43.rész

Sziasztok!:)
Először is, köszönöm szépen a több, mint 20.000 oldalmegtekintést, másodsorban sajnálom, a késést. A rész eleje nagyon gördülékenyen ment, de egyszer fent, máskor lent, a végével megszenvedtem elég rendesen. Túl sok hozzáfűznivalóm nincs. Mindössze szeretném megköszönni ezt a csodálatos designt Naomi B.-nek, mert valami eszméletlenül csodás lett.
Az ígért élménybeszámolót erre a link-re kattintva olvashatjátok.
ITT elérhettek bármi kérdésetek is van.
IDE kattintva pedig beléphettek a blog csoportjába is.
Hagyjatok nyomot magatok után és jó olvasást! :)
Nonci.xx

Rózsaszín falak, csillám, flitter, olló, színes papír, zsírkréták, gyurma és ragasztó. Igen, ez a kislányunk szobája.
- Darcy, Kincsem, gyere! Indulnunk kell, ha oda szeretnél érni a rajztanárhoz - mindössze ennyit mondok, s a szemei felragyognak. Az eddig kezében szorongatott könyvet, gondosan helyezi vissza a polcra, majd apró lábacskáit szedve szalad hozzám. Válláig érő, barna göndör haja, most két copfban leng, ahogy ide-oda szaladgál a lakásban. Lábait fehér-rózsaszín csíkos harisnyanadrág takarja, ami mellé egy szoknyát és egy fehér felsőt választott. Kezeit engedelmesen nyújtja, így könnyen rá tudom adni a kabátját, azonban a cipőjével már magának kell megküzdenie, hiszen ebben - az időközben ismét gömbölyödő pocakom miatt -, most már nem tudok neki segíteni, ő pedig ügyes kislány, s már ha akarnám, se fogadná el a segítségem, megy ez neki magától is. Indulás előtt még visszaszalad a szobájába, majd pár perc szöszmötölés után, egy táskát szorongatva tér vissza hozzám.
Kellemes tavaszi idő fogad minket, ahogy kilépünk az ajtón. Darcy a kezemet szorongatva totyog mellettem, én pedig megpróbálok hozzá igazodni, hogy ne kelljen loholnia utánam.
Molly csupán kétutcányira lakik, azonban Darcy hiába tölti idén a hatodik életévét, még nem merem egyedül útjára engedni. A tíz perces út után nem kell sokat várnunk, a számunkra már jól ismert, húszas éveiben járó lány, vigyorogva fogad minket.
Emlékszem Harryvel mennyire féltünk először, hiszen Molly kinézete nem igazán sorolható az átlagos kategóriába. Majdnem derékig érő haja, lila színben pompázik, melyet baloldalon felnyírt. Ha felköti, alul tökéletesen látszódnak a raszta tincsei is, s nem utolsó sorban a tetoválást és a piercingeket sem veti meg. A külső azonban sosem minden, még akkor sem, ha a szép és az ehhez hasonló jelzőkkel lehet csak illetni. Ahogy kívül, úgy belül is egy nagyszerű, s elbűvölő embert ismerhettem meg benne, akihez nemcsak akkor hozhatom a kislányunkat, ha rajzolni támad kedve.
- Szia, Csöppöm! - mosolyog az említett lány Darcyra, mikor ajtót nyit, s a kicsi, nevetve mászik a nyakába, hogy megölelhesse. - Menj be, mindjárt megyek én is - kéri, s mielőtt a lányom szót fogadna neki, megvárja, míg nehézkesen, de leguggolok, hogy engem is megölelgethessen, majd egy puszi után már el is tűnik a szemem elől. Molly, aranyos, ahogy Harryről és rólam érdeklődik. Megkérdezi, hogy viselem a terhességet, s nem utolsó sorban beszámol a barátjáról is. Megpróbáljuk nem elbeszélni az időt, így miután megígéri, hogy időben hazakíséri Darcyt, én magukra is hagyom őket.
Mielőtt hazamennék, úgy döntök, teszek egy kis kitérőt, így a közeli parkba indulok. Mindig is utáltam egyedül lenni abban a nagy házban, vagy esetleg az előzőben, mikor még a fiúk együtt éltek, éppen ezért ütöm el az időt máshol. Egy számomra ismerős padot veszek a birtokomba, s onnan figyelem az előttem néhány méterre lévő játszóteret. Megpróbálom élvezni az egyedüllétet. Ahogy a kellemes meleg, tavaszi szellő a hajamba kap, ahogy simogatja az arcom, miközben a madarak csiripelését hallgatva bámulok az előttem szórakozó anyukák és gyermekeik felé. Óramű pontossággal, ahogy eltelik az ötödik perc, az egyik bokorból szöszmötölést érzékelek, majd vakuk villannak, így jobbnak tartom, ha távozom, hiszen sem Harrynek, sem pedig a fiúknak nem szándékozom keresztbe tenni, s mielőtt az emberek letámadnának, hogy körbeugráljanak, interjút készítsenek vagy képeket, esetleg dedikálást kérjenek, rosszabb esetben elhordjanak, inkább úgy döntök, angolosan távozom. Hazafelé többször is irányt változtatok, majd útközben betérek egy közeli Starbucksba is.
Mikor haza érek, hatalmas meglepetés fogad, ugyanis már a bejáratnál észreveszek valamit, ami a távozásomkor nem volt ott. Lerúgott bakancsok hevernek szanaszét, a nappaliban pedig megtalálom a tulajdonosát is. Harry lehunyt szemekkel terpeszt a kanapén, kezéből a távirányító próbál szabadulni, miközben a tv-ben éppen Beyoncé énekel. A kezemben szorongatott poharakat az asztalra helyezem, óvatosan betakarom, s miután végig simítok borostás arcán, megpróbálok leülni mellé, hiszen a nyolcadik hónapot taposva már nem mozgok valami könnyen. Lehalkítom a zenét, és már nem is kell sokat várnom, Harry szemei hamar kipattannak, majd realizálja a helyzetet, s mikor sikerül mindent beazonosítania, karjai körém fonva csókol meg.
- Hiányoztál Gyönyörűm! - homlokát a homlokomnak támasztva mondja, miközben egyik keze a hasamra csúszik, ahol apró kör-körös mozdulatokat tesz. - Darcy? - kérdezi.
- Rajztanárnál van, nemsokára jön haza - magyarázom. - Nem akarsz felmenni és aludni? Fáradt lehetsz - finoman túrok a hajába, ő pedig a tenyerembe simítja arcát.
- Ki akarom használni, hogy kettesben vagyunk, úgy is elhanyagoltalak az elmúlt időben - mondja, miközben puszikkal halmoz el.
- Ne mondj ilyet. Tudom, hogy a munkád miatt voltál távol. Harry, megbeszéltük, hogy nem fogok kiakadni a turné és a stúdiózás miatt. Nem foglak kisajátítani, évek óta így élünk, megérdemled, hogy néha kimozdulj - nyugtatom, bár ezzel úgy tűnik, mintha saját magam akarnám felzaklatni.
- Megtennéd, hogy nem aggódsz annyit? - szemöldökét felhúzva, ajkait csábos mosolyra formázza. - Nemsokára amúgy is vége lesz, utána pedig már véglegesen a tiétek leszek - úgy mondja, mintha a világ legtermészetesebb dolgáról beszélne.
- Úgy érted, hogy.. - nem tudom befejezni a mondatot, és nem is akarom. Számomra ez egy érthetetlen, és feldolgozhatatlan dolog.
- Igen, úgy - mondja, s tudom, számáról itt le is zárja a témát. Csendben ülünk, egymással szorosan összebújva, s Harry ujjai addig cirógatják a hasam vagy éppen a karom, mígnem fejemet a vállára döntve el nem alszom.

Az alvás akkor is sokat segít, ha órákra vagy akár csak 10 percre engedhetjük meg magunknak.
- Mennyit aludtam? - kérdezem, az ugyancsak álmoskás tekintetű göndört mellettem, aki ébredezésemet észrevéve a hajamba puszil.
- Nem volt teljesen 1 óra - válaszolja, egy tincset kisimítva az arcomból. - Mi lenne, ha felmennél aludni? Nem szeretném, ha megerőltetnéd magad, és te is tudod, hogy ez nem lenne helyes - kérése számomra parancs, ám azonban a lépcsőig is alig érek el, megtorpanok, s amilyen gyorsan csak tehetem, visszasietek a nappaliba.
- Harry, Darcynak már réges rég haza kellett volna jönnie - mondom az órára pillantva, a pánik pedig kezdi átjárni minden porcikám.
- Menj fel, vegyél egy forró fürdőt és feküdj be az ágyba. Darcyt majd én elintézem - utasít, én pedig megpróbálok szót fogadni. Remegő lábakkal indulok el ismét az emelet felé, Ő pedig szerencsétlenkedésemet észrevéve utánam siet. Egyik kezét a derekamra csúsztatja, míg a másikkal az én kezemért nyúl. A fürdőbe kísér, majd magamra hagy, de perceken belül ismét feltűnik, s miután minden szükséges dolgot elhelyez körülöttem elém áll. - Ne aggódj, minden rendben lesz. Ne izgasd fel magad túlságosan, nem szeretném, ha bajod esne. Sietek haza. Szeretlek - hadarja, majd egy gyors csók után, eltűnik az ajtó mögött. Egy ideig még lábainak dobogása visszhangzik, hallom, ahogy hangosan kommunikál valakivel telefonon keresztül, majd egy hangos ajtócsapódás, amit csend követ. Ismét egyedül vagyok, s tudom, Harry minden követ megmozgat, hogy előkerítse kislányunkat.
Megpróbálok sokáig fürdeni, hosszasan áztatom magam a kellemes meleg vízben, így próbálom meg elterelni a figyelmem. Halkan dúdolok, énekelgetek, s mikor már Harry egyik fekete pólójában fekszem az ágyban bármennyire is vagyok fáradt, képtelen vagyok aludni. Az éjjeli lámpa fénye gyér világítást ad, amely mégis elég ahhoz, hogy egy könyv társaságát élvezzem.
Legalább fél óra is eltelik, mikor becsukódni hallok egy ajtót. Lábdobogás, majd egy csilingelő nevetés üti meg a fülemet. Darcy. Játékos vitatkozás, majd vízcsobogás. Míg Harry a kislányunkat fürdeti, a könyvet az éjjeliszekrényre helyezem, bármennyire is szeretnék csatlakozni a kétfős társasághoz, fizikai fájdalmat érzek akár megmozdulni is, így csak csendben fekszem és várok.
- Ne felejtsd el, anyunak egy szót se - lágy, dörmögős hangja betölti a folyosót. - Jó éjszakát, Hercegnőm! - mondja, a szívem pedig megtelik melegséggel. Félálomban még érzékelem, ahogy benyit a szobába, majd befekszik mellém.
- Mit nem mondunk el anyunak? - motyogom félálomban, válasz helyett azonban csak halk nevetést hallok.
- Jó éjszakát Gyönyörűm! - suttogja, s kezét a dudorodó pocakomra helyezi, én pedig már válaszolni is képtelen vagyok, az álmok világa szemrebbenés nélkül csábít magával.