38.rész

Sziasztok!:)

Meghoztam a következő részt, remélem tetszeni fog. Már csak pár rész és vége a történetnek.

Már csak 2 hónap a koncertig. Várjátok? Hányan vannak itt olyanok, akik mennek?:) Remélem jól telt a szünetetek, és hamarosan már a nyár is itt lesz.
Hagyjatok nyomot magatok után, és jó olvasást!:)
Nonci.xx

Az eső hangosan kopog az ablakon, mikor leparkolok a házunk előtt. Dr. Petersonra gondolok, és Martha könnyes szemeire, akik külön-külön megígértették velem, hogy azonnal visszamegyek, amint valami változást észlelek magamon. Megmosolyogtat a tény, hogy egy kórházban is ilyen értékes emberekre lelhetek, legfőképp Marthara, aki ez alatt a borzalmas időszakom alatt, elég szoros barátságot alakított ki velem, ami többnyire azért lehetséges, mert állítása szerint, eddig én tudtam  a legjobban megérteni és feldolgozni a tényt, hogy ő inkább  nők iránt vonzódik, mintsem a férfiakhoz. A jó kedvem azonban hamar elpárolog, s egy maró már-már fojtogató érzés ölel át, amikor kinyílik a bejárati ajtó, ahol Harry gyermeki mosollyal toporog, háta mögül pedig egy szív alakú lufi bújik elő.
Kapucnimat a fejemre húzom, lekapcsolom a rádiót, majd egy kesernyés mosollyal sietek be a meleg lakásba. Harryt kikerülve, hámozom le magamról kissé sáros tornacipőimet, ám még mielőtt a kabátomat is a helyére akasztanám, ismerős karok ölelik át a derekam.
- Hiányoztál - dörmögi a fülembe, majd a nyakamat kezdi el csókolgatni.
- Elhiszem - hangom egyhangúan, mégis csalódottan cseng, tisztán érzem, ahogy izmai megmerevednek. Megfordít az ölelésében, ujjával felbiccenti a fejem, s kezeit az arcomra simítja, hogy egy pillanatra se fordulhassak el.
- Mil, cicám, mi a baj? - szemeiben őszinte kétségbeesés csillan, s látom rajt, hogy tényleg nem érti. - A kórházban történt valami? Rosszat mondtak? Ugye nem azt akarod mondani, hogy el foglak veszíteni? - az ő hangját is elönti a pánik, sírás kerülgeti, amit minél jobban próbál megelőzni. Lefejtem kezeit az arcomról.
- Csak nézd meg a tegnapi újságot - motyogom, s ahelyett, hogy bármire is várnék, a nappaliba indulok. Azonban ő ezt nem engedi, ujjak fonódnak a csuklómra, s mire kettőt pisloghatnék, újra magához láncol. Buzgón keresi az újságot, és akkor sem enged el, mikor megtalálja. Szorosan préseli magát a hátamhoz, a lapokat pedig gondosan átforgatja a szemem előtt. Mozgolódom kicsit, míg többször is átnézi a kezében tartott darabot, s csak akkor tudom, hogy megtalálta, mikor arca egy fehéres árnyalatot ölt. A hírlapot összegyűrve a sarokba hajítja, majd újra átölel. Először morog valamit az orra alatt, amit nem értek, s ezt követően nevetni kezd. Nevet?! Egész testében rázkódik, amit csak akkor hagy abba, mikor rájön, hogy ez csak neki vicces. Letörli az időközben előjött könnyeimet, a mellkasára von, ujjai nyugtatóan cirógatják az arcomat.
- Remélem, nem hiszel el ekkora baromságot. Ez olyan, minthogy te terhes vagy. Nem akarom elrontani a meglepetést, de így muszáj lesz - magyaráz kitartóan. - Az esküvőnket terveztem, de egyedül nem ment, szükségem volt egy tanácsadóra és Lou, Spencert ajánlotta. Ha akarod, áthívom és a saját szájából is hallhatod ezt az egészet - mosolyog, s ettől megnyugszom, azonban mégis van valami.
- Miért fogtátok egymás kezét? - bukik ki belőlem.
- Tudod, vannak olyan emberek, mint például én, akik nem minden esetben használják a zebrát. Már átértem, de ha nem fogom meg Spencer kezét és húzom le az útról, őt elüti egy autó. Ha annyira tudni akarod, meg is ölelt, de csak azért, hogy megköszönje, amiért megmentettem az életét.
Szorosan ölelem át, arcom a nyakába rejtem, s csak azt mondogatom, hogy lehetek ekkora idióta. Fenekem alá csúsztatja kezét, lábaim a csípője köré fonom, karjaim a nyakában pihennek, s halk sírdogálásom közben, homlokomat az övének döntöm.
- Édes vagy, amikor féltékenykedsz - mosolyog édesen.
- Szeretlek Hazz - motyogom. Ajaki elnyílnak, s nyelveink régi ismerősként köszöntik egymást. Szorosan tart az ölelésében, s amikor elválunk, ő már a nappali kanapéján ül, én pedig az ölében. A fehér kanapét, s szinte az egész szobát, rózsaszirmok borítják. A szám 'o' alakot formál, ahogy megpillantom azt a pár elhelyezett gyertyát is az asztalon, s a többit a földön, amik a lépcső felé egy kis utat formálnak.
- Ezt mind te csináltad?
- Meglepetés! - húzogatja a szemöldökét. - Nem tudtam, mit adhatnék még neked..
- Ezért holnapra csináltál takarítani valót? - nevetve fejezem be a mondatát, s ő is belemegy a játékba.
- Azért kell az asszony a házhoz - vigyorog, majd kezemet a feje mögé vezeti, hatalmas tenyerei a hátamra térnek, ajkaival a nyakamat kezdi el harapdálni.
Ujjaim a felsője nyakát gyűrögeti, s amikor ezt észreveszi, hamar megszabadul az anyagtól. Kezeim körbejárják izmos mellkasát. Végig simítok tetoválásain, majd ismét az ajkain kötök ki. Mikor tenyerem kényes pontot érint, belenyög csókunkba, amitől mosolyognom kell, s ha már elváltunk, felállok, őt is magammal húzva. A lépcsőn még lekerül rólam is a felsőm, a többire azonban nincs idő, Harry a karjaiba kap, és meg sem áll a hálószobánkig. Lábával rúgja be az ajtót, miközben az ágyhoz siet velem. Végig fektet az ágyon, kezeimet a fejem fölött fogja össze, míg szája a nyakamat és az arcomat borítja be, édes puszikkal.
- Ha tudnád mennyire hiányoztál - suttogja két csók között.
- Szeretlek Harry - motyogom, majd nyakánál fogva húzom magamhoz még egy csókra.
Hirtelen elválik tőlem, de hamar megnyugszom, mikor ujjai a nadrágomat gombolják ki, s miután engem megszabadít a fehér farmertól, leküzdi magáról a sajátját is. Melltartómat rögtönzött mozdulattal pattintja ki, szemei feketék a vágytól, ahogy végig pillant rajtam.
- Olyan gyönyörű vagy - motyogja, majd végig simít az oldalamon. Pír szökik az arcomra, ami meglepő, hiszen annyiszor látott már így, s annyiszor mondta ezt, én azonban minden alkalommal meglepődöm ezen, főleg most, hiszen a felépülésem elején járok, és inkább hasonlítok egy csontkollekcióra, mint magára a gyönyörre.
Nem tart neki hosszú időbe, míg végül az összes ruhadarabtól megszabadít minket, s miután az éjjeliszekrényben tartott kis szürke tasak tartalmát is felhasználja, fejem mellett megtámaszkodva fölém magasodik. S míg a boldogság és gyönyör kapujában járok, eszembe jut, hogy nincs a Földön még egy olyan ember, akit annyira szerethetek, mint Őt. Sosem hittem volna, korábban, hogy létezik ilyen mérhetetlen örömöt okozó érzelem, mint a szerelem. Ezt szeretem annyira Harryben, szeretem, hogy ilyenné tesz. Nem azt, ahogy érzem magam tőle, hanem azt, hogy ilyen is leszek.