22.rész

Sziasztok!:)
Már tegnap szerettem volna közzé tenni, de egyszerűen nem tudtam megírni ezt a részt, még akkor sem, ha már megvolt az alap ötlet. Múlt héten olvastam, hogy ezt a történetet csak kopírozom. Nagyon rosszul esett és itt is szeretném közölni, hogy az egész történetet fejből és egyedül írom! Nagyon ideges voltam és úgy döntöttem nem folytatom tovább a blogolást, de időközben rájöttem, hogy pár névtelen nagyszájú miatt nem fogom feladni, szóval itt van a 22.rész is. Kérlek benneteket, hogy hagyjatok nyomot magatok után. 

Jó olvasást!
Nonci.xx

Nem szakítottam a hagyományokkal, mivel most is unatkozom egy forró bögre tea társaságában Disney mesét nézek. Már egy ideje kezdenek leragadni a szemeim, amikor mozgolódást hallok a földszintről. Ajtócsapódást, halk puffanásokat, végül nevetést. Megjöttek. Hangosan beszélgetnek, miközben jókat nevetnek egymáson. Megállítom a mesét és úgy döntök, csatlakozom hozzájuk. Mielőtt még felállnék, makacsságom utat tör magának, ugyanis mióta eljöttem nem kerestek, habár Niallel egyszer beszéltem. Visszamászom az ágyamba és újra elindítom a mesét, ezúttal halkabban. Lábdobogásokat hallok, ami azt jelenti, hogy valaki feltévedt az emeletre. Halk kopogás jön az ajtóm felől. Nem válaszolok, csendben várom a vendégem, miközben abban reménykedek, hogy Harry jött fel és egyáltalán nem haragszik rám. Az ajtó kinyílik, én pedig egy kicsit csalódok, ugyanis Niallt látom. Ha nincs ló jó a szamár is elv alapján mosolyogva mászom ki az ágyamból és jó szorosan megölelem a szőke barátom.
- Szia, Ariel! – mosolyog vissza rám. – Jól vagy? – kérdezi aggodalmasan.
- Hiányoztatok! – motyogom, miközben arcomat a pulcsijába temetem. – Történt valami, miután eljöttem? – húzom magam után. Megvárja, amíg kényelmesen elhelyezkedem, végül leül mellém és mesélni kezd.
- Amikor elindultunk túrázni, Harry kicsit ideges volt.  Amikor visszaértünk nem találtunk sehol, de a lányok is oda értek. Amíg a srácok üdvözölték a barátnőiket én elkezdtelek keresni téged. Akkor beszéltünk telefonon.
- Miért mondtad, hogy meg szeretnéd óvni a kapcsolatunkat? – vágok a szavába, ahogy eszembe jut a telefonbeszélgetésünk.
- Már tudod, hogy Liamnek új barátnője van és, hogy ő is eljött – túr idegesen a hajába. – Elhozta az egyik barátnőjét is, miszerint már csak nekem nincs barátnőm és szeretne segíteni. Ezen kívül hoztak pár üveg alkoholt is, Harry pedig kapott az alkalmon. Amíg telefonáltam, kiürített pár üveget és az éjszaka folyamán kicsit összemelegedtek – fejezi be a mesélést. Miközben ő idegesen dobol a lábával, én az egyik párnámat az arcom elé fogom és egy újabb hisztérikus sírást engedek el, miközben Niall próbál megvigasztalni.
- Nem kellett volna elmesélnem. Kérlek, ne sírj. Sajnálom! – szorít magához. Eltelik egy kis idő, mire megnyugszom. Szép lassan besétálok a fürdőbe, megmosom az arcomat hideg vízzel, majd a tükörből Niallre nézek.
- Már értem, miért nem keresett – szipogok. – A lányok is itt vannak? – kérdezem, miközben zsepit keresek.
- Igen. Gondoltuk, hogy ezek után nem nagyon lesz kedved lemenni, ezért majd felnéznek, ha szeretnéd – látom, mennyire rosszul viseli a kiborulásom, ennek ellenére mégis próbál mosolyogni.
- Az a lány is itt van? – kérdezem, miközben ökölbe szorítom a kezem és próbálom vissza tartani a könnyeimet.
- Nincs, de lehet, később ide jön – motyogja.
- Talán nem lesz baj, ha addig lenézek kicsit – próbálok mosolyt erőltetni az arcomra.
- Biztosan ezt szeretnéd? Ha akarod, fent maradhatsz és felhozunk mindent, amit csak szeretnél. Nem kell ezt csinálnod.
- Biztosan. Niall, nem szeretnélek kihasználni titeket és te is tudod, hogy nem bujkálhatok örökké a problémáim elől. 
Úgy látszik sikerül meggyőznöm, ugyanis nem erősködik tovább. Kinyitom az ajtót és kitolom magam előtt, végül én is elhagyom a rejtekhelyemet. Bátran lépkedek előre, azonban a lépcső előtt megtántorodom. Niall bíztatóan mosolyog rám, miközben aprót szorít a kézfejemen, ezzel bíztat, hogy nem lesz semmi baj. Bízom benne, így szép lassan elindulok. Ahogy leérünk, megpillantom Perriet, miközben Zayn ölében ül, Eleanort és Louist akik a szőnyegen birkóznak, Liamet és bizonyára Sophiát, Zaynék mellett, akik el vannak foglalva egymással és Harryt. Harryt, aki magába fordulva bámulja az üres televíziót. Oda mehetnék hozzá, megbeszélhetnék vele mindent, de félek. Nem akarok több csalódást, ezért a konyhába indulok. Kiveszek a hűtőből egy barackos ivójoghurtot és lerogyok az első székre. Mit tettem amiért ezt érdemlem? Szeretem Harryt, de most ismét csak szenvedünk. A konyhába már egyedül jöttem be, de hallom, hogy valaki közelít felém. Eddig Niall kitartóan itt volt mellettem, így gondolom, hogy most is csak ő jött utánam ezért hátra sem nézek. Egy kezet érzek a hátamon, majd egy ismerős illat kúszik az orromba.
- Kérlek, Emily! Ne haragudj rám. Annyira idióta vagyok – mondja, én pedig becsukom a szemeimet. Annyi mindent szeretnék mondani neki, de hiába nyitom szólásra a számat, egy hangot sem tudok kipréselni magamból. Kell egy kis idő, mire megnyugszom, amint ez sikerül szép lassan ismét megnyílok előtte így meg tudjuk beszélni a problémánkat.
Idióta, amiért megsértődik egy ártatlan kis puszi miatt, én pedig még nagyobb idióta vagyok, amiért megbocsájtom neki az előző apróságot. Szeretem Őt, és ez ellen nem tehetek semmit, így könnyen meg is bocsájtok. Hatalmas ujjongást kapunk a nappali irányából, amikor Harry vigyorogva csókol meg.
- Szeretlek, te barom! – ölelem át a nyakát nevetve.
- Én is szeretlek! – ölel szorosabban magához. Úgy tűnik, kezd minden visszatérni a régi kerékvágásba. Sophiával is jól kijövök az este folyamán. Az idilli képet pedig a csengő zavarja meg. A jó kedvem kezd elpárologni, inkább leszek feszült, mint vidám. Ezt Niall veszi észre a leghamarabb és gyorsan a segítségemre is siet, miközben Liam kinyitja az ajtót. Egy szőke lány érkezik, ha nem tévedek ő Alison. Sophia két puszival köszönti, a többiek pedig vonakodva próbálják meg kedvesen üdvözölni. Úgy tűnik nekik sem szimpatikus. Ahogy a barátom elé lép, kezeim ismét ökölbe szorulnak, de úgy látszik Harry nem tud mit kezdeni a helyzettel, csak sután átöleli a lányt.
- Te lehetsz Niall barátnője. Szia, Alison vagyok. – mosolyog kedvesen, miközben a jobb kezét nyújtva felém.
- Niall barátnője? – szalad pár oktávval feljebb a hangom, miközben Harryre nézek, aki csak egy bocsánatkérő pillantást küld felém.

- Emily, az én barátnőm – köszörüli meg a torkát miközben mellém lép, kezeit védelmezően fonja a derekam köré.

- Gondolom, ha tényleg a barátnőd lenne, nem akartál volna lefeküdni velem tegnap este – ejt meg egy gúnyos mosolyt, mire Harry szorítása csak erősödik, a szoba pedig forogni kezd velem.- Nem akartam veled lefeküdni. Ha nem ittam volna, több eszem lett volna, hogy Emily után menjek – szűri a fogai közt.

- Mégsem tetted – rikácsolja a szőkeség, s míg Harry idegesen vágja le magát a kanapéra mellém, a lány lazán az ölébe mászik, s egy apró puszival ajándékozza meg a barátomat.
A levegő a tüdőmbe szorul, arcom fal fehér lesz. Undorodom a látványtól, mégsem vagyok képes megmozdulni. Látom Harry kétségbeesett és bocsánatkérő arcát, tudom, hogy nem akarja ezt, mindössze talán Liam kedvéért nem rendez jelenetet, hiszen a barátnője hozta ide. Amikor mégis a kezemért nyúl, én elhúzódom, s ismét a konyhába sétálok. Megiszom egy pohár vizet, majd a szekrényben kezdek el kutatni egy nyugtatóért.
- Mit keresel? – kérdezi Liam, én pedig szinte elejtem a kezemben lévő dobozokat.
- Semmit, menj csak vissza a többiekhez – próbálok mosolyogni, de nem megy, így visszabújok a szekrénybe, míg Liam pár üveggel masírozik vissza a nappaliba. Amikor megtalálom a keresett dobozt, beveszek egy szemet, összeszorítom a fogam, és visszasétálok a többiekhez. Alison továbbra is Harry ölében ücsörög, Sophia a kezébe ad egy pohár bort, s mielőtt a lány bele ihatna, kikapom a kezéből, s a tőlük legtávolibb pontra ülök le.
- Emily, ugye nem akarod meginni? – kérdezi Zayn azonnal.
- Már miért ne akarnám? – kérdezem flegmán, miközben várom a gyógyszer hatását.
- Mert láttalak az előbb, amikor.. – magyarázkodna, de nem tudja folytatni.
- Mert az az enyém! – fejezi be a mondatot Alison. Megrántom a vállam, kerül amibe kerül, a poharat az ajkaimhoz emelem, s mohón tűntetem el a benne lévő vörös folyadékot. Elfogyasztok még pár pohárral, Zayn akarata ellenére is, és bár tudom mekkora őrültséget csinálok megint, nem tud érdekelni. Figyelmemet már nem köti le, a kanapén enyelgő, egyre részegebb friss pár, inkább a többieknek hátat fordítva a kandallót kezdem vizsgálni, mikor szemeim egy idő után ólom súlyúak lesznek, s egy idő után már magamat is alig bírom megtartani, mint egy zsák úgy dőlök el a puha szőnyegen.

21.rész

Sziasztok!:)
Vége van a gyakorlati hétnek és végre nekem is elkezdődött a nyár.:D A héten több szabadidőm volt, ezért meg tudtam írni az új részt, így nem kell annyit várni. Szeretném megköszönni az új fejlécet a http://designerpoints.blogspot.hu/ szerkesztőjének, nagyon tetszik!:)) Remélem tetszeni fog a rész. Hagyjatok nyomot magatok után, mert örülnék egy kis visszajelzésnek is. Jó olvasást!

Nonci.xx 

Ahogy múlik az idő, egyre több okot sikerül össze szednem, miért is volt hiba az a séta. Már vagy 10 perc is eltelt, mióta felébredtem és nem tudok vissza aludni. Meleg van, mégis fázom.  Harryre pillantok. Ahogy csak nézem, egyre jobban rájövök, hogy mennyire is szeretem, nem tudnám megbocsájtani, ha valami baj történne vele, főleg akkor, ha ennek én lennék az oka. Egy ötlet pattan ki a fejemből, mire akaratlanul is elmosolyodom. Kimászom a hálózsákomból, majd bebújok mellé. Szerencsére nagy hálózsákokat hoztunk, így könnyen elférek mellette. Kissé nyöszörög, majd karjait védelmezően körém fonja, mellkasára hajtom a fejemet, így szép lassan megnyugszom. Becsukom a szemeimet, kezdek ismét álmos lenni. Nagyobb levegőket veszek, hogy jobban érezhessem azt a finom és jellegzetes illatát. Az álmatlanságom hamar eltűnik, ugyanis nem telhet el öt perc sem, én már ismét a saját kis álomvilágomban találom magam.

Reggel van. Tisztán emlékszem a tegnapra, nem a saját hálózsákomban fekszem, mégis egyedül vagyok. Megdörzsölöm a szemeimet, kinyújtózkodom, keresek egy vastag pulcsit, végül óvatosan felállok. A bokám kissé lüktet, így óvatos léptekkel hagyom el a sátrat. Nem messze megpillantom a srácokat is, látszik, hogy ők is nem rég ébredtek, lassan sétálok hozzájuk, közben egy kis kontyba csomózom a hajamat. Aprókat lépek, ezzel próbálom elfedni az egyre jobban kínzó fájdalmat, amit a bokámban érzek. Niall kivételével, mindenki háttal ül, így csak abban bízom, hogy ő nem vesz észre.
- Jó reggelt! – mosolygok, ahogy oda érek.
- Jó reggelt – köszönt Harry egy puszival. – Ugye nem ébresztettelek fel? – vonja össze a szemöldökét.
- Nem – mosolygok továbbra is. – Mikor jöttél ki?
- 5-10 perce – mondja pár perc gondolkozás után. – Nem sülsz meg? – csíp bele a pulcsimba. – Most ébredtem fel, még nem volt időm azzal foglalkozni, hogy milyen az időjárás – dörzsölöm meg a szemeimet.
- Mintha nem is te lennél – nevet fel édesen. – Liam túrát szervezett, amíg a lányok ide érnek. Semmi kedvem itt lenni – morog, amin én jót nevetek. 
- Emily, ebben szeretnél jönni? – kérdezi Liam, amikor úgy véli mindenki készen áll a túrára.
- Igazából, én arra gondoltam, hogy itt maradnék. Nem érzem magam olyan fényesen – húzom el a számat és reménykedek, hogy nem kérdez rá.
- Jól érzed magad? Ha nagyon rosszul vagy haza mehetünk – kérdezi, aggodalmasan.
- Nem arra semmi szükség – ellenkezek hirtelen. - Gondolom a tegnap esti csatangolásom besegített az egészségemnek – mentem ki magam gyorsan, mielőtt még kórházba vitetne.  – Különben is, én nem vagyok a One Direction tagja, nem kell mennem, el vagytok nélkülem is. Elfoglalom magam, amíg rátok vagy a lányokra várok – mosolygok, hátha ezzel megtöröm.
- Nem szeretnélek itt hagyni – lép mellém Hazz. – Akkor már itt maradok én is – erősködik.
- Ne! – kiálltunk fel egyszerre Niallel, mire Harry értetlenül néz ránk.
- Neked is menned kell Harry, nélküled nincs One Direction. El leszek egyedül is. Nektek van szükségetek a csapatépítésre, ha kimaradnék valamiből, majd bepótoljuk, ha nem sikerül alkalmazkodom – eresztek el egy apró mosolyt és remélem, ezzel sikerül meggyőznöm.
- Emily, gyere velem kicsit, amíg aludtál találtam pár dolgot, rajzolhatnál, amíg ránk vársz – nyújtja felém kezét Niall, amit mosolyogva el is fogadok.
- Honnan tudod, hogy szeretek rajzolni? – kérdezem időközben.
- Amikor Magyarországra mentetek, Harry nagyon sok rajzodról készített fényképet, amit mi is láttunk. Tehetséges vagy, de az igazi ok, amiért elhívtalak az, hogy próbálok segíteni.
- Miben kell segítened? – húzom fel a szemöldököm.
- Mert fáj a bokád – adja az egyszerű választ. Szólásra nyitom a szám, de be is csukom, ugyanis nem hagyja, hogy megvédjem magam. - Ne tagadd. Láttam, a rémületet és a fájdalmat az arcodon, amikor reggel kijöttél a sátorból, ahogy azt is, hogy egészen aprókat léptél, miközben felénk jöttél, pont, úgy ahogy most is. Nem fogom elmondani a többieknek, de te is tudod, hogy nem titkolhatod örökké – mondja, amikor már biztosan hallótávolságon kívül vagyunk. Pár percig még beszélgetünk, amíg Niall a mellettünk lévő kis virágokra mutogat, így hitelesíti a megjátszást a fiúk előtt, akik nyilván minden mozdulatunkat figyelik.
- Köszönöm Niall – ölelem meg, miközben egy apró puszit adok az arcára. Szép lassan visszaindulunk a fiúkhoz, akik már türelmetlenül toporognak. Indulás előtt még mosolyogva lépek Harryhez, amíg ő komoly arccal bámul a semmibe. – Ígérd meg, hogy vigyázol magadra is és a srácokra is – bújok hozzá.
- Sétálni megyünk, nem medvére vadászni – válaszol kissé flegmán, miközben óvatosan lefejti magáról a kezeimet, és a többiek után indul.
- Harry, állj meg! – kiálltok utána, amikor tudatosul bennem mi is történt az előbb. – Miért haragszol? – kérdezem, miután érdeklődést sem mutatva, várja, hogy kinyögjek valamit.
- Miért kéne haragudnom? – válaszol kérdéssel a kérdésemre, majd megfordul és a fiúk után siet. Amikor biztosra megyek, hogy már nem lát vagy hall, a földre rogyva kezdek el sírni. Utálom magam, amiért minden apró kis hülyeségemmel sikerül Őt megbántanom. Az önsanyargatásom nem tart sokáig, amennyire erőm csak engedi, felpattanok, és meg sem állok a sátrunkig. Összepakolom a cuccaimat, végül szép lassan elindulok a visszavezető úton. Könnyeim megállíthatatlanul folynak végig az arcomon, miközben egymás után újra lejátszom az előző jelenetet. Nem akarom újra itt hagyni őket, de nem bírok tovább itt maradni. Ahogy a kocsihoz érek, rájövök, nem tudok mivel haza menni. Az ő kocsijukat nem vihetem el, de a bokám miatt sétálni sem tudok hosszú távon. Kis ideig még sétálok, majd amikor már elég térerőm van, taxit hívok.

A kocsiban ülve rájövök, ismét nagy hülyeséget csináltam, de már késő szólni a sofőrnek, régen messze járunk. Ismét csak menekülök, pedig szembe is nézhetnék a problémáimmal, főleg, hogy Harry ok nélkül haragszik rám. Félek, hogy már nem kell sok és végleg elveszítem a bizalmát, akármilyen kitartónak is látszik. 

A kocsi szép lassan leparkol a Direction ház előtt, kifizetem a taxit, majd a táskáimat szorongatva lépek be a lakásba. Nem szerettem volna ide jönni, hiszem, magányra van szükségem és itt találhatnak rám a legkönnyebben. Az órámra pillantva jövök rá, hogy már ismét jó pár óra eltelt az eltűnésem óta, és még mindig nem kerestek. Ha jól számolom, akkor a lányok már oda érhettek, Harryt pedig nem nagyon érdekelheti, merre járok. Egyedül vagyok, hosszan fújom ki a levegőt, miközben ismét utat engedek a könnyeimnek, miközben sántítva ballagok fel az emeletre. Táskámat a földre dobom és meg sem állok a fürdőig. Lehet, hogy mindannyian mások lettünk, de a forró fürdő iránti szeretetem azóta sem változott. Már körülbelül 10 perce csak folyatom magamra a forró vizet, így könnyebben tudok ellazulni, miután egy újabb megoldást találok, hogyan is békíthetném ki Harryt. Már húsz perce áztatom magam, amikor a telefonom vadul kezd csörögni. Törölközőbe csavarva, sántikálok el a készülékért, ami megállás nélkül csak zenél. Amikor meglátom Niall nevét, egyből a zöld gombra nyomok.

- Milly, hol vagy? Felkutattuk érted az egész környéket! Nem esett bajod? – záporoz egyből a kérdéseivel.
- Niall, nyugodj meg! Jól vagyok. Haza jöttem, nem bírtam tovább ott maradni – próbálok minden kérdésre válaszolni.
- Történt valami? – kérdezi finoman.
- Harrynek milyen kedve van? – kérdezek vissza egyből, hátha ezzel rávezetem a válaszra.
- Amikor elindultunk pocsékul nézett ki, most, hogy itt vannak a többiek jobban. Összevesztetek? 
- Valami olyasmi – húzom el a számat.
- Szeretnéd, hogy haza menjünk? 
- Kérlek, maradjatok. Legalább tartsd fenn a látszatot, hogy nincs semmi baj.
- Legalább azt engedd, hogy én utánad menjek – erősködik továbbra is.
- Túl feltűnő lenne és ezzel is csak olajat öntenénk a tűzre, maradj csak nyugodtan – próbálok egy kis színt is vinni a hangomba, hátha sikerül meggyőznöm.
- Ha bármi baj van, szólj és megyek! – utasít. – Ne haragudj, de most le kell tennem, ha meg szeretném óvni a kapcsolatotokat. Otthon mindent elmesélek, maradj erős! Szeretünk! – hadarja, miközben rám nyomja a telefont. Rossz előérzetem van, lehet még ennél is rosszabb?

20.rész

Sziasztok!:)
Itt a következő rész. Sajnálom, hogy nem hoztam időben, de semmi ötletem nem volt, és az előző résznél nem is kaptam semmilyen visszajelzést sem, így azt hiszem/hitem nem is vagytok kíváncsiak a következő részre. Először nem is akartam próbálkozni egy újabb résszel, de eszembe jutott, hogy lehet érdekel valakit a folytatás még akkor is ha semmilyen nyomot nem hagyott maga után, ezért nehezen de megírtam a 20. részt is. Nekem még 1 hét vissza van a suliból, de gondolom sokatoknak már nyári szünet van.
Kellemes nyarat és jó olvasást kívánok!
Nonci.xx

Tény, hogy mióta visszatértem Londonba, megromlott kicsit a kapcsolatom a fiúkkal, de még mindig próbálunk összetartani. Néha sikerül össze vesznünk, de sosem haragszom rájuk igazán, mert tudom, hogy minden mindig az én makacsságomnak köszönhető.
- Még mindig utálom, ha néznek! – emelem egy oktávval magasabbra a hangom, miközben szendvicseket csinálok.
- Hogy tudod ezt megállapítani? – hallom Zayn csodálkozását a hátam mögül.
- Megérzés – vigyorodok el büszkén.
- De akkor is, még mindig olyan furcsa az a szín a fejeden. Nehogy félre értsd, mert tényleg jól áll csak szokatlan a szememnek – hallom Louis magyarázkodását a héten legalább harmadszorra. Niall mellém ugrik, és a hajammal kezd játszani. Két ujja közé fog egy tincset, az orra alá teszi, ezzel bajuszt formál magának, két copfba fogja, végül megpróbálja befonni, több-kevesebb sikerrel.
- Ha befejezted a játékot, itt a szendvicsed – nevetve nyújtom felé a tányért.
- Köszönöm Ariel! – nyom puszit az arcomra.
Liam a telefonját szorongatva lép be a konyhába. Pár percig még beszél, végül leteszi a készüléket, s a szavait most már nekünk intézi.
- Menjetek fel, és pakoljátok be azokat a cuccaitokat, amiket magatokkal vinnétek pár napra egy erdei sátrazásra – tájékoztat mindenkit.
- Pakolás nélkül is tudom, miket vinnék. – néz rá Louis idétlen arckifejezéssel.
- Akkor pakold is össze, ugyanis most beszéltem Paullal, a hétvégét sátrazással töltjük.
- Minek? Perrievel töltöttem volna a hétvégét – morogja Zayn, szája pedig egy vonallá préselődik.
- Csapatépítés – válaszol Liam.
- Nem lehetne máskor építkezni? – vonja fel a szemöldökét.
- Csak menj fel és pakold össze, amit hozni akarsz. Kérlek! – mondja, miközben nagyot sóhajt – Ha annyira akarod, elintézem, hogy a lányok is jöhessenek, legalább jobban megismeritek Sophiet is – ereszt el egy mosolyt, mire a pakisztáni srác viszonylag megnyugszik, és valamennyivel boldogabban trappol felfelé a lépcsőn.

- Mennyit kell még gyalogolni? – nyafogok. Már vagy 20 perce sétálunk megállás nélkül, elfáradtam, melegem van és a táskám is nehéz.
- Mindjárt oda érünk – Liam bíztatóan ereszt el egy halvány mosolyt, amíg Harrybe kapaszkodva lépkedek előre.
- Itt is vagyunk! – dobja le csoki szemű srác a táskáját, ahogy egy kisebb tisztáshoz érünk. Amíg párosával próbáljuk felállítani a sátrainkat, ő egyedül is képes erre, 5 perc alatt. Már 10 perce szerencsétlenkedünk Harryvel, de úgy látszik, hogy ez őt, egy cseppet sem zavarja, amíg én teljesen felidegesítem magam egy hülye sátor miatt.
- Emily! – Niall a vigyorát visszafojtva próbál segíteni. Úgy látszik, mi vagyunk az utolsók – Menj, segíts fát szerezni a tűzhöz, addig segítek Harrynek a sátorral – robban ki belőle a nevetés. Ha nem én lennék ilyen helyzetben, biztosan jól szórakoznék, talán pár perc múlva már én is mosolyogni fogok a saját szerencsétlenségemen, de így csak fújtatva indulok a többiek után. A srácokat már nem látom, azonban a hangjuk még bőven elhallatszik, így az ismerős hangok felé kezdek el sétálni. Amint meg pillantom, Louis hátát futni kezdek, és meg sem állok, amíg mellé nem érek. Hosszan fújom ki a levegőt, amíg megtámaszkodom a térdeimen.
- Megvárhattatok volna – nyögöm, ki ezt a két szót miután levegőhöz jutok. Louis készségesen megvárja, míg összeszedem magam, így vele kezdek el fát gyűjteni. Mire visszaérünk a táborhelyünkre, nyugodt szívvel veszem észre, hogy Niall és Harry sikeresen felállították az utolsó sátrat is, mi pedig elég fát gyűjtöttünk estére. Louis agy zsibbasztása után le kell pihennem, amíg új erőre nem kapok, így csendben figyelem, ahogy próbálnak, tűzet rakni. Nem bírok tíz percnél tovább egy helyben ülni, előveszem a telefonomat, de csalódnom kell, nincs semmi térerő. A fiúkra pillantva rájövök, el lesznek még egy kis ideig, így biztosan nem fogok hiányozni ha eltűnök.
Azon az ösvényen indulok el, ami először a szemem elé kerül. Egy ideje már sétálok, elég messzire jöhettem, ugyanis Louis enyhén lányos sikításait sem hallom már. Mióta szó nélkül távoztam a nyaralóból, rengetegszer próbálták tartani velem a kapcsolatot a magyar barátaim, de egyszer sem válaszoltam nekik. Több kilométeres séta után a lábaim ismét fáradni kezdenek, a hosszú séta mégis sikerrel jár, ugyanis a telefonom sípoló hangja jelzi, hogy SMS-t kaptam. Megnyitom, de erre sem válaszolok. Még pár métert sétálok, így az e-mailjeimet is át tudom nézni. Sorban megnézem a közösségi oldalakat is. Twitteren sikerül elidőznöm, ugyanis rengeteg utálkozást kapok, amiért én vagyok Harry barátnője, a többség azért vádol, mert teljesen megváltoztatom Őt, esetleg kihatok a többiekre is. Minden balhéjuk után én kapom az első vádat, sőt még néhány tetoválásukról is én tehetek. Szerencsére a srácok mellett, megtanultam elengedni a fülem mellett a negatív kritikákat, így rezzenéstelen arccal olvasok tovább. A rengeteg utálkozás között találok néhány aranyos tweetet is. Pár rajongót vissza követek, végül a zsebembe csúsztatom a telefont. Amíg a kezemben tartott készülékkel voltam elfoglalva, észre sem vettem mennyire elszaladhatott az idő, így kissé megilletődve bámulok a besötétedett erdőre. Erősen gondolkozom azon, merre jöhettem, végül az ösztöneimre hallgatva elindulok.

Megpróbálok ugyanott menni, ahol ide fele jöttem, ezt leszámítva, út közben többször is akaratlanul irányt változtatok. Az erdő sötétben korántsem olyan kiismerhető és barátságos, mint nappal. Már jó ideje sétálok, amikor ágreccsenést hallok a jobb oldalamról, amihez pár perces késéssel ijesztő hangok is társulnak. Gyorsítok a tempómon. Egyre gyorsabban pakolgatom egymás elé a lábaimat, végül futásnak eredek. A tüdőm  iszonyatosan szúr, de túlságosan is félek ahhoz, hogy lassítsak. Nem kell megállnom ahhoz, hogy baj történjen, egy óvatlan pillanatban megbotlok, egy kiálló gyökérben, de nincs időm felmérni a kárt, amit magamon okoztam, felpattanok és sietek tovább.
Amikor kezdek megnyugodni, a lépteimen is lassítok és a levegővételeimet is próbálom szabályozni. Időközben az eső is elered. Gratulálok Emily, ilyen szerencsétlen is csak te lehetsz! Magamat ostorozom, amikor nagyon messzi fák között fényeket pillantok meg. Minél jobban sietek annál jobban érzem az apró, lüktető fájdalmat a bokámban, amit pár perce okoztam. Nem törődöm vele, csakis a fények felé tartok. A lüktető fájdalom ellenére is próbálok sietni. Az út nem tarthat fél óránál tovább, félúton már hallom is a fiúk kétségbeesett hangját. Ahogy egyre közelebb érek a fiúkhoz, próbálok nem sántítani, nem szeretném, ha a kikapcsolódásuk miattam menne tönkre. Niall és Harry vesz észre először. A szöszi a fiúk után siet, hogy tájékoztassa őket, megvagyok, míg Harry futva indul felém. A hatalmas távolságot másodpercek alatt leküzdi, majd szorosan magához ölel, ezt követően pedig egy apróbb puszit hagy a számon.
- Úgy féltettelek! – simít végig az arcomon, miközben egy rakoncátlan tincset a fülem mögé tűr.
- Sajnálom, csak sétáltam – kezdek magyarázkodásba.
- Nincs semmi baj! – mosolyodik el halványan. Összefonja ujjait az enyémekkel, s elindulunk a táborunkig. Az eső egyre jobban esik, így Harry hamar megunja a lassú sétálást, de akárhogyan is próbálkozik, nem tudok gyorsabban menni. Halkan felsikkantok, amikor az ölébe kap, így előbb érünk a sátrakhoz. Finoman a földre helyez, miközben a többiek egymást lökdösve próbálnak közelebb kerülni hozzánk. Amikor sikerül megnyugtatnom őket is, mindenki elindul a sátra felé, ugyanis az időjárás egyáltalán nem nekünk kedvez. Még szerencse, hogy a sátrak vízállóak, bent melegebb van és egy lámpa is bevilágítja a teret. Harry bemászik mellém, behúzza a cipzárt, amikor pedig rám néz óriási nevetés tör ki belőle.
- Mi olyan vicces? – vonom össze a szemöldököm, miközben a barátom, a nevetéstől szenvedve fogja a hasát, a másik kezével pedig rám mutogat. Óvatosan pillantok végig magamon, amikor észre veszem, hogy nyakig sáros vagyok. Apró mosolyt eresztek el, miközben az arcomat a kezeimbe temetem. Ennél szerencsétlenebb már én sem lehetek. Szép lassan kezdem el lehámozni magamról az esővíztől és sártól csöpögő ruháimat, miközben szó nélkül hagyom, hogy Harry megnyugodjon. Miután szárazra töröltem magam, pizsama után kezdek kutatni, de rájövök ezt sem hoztam magammal. Kezdek fázni, ezért magamra kapok egy vastag melegítőnadrágot, majd Harry felé fordulok segítségül. Még ki sem nyitom a számat, az arcomban köt ki az egyik fekete pólója.
- Persze, hogy kaphatsz! – nevet fel ismét.
- Köszönöm – vigyorgok. – Amúgy örülök, hogy ilyen jól szórakozol rajtam – próbálok cinikus lenni, amikor egy újabb nevetés bukik ki belőle, így már meg sem említem, hogy nézett végig rajtam miközben átöltöztem. A jókedvétől nekem is nevethetnékem van, egy idétlen vigyorral az arcomon bemászom a hálózsákomba és jó melegen be is takarom magam, mielőtt megfáznék. Harry is követi a példámat, miközben sokadszorra is próbál lenyugodni. Az éjszaka folyamán hallom, ahogy párszor még felkuncog, de a fáradtságtól nincs erőm rászólni. A rajtam lévő pólóját az arcom közepéig húzom fel, a szokásos Harry illat mámora betölti az orrom, így nyugodtan alszom el.

19.rész

Sziasztok!:)
Meghoztam a következő részt. Sajnálom, hogy nem tegnap tettem fel és azt is, hogy rövid lett. Remélem azért tetszeni fog. Köszönöm az eddigi feliratkozókat, hozzászólásokat és, hogy meg lett a 4000. oldalmegtekintés is. Nagyon sokat jelent.Hagyjatok nyomot magatok után és jó olvasást!<3
Nonci.xx

Mérhetetlen harag önt el. ,Undorító, senkiházi paraszt’ ezek a szavak visszhangzanak a fejemben. Miért lesz nekik attól jobb, ha Őt, bántják? Idegesen trappolok fel a lépcsőn, majd feltépem a szobám ajtaját. Harry már épp ébredezik, ezért tekintettel rá kivételesen nem csapom be az ajtót. Ahogy elfordítom a kulcsot a zárban, megszaporázom lépteimet és meg sem állok az ágyamig. Felemelem a takarót, majd becsusszanok a göndörke mellé.

- Jó reggelt! – dörgöli orrát az arcomhoz.
- Nem gondolod, hogy már lekéstük a reggelt? – nevetek fel.
- A reggel akkor van, amikor felkelünk, és én most keltem fel, tehát mondhatom, hogy jó reggelt – vág vissza.
- Te lehet, de az átlagemberek már régen felkeltek – simítok végig az arcán. – Harry, szeretnék veled haza menni – fordítom komolyra a szót.
- Mi történt, hogy megváltozott a véleményed?
- Nem fontos, csak kérlek, menjünk vissza Londonba – bújok hozzá.
- Rendben van – puszil a hajamba. A nap további részét pakolással töltjük, próbálok minél kevesebbet tölteni a többiekkel, így csak 1-2 perc erejéig hagyom el a szobámat. Már csak pár ruhadarab van vissza, amikor kopognak.
- Mila, nem jössz.. izé jöttök le sétálni? – kérdezi Dani. Makacsságom utat tör magának, így nem is válaszolok. Rövid ideig még próbál beszédre bírni, de amikor távolodó lépteket hallok, tudom, hogy már feladta. Utálom ezt csinálni, ugyanakkor az sem tetszik, ha azokat bántják, akiket szeretek. 
Amikor már mindenki elhagyja a házat, kinyitom az ajtót. Egy kis cetlit pillantok meg. Sajnálom!<3 V. felirattal. A fontosabb dolgaimat összeszedve indulunk el a kocsihoz. A többi cuccomat, Harry ígérete szerint, holnap fogják utánunk küldeni, így azokat bedobozolva a szobámban hagyom. Fáj a szívem, hogy ismét itt kell hagynom a nyaralót, de jelen pillanatban nincs más lehetőségem. Bezárom a bejárati ajtót, majd beülök a kocsiba. A repülőút felét végig beszéljük, azonban egy idő után a kimerültség eluralkodik rajtam, s legközelebb már csak akkor ébredek fel, amikor a gyomrom bukfencezni kezd a leszálláskor.

Elhajtunk a London feliratú tábla mellett, a szívem hevesebben kezd dobogni. Már alig várom, hogy a Direction házba érjünk. Egyre jobban érezem a fiúk hiányát.
Fél óra telik el, s Harry bekanyarodik az ismerős utcába. Az ablak már nem az egymásra tornyosuló házaktól választ el, hanem a gyönyörű erdei tájtól, lelassít a kapu előtt, beüti a biztonsági kódot, majd tovább hajt egyenesen a házig. Épp, hogy lelassít, már veszett módon ugrom is ki a kocsiból. Óvatosan és halkan nyitom ki a bejárati ajtót, mivel útközben kiderült, hogy a fiúk mit sem tudnak az érkezésemről. Mondat foszlányok szűrődnek ki a nappaliból.
- Miért? – hallom elsőként Niallt.
- A múltkor is elvesztél a bevásárlóközpontban – válaszol neki Liam.
- Azért mert el akartam – mondja a szöszi. Elképzelem, ahogy összefonja a karját a mellkasa előtt és morcos arccal bámul Liamre. Nem bírok tovább várni Harryre, berontok a nappaliba.
- Mi történt már megint? – kiabálom el magam. A hirtelen kirohanásomra döbbent tekintetekkel találkozom. Liam eszmél fel először és ugrik a nyakamba.
- Úristen Emily! Fel sem ismertelek, megváltoztál! – reagálására a többiek is körénk gyűlnek és egy nagy csoportos ölelésben részesítenek.
- Annyira hiányoztál! – hallom valahonnan Niallt.
- Ti is nekem! – gördül le egy könnycsepp az arcomon. Amikor kibontakozunk az ölelésből két kar fonódik a derekam köré.
- Azt hittem eddig én hiányoztam a legjobban, de úgy látszik tévedtem – duruzsolja a fülembe, az arcom pedig pírba borul. Megfordulok az ölelésében és egy puszit adok a szája sarkába. – Gyere, pakoljunk ki – fogja meg a kezem és kezd az emelet felé húzni.
- Nem ér rá később? Még csak most értünk ide – meresztek kiskutya szemeket.
- Minél előbb annál jobb. Utána annyit lehetsz, a fiúkkal amennyit csak szeretnél – mosolyog.
- És veled – kacsintok.
A szobám ugyanúgy fogad, mint amikor itt hagytam, bennem pedig tudatosul, hiába mentem haza, nem az volt az otthonom.
Harryvel kínszenvedés pakolni, amíg én sietve pakolok a szekrénybe, ő mindent végig túr, s amit már a helyére tettem vissza fötri, mondván, ő még nem látott rajtam ilyen ruhát. Tény, hogy a rövid eltűnésemkor bevásároltam pár dolgot, ami nem hasonlít a neki megszokott stílusomhoz. Időközben Louis is társul hozzánk. Először azt mondja, azért jött, hogy megkérdezze, mit ennék vacsorára, e helyett velünk marad, hogy engem idegesítsen.
- Nézd Harry – kapja fel az egyik melltartóm és a fejére. Eljátssza, Mickey egeret, utánozza Wall-et, végül én marom el tőle a halványkék anyagot, amit aztán a szekrényem egyik fiókjába süllyesztek.
- Ha Eleanort is így kínzod, már kezdem bánni, hogy eddig nem sajnáltam szegényt – nevetek, mire morcos pillantásokkal lövell. Kiemel a kupacból egy újabb darabot, ismét a fejére teszi, az álla alatt összekapcsolja, megkapaszkodik a pántjaiban, lebiggyeszti ajkait, majd térde borul előttem.
- Most miért bántasz? – motyogja. Kuncogva műtöm le róla az anyagot, amit egy mozdulattal hajítok a szekrény, kihúzott fiókjába, majd magamhoz húzom az előttem idétlenkedő srácot. A két srác már azt a szintet is eléri, hogy a szoba közepére szórt ruháim alatt bújócskáznak, amikor Zayn állít be.
- Esküszöm Louis, a konyhából hallani, hogy visítasz – tájékoztat bennünket. – Egyébként már 1 órája várunk rád, szóval Emily, mit ennél szívesen vacsorára? – intézi inkább nekem a szavait.
- Eddig szinte csak pizzán éltem, de mindegy, bármit megeszek, amit csak elém tesztek – gondolkozom el, majd arra eszmélek fel, hogy valaki az arcomba liheg. – Mit akarsz Lou? – kérdezem.
- Azt kérdezi, hogy miért van a mutató ujjad az alsó ajkadnál? – kérdezi, nekem pedig feltűnik, hogy valóban igazat mond, túlságosan is berögzült a mozdulat.
- Kapaszkodom – mondom az első hülyeséget, ami az eszembe jut.
- Miért? – kérdezi, gyerekes lelkesedéssel.
- Mert forog a Föld – üvöltöm az arcába, s a karjánál fogva a ruha kupacra lököm. Zayn fejrázva indul ki a szobából, s nem kell sok Louis elől menekülve én is utána sietek. A lépcsőn érem utol, ahol szinte fellököm az arab srácot, majd torkom szakadtából kezdek el sikítani, ahogy menekülök. Már az udvar felén is túl vagyok, amikor az oldalam szúrni kezd, így lassítok, meg is járom, ugyanis Louis utolér. Mint egy zsákot úgy kap fel, s kocogva siet vissza velem a lakásba. Az asztalhoz ültet, ahol már mindenki ránk vár, így nem törődöm a kinézetemmel, csapzott hajjal látok neki a vacsorának, ha ma már a reggelire készített szendvicsem is kiadtam magamból.
Rengeteget mesélek magamról, s ők is ezt teszik, továbbá ennél több képet és videót tolnak az arcomba, miszerint ezeket mind kihagytam.
- Hivatalosan is kijelenthetem, hogy a ház ismét megtelt élettel – pacsizik le Liam Harryvel vacsora után, ahogy a nappaliba telepszünk.

A kanapén ülve rájövök, hogy igaza volt Harrynek. Minden megváltozott. Louis már nem az a vicces fiú, akit akkor megismertünk, néha elsüt egy-két poént, de ezen kívül teljesen más, komolyabb, érettebb lett, a társaságunkban még vevő pár hülyeségre, de a kamerák előtt egy teljesen komor Louist mutat. Már nem répa őrült, a Kevin témát is hanyagolja, és a szokásos piros nadrág, csíkos felső szettjét sem viseli. Arca kissé beesett, borostás és a haját is megnövesztette, ezen kívül rászokott a cigire is. A sok Larry Shipper miatt sokat romlott a barátsága Harryvel. Liam sem mutatja ki a félelmét a kanalak iránt, már megmeri fogni, de még mindig nem képes azzal enni. Ezek mellett felszedett pár kilót, mégis alig eszik, mert lekövérezték. Mint megtudom, közös megegyezés alapján szakított Danielle-el, pedig már a lánykérésen is túl lennének, ha nem szakítanak még legalább egy napig, így most egy gyerekkori barátnőjével jár Sophiával. Niallnek már sincs meg az a kaja imádata, mint régen. Legalábbis nem hangoztatja. Zayntől sem hallani, hogy Vas Happenin’ ezen kívül eljegyezte Perriet, ami igazán jó hír mindkét család és a fiúk számára is. Időközben feltűnik, hogy már Harrynek sincs meg az a göndör haja, mint régen, sőt egyre gyakrabban hord kendőt is, vagy csak összecsomózza a haját a feje tetején. Nem rég felkerült Louisról és Zaynről egy füves videó is, amiért többen is elpártoltak a fiúk mellől, volt, aki összetépte a jegyét, amit később posztolt is. Úgy látszik nem csak én követtem el hülyeséget, amíg nem találkoztunk. Mindenesetre már semmi sem olyan mit régen. Kíváncsi vagyok mi lesz ezek után, s tudom bármit is tesznek, én velük maradok.