2015. június 22., hétfő

43.rész

Sziasztok!:)
Először is, köszönöm szépen a több, mint 20.000 oldalmegtekintést, másodsorban sajnálom, a késést. A rész eleje nagyon gördülékenyen ment, de egyszer fent, máskor lent, a végével megszenvedtem elég rendesen. Túl sok hozzáfűznivalóm nincs. Mindössze szeretném megköszönni ezt a csodálatos designt Naomi B.-nek, mert valami eszméletlenül csodás lett.
Az ígért élménybeszámolót erre a link-re kattintva olvashatjátok.
ITT elérhettek bármi kérdésetek is van.
IDE kattintva pedig beléphettek a blog csoportjába is.
Hagyjatok nyomot magatok után és jó olvasást! :)
Nonci.xx

Rózsaszín falak, csillám, flitter, olló, színes papír, zsírkréták, gyurma és ragasztó. Igen, ez a kislányunk szobája.
- Darcy, Kincsem, gyere! Indulnunk kell, ha oda szeretnél érni a rajztanárhoz - mindössze ennyit mondok, s a szemei felragyognak. Az eddig kezében szorongatott könyvet, gondosan helyezi vissza a polcra, majd apró lábacskáit szedve szalad hozzám. Válláig érő, barna göndör haja, most két copfban leng, ahogy ide-oda szaladgál a lakásban. Lábait fehér-rózsaszín csíkos harisnyanadrág takarja, ami mellé egy szoknyát és egy fehér felsőt választott. Kezeit engedelmesen nyújtja, így könnyen rá tudom adni a kabátját, azonban a cipőjével már magának kell megküzdenie, hiszen ebben - az időközben ismét gömbölyödő pocakom miatt -, most már nem tudok neki segíteni, ő pedig ügyes kislány, s már ha akarnám, se fogadná el a segítségem, megy ez neki magától is. Indulás előtt még visszaszalad a szobájába, majd pár perc szöszmötölés után, egy táskát szorongatva tér vissza hozzám.
Kellemes tavaszi idő fogad minket, ahogy kilépünk az ajtón. Darcy a kezemet szorongatva totyog mellettem, én pedig megpróbálok hozzá igazodni, hogy ne kelljen loholnia utánam.
Molly csupán kétutcányira lakik, azonban Darcy hiába tölti idén a hatodik életévét, még nem merem egyedül útjára engedni. A tíz perces út után nem kell sokat várnunk, a számunkra már jól ismert, húszas éveiben járó lány, vigyorogva fogad minket.
Emlékszem Harryvel mennyire féltünk először, hiszen Molly kinézete nem igazán sorolható az átlagos kategóriába. Majdnem derékig érő haja, lila színben pompázik, melyet baloldalon felnyírt. Ha felköti, alul tökéletesen látszódnak a raszta tincsei is, s nem utolsó sorban a tetoválást és a piercingeket sem veti meg. A külső azonban sosem minden, még akkor sem, ha a szép és az ehhez hasonló jelzőkkel lehet csak illetni. Ahogy kívül, úgy belül is egy nagyszerű, s elbűvölő embert ismerhettem meg benne, akihez nemcsak akkor hozhatom a kislányunkat, ha rajzolni támad kedve.
- Szia, Csöppöm! - mosolyog az említett lány Darcyra, mikor ajtót nyit, s a kicsi, nevetve mászik a nyakába, hogy megölelhesse. - Menj be, mindjárt megyek én is - kéri, s mielőtt a lányom szót fogadna neki, megvárja, míg nehézkesen, de leguggolok, hogy engem is megölelgethessen, majd egy puszi után már el is tűnik a szemem elől. Molly, aranyos, ahogy Harryről és rólam érdeklődik. Megkérdezi, hogy viselem a terhességet, s nem utolsó sorban beszámol a barátjáról is. Megpróbáljuk nem elbeszélni az időt, így miután megígéri, hogy időben hazakíséri Darcyt, én magukra is hagyom őket.
Mielőtt hazamennék, úgy döntök, teszek egy kis kitérőt, így a közeli parkba indulok. Mindig is utáltam egyedül lenni abban a nagy házban, vagy esetleg az előzőben, mikor még a fiúk együtt éltek, éppen ezért ütöm el az időt máshol. Egy számomra ismerős padot veszek a birtokomba, s onnan figyelem az előttem néhány méterre lévő játszóteret. Megpróbálom élvezni az egyedüllétet. Ahogy a kellemes meleg, tavaszi szellő a hajamba kap, ahogy simogatja az arcom, miközben a madarak csiripelését hallgatva bámulok az előttem szórakozó anyukák és gyermekeik felé. Óramű pontossággal, ahogy eltelik az ötödik perc, az egyik bokorból szöszmötölést érzékelek, majd vakuk villannak, így jobbnak tartom, ha távozom, hiszen sem Harrynek, sem pedig a fiúknak nem szándékozom keresztbe tenni, s mielőtt az emberek letámadnának, hogy körbeugráljanak, interjút készítsenek vagy képeket, esetleg dedikálást kérjenek, rosszabb esetben elhordjanak, inkább úgy döntök, angolosan távozom. Hazafelé többször is irányt változtatok, majd útközben betérek egy közeli Starbucksba is.
Mikor haza érek, hatalmas meglepetés fogad, ugyanis már a bejáratnál észreveszek valamit, ami a távozásomkor nem volt ott. Lerúgott bakancsok hevernek szanaszét, a nappaliban pedig megtalálom a tulajdonosát is. Harry lehunyt szemekkel terpeszt a kanapén, kezéből a távirányító próbál szabadulni, miközben a tv-ben éppen Beyoncé énekel. A kezemben szorongatott poharakat az asztalra helyezem, óvatosan betakarom, s miután végig simítok borostás arcán, megpróbálok leülni mellé, hiszen a nyolcadik hónapot taposva már nem mozgok valami könnyen. Lehalkítom a zenét, és már nem is kell sokat várnom, Harry szemei hamar kipattannak, majd realizálja a helyzetet, s mikor sikerül mindent beazonosítania, karjai körém fonva csókol meg.
- Hiányoztál Gyönyörűm! - homlokát a homlokomnak támasztva mondja, miközben egyik keze a hasamra csúszik, ahol apró kör-körös mozdulatokat tesz. - Darcy? - kérdezi.
- Rajztanárnál van, nemsokára jön haza - magyarázom. - Nem akarsz felmenni és aludni? Fáradt lehetsz - finoman túrok a hajába, ő pedig a tenyerembe simítja arcát.
- Ki akarom használni, hogy kettesben vagyunk, úgy is elhanyagoltalak az elmúlt időben - mondja, miközben puszikkal halmoz el.
- Ne mondj ilyet. Tudom, hogy a munkád miatt voltál távol. Harry, megbeszéltük, hogy nem fogok kiakadni a turné és a stúdiózás miatt. Nem foglak kisajátítani, évek óta így élünk, megérdemled, hogy néha kimozdulj - nyugtatom, bár ezzel úgy tűnik, mintha saját magam akarnám felzaklatni.
- Megtennéd, hogy nem aggódsz annyit? - szemöldökét felhúzva, ajkait csábos mosolyra formázza. - Nemsokára amúgy is vége lesz, utána pedig már véglegesen a tiétek leszek - úgy mondja, mintha a világ legtermészetesebb dolgáról beszélne.
- Úgy érted, hogy.. - nem tudom befejezni a mondatot, és nem is akarom. Számomra ez egy érthetetlen, és feldolgozhatatlan dolog.
- Igen, úgy - mondja, s tudom, számáról itt le is zárja a témát. Csendben ülünk, egymással szorosan összebújva, s Harry ujjai addig cirógatják a hasam vagy éppen a karom, mígnem fejemet a vállára döntve el nem alszom.

Az alvás akkor is sokat segít, ha órákra vagy akár csak 10 percre engedhetjük meg magunknak.
- Mennyit aludtam? - kérdezem, az ugyancsak álmoskás tekintetű göndört mellettem, aki ébredezésemet észrevéve a hajamba puszil.
- Nem volt teljesen 1 óra - válaszolja, egy tincset kisimítva az arcomból. - Mi lenne, ha felmennél aludni? Nem szeretném, ha megerőltetnéd magad, és te is tudod, hogy ez nem lenne helyes - kérése számomra parancs, ám azonban a lépcsőig is alig érek el, megtorpanok, s amilyen gyorsan csak tehetem, visszasietek a nappaliba.
- Harry, Darcynak már réges rég haza kellett volna jönnie - mondom az órára pillantva, a pánik pedig kezdi átjárni minden porcikám.
- Menj fel, vegyél egy forró fürdőt és feküdj be az ágyba. Darcyt majd én elintézem - utasít, én pedig megpróbálok szót fogadni. Remegő lábakkal indulok el ismét az emelet felé, Ő pedig szerencsétlenkedésemet észrevéve utánam siet. Egyik kezét a derekamra csúsztatja, míg a másikkal az én kezemért nyúl. A fürdőbe kísér, majd magamra hagy, de perceken belül ismét feltűnik, s miután minden szükséges dolgot elhelyez körülöttem elém áll. - Ne aggódj, minden rendben lesz. Ne izgasd fel magad túlságosan, nem szeretném, ha bajod esne. Sietek haza. Szeretlek - hadarja, majd egy gyors csók után, eltűnik az ajtó mögött. Egy ideig még lábainak dobogása visszhangzik, hallom, ahogy hangosan kommunikál valakivel telefonon keresztül, majd egy hangos ajtócsapódás, amit csend követ. Ismét egyedül vagyok, s tudom, Harry minden követ megmozgat, hogy előkerítse kislányunkat.
Megpróbálok sokáig fürdeni, hosszasan áztatom magam a kellemes meleg vízben, így próbálom meg elterelni a figyelmem. Halkan dúdolok, énekelgetek, s mikor már Harry egyik fekete pólójában fekszem az ágyban bármennyire is vagyok fáradt, képtelen vagyok aludni. Az éjjeli lámpa fénye gyér világítást ad, amely mégis elég ahhoz, hogy egy könyv társaságát élvezzem.
Legalább fél óra is eltelik, mikor becsukódni hallok egy ajtót. Lábdobogás, majd egy csilingelő nevetés üti meg a fülemet. Darcy. Játékos vitatkozás, majd vízcsobogás. Míg Harry a kislányunkat fürdeti, a könyvet az éjjeliszekrényre helyezem, bármennyire is szeretnék csatlakozni a kétfős társasághoz, fizikai fájdalmat érzek akár megmozdulni is, így csak csendben fekszem és várok.
- Ne felejtsd el, anyunak egy szót se - lágy, dörmögős hangja betölti a folyosót. - Jó éjszakát, Hercegnőm! - mondja, a szívem pedig megtelik melegséggel. Félálomban még érzékelem, ahogy benyit a szobába, majd befekszik mellém.
- Mit nem mondunk el anyunak? - motyogom félálomban, válasz helyett azonban csak halk nevetést hallok.
- Jó éjszakát Gyönyörűm! - suttogja, s kezét a dudorodó pocakomra helyezi, én pedig már válaszolni is képtelen vagyok, az álmok világa szemrebbenés nélkül csábít magával.

2015. június 6., szombat

42.rész

Sziasztok!:)
Nem szeretem, mikor a karakterek irányítanak engem, de úgy látszik, most is ez történt. Mostanában sok ugrálás lesz az időben, sajnálom, ennek ellenére megpróbálok olyan részeket hozni, amikkel meglesztek elégedve. ((Remélem.:D)) 3 nap a koncertig, úristen nem hiszem el! Van olyan közületek aki szintén ott lesz? Ha gondoljátok találkozhatunk is.:) Csütörtökön szeretném feltenni az élménybeszámolót a másik blogomra, szóval, ha részt nem is, azt mindenképpen olvashatjátok majd.
Az ask profilomon megtaláltok, bármi kérdésetek van, EZEN a linken elolvashatjátok a jelenleg is futó másik blogomat, ahova az élménybeszámoló is helyet kap, továbbá ITT betudtok lépni a blogjaim csoportjába, hogy ne maradjatok le semmilyen információról.
Hagyjatok nyomot magatok után és jó olvasást!:)
Nonci.xx
 
 *~ Harry Styles *~
Boldogan emlékszem vissza arra a napra, mikor megismertem Emilyt, arra a napra mikor a kapcsolatunk egy magasabb szintre lépett, arra, mikor hozzánk költözött Londonba, mikor a barátnőm lett. Boldog vagyok, hogy velem él, hogy legyőzte a betegségét, hogy ő lehet a feleségem és most végre kimondhatom, hogy ő tölti be a gyerekeim anyjának szerepét. Régen hálát adtam, ha nem kellett napokat töltenünk a kórházban, most azonban örülök, hogy a várakozási idő leteltével semmi rossz nem lesz. Nem kell azon görcsölnöm, hogy élve tolják-e ki a műtőből, hogy nem lesz semmi baj, mert most csak annyit tehetünk, hogy várunk.
Édes nevetése visszhangzik a fülemben, mióta elbúcsúztunk. Én bevallottam, hogy nem szeretném szenvedni látni és nem utolsó sorban a vértől is rosszul vagyok, ő pedig a kellemetlen fájások ellenére is képes volt nevetni, és biztosítani arról, hogy nem is kérne tőlem ilyet, hiszen tudja, engem mennyire megviselne a történések látványa.
- Be kellett volna mennem vele - anyukám kezét szorongatva magyarázok, lábaim türelmetlenül dobolnak, szabad ujjaim végig szántanak, már kissé hosszú hajamon, ám amikor a számomra zavaró tincs ismét a látóterembe kerül, idegességemben, csak egy kis kontyba kötöm az egészet a fejem tetején. - Bűntudatom van - szólalok meg ismét, a már borostás állam vakargatva, Gemmának nem is kell több, másodpercek alatt foglalja el a mellettem tátongó üres széket, majd süket magyarázkodásba s kérdezgetésbe kezd, csakhogy elterelje a figyelmem.
- Szóval Harry, szeretném, ha mesélnél nekem egy kicsit - kezdi. - Mint rangidős testvér, kötelességemnek érzem azt, hogy tudjak dolgokról - mondja, mire anya kuncogni kezd, s Louis sem takargatja visszafoghatatlan nevetését.
- Azt akarja mondani, hogy meséld el Emily hogyan lett terhes - avatkozik közbe Liam, az időközben kialakult testvéri vitánkba.
- Az egészet? Mármint mindenre kíváncsi vagy? - vigyorogva fordulok a nővérem felé.
- Fúj, nem! Ne legyél idióta - morogja, s hirtelen anyukánk mogorva, tekintélyt parancsoló arca jelenik meg a vállam felett, mely szavak nélkül is csendre inti Gemmát. - Arra gondolok, hogy mikor lett terhes, tudod lányos dolgok meg ilyenek - rebegteti pilláit, s miután sikerül felocsúdnom a kezdeti sokkból, mesélni kezdek.
- Tulajdonképpen akárhogyan is számoltuk, a nászútra jutottunk vissza, Emilyvel már az első nap megbeszéltük, hogy nem tervezünk előre semmit, minden akkor történik, amikor történnie kell. Először féltem, hiszen az anyukája várandósan jelent meg az esküvőn, és ez őt kiborította, de amikor elutaztunk pár óra után úgy viselkedett, mintha kicserélték volna - kezdem.
Elmondom mennyire más volt, ártatlan mégis csodálatos, azonban a mondandóm hamar félbeszakad.
- Igen Harry, ez mind nagyon csodálatos, romantikus meg minden, ahogy te hívod, de gondolom tudod, hogy minket ez nem nagyon izgat - mondja Louis, mire mindenki felröhög, kapunk pár szemrehányó pillantást, én pedig mérgesen nézek a fiúkra, miközben megpróbálom folytatni a történetet.
- Azt mondd mikor lett terhes - vág közbe Gemma, és tudom, ha anya nem ülne itt, egyikük sem fogná vissza magát az ilyen kérdésekkel, még ennyire sem.
- Pontos napot nem tudok mondani. Még nem jöttünk rá, hogy mikor is történt mindez. Lehet az első éjszakánk is, vagy a harmadik, mikor eléggé felöntöttünk a garatra a helyi vendéglátókkal - vallom be, amit ismét nevetés követ.
- Ne aggódj Harry - Louis, kezét a vállamra helyezve, ártatlan arccal tekint rám, amiből még gondolkozás nélkül is képes vagyok leszűrni, hogy semmi jóra ne számítsak. - Ha egy fekete gyerekkel is fog kijönni a szülőszobából, mi akkor is itt leszünk és segítünk felnevelni - diplomatikus válasza ismét nevetést vált ki belőlük, s miután nem tudom hova tenni a néger kisgyerek teóriát - hiszen Liamnek nem megy a földrajz - én is nevetni kezdek.
Kellemes hangulatot csinálunk a váróban, bár ezt csak mi élvezzük. Végig nézek a társaságunkon és olyan boldogság önt el, amit meg sem érdemelnék, mellettük otthon érzem magam, és tudom, örökre a családom tagjainak nevezhetem őket. Paul, aki a munkáját évekkel ezelőtt másra ruházta, hogy láthassa felnőni a gyerekeit, most itt van, és maximális védelmet biztosít nekünk. Elintézte talán a világ legszervezettebb biztonsági csapatát, akik most a kórház falain belül, s kívül ránk vigyáznak. Itt van és megtette, még akkor is képes volt ilyenre mikor ez már nem az ő feladata. Zayn, aki jelenleg nehéz időket él, aki gőzerővel küzd a kapcsolatárért, a munkájáért és még mindig lázasan szervezi az esküvőjét is. Louis, akivel egy ideje ismét eltávolodtunk egymástól, aki teljesen megváltozott és majdnem tönkre tette a házasságom, csupán azért, mert félt a változástól, a jövőtől. Liam és Niall akiben szintén csodálatos barátokra leltem. Anyukám, Robin oldalán, akik egyetlen szóra is képesek Londonba utazni, Gemma, aki akár kérés nélkül is megjelenik. Mindenki, akinek akár egyetlen dolgot is köszönhetek, aki az életem része, itt van, hogy velem együtt izguljon. Fülig érő vigyorral tápászkodom fel, s a négy fiú közé állok, akik jelentősen megváltoztatták az életem.
- Ki van benne egy csoportölelésben? - kérdésem inkább kijelentésnek hangzik, de nem kell könyörögnöm, egymásba borulva állunk a folyosó közepén, miközben csendben, magamban hálálom meg, hogy ilyen életem lehet.
- Remélem, nem leszel mindig ennyire érzékeny - Louis szól valahonnan a kupacból, de nem tudok visszaszólni, nem sokkal mellettünk, kinyílik egy ajtó, ahonnan a nevemet hallom.
- Gratulálok, Mr. Styles, apuka lett! - tájékoztat, egy fehér köpenyes orvos, körülöttem pedig megszűnik minden. Még hallom, ahogy a fiúk örömüket fejezik ki mögöttem vagy, anyukám szipogását, de már képtelen vagyok figyelni bármire is.
Halvány rózsaszín falak, lufik, virágok és Ő. Elég időt kellett várnom, hogy teljesen felcsigázzanak, de most végre itt lehetek mellette. Négy nap telt el, mire úgy döntöttek haza mehetünk. Mosolyogva emlékszem vissza, fáradt, kipirult arcára, annyira gyenge, s védtelen volt. A kezelőorvosa, még aznap a lelkemre kötötte, hogy bár meglátogathatom, a szervezete legyengült, így pihenésre van szüksége, az ember nem hoz mindennap világra gyereket, ezért azt tettem, amit mondtak, csendben ültem az ágya mellett, egyik kezét, az enyémek közt szorongatva, és vártam rá, ahogy azt egész életemben tettem. Nem voltam hajlandó haza menni, így amíg a hozzánk tartozók, szép lassan haza indultak, én az ágya melletti, kis széken aludtam el.

A nehezen elmúló négy nap után, Emily kezét szorítva, büszkén távozunk a már megszokott fehér falú épületből. Félek, mert nem akarom, hogy a gyerekem ilyen körülmények között nőjön fel, ugyanis, ahogy becsukódik mögöttünk az ajtó, legalább hat biztonsági őr vesz körbe minket, és még legalább tíz figyel arra, hogy biztonságban eljussunk a fekete, elsötétített Range Roverig, anélkül, hogy a rajongók, riporterek vagy paparazzik ránk támadjanak.
Próbálom takarni őket, bár felesleges, tudom, hogy holnap már címlapon leszünk, mégis mentem a menthetőt. Megvárom, míg kényelmesen elhelyezkedik az anyós ülésen, majd a babahordózóval a kezemben, befészkelődöm a hátsó ülésre, de csak akkor lélegzem fel, mikor kiérve az utcából, a kocsinkat már nem az üvöltő, s megőrült emberek veszik körül.
Fejemet az első két ülés közé nyomva kommunikálok, miközben kezemet a babahordozón tartom.
- Jézusom Harry. Inkább vigyázz a babára - Emily rémült tekintete megmosolyogtat, engesztelés képen, hátradöntöm az ülését, majd egy apró puszit hagyok a vállán, pont a tetoválása fölött.
- Pánikolás helyett inkább aludj egy kicsit, amíg még teheted.

Anya könnyes tekintettel fogad minket, próbálja leplezni, de tudom mennyire meghatódott. Emily nyitott könyv előttem, így tudom, mennyire meglepett és boldog, mikor haza érünk. A srácok, barátnőik oldalán, valamint Robin, aki Gemmával kiegészülve egy tortával köszönti.
- Na, és hogy hívják a kislányt? - Robin, tetettet tudatlansággal próbál meg beszélgetést kezdeményezni, bár a nevelésem után, ha a kórházban sem tudott volna megjelenni, akkor is tudná ezt.
- Darcy - válaszol Emily, miközben az említett csöppséget a nővérem kezébe adja, aki kihasználva az alkalmat a nappaliba siet vele, hogy megismerkedjen a család legújabb tagjával. Még fél füllel hallom, Louis kiakadását, ahogy azt magyarázza, ő fiúra tippelt, de a többit már nem hallom. Figyelmemet a zenekarunk két tagja foglalja le, akik lelkesen magyaráznak Sandy és Shana esküvőjéről, ami közel három hét múlva lesz. A beszélgetésünket azonban hamar megzavarja valaki, s miután a fiúk neki is gratulálnak, ő pedig bocsánatot kér a zavarásért, kétségbeesett és értetlen arccal pillant fel rám.
- Harry, Drágám - hangja inkább mézes mázasnak hangzik, mintsem gúnyosnak, mégis tudom, hogy baj van, a félelem kezdi átjárni a testemet. - Elárulnád, Louis miért hadovál néger kisgyerekekről? - Dan felröhög, értetlenül néz körbe, rajta kívül mindenki érti a poént és ez megrémiszti.
- Louis azt hitte néger gyereket fogsz szülni, mert a nászúton lettél várandós - nyugtatom. - Először én sem értettem, de ne foglalkozz vele, majd beletörődik ebbe is - egy tincset simítok el az arcából.
- Tudom, hogy egyszer megbukott, de azt hittem, inkább Liamnek nem megy a földrajz - mondja, miközben hozzám bújik, s a körülöttünk lévő társaság felnevet. Remélem, hogy Louis szavai valóban a poénkodás területén belül vannak, hiszen neki is fel kell majd nőnie egy napon, neki is lesz majd felesége, gyerekei. Egy család, akiről gondoskodnia kell, nem pedig bulizni járni, ahogy ezt most is teszi.