry Styles megcsalja nemrég felépült menyasszonyát?

36.rész

Sziasztok!:)
Meghoztam a 36. részt, remélem tetszeni fog. Különösebb mondanivalóm nincs, csak a szokásos.
Hagyjatok nyomot magatok után, és jó olvasást!
Nonci.xx

- Mit vigyorogsz?  - kérdezi Liam, mikor kellőképp magamhoz térek. - Tudod, mekkora baromságot csináltál? - szűri a fogai közt.
- Én tettem, Liam - Gemma a másik oldalamról beszél, miközben ujjai a kezemet szorítják. Nem tudom miről van szó, és nem is nagyon érdekel. Hatalmas mosollyal bámulok a szomszéd szobában lévő ágyra, amitől csak egy hatalmas üveg ablak választ el. Úgy hiszem, sikerült, s ez hatalmas boldogsággal tölt el.
- Azért nekem is elmondhatnátok, mi történt - pillantok az ágyam körül ácsorgókra, egy kis érdeklődést mutatva a történtek felé.
- Kaptál egy kis nyugtatót, hogy ne csinálj hülyeséget - kezdi a nővérem - Azonban arról fogalmunk sem volt, hogy te előtte ittál, aminek nem volt elég ideje felszívódni.
- Alig ittam valamit - motyogom, miközben az oldalamra fordulok.
- És azt elárulnád, miért jársz el iszogatni a tudtunk nélkül, miközben Emily otthon van egyedül, egy halálos betegséggel a holléted miatt aggódva? - faggat Niall.
- Egyedül én tudtam róla - mindenki egy emberként fordul az eddig csendben ácsorgó Louis felé - Nem tudtam, hogy befogjátok nyugtatózni, ahogy az ivásról sem tudtam lebeszélni - emeli maga elé a kezeit, melyek eddig a nadrágja zsebében pihentek.
Szép lassan vita kerekedik ki köztük, s mielőtt bűnbakot találnának, krákogom.
- Örülnék, ha befejeznétek ezt. Nem történt semmi, nem érdekelnek a mi lett volna ha, kifogások, itt vagyok és erről nem is szeretnék többet sem hallani sem beszélni. Inkább azt mondjátok mi történt, amíg nem voltam magamnál. Hogy van Mil?
- Dr. Peterson azt mondta Emily arra kérte őt az altatás előtt, hogy tartson mindent titokban legfőképpen előtted, hogy ne zaklasd fel minden ötödik percben magad, akárhányszor ki-be szaladgál egy nővér vagy orvos. Mint látod a műtét sikeres volt, Emil jól van, az állapota stabil, de ez még nem a végleges állapot, vissza kell még jönnie. Rengeteg vizsgálat és kemoterápia kell még, hogy teljesen egészséges legyen.
A nővér külön arra kért minket, hogy értesítsük Petersont amint Milly magához tér. Beszélhetsz is majd vele amint jobban lesz, de számolnod kell a következményekkel, Harry. Ez egy nyolc órás műtét volt, Milly biztos nagyon legyengült, sok vért vesztett - Zayn úgy zúdítja rám az információkat, mintha ő maga is orvos lenne vagy a műtőben lett volna.
- Miért néztek így? Szerintetek hol voltam, mikor fél órára tűntem el? - vigyorog büszkén.
- Hogy csináltad ezt? Nekünk azt sem akarta elárulni mi folyik oda bent, pedig Harry a folyosó közelében sem volt.
- Emily mindegyikőnk lelkiállapotát a szeme előtt tartotta, ezen kívül felajánlottam egy nagyobb összeget a kórház javára. Továbbá, mi vagyunk a One Direction. Tudjátok mennyi leukémiás, rákos vagy hasonló betegségtől szenvedő gyerek lehet itt, akik már régen feladták a küzdelmet? Meglátogathatnánk őket.
- Zayn, te komolyan lefizettél egy orvost? - nevet fel Louis, mintha az eddigi beszédéből, csak ennyit hallott volna.
- Komolyan gondolom ezt az egészet, azok után, hogy a saját szememmel láttam Emilyt haldokolni, és ez megijesztett. Szóval, ha te így tekintesz a segítségemre, akkor igen, lefizettem egy orvost - vigyorog.
Büszke vagyok rá, amiért ennyit tudott segíteni, így egy hatalmas mosollyal az arcomon kászálódom ki az ágyból. Mérlegelem a helyzetet, miközben a fekete hajú srácot ölelgetem. Bármennyire is itt szeretnék maradni, vigyázni Emilyre, megvárni és elsőként köszönteni, mikor felébred, mégis Zayn mellé állok.

Alapos fertőtlenítés után maszkokat nyomnak a kezünkbe, mielőtt belépünk a beteg gyerekek számára kialakított társalgóba. Az életkorok elég fiatalon kezdődnek és bőven találunk 18 vagy annál idősebb lányokat és fiúkat is egyaránt. Szemeik elkerekednek, mikor belépünk. Van, aki fülig érő mosollyal köszönt, minket, míg más kezét a szája elé kapva, elsírja magát. Mindig is szerettem a rajongók reakcióját látni, tudni mekkora boldogságot okozunk nekik a puszta létezésünkkel vagy megjelenésünkkel, miközben mi is átlag emberek vagyunk akárcsak ők.
A legrosszabb mégis az, hogy jelenleg ők olyan betegek, akiken már az orvosok sem tudnak nagyon segíteni. Összeszorult szívvel ölelem vissza őket, miközben megpróbálok erős maradni, hiszen azzal nem segítek, ha megszólalni sem tudok a sírástól. Közös képet készítek mindenkivel, aláírást osztok, vicceket mesélek. Hamar összeismerkedünk mindenkivel, végül egy nővér jelenik meg, Niall kérésére kezében egy gitárral, amit a szöszi kezébe nyom, majd sietve távozik is. A gyerekek hamar körbe ülnek minket, majd Niall pengetni kezdi a húrokat, s megszólalnak a Little Things már jól ismert dallamai. Páran halk sikolyt eresztenek el, majd hatalmas vigyorral, könny áztatta arccal éneklik el velünk a dalainkat. Órákat töltünk velünk, s csak akkor búcsúzunk el tőlük, mikor ismét megjelenik ismét egy nővér, és pihenni küldi őket. Sokkal jobb kedvvel sétálok vissza Emilyhez, mert tudom, jó dolgot tettünk, közben tudom nem kellene ennyire örülnöm, hiszen ők gyógyíthatatlan betegek, akiknek már nem tudunk segíteni. Mikor visszaérek, halkan nyitok be a szobájába, lábam alól pedig szinte kicsúszik a talaj, mikor rájövök, Ő nincs az ágyában.

35.rész

Sziasztok!:)

Meghoztam a következő rész, remélem tetszeni fog. Mivel eléggé megcsappant a vissza jelzések száma, ismét arra kérnélek titeket, hogy valamilyen módon jelezzetek vissza a rész elolvasása után. Nem kötelezek senkit, de nagyon jól esne egy kis vissza jelzés!

Jó olvasást!

Nonci.xx

Tegnap előtt volt az utolsó előtti kemoterápiám, de csak ma engedtek haza a kórházból. Az egész lakás szokatlanul üres, és így van ez másnap is mikor felébredek. A fél év gyorsan elment, s mindössze 2 hónap van az esküvőnkig. Harrynek azonban hűlt helyét sem találom. Közös megegyezés alapján döntöttünk, bármilyen nehéz is, de a kezelésekre egyedül fogok járni. Sosem szerettem szenvedni látni olyan embereket, akik fontosak nekem. Most azonban itthon vagyok, de ő nincs és a telefonjára sem hajlandó reagálni. Az orvos szigorúan előírta, hogy pihennem kell, így is rengeteget fogytam az elmúlt időben, de ideges vagyok és ez így nem megy. A hajam összefogásával nincs gondom, már az első pár kezelés után hullani kezdett, így Lou segítségével megszabadultam tőle. Takarítószerekkel a kezemben mászom meg az emeletet, s miután mindent leporolok, felporszívózom, lemosom az ablakokat, eléggé kimerülök ahhoz, hogy a földszintre ne jusson elég energiám. Fáradtan dőlök le a kanapéra, s mondhatni átalszom ismét az egész napot, legközelebb csak akkor ébredek fel, mikor hasam korogni kezd. Ennyit arról, hogy egész nap próbálkozzak a táplálék bevitellel. Percek kellenek, mire összeszedem magam, s a konyhába vonszolom legyengült testemet. A kezelőorvosom szavai visszhangzanak a fejemben, miközben a hűtőt mustrálom. Végül a falra felaggatott papírra szegezem a tekintetem, ahol a számomra fogyasztható ételek listája szerepel. Hiába van teltség érzetem, nem magam miatt harcolok, így minden számomra ehetőt egy tányérra pakolok, s miután elfogyasztom a megfelelő mennyiségű ételt, beveszem a gyógyszereimet és a fürdőbe indulok. Nem vacakolok a fürdéssel, szemeim ólom súlyúnak tűnnek. Harry egyik fekete bő pólóját választom pizsamának, s kényelmesen összekuporodom az ágyunkban. Túl kevés helyet foglalok el, óriásinak tűnik ez az ágy nélküle. Pánik rohamként tör rám ismét a sírás, elhatalmasodik felettem, beterít, majd óráknak tűnő percek alatt lenyugszom, és másodpercek alatt nyom el az álom.
Kisvártatva ismét felébredek, amikor besüpped mellettem az ágy. Nem nyitom ki a szemem, először megijedek, majd megérzem Harry jellegzetes illatát, némi alkohollal keveredve, mikor befekszik mellém. Mikor már azt hiszem, nem mocorog többet, a telefonja rezgését hallom, valahonnan messziről. Morogva mászik ki az ágyából, majd suttogni kezd.
- Igen Louis, biztonságban haza értem.. Nem, már alszik... Tudom, majd helyre hozom valahogy.. Hogyne, szeretném!?.. Persze, vigyázni fogok rá.. Jó éjt!
Suttogása elhalkul, mikor bontja a vonalat, majd ismét mocorgást észlelek magam mellett. Egyik karját védelmezően fonja derekam köré, majd amennyire csak tud, hozzám préselődik.
- Szeretlek, Em - suttogja, majd a hajamba puszil. Érzelmeim elhatalmasodnak felettem, megfordulok az ölelésében, és egy lágy csókot adok mézédes ajkaira, amiből azonnal kiveszem a tequila jellegzetes aromáját.
- Én is szeretlek Harry - suttogom, majd jobban hozzásimulok. Izmai megmerevednek, ahogy tudatosul benne, ébren vagyok.
- Kérlek, ne haragudj rám - suttogása elveszik a csendben, ahogy az utolsó szónál hangja elcsuklik. Ujjaimat a hajába vezetem, s addig simogatom, míg meg nem nyugszik. Félek, mert tudom, belül, a szíve legmélyén már elkezdte elfogadni a tényt, hogy a barátnője, jobban mondva a menyasszonya haldoklik. Nem hibáztatom, nem lehet könnyű neki. Ajkamba harapok, szemeimet összeszorítom, megpróbálom visszatartani a kibuggyanó könnycseppet. A fejem fölött egy képzeletbeli lámpa vöröslik, mely azt jelzi, a napjaim meg vannak számlálva. Jövő héten lesz a műtét, amivel ha minden igaz az életemet is megmenthetik, hogy aztán két hónap alatt regenerálódhassak, és újult erővel lépjek az oltár elé. Miután Harry elalszik én is átadom magam az álomvilágnak, s sikeresen átélem az esküvőnket, ami mégsem végződhet boldogan.
Az éjszaka közepén erős fájdalmakkal ébredek a mellkasomban. A tüdőm ki akar szakadni, s ahogy egy zsebkendőbe köhögők, a bőröm egy egészen fehér árnyalatot vesz fel, amikor megpillantom, hogy a kezemben lévő anyag véres. Nem lehetek valami halk, ugyanis perceken belül felkapcsolódik az egyik éjjeli lámpa, Harry álmoskás tekintetével találkozom, ami szemvillanás alatt fut át rémületbe, amint észreveszi, hogy fuldoklom és a kezemben szorongatott zsepi sem a legtisztább. Fejvesztve hagyja el a szobát, ezzel magamra hagyva az egyre jobban magába szippantó betegségemmel, de valamennyire megnyugszom, mikor perceken belül visszatér és egy pohár vizet ad a kezembe, majd némi gyógyszert.
- Emily, be kell vigyelek a kórházba - látom rajt, hogy erősen küzd a sírással, így nem ellenkezem. Felöltözöm, s a már napok óta előre bekészített táskáért nyúlok, majd hűségesen követem a göndört, egyenesen a garázsba.

*~ Harry Styles *~

- Harry ugye minden rendben lesz? - kérdezi. Szemei fáradtan csillognak, miközben bal kezét szorítom, s egy nővér engem kerülgetve próbálja bekötni az infúziót. Percekig még vacakol néhány csővel és számomra ismeretlen eszközzel, majd egy halvány mosoly után magunkra hagy.
- Minden rendben lesz, várni fogok rád, mert tudom, hogy sikerülni fog - nyugtatom, s bízom benne, hogy nem tévedek, ugyanis biztosan összetörnék, ha ő nem lenne többet nekem. Fél óra telik el, míg beszélgetünk, majd végre az orvos is megérkezik. Hosszas unszolás után, ráveszem, hogy bent maradhassak, míg elvégez egy általános vizsgálatot, a szívem pedig kihagy egy ütemet, mikor száraz hangon közli a tényeket.
Emilynek túlságosan is sokat romlott az állapota, hiába segít a kemoterápia, nem várhatunk. A műtétet még ma hajnalban elfogják végezni.

A folyosó csendes és kihalt. Egyedül ücsörgök egy kényelmetlen narancssárga széken, míg a menyasszonyom már a műtőben van. Körüzenetet küldök a srácoknak, anyukámnak, Gemmának és Emily anyukájának is. Magamat ostorozom, amiért képes voltam a napjaimat Louisval tölteni, hogy alkoholba fojtsam bánatom, miközben Vele is lehettem volna. Borzasztó ember vagyok, aki rendkívül önző is, a helyett, hogy a barátnőm és egyben a legjobb barátom mellett lettem volna, inkább elszórakoztam az időt.
Talán egy óra is eltelhet mikor párnalenyomatos arccal, és még félig csukott szemmel beszállingóznak a többiek is. Liam és Niall egymásra dőlve alszik, míg Gemma fel-alá mászkál. Kimondhatatlanul ideges vagyok, és bármennyire is szeretnék aludni, jelenleg nem megy.
Az orvosok és nővérek felváltva szaladgálnak ki és be, de egyikük sem mondd semmit, végül elcsípem az egyik nővért, aki egy csomag vérrel sietne be a műtőbe.
- Sajnálom, nem mondhatok semmit. A barátnője arra kért minket, hogy akármi is történik oda bent, önnel majd csak a végső eredményt közölhetjük, és ha most nem haragszik, rám szükség van oda bent - mutogat a zacskóra, majd egy könnyű mozdulattal kikerül és már el is tűnik a mögöttem lévő ajtó mögött.
Emily és az orvosa is felvilágosított már a betegségéről, a fontos tudnivalókról és saját magam is utána néztem pár dolognak, sőt az orvossal is folytattam néha eszmecseréket, hátha tudok segíteni, míg ő azokat az információkat osztotta meg velem, amiket Milly eltitkolt. Mindent tudtam. Ahogy azt is, ez a műtét egy sorsdöntő fordulat az életünkben. Emilynek már csak fél éve volt hátra, mikor megtudtuk, hogy rákos. Kevés esélye volt a gyógyulásra, most pedig hetekkel a műtét előtt kell közbeavatkozniuk az orvosoknak, de én bízom benne, hogy sikerülni fog.
- Tessék, ezt vedd be - Gemma készségesen ad a kezembe egy szem tablettát és egy pohár vizet.
- Mi ez?
- Csak vedd be - utasít, megvárja, míg beveszem a pirulát és az egész pohár tartalmát is kiiszom. Felpattanok, úgy érzem, nem bírok tovább tétlenül ücsörögni, ezért sétálni indulok. Érzem, hogy valaki követ, de nem törődöm vele, azonban pár folyosó után a kalandvágyam alább hagy, szemeim kezdnek lecsukódni, így az első széken pihenek meg amit meglátok. Az álom hamar elnyom, és amikor legközelebb felébredek, már világos van, egyáltalán nem ott vagyok ahol elaludtam, de ismerős arcok vesznek körül, s mögöttük megpillantom azt, ami örökre a nyugalmat fogja jelenteni.