35.rész

Sziasztok!:)

Meghoztam a következő rész, remélem tetszeni fog. Mivel eléggé megcsappant a vissza jelzések száma, ismét arra kérnélek titeket, hogy valamilyen módon jelezzetek vissza a rész elolvasása után. Nem kötelezek senkit, de nagyon jól esne egy kis vissza jelzés!

Jó olvasást!

Nonci.xx

Tegnap előtt volt az utolsó előtti kemoterápiám, de csak ma engedtek haza a kórházból. Az egész lakás szokatlanul üres, és így van ez másnap is mikor felébredek. A fél év gyorsan elment, s mindössze 2 hónap van az esküvőnkig. Harrynek azonban hűlt helyét sem találom. Közös megegyezés alapján döntöttünk, bármilyen nehéz is, de a kezelésekre egyedül fogok járni. Sosem szerettem szenvedni látni olyan embereket, akik fontosak nekem. Most azonban itthon vagyok, de ő nincs és a telefonjára sem hajlandó reagálni. Az orvos szigorúan előírta, hogy pihennem kell, így is rengeteget fogytam az elmúlt időben, de ideges vagyok és ez így nem megy. A hajam összefogásával nincs gondom, már az első pár kezelés után hullani kezdett, így Lou segítségével megszabadultam tőle. Takarítószerekkel a kezemben mászom meg az emeletet, s miután mindent leporolok, felporszívózom, lemosom az ablakokat, eléggé kimerülök ahhoz, hogy a földszintre ne jusson elég energiám. Fáradtan dőlök le a kanapéra, s mondhatni átalszom ismét az egész napot, legközelebb csak akkor ébredek fel, mikor hasam korogni kezd. Ennyit arról, hogy egész nap próbálkozzak a táplálék bevitellel. Percek kellenek, mire összeszedem magam, s a konyhába vonszolom legyengült testemet. A kezelőorvosom szavai visszhangzanak a fejemben, miközben a hűtőt mustrálom. Végül a falra felaggatott papírra szegezem a tekintetem, ahol a számomra fogyasztható ételek listája szerepel. Hiába van teltség érzetem, nem magam miatt harcolok, így minden számomra ehetőt egy tányérra pakolok, s miután elfogyasztom a megfelelő mennyiségű ételt, beveszem a gyógyszereimet és a fürdőbe indulok. Nem vacakolok a fürdéssel, szemeim ólom súlyúnak tűnnek. Harry egyik fekete bő pólóját választom pizsamának, s kényelmesen összekuporodom az ágyunkban. Túl kevés helyet foglalok el, óriásinak tűnik ez az ágy nélküle. Pánik rohamként tör rám ismét a sírás, elhatalmasodik felettem, beterít, majd óráknak tűnő percek alatt lenyugszom, és másodpercek alatt nyom el az álom.
Kisvártatva ismét felébredek, amikor besüpped mellettem az ágy. Nem nyitom ki a szemem, először megijedek, majd megérzem Harry jellegzetes illatát, némi alkohollal keveredve, mikor befekszik mellém. Mikor már azt hiszem, nem mocorog többet, a telefonja rezgését hallom, valahonnan messziről. Morogva mászik ki az ágyából, majd suttogni kezd.
- Igen Louis, biztonságban haza értem.. Nem, már alszik... Tudom, majd helyre hozom valahogy.. Hogyne, szeretném!?.. Persze, vigyázni fogok rá.. Jó éjt!
Suttogása elhalkul, mikor bontja a vonalat, majd ismét mocorgást észlelek magam mellett. Egyik karját védelmezően fonja derekam köré, majd amennyire csak tud, hozzám préselődik.
- Szeretlek, Em - suttogja, majd a hajamba puszil. Érzelmeim elhatalmasodnak felettem, megfordulok az ölelésében, és egy lágy csókot adok mézédes ajkaira, amiből azonnal kiveszem a tequila jellegzetes aromáját.
- Én is szeretlek Harry - suttogom, majd jobban hozzásimulok. Izmai megmerevednek, ahogy tudatosul benne, ébren vagyok.
- Kérlek, ne haragudj rám - suttogása elveszik a csendben, ahogy az utolsó szónál hangja elcsuklik. Ujjaimat a hajába vezetem, s addig simogatom, míg meg nem nyugszik. Félek, mert tudom, belül, a szíve legmélyén már elkezdte elfogadni a tényt, hogy a barátnője, jobban mondva a menyasszonya haldoklik. Nem hibáztatom, nem lehet könnyű neki. Ajkamba harapok, szemeimet összeszorítom, megpróbálom visszatartani a kibuggyanó könnycseppet. A fejem fölött egy képzeletbeli lámpa vöröslik, mely azt jelzi, a napjaim meg vannak számlálva. Jövő héten lesz a műtét, amivel ha minden igaz az életemet is megmenthetik, hogy aztán két hónap alatt regenerálódhassak, és újult erővel lépjek az oltár elé. Miután Harry elalszik én is átadom magam az álomvilágnak, s sikeresen átélem az esküvőnket, ami mégsem végződhet boldogan.
Az éjszaka közepén erős fájdalmakkal ébredek a mellkasomban. A tüdőm ki akar szakadni, s ahogy egy zsebkendőbe köhögők, a bőröm egy egészen fehér árnyalatot vesz fel, amikor megpillantom, hogy a kezemben lévő anyag véres. Nem lehetek valami halk, ugyanis perceken belül felkapcsolódik az egyik éjjeli lámpa, Harry álmoskás tekintetével találkozom, ami szemvillanás alatt fut át rémületbe, amint észreveszi, hogy fuldoklom és a kezemben szorongatott zsepi sem a legtisztább. Fejvesztve hagyja el a szobát, ezzel magamra hagyva az egyre jobban magába szippantó betegségemmel, de valamennyire megnyugszom, mikor perceken belül visszatér és egy pohár vizet ad a kezembe, majd némi gyógyszert.
- Emily, be kell vigyelek a kórházba - látom rajt, hogy erősen küzd a sírással, így nem ellenkezem. Felöltözöm, s a már napok óta előre bekészített táskáért nyúlok, majd hűségesen követem a göndört, egyenesen a garázsba.

*~ Harry Styles *~

- Harry ugye minden rendben lesz? - kérdezi. Szemei fáradtan csillognak, miközben bal kezét szorítom, s egy nővér engem kerülgetve próbálja bekötni az infúziót. Percekig még vacakol néhány csővel és számomra ismeretlen eszközzel, majd egy halvány mosoly után magunkra hagy.
- Minden rendben lesz, várni fogok rád, mert tudom, hogy sikerülni fog - nyugtatom, s bízom benne, hogy nem tévedek, ugyanis biztosan összetörnék, ha ő nem lenne többet nekem. Fél óra telik el, míg beszélgetünk, majd végre az orvos is megérkezik. Hosszas unszolás után, ráveszem, hogy bent maradhassak, míg elvégez egy általános vizsgálatot, a szívem pedig kihagy egy ütemet, mikor száraz hangon közli a tényeket.
Emilynek túlságosan is sokat romlott az állapota, hiába segít a kemoterápia, nem várhatunk. A műtétet még ma hajnalban elfogják végezni.

A folyosó csendes és kihalt. Egyedül ücsörgök egy kényelmetlen narancssárga széken, míg a menyasszonyom már a műtőben van. Körüzenetet küldök a srácoknak, anyukámnak, Gemmának és Emily anyukájának is. Magamat ostorozom, amiért képes voltam a napjaimat Louisval tölteni, hogy alkoholba fojtsam bánatom, miközben Vele is lehettem volna. Borzasztó ember vagyok, aki rendkívül önző is, a helyett, hogy a barátnőm és egyben a legjobb barátom mellett lettem volna, inkább elszórakoztam az időt.
Talán egy óra is eltelhet mikor párnalenyomatos arccal, és még félig csukott szemmel beszállingóznak a többiek is. Liam és Niall egymásra dőlve alszik, míg Gemma fel-alá mászkál. Kimondhatatlanul ideges vagyok, és bármennyire is szeretnék aludni, jelenleg nem megy.
Az orvosok és nővérek felváltva szaladgálnak ki és be, de egyikük sem mondd semmit, végül elcsípem az egyik nővért, aki egy csomag vérrel sietne be a műtőbe.
- Sajnálom, nem mondhatok semmit. A barátnője arra kért minket, hogy akármi is történik oda bent, önnel majd csak a végső eredményt közölhetjük, és ha most nem haragszik, rám szükség van oda bent - mutogat a zacskóra, majd egy könnyű mozdulattal kikerül és már el is tűnik a mögöttem lévő ajtó mögött.
Emily és az orvosa is felvilágosított már a betegségéről, a fontos tudnivalókról és saját magam is utána néztem pár dolognak, sőt az orvossal is folytattam néha eszmecseréket, hátha tudok segíteni, míg ő azokat az információkat osztotta meg velem, amiket Milly eltitkolt. Mindent tudtam. Ahogy azt is, ez a műtét egy sorsdöntő fordulat az életünkben. Emilynek már csak fél éve volt hátra, mikor megtudtuk, hogy rákos. Kevés esélye volt a gyógyulásra, most pedig hetekkel a műtét előtt kell közbeavatkozniuk az orvosoknak, de én bízom benne, hogy sikerülni fog.
- Tessék, ezt vedd be - Gemma készségesen ad a kezembe egy szem tablettát és egy pohár vizet.
- Mi ez?
- Csak vedd be - utasít, megvárja, míg beveszem a pirulát és az egész pohár tartalmát is kiiszom. Felpattanok, úgy érzem, nem bírok tovább tétlenül ücsörögni, ezért sétálni indulok. Érzem, hogy valaki követ, de nem törődöm vele, azonban pár folyosó után a kalandvágyam alább hagy, szemeim kezdnek lecsukódni, így az első széken pihenek meg amit meglátok. Az álom hamar elnyom, és amikor legközelebb felébredek, már világos van, egyáltalán nem ott vagyok ahol elaludtam, de ismerős arcok vesznek körül, s mögöttük megpillantom azt, ami örökre a nyugalmat fogja jelenteni.