39.rész

*~ 3 évvel később *~

Sosem gondoltam volna, hogy eljön ez a nap, arra pedig végképp nem, hogy én valamikor megtapasztalom milyen is harmadnaposnak lenni.
Harry egy olyan kéréssel bízta meg a lányokat, amit még a saját fülemmel sem akartam elhinni. London egy elhagyatottabb részén ünnepeltünk, hogy elkerüljük a rajongókat és paparazzikat, míg a fiúk ugyanezt tették a város másik oldalán. Harryvel percekig csak öleltük egymást, Louis pedig kötelességének érezte, hogy szétválasszon minket a hatalmas buli előtt, egészen az esküvő napjáig.
Lou, egy egyszerű fekete ruhát választott, amiért borzasztóan hálás voltam, hiszen az én fejemben már az undorítóan habos babos, rózsaszín ruhák lebegtek, mikor a lányok a lelkemre kötötték, hogy a leánybúcsúra a ruhától kezdődően, a helyszínig, mindent megterveznek.
Kellemes meglepetéssel szolgált, mikor Sophia oldalán megpillantottam Daniellet, akik az este folyamán elég szoros barátságot alakítottak ki, s később egymásba kapaszkodva keverték a durvábbnál durvább koktélokat.
Tudtam, hogy másnap bánni fogom az egészet, hogy nem kicsit fog fájni ez az egész, mikor már legalább harmadszorra indultam a mosdóba émelygéssel, de mégsem érdekelt.
Egy mondhatni kívülről elhagyatott, belül mégis gyönyörű, otthonos faházban ünnepeltünk, a valaha szerzett legcsodálatosabb barátaimmal, hiszen olyan emberek vettek körül, akikre bármikor számíthattam. Danielle, Sophia, Perrie, Eleanor, Lou, Gemma, valamint a bulizásra megérett Direction tesók, Lottie, Fizzy, Waliyha, Doniya, Ruth és Nicola is jelent voltak. Harry külön kérésére a környéken pedig biztonsági őrök hemzsegtek, hogy a védelmünk is tökéletes legyen.
Az emeleten hálószobák sorakoztak, arra az esetre, ha az éjszakát itt töltenénk. Nekünk azonban nem volt szükségünk azokra az ágyakra, és bár teljes képszakadással ébredtem, ezek a dolgok mégis tisztán bennem maradtak. A 13 fős társaságunk fele vállalkozott csak az emeletre, a többiek viszont ott ébredtek, ahol az álom utol érte őket. Danielle és Sophie a bárpult mögött tért magához, Lou, Gemma és Lottie a kanapén, én pedig a fürdőkádban ébredtem, azóta is tisztázatlan okokból. Óráknak tűnő percekig feküdtem csak egy helyben, hiszen az izmaim fele sajgott a folyamatos táncolástól, míg a többit a kemény alvóhelyem viselte meg, s nem utolsó sorban erre még rájátszott az iszonyatos másnaposság is. Miután összeszedtük egymást, a biztonsági őrök a segítségünkre siettek. Gondoskodtak róla, hogy mindegyikőnk megkapja a fájdalomcsillapítóját és pótolja a megfelelő folyadék mennyiséget is. Szükségük volt a pihenésre, így amíg ők az emeleten pihenték a hosszas éjszakázást, a kevésbé másnaposok közül, Waliyha és Ruth vállalkozott a reggeli készítésére.
Induláskor,  Fred, a személyes testőröm, összeszedett mindannyiunkat, s ha szükség volt, a vállán is cipelt minket. A hosszú utat végig aludtuk, s mikor a közös házunkhoz értünk, elbúcsúztunk a fiúktól, majd a pihenés útjára tértünk, hogy a másnapi esküvőre minden tökéletes legyen.

Egy bögre kávéval a kezemben ácsorgok a hatalmas udvaron, ahol több száz ember dolgozik azon, hogy a holnapunk tökéletes legyen. Tompa fejfájással próbálok megállni a lábaimon, s ha már aludni nem tudok és a fájdalomcsillapító sem segít, arra jutottam, hogy inkább segédkezek a díszítésben, mintsem, hogy csak üljek és nézzem, ahogy mindent megcsinálnak nekünk.
- Szia, Gyönyörűm - karok fonódnak körém, amihez egy édes puszi is társul.
- Harry, te mit keresel itt? - a fáradtság szemvillanás alatt távozik belőlem, amint tudatosul bennem, hogy ő nem lehetne itt. Szemeit napszemüveg takarja, a meleg ellenére pedig egy szürke, kapucnis pulcsit húzott magára.
- Nem bírtam ki, hogy ne lássalak - édes mosolyt villant, amiért nem tudok rá haragudni.
- Harold, nem megmondtam neked, hogy súlyos következményei lesznek annak, ha idejössz?! - üvölti valaki, mire összerezzenek. - Ugye tudod, hogy Louis szétrúgja a segged? - kérdezi, s ahogy megfordulok Harry ölelésében, hogy köszönjek Liamnek, megpillantom mögötte kocogni Louist is, arcán egy olyan ördögi mosollyal, amiből már első rálátásra meg tudom mondani, hogy valami óriási hülyeségre készül.
- Te akartad Harry - vigyorog gúnyosan, majd következő szavait már nekem intézi. - Ó, szia, Emily. Jól éreztétek magatokat tegnap este?
- Louis, fejezd be! - sziszegi Liam, én pedig teljesen összezavarodok.
- Ha már Harry az egyezségünk ellenére is idejött, legalább elmondta kivel csalt meg? - kérdezi, én pedig elejtem a bögrét, ami azonban mégsem törik össze. Liam készségesen elkapja félúton.
- Nem, Mil, ez nem igaz! Kérlek, nézz rám, hadd magyarázzam meg - kérlel Harry, miközben megpróbálom kiszabadítani magam az öleléséből. - Nézd Louist, még teljesen be van nyomva, szerinted megcsalnálak? - kérdezi, én pedig inkább Liamre pillantok, aki Harry szavait erősíti, majd összeszedi Louist, aki időközben összecsuklott mellettünk.
- Ugye hiszel nekem? - kéri, én pedig bólintok, és hagyom, hogy újból megöleljen.
- Legalább azt mondd el neki, miért vagy pulcsiban és napszemüvegben.
- Tommo, most már igazán befoghatnád - Harry kezd ideges lenni, ami abból is látszik, milyen mozdulatokkal förmed rá bandatársára, miközben körülöttem lévő karjai egyre szorosabban tartanak.
- Mi folyik itt? - kérdezem sírástól elvékonyodott hangon. - Hogy érti azt, hogy megcsaltál és miért beszél az öltözékedről?
- Van egy rohadt Marvel szobor Louis udvarában, aminek állítólag én tegnap ölelgetve szerelmet vallottam. Louis félre értelmezte az egészet, azzal fenyegetett, hogy ha idejövök, utánam jön és tönkretesz mindent. Sosem csalnálak meg, nem tudnék nekem fájdalmat okozni, hiszen azzal magamat is bántom - mondja, s ha nem tartana a karjaiban, valószínű, hogy már összecsuklottam volna.
- Ennyit a titoktartásról - morogja Liam, miközben a még részeg bandatársát próbálja összeszedni.
- Eddig sem tartottunk be soha semmit. Miért most kezdenénk el? Egyébként is Tomlisonnak köszönd az egészet - válaszol a göndör, én pedig megfordulok, hogy szorosan hozzábújhassak.
Egy tőle nem megszokott nyögés hagyja el a száját, s mikor fél szemmel az arcára sandítok, az érdekes grimaszba torzul.
- Hazz, mi a baj?
- Semmi, mi lenne? - füllenti.
- Nekem nem tudsz hazudni - gúnyos mosolyt eresztek, majd kezénél fogva a ház felé húzom. Az emeletre nem vihetem, hiszen a lányok még biztosan pihennek, így a földszinti fürdőbe húzom be, és az ajtót is bezárom.
- Vedd le a szemüveged - kérem, ő azonban ellenáll. Hosszas unszolás után egyezik csak bele, hiszen tudja, ebben nem nyerhet. - Jézusom, mit csináltál? - kis híján felsikoltok, és kezeimet is a szám elé kapom, ahogy észreveszem az egyik szeme körül éktelenkedő lila foltot.
- Nem olyan nagy ügy, sminkkel el lehet fedni.
- Vedd a pulcsid - mondom, ezzel figyelmen kívül hagyva előző mondatát.
- Minek? - hangja ismételten nyugtalanságot tükröz.
- Harry, kérlek. Tudni szeretném mi történt, és hogy hol vagy még ennyire lesérülve! - a hangom többször is elakad, szeretném felemelni, kiabálni, leteremteni, amiért nem vigyáz magára, mégsem teszem. Bűnbánó arcot vág, s letöröl egy épp kibuggyanó könnycseppet, amit eddig észre sem vettem. Harry jobban befolyásolja az érzéseim, mint ahogy azt eddig gondoltam.
Ujjbegyein lehámlott a bőr, s ahogy felfedi előttem felsőtestét, az a tetoválásokon kívül tele van kék és lila foltokkal, zúzódásokkal.
- Nem fontos - motyogja, s már öltözne is, ha hagynám.
- De fontos! Úgy nézel ki, mint akit összevertek, én pedig mindennél jobban szeretlek és törődöm veled, ezért szeretném tudni mi történt.
- Miután feltűntél az oldalamon, te is szereztél magadnak egy kis hírnevet - kezdi. - Tegnap pár srác felismert, elég undorító és mocskos dolgokat mondtak rólad, na meg, hogy mit csinálnának veled. Akkor már nem voltam józan, de azt tudtam, hogy ha az életembe is kerül, ki fogok állni melletted - mondja, én pedig felzokogok.
- Jaj, Hazz, miattam, kérlek ne veresd magad halálra - mondom félig nevetve, miközben ismét hozzábújok, ez azonban mégis egy finomabb, visszafogottabb ölelés, mint amit az udvaron kapott. - Mondd, hogy legalább orvos látott, nem szeretném, ha valami komolyabb baj történne veled..
- Miután felébredtem, az első utam hozzád vezetett. Szerinted képes lennék egy orvost előrébb helyezni, mint téged?
- Pedig tehetnéd!
- Jól van anya - forgatja a szemét. - Látom, már beindultak az anyai ösztöneid - gúnyolódik.
- Ne haragudj, de tudod jól, mennyire féltelek. Szeretlek Harry - motyogom, neki pedig nincs is szüksége többre. Behunyom a szemem, s várom, hogy szája az enyémhez érjen, majd mikor ez megtörténik, birtokába kerít az a megmagyarázhatatlan eufórikus boldogság, amit szerelemnek csúfolnak.

38.rész

Sziasztok!:)

Meghoztam a következő részt, remélem tetszeni fog. Már csak pár rész és vége a történetnek.

Már csak 2 hónap a koncertig. Várjátok? Hányan vannak itt olyanok, akik mennek?:) Remélem jól telt a szünetetek, és hamarosan már a nyár is itt lesz.
Hagyjatok nyomot magatok után, és jó olvasást!:)
Nonci.xx

Az eső hangosan kopog az ablakon, mikor leparkolok a házunk előtt. Dr. Petersonra gondolok, és Martha könnyes szemeire, akik külön-külön megígértették velem, hogy azonnal visszamegyek, amint valami változást észlelek magamon. Megmosolyogtat a tény, hogy egy kórházban is ilyen értékes emberekre lelhetek, legfőképp Marthara, aki ez alatt a borzalmas időszakom alatt, elég szoros barátságot alakított ki velem, ami többnyire azért lehetséges, mert állítása szerint, eddig én tudtam  a legjobban megérteni és feldolgozni a tényt, hogy ő inkább  nők iránt vonzódik, mintsem a férfiakhoz. A jó kedvem azonban hamar elpárolog, s egy maró már-már fojtogató érzés ölel át, amikor kinyílik a bejárati ajtó, ahol Harry gyermeki mosollyal toporog, háta mögül pedig egy szív alakú lufi bújik elő.
Kapucnimat a fejemre húzom, lekapcsolom a rádiót, majd egy kesernyés mosollyal sietek be a meleg lakásba. Harryt kikerülve, hámozom le magamról kissé sáros tornacipőimet, ám még mielőtt a kabátomat is a helyére akasztanám, ismerős karok ölelik át a derekam.
- Hiányoztál - dörmögi a fülembe, majd a nyakamat kezdi el csókolgatni.
- Elhiszem - hangom egyhangúan, mégis csalódottan cseng, tisztán érzem, ahogy izmai megmerevednek. Megfordít az ölelésében, ujjával felbiccenti a fejem, s kezeit az arcomra simítja, hogy egy pillanatra se fordulhassak el.
- Mil, cicám, mi a baj? - szemeiben őszinte kétségbeesés csillan, s látom rajt, hogy tényleg nem érti. - A kórházban történt valami? Rosszat mondtak? Ugye nem azt akarod mondani, hogy el foglak veszíteni? - az ő hangját is elönti a pánik, sírás kerülgeti, amit minél jobban próbál megelőzni. Lefejtem kezeit az arcomról.
- Csak nézd meg a tegnapi újságot - motyogom, s ahelyett, hogy bármire is várnék, a nappaliba indulok. Azonban ő ezt nem engedi, ujjak fonódnak a csuklómra, s mire kettőt pisloghatnék, újra magához láncol. Buzgón keresi az újságot, és akkor sem enged el, mikor megtalálja. Szorosan préseli magát a hátamhoz, a lapokat pedig gondosan átforgatja a szemem előtt. Mozgolódom kicsit, míg többször is átnézi a kezében tartott darabot, s csak akkor tudom, hogy megtalálta, mikor arca egy fehéres árnyalatot ölt. A hírlapot összegyűrve a sarokba hajítja, majd újra átölel. Először morog valamit az orra alatt, amit nem értek, s ezt követően nevetni kezd. Nevet?! Egész testében rázkódik, amit csak akkor hagy abba, mikor rájön, hogy ez csak neki vicces. Letörli az időközben előjött könnyeimet, a mellkasára von, ujjai nyugtatóan cirógatják az arcomat.
- Remélem, nem hiszel el ekkora baromságot. Ez olyan, minthogy te terhes vagy. Nem akarom elrontani a meglepetést, de így muszáj lesz - magyaráz kitartóan. - Az esküvőnket terveztem, de egyedül nem ment, szükségem volt egy tanácsadóra és Lou, Spencert ajánlotta. Ha akarod, áthívom és a saját szájából is hallhatod ezt az egészet - mosolyog, s ettől megnyugszom, azonban mégis van valami.
- Miért fogtátok egymás kezét? - bukik ki belőlem.
- Tudod, vannak olyan emberek, mint például én, akik nem minden esetben használják a zebrát. Már átértem, de ha nem fogom meg Spencer kezét és húzom le az útról, őt elüti egy autó. Ha annyira tudni akarod, meg is ölelt, de csak azért, hogy megköszönje, amiért megmentettem az életét.
Szorosan ölelem át, arcom a nyakába rejtem, s csak azt mondogatom, hogy lehetek ekkora idióta. Fenekem alá csúsztatja kezét, lábaim a csípője köré fonom, karjaim a nyakában pihennek, s halk sírdogálásom közben, homlokomat az övének döntöm.
- Édes vagy, amikor féltékenykedsz - mosolyog édesen.
- Szeretlek Hazz - motyogom. Ajaki elnyílnak, s nyelveink régi ismerősként köszöntik egymást. Szorosan tart az ölelésében, s amikor elválunk, ő már a nappali kanapéján ül, én pedig az ölében. A fehér kanapét, s szinte az egész szobát, rózsaszirmok borítják. A szám 'o' alakot formál, ahogy megpillantom azt a pár elhelyezett gyertyát is az asztalon, s a többit a földön, amik a lépcső felé egy kis utat formálnak.
- Ezt mind te csináltad?
- Meglepetés! - húzogatja a szemöldökét. - Nem tudtam, mit adhatnék még neked..
- Ezért holnapra csináltál takarítani valót? - nevetve fejezem be a mondatát, s ő is belemegy a játékba.
- Azért kell az asszony a házhoz - vigyorog, majd kezemet a feje mögé vezeti, hatalmas tenyerei a hátamra térnek, ajkaival a nyakamat kezdi el harapdálni.
Ujjaim a felsője nyakát gyűrögeti, s amikor ezt észreveszi, hamar megszabadul az anyagtól. Kezeim körbejárják izmos mellkasát. Végig simítok tetoválásain, majd ismét az ajkain kötök ki. Mikor tenyerem kényes pontot érint, belenyög csókunkba, amitől mosolyognom kell, s ha már elváltunk, felállok, őt is magammal húzva. A lépcsőn még lekerül rólam is a felsőm, a többire azonban nincs idő, Harry a karjaiba kap, és meg sem áll a hálószobánkig. Lábával rúgja be az ajtót, miközben az ágyhoz siet velem. Végig fektet az ágyon, kezeimet a fejem fölött fogja össze, míg szája a nyakamat és az arcomat borítja be, édes puszikkal.
- Ha tudnád mennyire hiányoztál - suttogja két csók között.
- Szeretlek Harry - motyogom, majd nyakánál fogva húzom magamhoz még egy csókra.
Hirtelen elválik tőlem, de hamar megnyugszom, mikor ujjai a nadrágomat gombolják ki, s miután engem megszabadít a fehér farmertól, leküzdi magáról a sajátját is. Melltartómat rögtönzött mozdulattal pattintja ki, szemei feketék a vágytól, ahogy végig pillant rajtam.
- Olyan gyönyörű vagy - motyogja, majd végig simít az oldalamon. Pír szökik az arcomra, ami meglepő, hiszen annyiszor látott már így, s annyiszor mondta ezt, én azonban minden alkalommal meglepődöm ezen, főleg most, hiszen a felépülésem elején járok, és inkább hasonlítok egy csontkollekcióra, mint magára a gyönyörre.
Nem tart neki hosszú időbe, míg végül az összes ruhadarabtól megszabadít minket, s miután az éjjeliszekrényben tartott kis szürke tasak tartalmát is felhasználja, fejem mellett megtámaszkodva fölém magasodik. S míg a boldogság és gyönyör kapujában járok, eszembe jut, hogy nincs a Földön még egy olyan ember, akit annyira szerethetek, mint Őt. Sosem hittem volna, korábban, hogy létezik ilyen mérhetetlen örömöt okozó érzelem, mint a szerelem. Ezt szeretem annyira Harryben, szeretem, hogy ilyenné tesz. Nem azt, ahogy érzem magam tőle, hanem azt, hogy ilyen is leszek.