Írói utószó

Sziasztok Drágák! :)

Nos, elérkeztünk ide is. Nagyon remélem, hogy tetszett az utolsó rész is. Nagyon szépen köszönöm mindenkinek aki jelen volt, és szánt időt a blogom elolvasására. Nagyon sokat jelent ez nekem. Még

 azzal a fél éves kihagyással is, amire szükségem volt. Sokáig nem voltam megelégedve magammal, mikor úgy döntöttem, hogy szünetet tartok, de nem bírtam sokáig. Először stílust váltottam az írásomban, majd úgy döntöttem, hogy feljavítom az egészet. Fél évem ment rá arra, hogy az első 30 részt jobbra csiszoljam, most pedig túl vagyok ezen az egészen. Augusztus 8-án, pedig ez a blog másfél éves lesz.

Bármennyire sem szeretném, de el kell búcsúznom tőletek. Köszönöm szépen, mind

• a 26 feliratkozót,
• a - jelenleg - 25.000 oldalmegtekintést
• a 92 kommentet
• a pipákat
• az 5 díjat
• a kritikákat
• valamint, hogy itt voltatok velem.

Sosem hittem volna, hogy eddig is eljutok, mindig az volt bennem, hogy lesz legalább 100 oldalmegtekintésem, és abba is hagyom a történetet a negyedik résznél, mert annyira pocsék vagyok. Aztán az a szám elkezdett nőni és néha befutott egy-egy komment is, ami rengeteg ösztönzést adott.
Ha rosszul voltam, ha ki akartam adni magamból mindent, csak leültem és írtam, ez pedig nagyon sokat segített.

Remélem valami olyat alkottam ami mindenkinek tetszett.:) Azonban nem tűnök el örökre.
Több helyen is megtaláltok még.

• IDE KATTINVA megtaláljátok a blogos csoportom, ahol minden információt megtudhattok vagy érdeklődhettek. ((Ha már itt tartunk szeretném megköszönni, hogy már 45 tag belépett. Boldoggá tesztek!<3))
• EZ A LINK az ask.fm profilomra irányít, ahol szívesen válaszolok a blogokkal kapcsolatos kérdésemre, vagy akár beszélgetésre. Mint a többi blogger, szívesebben használom én is ezt az oldalt, hogy egyszerűbben tudjam tartani a kapcsolatot az olvasóimmal, mintha a facebookomon jelölgetne be mindenki.
• És nem utolsó sorban, ha IDE kattintotok, megtaláljátok a következő blogomat is, Zayn főszereplésével, ami a Stockholm Syndrome nevet kapta.

 Szóval, fáj leírni, de mégis örülök. Köszönöm szépen mindenkinek aki velem volt, remélem a közeljövőben is boldogíthatlak titeket. <3

A blog befejezve!

45.rész

Sziasztok!:)

Nem hittem volna, hogy eddig eljutok majd, de meghoztam az utolsó részt is. Remélem tetszeni fog nektek. Egy utolsó bejegyzést fogok még hozni amiben mindent megköszönök, szóval azt most kihagynám. Viszont örülnék, ha bárki aki elolvassa ezt, vagy csak belenéz, pár sort hagyna maga után, hiszen ez nekem nagyon sokat jelentene. Bármilyen visszajelzést fogadok, a lényeg, hogy tudjam itt voltál.
A résszel kapcsolatban pedig ne öljetek meg. :D
Jó olvasást!
Nonci.xx

*~ Harry Styles ~*

Az izgatottság lüktet az ereimben, talán most utoljára. Melegség önti el a szívem, ahogy meghallom a minket felkonferáló introt. A percek csak múlnak, s mi összeölelkezve várunk, mielőtt elindulnánk. A menedzserünk, sok sikert kíván nekünk, így miután kiosztják a számunkra színkóddal jelölt mikrofonokat, beállunk a helyünkre. A felkonferáló videónk utolsó másodperceiben, felemelkedik a középső kivetítő, és mi megjelenünk a színpadon. London, Wembley stadion. A rajongók, torkuk szakadtából sikítanak, ahogy meglátnak minket, talán jobban, mint eddig bármikor. Kiráz a hideg, de szeretem ezt az érzést.
Én nyitok, megpróbálok mindent bele adni, majd mikor Zayn és Liam leváltanak, több időm marad körülnézni. Fülig érő mosolyok, ám mégis könnyes tekintetek mindenhol. Nem tudom megkülönböztetni a boldogságot és a szomorúságot. Most nem. Jobbra-balra sétálgatok a főszínpadon, integetek, puszit dobálok a rajongóknak, s mire feleszmélek az első számnak vége.
- Helló, mi vagyunk a One Direction! - kiáltom, ahogy végig futok a kifutón. - Nagyon örülök a találkozásnak, köszönjük szépen. Örülünk, hogy látunk titeket. Hogy vagytok? - folytatom, ahogy elérek a kis színpadra. Elmondom nekik, mennyire szeretem őket, és remélem, hogy élvezetessé tehetjük a ma estéjüket. Most egy nem megszokott dallistával készültünk, így folytatásként a mindenki által ismert dal, a What Makes You Beautiful csendül fel, melynek végén nem felejtem el a nadrágomat szorítani, mielőtt Liam ismét szövetkezne ellenem. Fejemet balra fordítom, ahol egy rajongóktól elzárt ülőszektorban, azok a hozzánk tartozóink ülnek, akik úgy döntöttek támogatnak minket. Szemeimmel Emilyt keresem, akinek ölében Nate ücsörög, fején egy kék fejhallgatóval, s mellettük Darcy foglal helyet, aki egy rózsaszín fejhallgatót kapott, a hangos zene miatt. A kapcsolatunk talán most a legerősebb. Eszembe jut, milyenek voltunk gyerekekként, mennyire ügyetlenek, mennyi rosszat csináltunk, most pedig már nem csak a feleségem, hanem a két gyermekem édesanyja.
Elmosolyodom az emlékképeken, ezért egy ideig az ő szemeibe bámulva éneklem a sorokat, ezzel éreztetve, mennyire csodálatosnak és tökéletesnek tartom. Azonban mégis el kell kapnom a tekintetem mikor sírni látom, mert tudom, hogy ezután én következnék, és ezt még nem akarom. Végig futtatom a szemem a többieken is. Eleanor fülig érő vigyorral ücsörög Sophia mellett, egymás kezét szorongatják, és ott van Perrie is, aki egyik kezét gömbölyödő pocakjára simítja, míg a másikkal Waliyha vállát öleli át, s így együtt énekelnek.
A szüleink, a testvéreink, Lou, Paul, Caroline, Julian, szinte mindenki, akire számíthattunk az elmúlt években, most ott ülnek. Szemeik büszkén csillognak, többségük arcán könny csorog. Igen, ez az utolsó koncertünk, a búcsúzás ideje. Talán pár év múlva megismételjük mindezt, de most ezt kell tennünk.

Végig nézek a tömegen, ahogy énekelek, s igyekszem, de a hangom többször is elcsuklik, így ilyenkor elrántom a mikrofont a szám elől, ezzel az éneklést a rajongókra bízva. A dal végezetével pihenek, próbálok nagy levegőket venni, úgy, hogy ez ne látszódjon, majd nagyokat kortyolok az egyik üveg vízből, aminek csak a negyedét fogyasztom el. A többit szokásomhoz hűen a megőrült tömegre locsolom. A palack alján lévő kis mennyiséget a számba veszem, először a tömegbe dobom, majd háttal a földre fekszem, s ahogy elindul a Better Than Words, mint egy szökőkút, úgy köpöm ki a vizet, amit hatalmas éljenzés fogad. Niall szólójánál, a szöszi mellé sietek, ahol egyszerre hatjuk végre a már mindenki által ismert mozdulatot, amit még nagyobb éljenzés követ.
Próbálok elvonatkoztatni a gondolattól, hogy most teszem ezt utoljára, boldog akarok lenni, azt akarom, hogy boldogan emlékezhessek vissza az utolsó koncertünkre, hogy a rajongóinknak örömet szerezhessek. Nem akarok az a Harry Styles lenni, aki végig bőgte az utolsó koncertjüket. Harry Styles akarok lenni, aki a bandájával őrületes bulit csapott a Wembley-ben még utoljára, annak ellenére, mennyire érzékeny is vagyok.
Felcsendül az Act my Age is, ami alatt Niall boldogan kecsegteti ír tánctudását. Louis és Liam utoljára vízi csatázhatnak, a You&I alatt, én pedig legalább háromszor körbefutom a színpadot, énekelek, hergelem a közönséget, táncolok, elcsitítom őket, vizet locsolok rájuk.
Miközben bohóckodva végig lejtek a színpadon, büszkeséggel tölt el minden, és nem utolsó sorban Sean is eszembe jut, aki Emily hosszas zaklatása óta, most börtönben ül.
Az Alive véget ér, én pedig a kifutó közepére kocogok.

- Mindenki jól érzi magát? - kiáltja Niall. Felfelé mutató hüvelykujjak lendülnek a magasba, amit eszméletlen sikítás fogad. Mutató ujjamat a számhoz emelem, s megpróbálom csendre inteni őket. Pár másodpercig működik, majd a hátsó sorok és ülő szektorok morajlani kezdenek, így még egyszer csendre intem őket, amit a kezemmel is jelzek.
- Sikíts! - üvöltöm a mikrofonba, s a tömeg szót fogad. Háromszor ismételjük meg ezt a műveletet. Minden koncerten szerettem játszani a rajongókkal. Éreztetni, hogy törődünk velük, hergelni, örömöt szerezni nekik, hogy sokáig boldogan emlékezzenek vissza a koncertek napjaira. Így ugyanezt teszem most is. Elindul a Best Song Ever, és a tömeg őrjöng.
- Őrülj meg London! - Liam sem fogja vissza magát. Louisval felváltva kiabálnak, én pedig énekelni kezdek.
Transzparenseket olvasunk fel, a kivetítőn megjelenik pár tweet, amiket teljesítenünk kell. Többek között Niall ismét ír táncba kezd. Louis a hasát mutogatja, majd arra kéri Liamet, hogy álljon fejre.
A közönség csalódottan hurrog, de Liam mosolyogva rázza meg a fejét, majd beatboxolni kezd, ezzel kiengesztelve minden jelenlévőt. Zayn pedig Zayn. Csendesen meghúzódik a háttérben, nem nagyon szól közbe. Többszöri elmondása szerint, ő már nem élvezi ezt az egészet, s mindent a rajongókért tesz.
A Stong után, mind értetlen arckifejezéssel bámulunk Louisra, aki hasra vágja magát a színpad közepén, majd odakúszik egy biztonsági őrhöz, s vállon kocogtatja. A férfi először megijed, majd Louis a fülébe suttog valamit, az őr pedig csak bólint, majd a közönséghez lépve, a kezébe vesz néhány telefont, amiket sikeresen feljuttat a színpadra. Majdnem mindegyikőnknek jut egy, s miután elég képet készítünk velük, visszajuttatjuk a tulajdonosoknak, akik sírva borulnak a segítőkész férfi nyakába. Hatalmas bulit csapunk, s a lehető összes dalunkat elénekeljük.
Aztán következik a Don't Forget Where You Belong. Kivételesen ez a mai koncert záró eleme. A rajongók táblákat emelnek fel, egységes képet alkotva. Ez már a show elengedhetetlen része. Míg az első szektorok azt mutatják ezekkel, hogy köszönik, addig a két hátsó szektor azt mondja, örökre veletek maradunk. Az ülőszektorokra pillantok, ahol fekete szívecskék néznek vissza ránk. Niall énekelni kezd, de a hangja elcsuklik. Képeket készítek a stadionról, ám amikor énekelnem kell, már nem viszem sokra. A majdnem 3 órás koncertünk vége közeledtével, nálam is eltörik a mécses. Rázkódó vállakkal figyelem a tömeget, levegőért kapkodok. Mosolyognak, de ők is sírnak, próbálom kierőszakolni a szöveget a számon, de a torkomban hatalmas csomó van, mégsem adom fel. Emilyre pillantok, s őt nézve fejezem be a dalt, miközben arra gondolok, hogy egész életemben mennyi hülyeséget csináltam. Egy azonban biztos. Nem felejtettem el, hogy hova tartozom.

VÉGE

44.rész

Sziasztok! :)
Kicsit előbb, de sikerült befejeznem a részt. Eléggé megbirkóztam vele, nagyon nem megy nekem ez a gyerek téma.:D Remélem tetszeni fog.
Az ask profilomon elérhettek, ha szükség lenne rám. 2 hét múlva már az utolsó résszel jövök.
Hagyjatok nyomot magatok után, és jó olvasást! :)
Nonci.xx

Az ajtó halk csukódására ébredek. Halk léptek, majd besüpped mellettem az ágy. Darcy, óvatosan mászik be közénk. Nem tudja, hogy már ébren vagyunk, nála azonban beindul egy féltékenységi reflex. Akárhol is van, akármilyen messze vagyunk egymástól a lakásban, Harry ahogy hozzámér vagy megpuszil, megjelenik Darcy és közénk fúrja magát.
Harry törik meg elsőnek, édes kuncogását megpróbálja krákogásba fojtani.
- Tudom, hogy ébren vagytok - Darcy imádnivaló hangjára kinyitom a szemem, Haz pedig nem bír tovább nyugodt maradni, felnevet, miközben kislányunk dereka köré fonva karját, közelebb húzza magához, s csiklandozni kezdi. Megmosolyogtat, hogy őket hallhatom reggel, azt a két személyt, akik az életemnél is fontosabbak. Óvatosan mászom ki az ágyból, megpróbálva ügyelni családunk hamarosan érkező újabb tagjára, s míg Harry és Darcy elfoglalják az egész ágyat, én rajtuk nevetve a konyhába indulok.
Bögréket pakolok ki a pultra, közülük kettőt kakaóval, egyet pedig kávéval töltök meg. Kenyeret rakok a pirítóba, s amíg várok, Harry jelenik meg az ajtóban.
- Jól vagy? Nem fáj semmid? - kérdezi, kezét a pocakomra simítja, ajkai lágy csókkal köszöntenek.
- Minden rendben - tájékoztatom, míg a kész pirítósokat egy tányérra pakolom, s újakat helyezek be az előzők helyére.
- Nincs hányingered? Nem akarod, hogy segítsek? - faggatózik továbbra is, s mikor nemleges választ adok, elhesseget a pult mellől. Finoman leültet az egyik székre, helyettem pedig ő kezd el reggelit készíteni.
- Ha már úgyis ennyit kérdezel, feltennék egyet én is - vigyorodom el, mielőtt belekortyolnék a kávémba. - Hol volt Darcy tegnap, hogy nem jött haza? Tudod, amit nem mondunk el anyunak - könyökölök a pultra, azonban választ mégsem kapok.
- Anya, miért nem te csinálsz reggelit? - egy kis csöppség szalad be a konyhába, s értetlen arckifejezéssel konstatálja, hogy a szerepek igenis felcserélődtek.
- Ma apa a soros - válaszolja helyettem a göndör, Darcy pedig közelebb bújik hozzám.
- Akkor éhesek maradunk? - kezével a száját takargatja, gyermeki pajkossággal suttog a fülembe, mire muszáj felnevetnem.
- Ki mondta, hogy neked nem adok reggelit? - háborodik fel Harry, miközben egy fakanállal hadonászik.
- Nem azt mondtam, hogy nem adsz, hanem, hogy elrontod - élvezem a vitájukat, meghúzódom a sarokban, s míg őket hallgatva fel-fel nevetek, folyton folyvást feltűnik, hogy mennyire hasonlítanak, kívül, s belül is. Darcy azt leszámítva, hogy nagyon sok mindent örökölt az apjától, sokkal jobban is igényli az ő szeretetét, mint az enyémet. Szorult helyzet, mikor Harry turnézni indul, mi pedig ketten maradunk. Mindig próbálok segíteni és a kedvében járni, de néha úgy érzem, fel sem érek Harryhez, s engem kevésbé szeret, mint az édesapját.
Gondolkozásomat a telefonom rezgése zavarja meg. Felkapom a készüléket a pultról, a nappaliba igyekszem, ahol csend van. Ismeretlen szám, de az érzéseim elég sok rosszat sugallnak, ahhoz, hogy tudjam, ki kereshet.
- Igen? - félve kérdezem, de próbálok erős és határozott maradni.
- Szia, Emily. Vagy szólítsalak Mrs. Stylesnak? - gúnyos hangjára gyomrom borsóméretűre zsugorodik.
- Mit akarsz? - sziszegem, s mielőtt Harry bármit is kiszúrhatna, az udvarra sétálok.
- Várom azt a napot, mikor normális fogadtatásban fogok részesülni.
- Azt várhatod - morgom.
- Akkor gondolom, arról sem akarsz tudni, hova tűnt Darcy tegnap késő délután.
- Honnan tudod, hogy.. - förmedek rá, aztán minden tisztázódik. - Várj! Azt akarod mondani? Te, most komolyan azt akarod mondani, hogy Darcy veled volt?
- Harry nem mondta neked? - meglepődöttséget színlel, de tudom, mi a valódi szándéka.
- Mit kellett volna elmondania? - faggatom. Szédülni kezdek.
- Oh, szóval nem is tudod? Akkor ezt tőle kell megkérdezned - gúnyos nevetése visszhangzik a fülemben, s mielőtt visszaszólhatnék bármit is, a vonal megszakad.
Pár percig még sétálgatok, majd eszembe jut, hogy nem szívesen keltenék feltűnést, így inkább visszasietek a konyhába. Zavarodott vagyok, mérges és talán csalódott, ám amikor meglátom Harryt, akinek kezében még mindig egy fakanál van, sikerül őszintén elmosolyodnom.
- Harry, Drágám, elárulnád, miért van a kezedben fakanál? - kérdezem, ahogy helyet foglalok a kislányunk mellett.
- Csak a hitelesség kedvéért - legyint, s ahogy az asztalhoz közelít, a kezében tartott kanalat, a háta mögé dobja, ami így a mosogatóban landol.
Nevetve figyelem őket, ahogy az asztalnál bohóckodnak, ahogy morzsás arccal, egyszerre szürcsölik el a kakaójukat, s ugyanolyan bajuszt hagynak a szájuk felett, és ez megnyugtat.
Azonban elég egy óvatlan mozdulat, egy szájhúzás és máris lebuktatom magam.
- Mi a baj? - tátogja Harry, az asztal másik oldaláról. Szemöldökét felhúzza, majd szemei összeszűkülnek, ahogy engem vizslat. Nemlegesen rázom a fejem, de ez nem elég.
- Darcy, Kincsem, mit szólnál egy meséhez? - kérdezi a mellette ücsörgő kislányt. Darcy barna szemei felcsillannak, s édesapját meg sem várva a nappaliba szalad.
- Apu jössz már? - kiáltja, lelki szemeim előtt elképzelem, ahogy a kanapéra felmászva, lábait lelógatva ücsörög, s míg Harryt várva, izgatottan rugózik, úgy az édes fürtöcskéi is lengedeznek arca körül.
- Veled még nem végeztem - mutató ujját a mellkasomnak szegezi, ragacsos puszit nyom az arcomra, majd a nappaliba nyargal.  Egy ideig még hallgatom a vitájukat, ahogy megvitatják a meséiket, s már a pakolással is végzek, de Harry nem jön. Kényelmetlennek tartom a konyhában való várakozást, így szép lassan az emeletre sétálok. A szobánkba belépve, fejcsóválva közelítem meg a szét dúrt ágyunkat, s míg egyik kezemben egy könyvet tartok, a másikat a hasamra helyezem.
- Azt hittem világgá mentél - vigyorog Harry, ahogy becsukja maga mögött az ajtót, majd hasra fekszik mellettem az ágyban. - Mi a baj? Ki hívott, hogy ennyire fel vagy zaklatva?
- Sean - felelem, s ez az egyetlen szó kimondása is savként marja a torkom. Reakcióját figyelem, abba hagyja a hasam cirógatását, izmai megfeszülnek, és egészen halványan, még egy kidagadó eret is képes vagyok észrevenni a nyakán, ahogy fogait szorosan összezárja.
- Mit akart? - motyogja az orra alatt.
- Darcyról beszélt. Azt mondta nem mondasz el valamit nekem a tegnappal kapcsolatban. Ez igaz? - félve kérdezem, keze ökölbe szorul.
- Igen. Tegnap este Darcy Seannel volt. Magával akarta vinni, de időben értem oda - mondja, öklével a párnáját ütögeti, nagy meglepetésemre mozdulatai nem durvák.
- Miért nem mondtad ezt el nekem? Ez volt az, amit a konyhában is kérdeztem? Erről nem akartad, hogy tudjak? - faggatom.
- Emily, meg kell értened, hogy a saját érdekedben tettem - arca fájdalmas grimaszba torzul. - Elmondtam volna, ha nem lennél várandós. Nem akarom, hogy egy ilyen seggfej miatt felzaklasd magad, ezzel kockára téve a gyerekünk és a saját állapotodat is - kezei az enyémek után nyúlnak, de elhúzódom. - Most hova mész? - hangja szinte már elcsuklik, mikor ujjaim a kilincset markolják.
- Gondolkoznom kell - egyszerű választ adok, majd eltűnök a szobánkból.
- De ugye nem? - fejét az ajtófélfának dönti, ahogy kihajol a szobából.
- Nem Harry. Csak most szükségem van egy kis időre - nyugtatom meg.
Nem tervezek messzire menni, így csak a hintaágyat választom. Számomra hosszú órák múlásával egybeköthető időt töltök a friss levegőn, de nem is akarom számon tartani. A lágy, kellemesen meleg levegő, sokat segít abban, hogy megnyugodjak, s miután sikerül átgondolnom a dolgokat, nyugodt szívvel térek vissza a házba.
Nem haragudhatok rá, mert tudom, hogy csak segíteni akart. Szeretem és egy napot sem akarok azzal eltölteni, hogy haragszom rá és ezt neki is tudnia kell. A nappaliban találom meg. Darcy a mellkasára dőlve bámulja kedvenc meséit, de mikor észreveszi, hogy őket nézem, arrébb hessegeti a kis hercegnőnket, majd szorosan utánam haladva a konyhába jön.
- Haragszol? - félve kérdezi. Szemei pirosak, de nem látom nyomát a sírásnak. Keresztbe tett kezeit széthúzva hozzábújok, arcom a mellkasába fúrom, s mindössze egyetlen mondatot vagyok képes kipréselni az ajkaimon.
- Szeretlek Harry Styles.

43.rész

Sziasztok!:)
Először is, köszönöm szépen a több, mint 20.000 oldalmegtekintést, másodsorban sajnálom, a késést. A rész eleje nagyon gördülékenyen ment, de egyszer fent, máskor lent, a végével megszenvedtem elég rendesen. Túl sok hozzáfűznivalóm nincs. Mindössze szeretném megköszönni ezt a csodálatos designt Naomi B.-nek, mert valami eszméletlenül csodás lett.
Az ígért élménybeszámolót erre a link-re kattintva olvashatjátok.
ITT elérhettek bármi kérdésetek is van.
IDE kattintva pedig beléphettek a blog csoportjába is.
Hagyjatok nyomot magatok után és jó olvasást! :)
Nonci.xx

Rózsaszín falak, csillám, flitter, olló, színes papír, zsírkréták, gyurma és ragasztó. Igen, ez a kislányunk szobája.
- Darcy, Kincsem, gyere! Indulnunk kell, ha oda szeretnél érni a rajztanárhoz - mindössze ennyit mondok, s a szemei felragyognak. Az eddig kezében szorongatott könyvet, gondosan helyezi vissza a polcra, majd apró lábacskáit szedve szalad hozzám. Válláig érő, barna göndör haja, most két copfban leng, ahogy ide-oda szaladgál a lakásban. Lábait fehér-rózsaszín csíkos harisnyanadrág takarja, ami mellé egy szoknyát és egy fehér felsőt választott. Kezeit engedelmesen nyújtja, így könnyen rá tudom adni a kabátját, azonban a cipőjével már magának kell megküzdenie, hiszen ebben - az időközben ismét gömbölyödő pocakom miatt -, most már nem tudok neki segíteni, ő pedig ügyes kislány, s már ha akarnám, se fogadná el a segítségem, megy ez neki magától is. Indulás előtt még visszaszalad a szobájába, majd pár perc szöszmötölés után, egy táskát szorongatva tér vissza hozzám.
Kellemes tavaszi idő fogad minket, ahogy kilépünk az ajtón. Darcy a kezemet szorongatva totyog mellettem, én pedig megpróbálok hozzá igazodni, hogy ne kelljen loholnia utánam.
Molly csupán kétutcányira lakik, azonban Darcy hiába tölti idén a hatodik életévét, még nem merem egyedül útjára engedni. A tíz perces út után nem kell sokat várnunk, a számunkra már jól ismert, húszas éveiben járó lány, vigyorogva fogad minket.
Emlékszem Harryvel mennyire féltünk először, hiszen Molly kinézete nem igazán sorolható az átlagos kategóriába. Majdnem derékig érő haja, lila színben pompázik, melyet baloldalon felnyírt. Ha felköti, alul tökéletesen látszódnak a raszta tincsei is, s nem utolsó sorban a tetoválást és a piercingeket sem veti meg. A külső azonban sosem minden, még akkor sem, ha a szép és az ehhez hasonló jelzőkkel lehet csak illetni. Ahogy kívül, úgy belül is egy nagyszerű, s elbűvölő embert ismerhettem meg benne, akihez nemcsak akkor hozhatom a kislányunkat, ha rajzolni támad kedve.
- Szia, Csöppöm! - mosolyog az említett lány Darcyra, mikor ajtót nyit, s a kicsi, nevetve mászik a nyakába, hogy megölelhesse. - Menj be, mindjárt megyek én is - kéri, s mielőtt a lányom szót fogadna neki, megvárja, míg nehézkesen, de leguggolok, hogy engem is megölelgethessen, majd egy puszi után már el is tűnik a szemem elől. Molly, aranyos, ahogy Harryről és rólam érdeklődik. Megkérdezi, hogy viselem a terhességet, s nem utolsó sorban beszámol a barátjáról is. Megpróbáljuk nem elbeszélni az időt, így miután megígéri, hogy időben hazakíséri Darcyt, én magukra is hagyom őket.
Mielőtt hazamennék, úgy döntök, teszek egy kis kitérőt, így a közeli parkba indulok. Mindig is utáltam egyedül lenni abban a nagy házban, vagy esetleg az előzőben, mikor még a fiúk együtt éltek, éppen ezért ütöm el az időt máshol. Egy számomra ismerős padot veszek a birtokomba, s onnan figyelem az előttem néhány méterre lévő játszóteret. Megpróbálom élvezni az egyedüllétet. Ahogy a kellemes meleg, tavaszi szellő a hajamba kap, ahogy simogatja az arcom, miközben a madarak csiripelését hallgatva bámulok az előttem szórakozó anyukák és gyermekeik felé. Óramű pontossággal, ahogy eltelik az ötödik perc, az egyik bokorból szöszmötölést érzékelek, majd vakuk villannak, így jobbnak tartom, ha távozom, hiszen sem Harrynek, sem pedig a fiúknak nem szándékozom keresztbe tenni, s mielőtt az emberek letámadnának, hogy körbeugráljanak, interjút készítsenek vagy képeket, esetleg dedikálást kérjenek, rosszabb esetben elhordjanak, inkább úgy döntök, angolosan távozom. Hazafelé többször is irányt változtatok, majd útközben betérek egy közeli Starbucksba is.
Mikor haza érek, hatalmas meglepetés fogad, ugyanis már a bejáratnál észreveszek valamit, ami a távozásomkor nem volt ott. Lerúgott bakancsok hevernek szanaszét, a nappaliban pedig megtalálom a tulajdonosát is. Harry lehunyt szemekkel terpeszt a kanapén, kezéből a távirányító próbál szabadulni, miközben a tv-ben éppen Beyoncé énekel. A kezemben szorongatott poharakat az asztalra helyezem, óvatosan betakarom, s miután végig simítok borostás arcán, megpróbálok leülni mellé, hiszen a nyolcadik hónapot taposva már nem mozgok valami könnyen. Lehalkítom a zenét, és már nem is kell sokat várnom, Harry szemei hamar kipattannak, majd realizálja a helyzetet, s mikor sikerül mindent beazonosítania, karjai körém fonva csókol meg.
- Hiányoztál Gyönyörűm! - homlokát a homlokomnak támasztva mondja, miközben egyik keze a hasamra csúszik, ahol apró kör-körös mozdulatokat tesz. - Darcy? - kérdezi.
- Rajztanárnál van, nemsokára jön haza - magyarázom. - Nem akarsz felmenni és aludni? Fáradt lehetsz - finoman túrok a hajába, ő pedig a tenyerembe simítja arcát.
- Ki akarom használni, hogy kettesben vagyunk, úgy is elhanyagoltalak az elmúlt időben - mondja, miközben puszikkal halmoz el.
- Ne mondj ilyet. Tudom, hogy a munkád miatt voltál távol. Harry, megbeszéltük, hogy nem fogok kiakadni a turné és a stúdiózás miatt. Nem foglak kisajátítani, évek óta így élünk, megérdemled, hogy néha kimozdulj - nyugtatom, bár ezzel úgy tűnik, mintha saját magam akarnám felzaklatni.
- Megtennéd, hogy nem aggódsz annyit? - szemöldökét felhúzva, ajkait csábos mosolyra formázza. - Nemsokára amúgy is vége lesz, utána pedig már véglegesen a tiétek leszek - úgy mondja, mintha a világ legtermészetesebb dolgáról beszélne.
- Úgy érted, hogy.. - nem tudom befejezni a mondatot, és nem is akarom. Számomra ez egy érthetetlen, és feldolgozhatatlan dolog.
- Igen, úgy - mondja, s tudom, számáról itt le is zárja a témát. Csendben ülünk, egymással szorosan összebújva, s Harry ujjai addig cirógatják a hasam vagy éppen a karom, mígnem fejemet a vállára döntve el nem alszom.

Az alvás akkor is sokat segít, ha órákra vagy akár csak 10 percre engedhetjük meg magunknak.
- Mennyit aludtam? - kérdezem, az ugyancsak álmoskás tekintetű göndört mellettem, aki ébredezésemet észrevéve a hajamba puszil.
- Nem volt teljesen 1 óra - válaszolja, egy tincset kisimítva az arcomból. - Mi lenne, ha felmennél aludni? Nem szeretném, ha megerőltetnéd magad, és te is tudod, hogy ez nem lenne helyes - kérése számomra parancs, ám azonban a lépcsőig is alig érek el, megtorpanok, s amilyen gyorsan csak tehetem, visszasietek a nappaliba.
- Harry, Darcynak már réges rég haza kellett volna jönnie - mondom az órára pillantva, a pánik pedig kezdi átjárni minden porcikám.
- Menj fel, vegyél egy forró fürdőt és feküdj be az ágyba. Darcyt majd én elintézem - utasít, én pedig megpróbálok szót fogadni. Remegő lábakkal indulok el ismét az emelet felé, Ő pedig szerencsétlenkedésemet észrevéve utánam siet. Egyik kezét a derekamra csúsztatja, míg a másikkal az én kezemért nyúl. A fürdőbe kísér, majd magamra hagy, de perceken belül ismét feltűnik, s miután minden szükséges dolgot elhelyez körülöttem elém áll. - Ne aggódj, minden rendben lesz. Ne izgasd fel magad túlságosan, nem szeretném, ha bajod esne. Sietek haza. Szeretlek - hadarja, majd egy gyors csók után, eltűnik az ajtó mögött. Egy ideig még lábainak dobogása visszhangzik, hallom, ahogy hangosan kommunikál valakivel telefonon keresztül, majd egy hangos ajtócsapódás, amit csend követ. Ismét egyedül vagyok, s tudom, Harry minden követ megmozgat, hogy előkerítse kislányunkat.
Megpróbálok sokáig fürdeni, hosszasan áztatom magam a kellemes meleg vízben, így próbálom meg elterelni a figyelmem. Halkan dúdolok, énekelgetek, s mikor már Harry egyik fekete pólójában fekszem az ágyban bármennyire is vagyok fáradt, képtelen vagyok aludni. Az éjjeli lámpa fénye gyér világítást ad, amely mégis elég ahhoz, hogy egy könyv társaságát élvezzem.
Legalább fél óra is eltelik, mikor becsukódni hallok egy ajtót. Lábdobogás, majd egy csilingelő nevetés üti meg a fülemet. Darcy. Játékos vitatkozás, majd vízcsobogás. Míg Harry a kislányunkat fürdeti, a könyvet az éjjeliszekrényre helyezem, bármennyire is szeretnék csatlakozni a kétfős társasághoz, fizikai fájdalmat érzek akár megmozdulni is, így csak csendben fekszem és várok.
- Ne felejtsd el, anyunak egy szót se - lágy, dörmögős hangja betölti a folyosót. - Jó éjszakát, Hercegnőm! - mondja, a szívem pedig megtelik melegséggel. Félálomban még érzékelem, ahogy benyit a szobába, majd befekszik mellém.
- Mit nem mondunk el anyunak? - motyogom félálomban, válasz helyett azonban csak halk nevetést hallok.
- Jó éjszakát Gyönyörűm! - suttogja, s kezét a dudorodó pocakomra helyezi, én pedig már válaszolni is képtelen vagyok, az álmok világa szemrebbenés nélkül csábít magával.

42.rész

Sziasztok!:)
Nem szeretem, mikor a karakterek irányítanak engem, de úgy látszik, most is ez történt. Mostanában sok ugrálás lesz az időben, sajnálom, ennek ellenére megpróbálok olyan részeket hozni, amikkel meglesztek elégedve. ((Remélem.:D)) 3 nap a koncertig, úristen nem hiszem el! Van olyan közületek aki szintén ott lesz? Ha gondoljátok találkozhatunk is.:) Csütörtökön szeretném feltenni az élménybeszámolót a másik blogomra, szóval, ha részt nem is, azt mindenképpen olvashatjátok majd.
Az ask profilomon megtaláltok, bármi kérdésetek van, EZEN a linken elolvashatjátok a jelenleg is futó másik blogomat, ahova az élménybeszámoló is helyet kap, továbbá ITT betudtok lépni a blogjaim csoportjába, hogy ne maradjatok le semmilyen információról.
Hagyjatok nyomot magatok után és jó olvasást!:)
Nonci.xx
 

 *~ Harry Styles *~

Boldogan emlékszem vissza arra a napra, mikor megismertem Emilyt, arra a napra mikor a kapcsolatunk egy magasabb szintre lépett, arra, mikor hozzánk költözött Londonba, mikor a barátnőm lett. Boldog vagyok, hogy velem él, hogy legyőzte a betegségét, hogy ő lehet a feleségem és most végre kimondhatom, hogy ő tölti be a gyerekeim anyjának szerepét. Régen hálát adtam, ha nem kellett napokat töltenünk a kórházban, most azonban örülök, hogy a várakozási idő leteltével semmi rossz nem lesz. Nem kell azon görcsölnöm, hogy élve tolják-e ki a műtőből, hogy nem lesz semmi baj, mert most csak annyit tehetünk, hogy várunk.
Édes nevetése visszhangzik a fülemben, mióta elbúcsúztunk. Én bevallottam, hogy nem szeretném szenvedni látni és nem utolsó sorban a vértől is rosszul vagyok, ő pedig a kellemetlen fájások ellenére is képes volt nevetni, és biztosítani arról, hogy nem is kérne tőlem ilyet, hiszen tudja, engem mennyire megviselne a történések látványa.
- Be kellett volna mennem vele - anyukám kezét szorongatva magyarázok, lábaim türelmetlenül dobolnak, szabad ujjaim végig szántanak, már kissé hosszú hajamon, ám amikor a számomra zavaró tincs ismét a látóterembe kerül, idegességemben, csak egy kis kontyba kötöm az egészet a fejem tetején. - Bűntudatom van - szólalok meg ismét, a már borostás állam vakargatva, Gemmának nem is kell több, másodpercek alatt foglalja el a mellettem tátongó üres széket, majd süket magyarázkodásba s kérdezgetésbe kezd, csakhogy elterelje a figyelmem.
- Szóval Harry, szeretném, ha mesélnél nekem egy kicsit - kezdi. - Mint rangidős testvér, kötelességemnek érzem azt, hogy tudjak dolgokról - mondja, mire anya kuncogni kezd, s Louis sem takargatja visszafoghatatlan nevetését.
- Azt akarja mondani, hogy meséld el Emily hogyan lett terhes - avatkozik közbe Liam, az időközben kialakult testvéri vitánkba.
- Az egészet? Mármint mindenre kíváncsi vagy? - vigyorogva fordulok a nővérem felé.
- Fúj, nem! Ne legyél idióta - morogja, s hirtelen anyukánk mogorva, tekintélyt parancsoló arca jelenik meg a vállam felett, mely szavak nélkül is csendre inti Gemmát. - Arra gondolok, hogy mikor lett terhes, tudod lányos dolgok meg ilyenek - rebegteti pilláit, s miután sikerül felocsúdnom a kezdeti sokkból, mesélni kezdek.
- Tulajdonképpen akárhogyan is számoltuk, a nászútra jutottunk vissza, Emilyvel már az első nap megbeszéltük, hogy nem tervezünk előre semmit, minden akkor történik, amikor történnie kell. Először féltem, hiszen az anyukája várandósan jelent meg az esküvőn, és ez őt kiborította, de amikor elutaztunk pár óra után úgy viselkedett, mintha kicserélték volna - kezdem.
Elmondom mennyire más volt, ártatlan mégis csodálatos, azonban a mondandóm hamar félbeszakad.
- Igen Harry, ez mind nagyon csodálatos, romantikus meg minden, ahogy te hívod, de gondolom tudod, hogy minket ez nem nagyon izgat - mondja Louis, mire mindenki felröhög, kapunk pár szemrehányó pillantást, én pedig mérgesen nézek a fiúkra, miközben megpróbálom folytatni a történetet.
- Azt mondd mikor lett terhes - vág közbe Gemma, és tudom, ha anya nem ülne itt, egyikük sem fogná vissza magát az ilyen kérdésekkel, még ennyire sem.
- Pontos napot nem tudok mondani. Még nem jöttünk rá, hogy mikor is történt mindez. Lehet az első éjszakánk is, vagy a harmadik, mikor eléggé felöntöttünk a garatra a helyi vendéglátókkal - vallom be, amit ismét nevetés követ.
- Ne aggódj Harry - Louis, kezét a vállamra helyezve, ártatlan arccal tekint rám, amiből még gondolkozás nélkül is képes vagyok leszűrni, hogy semmi jóra ne számítsak. - Ha egy fekete gyerekkel is fog kijönni a szülőszobából, mi akkor is itt leszünk és segítünk felnevelni - diplomatikus válasza ismét nevetést vált ki belőlük, s miután nem tudom hova tenni a néger kisgyerek teóriát - hiszen Liamnek nem megy a földrajz - én is nevetni kezdek.
Kellemes hangulatot csinálunk a váróban, bár ezt csak mi élvezzük. Végig nézek a társaságunkon és olyan boldogság önt el, amit meg sem érdemelnék, mellettük otthon érzem magam, és tudom, örökre a családom tagjainak nevezhetem őket. Paul, aki a munkáját évekkel ezelőtt másra ruházta, hogy láthassa felnőni a gyerekeit, most itt van, és maximális védelmet biztosít nekünk. Elintézte talán a világ legszervezettebb biztonsági csapatát, akik most a kórház falain belül, s kívül ránk vigyáznak. Itt van és megtette, még akkor is képes volt ilyenre mikor ez már nem az ő feladata. Zayn, aki jelenleg nehéz időket él, aki gőzerővel küzd a kapcsolatárért, a munkájáért és még mindig lázasan szervezi az esküvőjét is. Louis, akivel egy ideje ismét eltávolodtunk egymástól, aki teljesen megváltozott és majdnem tönkre tette a házasságom, csupán azért, mert félt a változástól, a jövőtől. Liam és Niall akiben szintén csodálatos barátokra leltem. Anyukám, Robin oldalán, akik egyetlen szóra is képesek Londonba utazni, Gemma, aki akár kérés nélkül is megjelenik. Mindenki, akinek akár egyetlen dolgot is köszönhetek, aki az életem része, itt van, hogy velem együtt izguljon. Fülig érő vigyorral tápászkodom fel, s a négy fiú közé állok, akik jelentősen megváltoztatták az életem.
- Ki van benne egy csoportölelésben? - kérdésem inkább kijelentésnek hangzik, de nem kell könyörögnöm, egymásba borulva állunk a folyosó közepén, miközben csendben, magamban hálálom meg, hogy ilyen életem lehet.
- Remélem, nem leszel mindig ennyire érzékeny - Louis szól valahonnan a kupacból, de nem tudok visszaszólni, nem sokkal mellettünk, kinyílik egy ajtó, ahonnan a nevemet hallom.
- Gratulálok, Mr. Styles, apuka lett! - tájékoztat, egy fehér köpenyes orvos, körülöttem pedig megszűnik minden. Még hallom, ahogy a fiúk örömüket fejezik ki mögöttem vagy, anyukám szipogását, de már képtelen vagyok figyelni bármire is.
Halvány rózsaszín falak, lufik, virágok és Ő. Elég időt kellett várnom, hogy teljesen felcsigázzanak, de most végre itt lehetek mellette. Négy nap telt el, mire úgy döntöttek haza mehetünk. Mosolyogva emlékszem vissza, fáradt, kipirult arcára, annyira gyenge, s védtelen volt. A kezelőorvosa, még aznap a lelkemre kötötte, hogy bár meglátogathatom, a szervezete legyengült, így pihenésre van szüksége, az ember nem hoz mindennap világra gyereket, ezért azt tettem, amit mondtak, csendben ültem az ágya mellett, egyik kezét, az enyémek közt szorongatva, és vártam rá, ahogy azt egész életemben tettem. Nem voltam hajlandó haza menni, így amíg a hozzánk tartozók, szép lassan haza indultak, én az ágya melletti, kis széken aludtam el.

A nehezen elmúló négy nap után, Emily kezét szorítva, büszkén távozunk a már megszokott fehér falú épületből. Félek, mert nem akarom, hogy a gyerekem ilyen körülmények között nőjön fel, ugyanis, ahogy becsukódik mögöttünk az ajtó, legalább hat biztonsági őr vesz körbe minket, és még legalább tíz figyel arra, hogy biztonságban eljussunk a fekete, elsötétített Range Roverig, anélkül, hogy a rajongók, riporterek vagy paparazzik ránk támadjanak.
Próbálom takarni őket, bár felesleges, tudom, hogy holnap már címlapon leszünk, mégis mentem a menthetőt. Megvárom, míg kényelmesen elhelyezkedik az anyós ülésen, majd a babahordózóval a kezemben, befészkelődöm a hátsó ülésre, de csak akkor lélegzem fel, mikor kiérve az utcából, a kocsinkat már nem az üvöltő, s megőrült emberek veszik körül.
Fejemet az első két ülés közé nyomva kommunikálok, miközben kezemet a babahordozón tartom.
- Jézusom Harry. Inkább vigyázz a babára - Emily rémült tekintete megmosolyogtat, engesztelés képen, hátradöntöm az ülését, majd egy apró puszit hagyok a vállán, pont a tetoválása fölött.
- Pánikolás helyett inkább aludj egy kicsit, amíg még teheted.

Anya könnyes tekintettel fogad minket, próbálja leplezni, de tudom mennyire meghatódott. Emily nyitott könyv előttem, így tudom, mennyire meglepett és boldog, mikor haza érünk. A srácok, barátnőik oldalán, valamint Robin, aki Gemmával kiegészülve egy tortával köszönti.
- Na, és hogy hívják a kislányt? - Robin, tetettet tudatlansággal próbál meg beszélgetést kezdeményezni, bár a nevelésem után, ha a kórházban sem tudott volna megjelenni, akkor is tudná ezt.
- Darcy - válaszol Emily, miközben az említett csöppséget a nővérem kezébe adja, aki kihasználva az alkalmat a nappaliba siet vele, hogy megismerkedjen a család legújabb tagjával. Még fél füllel hallom, Louis kiakadását, ahogy azt magyarázza, ő fiúra tippelt, de a többit már nem hallom. Figyelmemet a zenekarunk két tagja foglalja le, akik lelkesen magyaráznak Sandy és Shana esküvőjéről, ami közel három hét múlva lesz. A beszélgetésünket azonban hamar megzavarja valaki, s miután a fiúk neki is gratulálnak, ő pedig bocsánatot kér a zavarásért, kétségbeesett és értetlen arccal pillant fel rám.
- Harry, Drágám - hangja inkább mézes mázasnak hangzik, mintsem gúnyosnak, mégis tudom, hogy baj van, a félelem kezdi átjárni a testemet. - Elárulnád, Louis miért hadovál néger kisgyerekekről? - Dan felröhög, értetlenül néz körbe, rajta kívül mindenki érti a poént és ez megrémiszti.
- Louis azt hitte néger gyereket fogsz szülni, mert a nászúton lettél várandós - nyugtatom. - Először én sem értettem, de ne foglalkozz vele, majd beletörődik ebbe is - egy tincset simítok el az arcából.
- Tudom, hogy egyszer megbukott, de azt hittem, inkább Liamnek nem megy a földrajz - mondja, miközben hozzám bújik, s a körülöttünk lévő társaság felnevet. Remélem, hogy Louis szavai valóban a poénkodás területén belül vannak, hiszen neki is fel kell majd nőnie egy napon, neki is lesz majd felesége, gyerekei. Egy család, akiről gondoskodnia kell, nem pedig bulizni járni, ahogy ezt most is teszi.

41.rész

Sziasztok!:)
Meghoztam a 41.részt. Ha jól számolom és minden jól megy, már csak 4 részt fogok ide hozni. Pár napja kitettem a jobb oszlopba egy szavazást, amire még nem érkezett visszajelzés, ezért arra kérlek benneteket, hogy ha a másik blogomon sem tettétek, itt szavazhattok.
Hagyjatok nyomot magatok után és jó olvasást!
Nonci.xx

- Elfeledtetem veled a problémáid - súgta a fülembe, miközben végig fektetett az ágyon.
Az arcom ragyog a boldogságtól, mikor felébredek. Fülig pirulva mászom közelebb Harryhez, aki még az igazak álmát alussza. Kezemet a takaró alá vezetem, és szorosan kulcsolom a derekára, miközben puszit adok a szájára, majd arcom a válla és a feje közti hajlatba temetem. Nem kell sokat várnom, hogy felébredjen. Rövid időn belül mozgolódni kezd, majd elmosolyodik, egy hirtelen mozdulattal pedig maga alá gyűr, de időm sincs sikítani, ajkai megtalálják az enyémet, s egy finom csókkal köszönt.
- Jó reggelt szerelmem! - motyogja a számra, majd ismét megcsókol, ami miatt elmosolyodom. - Hogy aludtál?
- Melletted tökéletesen - válaszolom, majd nyakánál fogva lehúzom még egy mélyebb, lassabb, s érzékibb puszit kizsigerelve belőle. Ebben minden benne van, amit Harry iránt érzek, és ezt ő is tudja.
Csendben fekszünk egymás mellett, szorosan, összebújva. A szobánkat bámulom, s mosolyogva emlékszem vissza a tegnapi megérkezésünkre. Ahogy a bőröndöket húzva, kézen fogva sétálunk a kis házunk felé, a következő pillanatban, Harry az ölébe kapva nyit be velem a szobánkba, s miután a táskáinkat az ágy mellé helyezi, a derekamat átölelve vezet ki az erkélyre, ahol csodálatos naplemente, gyertyák és rózsaszirmok fogadnak. Mikor sírva fakadok a boldogságtól, azonban ezt mégsem tudom szavakba önteni, a következő pillanatképem így az, ahogyan a göndör vigasztal, majd úgy dönt, hogy engeszteléskép, visszavisz a hálóba.
- Elfeledtetem veled a problémáid - suttogja a fülembe, miközben végig fektet az ágyon. Érzéki csókok, forró levegő, miközben a ruháink felváltva köszöntik a padlót, én pedig Harry elfeledtető akciója után, még jobban szárnyalok a boldogságtól, mint ahogyan azt képzeltem.

- Mit szólsz ehhez? Egyedül vagyunk az Indiai-óceánon, csak azért, hogy boldoggá tehesselek - vigyorog édesen, ám még mielőtt válaszolhatnék, kopognak.
- Ennyit arról, hogy egyedül vagyunk - nevetek fel, arcomat a párnába rejtve, miközben Harry morogva mászik ki mellőlem. - Jézusom, Harry, várj! - szinte rásikítok, ahogy meglátom az ajtó felé közeledni, ő pedig értetlen arccal fordul vissza felém.
- Baj van? - kérdezi.
- Nem szeretném, ha így nyitnál ajtót - mondom, miközben megpróbálom nem kinevetni. - Ha alsót nem is, legalább egy törölközőt csavarj a derekad köré - magyarázom, ő pedig végig pillant magán.
- Miért zavar téged, ha így nyitok ajtót? - tetetett felháborodással pásztáz, karjait keresztbe fonja maga előtt, miközben az ajtó felől ismét kopogás hallatszik.
- Csak takard el magad - hanyatlok vissza a párnára. - Kérlek, Harold! - motyogom a fehér anyagba.
- Ha még egyszer így szólítasz, téged is viszlek magammal - összevont szemöldökkel morogja, miközben magára csavar egy fehér anyagot, majd elcaplat az ajtóig, ahol egy napbarnított, Colgate mosolyú lányt fogad. Az idegen lány miatt, összeugrik a gyomrom, s még ebben a melegben is képes vagyok az államig húzni a takarót, miközben őket bámulom. Miközben Harry lepakolja mellém a tálcányi reggelit, megpróbálok jó képet vágni mindehhez, több-kevesebb sikerrel. Szerencsémre, hamar rájövök, hogy Hazz, szinte nem is foglalkozott a lánnyal, aki kiszolgált minket, és nem utolsó sorban az sem éri meg, hogy nagyobb figyelmet fordítsak felé, mint amekkorát érdemelne.
Csokitól maszatosan, nevetve kimászom az ágyból, a fürdőbe sietek, de nem lehetek sokáig egyedül.
- Mit szólnál, ha együtt fürdenénk? - állát a vállamon pihenteti, miközben a tükörképünket bámulja.
- Attól félek, abból nem csak fürdés lesz - megfordulok az ölelésében, s miután egy maszatos puszit hagyok az arcán, ellépek mellőle. A törölközőtől megszabadulva lépek be a kabinba, megnyitom a csapot és várok. Mosolyomat elfojtva harapok az ajkamba, miközben ujjai végig simítanak gerincemen. Maga felé fordít, s miközben megcsókol, finoman a falhoz taszít. Lábaim átkulcsolom a dereka körül, ujjaim a hajába markolnak.
- Annyira gyönyörű vagy! - motyogja a számba, miközben szép lassan a lábaimra állít.
- Szeretlek Harry - kipirult arccal sütöm le a szemeim, miközben a tusfürdőmet a kezébe veszi.

Egy egyszerű farmer shortot választok, egy fehér lenge felsővel, hajam félig vizes hullámokban omlik a hátamra.
- Ha most tudnék úszni, kereshetnénk delfineket - keserű mosollyal bámulom Harryt, aki két felső között őrlődik. Kikapom a kezéből a fekete anyagot, s a bőröndje felé dobom, majd amikor sikerül felvennie a fehér pólót, kezeinket összekulcsolva hagyjuk el a szállodák részlegét.
- Nem kell ahhoz úsznod, hogy delfineket láss - mondja, egy idő után. - De ha nagyon akarod, beszélek az egyik kigyúrt úszásoktatóval, hogy tanítson meg - húzogatja a szemöldökét.
- Miért tennél ilyet, ha itt vagy nekem te? - értetlenkedek.
- Hogy nekem is legyen okom a féltékenységre - karját lazán dobja át a vállam felett, miközben másik kezével szemére húzza a napszemüvegét. - Egy percig se hidd, hogy tudsz előttem titkot tartani - puszil a hajamba, de mielőtt válaszolhatnék, elhúzódik, és a parton várakozó dolgozók felé kezd sétálni.
- Harry, oda ne merj menni! - kiálltok utána nevetve. - Nincs szükségem úszásoktatóra - hadarom, majd utána futva a karja után kapok. Időm sincs követni a történéseket, ahogy hozzáérek, szemvillanás alatt fordul velem szembe, majd a fenekem alá nyúlva az ölébe kapva magához szorít.

40.rész

Sziasztok!:)

Először is megszeretném köszönni, a több mint 17.000-es oldalmegtekintést, hihetetlen! Köszönöm.<3 Remélem a következő rész is elnyeri a tetszéseteket. Számolgattam kicsit, még legalább 5 rész van vissza és véget ér a történet. ITT megtaláljátok a másik futó blogomat, ITT pedig megtaláltok, ha bármi kérdésetek vagy gondotok van.:) Hagyjatok nyomot magatok után.
Jó olvasást!:)
Nonci.xx

A lányoknak egy idő után feltűnik a hiányom, s mikor megtalálnak, Harryvel ismét búcsúznunk kell, egészen másnapig,
Lou valóban gondoskodott mindenről. Harry, aki az oltárnál vár rám, a sminkesének köszönheti, hogy a frissen szerzett sérülésének nyoma sem látszódik.
A tükör előtt ácsorogva figyelem magam, miközben azon csodálkozom, mekkora átalakuláson mentem keresztül, pár óra leforgása alatt.
A hajam begöndörítve, oldalra csatolva pihen, egy egészen visszafogott, mégis csodálatos smink kíséretében. A ruhámon, Caroline, a fiúk stylistja igazított, hiszen a betegségem óta még nem igazán sikerült minden kilót visszahíznom. Tükörképemet bámulva, képes vagyok elhitetni magammal, hogy egy igazi hercegnő vagyok, habár ez csak a külső. A múltam megmaradt, így belül továbbra is egy romlott lány vagyok, sötét emlékekkel, aki mégis tanult a hibáiból.
Gondolatmenetemet az ajtó felőli kopogás szakítja meg. Először Gemma lép be, s miután kiörömködi magát az általa kitalált szépségemben, amit én keresve sem találok. az ajtóban Anne jelenik meg örömkönnyekkel, azonban nem egyedül. Jobbján édesanyám ácsorog, akivel egy ideje megszakadt a kapcsolatunk. Miután elmondtam neki a hírt, hogy az egyetlen gyereke halálos beteg, összetört. Sokáig próbált a kedvemben járni, sütött belőle a sajnálat, amiből én nem kértem. Nem akartam, hogy így nézzenek rám, a lányra, akinek már csak hónapok lehetnek hátra. Túl jól ismertem ahhoz, így amikor elkezdtem a kezelésekre járni, a Londonba utazásomkor megkezdett mindennapos telefonálásunk megszakadt. Többet nem kerestük egymást.
Harryvel nem tudtuk hova tenni a dolgot, a göndör azonban, - miután a kórházból megkaptuk az utolsó vizsgálat eredményét, miszerint egészséges vagyok - nemcsak a saját családjának, hanem az enyémnek is postázott egy-egy darabot az esküvőnk meghívójából.
Édesapám egy rövid e-mailben közölte velünk a szomorú hírt, miszerint nem tud Londonba utazni, amit nagyon sajnál, de ezúton is gratulál nekünk. Anyám pedig megjelent, méghozzá nem egyedül.
Szép lassan kezdek beletörődni a múltba, de mielőtt közelebb léphetnék, hogy megöleljem és szemet hunyjak fölötte, a szemeim megakadnak valamin.
Sosem volt testvérem, nem voltam jóban a kicsikkel, és ezt anyu is észben tartotta, elmondása szerint nagy bánatára. Most pedig, ahogy megtudta, hogy haldoklom, baba projektbe fogott, amit a szépen gömbölyödő pocakja is tanúsíthat.
A szoba forog velem, Harryt akarom, szükségem van rá, de nincs itt. Frissen manikűrözött körmeim, most Gemma karjába vájnak, egy bocsánatkérő pillantást küldök felé, mikor rájövök, valójában mit is teszek, ő pedig gyorsan kapcsol.
- Gyere Mil, mennünk kell, ha csak nem akarod lekésni a saját esküvődet. Később cseveghettek, ígérem - hadarja gyorsan, miközben a karomnál fogva kivezet a szobából.
- Én kevésbé ígérek ilyeneket.
- Jaj, Drágám, annyira sajnálom! Nem is tudom, mit mondhatnék - ölel magához. - Anya magyarázott valamit idefele jövet, de nem tudtam miről beszél. Anyukád mindenesetre jól titkolta ezt az egészet, ha még a szomszédjaival is képes volt megszakítani a kapcsolatot - motyogja. Jelen esetben nem tudom mennyire lehet mindez igaz, de merem remélni, hogy Anne tájékoztatott volna minket a fejleményekről, hiszen ő is a szomszédban lakik. Most azonban nem lehetek szomorú, nem sírhatok, mert perceken belül hozzámegyek életem szerelméhez.

Az oltár elé érve, Harry mellett semmi gondom sem volt, még az sem tudott zavarni, hogy egy bizonyos tekintet lyukat égetett a hátamba, hiszen anyám is végig ülte az egész ceremóniát, egy idegen férfival az oldalán.
- Emily, mi a baj? Meggondoltad magad? - Harry szavai kizökkentenek a gondolkozásomból. Feltűnik, hogy a testem ijesztően merev, s felszegett állal bámulok a sátor a másik felére, ahol Robin, Anne és anyukám vígan beszélgetnek.
- Dehogyis - rázom meg a fejem. - Anya is itt van - nyögöm ki nagy nehezen.
- Persze, hogy itt van, meghívtuk. Nem értelek - húzza össze a szemöldökét.
- Tudom, de nem azon van a hangsúly, hogy eljött - magyarázom, s mielőtt valaki megzavarna minket, a göndörömet kézen fogva vezetem ki a sátorból, egy nyugalmasabb helyre. - Nem láttad? Harry, ő terhes. Mikor megtudta, hogy meghalhatok, úgy döntött másik családot alapít. Ez olyan, mintha te hagytál volna el, mert nekem már úgyis mindegy - felelem fojtottan. A kitörni készülő könnyeim borzasztóan marják a szemem. Lou, biztos, ami biztos alapon vízálló festékekkel dolgozott, én azonban valamiért mégis tartom magam.
- Jaj, Kicsim. Ne gondolj ilyenekre! - mondja, miközben magához húz, én pedig megborzongok édes becézése miatt. - Emlékszem mennyire gyerekellenes voltál - motyogja, én pedig elnevetem magam.
- Elég voltál nekem te és Gemma is, más barátaim amúgy sem voltak - mosolygok keserűen.
- Legalább a gyerekutálatod elmúlt - puszil arcon, én pedig a szeme alatti részt kezdem el tanulmányozni. Ujjaim óvatosan érintik meg a kényes felületet, majd kezemet az övébe helyezem.
- Hogy érzed magad? Fáj még?
- Már nem annyira, a lelkiállapotod jobban megvisel - simít el egy tincset.
- Jól leszek, csak szükségem van időre, hogy feldolgozzam a történteket.
- Biztos, hogy jól leszel?
- Amíg nem kerül a szemem elé, egészen - mosolygok, ő azonban tereli a témát, de hiába, nem a jobb hangulatért teszi.
- Nem tudom mikor kéne ezt elmondanom, mert ha egy jobb állapotodban teszem, azzal ismét csak lelombozlak - tördeli ujjait. Kezeimet ismét az övéire teszem, ezzel próbálom leállítani ízületeinek tönkretételét.
- Mondd nyugodtan Harry, ennél már nem lehet rosszabb.
Aprót bólint, majd elfordul. Nem tudom miért teszi ezt, vagy, hogy mit titkol, s egyre bizonytalanabb leszek, mikor időt kérve elsiet. Őrült elméleteket találok ki, melyek szinte már meg sem valósíthatók, de mikor Louisval tér vissza, a gondolataim más vizekre eveznek.
- Louis, meséld el neki is, amit nekem, amíg én köszönök a rokonaimnak - Harry szemvillanás alatt eltűnik, én pedig a bandatársára meredek, teljes értetlenséggel.
- Nos, Emily először is, nem szeretném, ha haragudnál rám, józanul sosem tennék ilyet - kezdi. - Nem sok dologra emlékszem, csak amiket a fiúk visszameséltek. Először is, szeretnék bocsánatot kérni a gyerekes viselkedésem miatt. Magamtól sosem mondtam volna ilyet, ezekben a dolgokban rengeteget játszott közre az a sok pia és kevés drog.
- Azt hittem már leálltál vele, ahogy én is tettem - szemeim tágra nyílnak a felismeréstől és a meglepettségtől. Bármennyire is szeretném, ezekkel az információkkal nem tudom elítélni, és haragudni sem tudok rá. Így inkább csendben hallgatom a monológját arról, mennyire is van bűntudata, és, hogy sajnálja az egészet.
Szorosan ölelem magamhoz, s míg ő a bocsánatomért esedezik, miközben azt mondogatja, Harry utálja ,én megnyugtatom, hiszen én is voltam már hasonló helyzetben, csak erről éppen senki sem tud.
Míg Harryhez és az őt szorongató mamájához igyekszem, elgondolkozom Louis szavain. Semmi rosszat nem akart a féltékenységével, mindössze, csak rosszul viselte, hogy a banda legfiatalabb tagjának esküvőjére kell majd először jönnie, s ez megrémisztette. Félt a jövőtől, félt, hogy a bandának hamarosan vége lesz, nem akarta felnőni látni a még fiatal bandatársát, s nem utolsó sorban, még nem akart megkomolyodni. Élvezni akarta az életet, s a hírnévvel együtt járó gondokat, míg lehet. Tudom, hogy erről nem beszélt Harrynek, így ez az én feladatom, nem akarom, hogy ilyen dolgok miatt legyenek rosszban.
Pár lépés választ el a célomtól, mikor Niall hirtelen előttem terem, s miközben azt hajtogatja, akármilyen fontos dolgom is van ráér, a sátor közepére vezet, ahol az üvöltő zene kíséretében megtáncoltat. A szöszi sokat könnyít a lelkemen, azonban három dal után Harry kocogtatja meg a vállát.
- Táncolhatnék a feleségemmel? - kéri kedvesen, s a kissé ittas Niall bólogatva távozik. A halk, s lágy zene elindul, mi pedig keringőzni kezdünk.
- Elmondta?
- Igen, majd mindent elmesélek, vannak dolgok, amiket még nem tudsz. Csak annyit kérek. ne haragudj rá - suttogom vissza, s a zene további részében csendben maradunk. Virulva bámulom smaragdzöld szemeit, majd a dal végezetével hosszasan megcsókolom. Úgy érzem, most boldog vagyok, Louis balhéja és anyukám váratlan megjelenése sem tudja elrontani a kedvem.
A hangulatunk egyre jobb, és jobb lesz, s a kedélyek akkor sem csillapodnak, mikor Harryvel cukormázasan és tortadarabokkal angolosan távozunk, hogy Paul a reptérre irányítson minket, ahonnan az első repülőre szállva indulhatunk a Maldív Szigetekre, ahol a nászutunkat töltjük.

39.rész

*~ 3 évvel később *~

Sosem gondoltam volna, hogy eljön ez a nap, arra pedig végképp nem, hogy én valamikor megtapasztalom milyen is harmadnaposnak lenni.
Harry egy olyan kéréssel bízta meg a lányokat, amit még a saját fülemmel sem akartam elhinni. London egy elhagyatottabb részén ünnepeltünk, hogy elkerüljük a rajongókat és paparazzikat, míg a fiúk ugyanezt tették a város másik oldalán. Harryvel percekig csak öleltük egymást, Louis pedig kötelességének érezte, hogy szétválasszon minket a hatalmas buli előtt, egészen az esküvő napjáig.
Lou, egy egyszerű fekete ruhát választott, amiért borzasztóan hálás voltam, hiszen az én fejemben már az undorítóan habos babos, rózsaszín ruhák lebegtek, mikor a lányok a lelkemre kötötték, hogy a leánybúcsúra a ruhától kezdődően, a helyszínig, mindent megterveznek.
Kellemes meglepetéssel szolgált, mikor Sophia oldalán megpillantottam Daniellet, akik az este folyamán elég szoros barátságot alakítottak ki, s később egymásba kapaszkodva keverték a durvábbnál durvább koktélokat.
Tudtam, hogy másnap bánni fogom az egészet, hogy nem kicsit fog fájni ez az egész, mikor már legalább harmadszorra indultam a mosdóba émelygéssel, de mégsem érdekelt.
Egy mondhatni kívülről elhagyatott, belül mégis gyönyörű, otthonos faházban ünnepeltünk, a valaha szerzett legcsodálatosabb barátaimmal, hiszen olyan emberek vettek körül, akikre bármikor számíthattam. Danielle, Sophia, Perrie, Eleanor, Lou, Gemma, valamint a bulizásra megérett Direction tesók, Lottie, Fizzy, Waliyha, Doniya, Ruth és Nicola is jelent voltak. Harry külön kérésére a környéken pedig biztonsági őrök hemzsegtek, hogy a védelmünk is tökéletes legyen.
Az emeleten hálószobák sorakoztak, arra az esetre, ha az éjszakát itt töltenénk. Nekünk azonban nem volt szükségünk azokra az ágyakra, és bár teljes képszakadással ébredtem, ezek a dolgok mégis tisztán bennem maradtak. A 13 fős társaságunk fele vállalkozott csak az emeletre, a többiek viszont ott ébredtek, ahol az álom utol érte őket. Danielle és Sophie a bárpult mögött tért magához, Lou, Gemma és Lottie a kanapén, én pedig a fürdőkádban ébredtem, azóta is tisztázatlan okokból. Óráknak tűnő percekig feküdtem csak egy helyben, hiszen az izmaim fele sajgott a folyamatos táncolástól, míg a többit a kemény alvóhelyem viselte meg, s nem utolsó sorban erre még rájátszott az iszonyatos másnaposság is. Miután összeszedtük egymást, a biztonsági őrök a segítségünkre siettek. Gondoskodtak róla, hogy mindegyikőnk megkapja a fájdalomcsillapítóját és pótolja a megfelelő folyadék mennyiséget is. Szükségük volt a pihenésre, így amíg ők az emeleten pihenték a hosszas éjszakázást, a kevésbé másnaposok közül, Waliyha és Ruth vállalkozott a reggeli készítésére.
Induláskor,  Fred, a személyes testőröm, összeszedett mindannyiunkat, s ha szükség volt, a vállán is cipelt minket. A hosszú utat végig aludtuk, s mikor a közös házunkhoz értünk, elbúcsúztunk a fiúktól, majd a pihenés útjára tértünk, hogy a másnapi esküvőre minden tökéletes legyen.

Egy bögre kávéval a kezemben ácsorgok a hatalmas udvaron, ahol több száz ember dolgozik azon, hogy a holnapunk tökéletes legyen. Tompa fejfájással próbálok megállni a lábaimon, s ha már aludni nem tudok és a fájdalomcsillapító sem segít, arra jutottam, hogy inkább segédkezek a díszítésben, mintsem, hogy csak üljek és nézzem, ahogy mindent megcsinálnak nekünk.
- Szia, Gyönyörűm - karok fonódnak körém, amihez egy édes puszi is társul.
- Harry, te mit keresel itt? - a fáradtság szemvillanás alatt távozik belőlem, amint tudatosul bennem, hogy ő nem lehetne itt. Szemeit napszemüveg takarja, a meleg ellenére pedig egy szürke, kapucnis pulcsit húzott magára.
- Nem bírtam ki, hogy ne lássalak - édes mosolyt villant, amiért nem tudok rá haragudni.
- Harold, nem megmondtam neked, hogy súlyos következményei lesznek annak, ha idejössz?! - üvölti valaki, mire összerezzenek. - Ugye tudod, hogy Louis szétrúgja a segged? - kérdezi, s ahogy megfordulok Harry ölelésében, hogy köszönjek Liamnek, megpillantom mögötte kocogni Louist is, arcán egy olyan ördögi mosollyal, amiből már első rálátásra meg tudom mondani, hogy valami óriási hülyeségre készül.
- Te akartad Harry - vigyorog gúnyosan, majd következő szavait már nekem intézi. - Ó, szia, Emily. Jól éreztétek magatokat tegnap este?
- Louis, fejezd be! - sziszegi Liam, én pedig teljesen összezavarodok.
- Ha már Harry az egyezségünk ellenére is idejött, legalább elmondta kivel csalt meg? - kérdezi, én pedig elejtem a bögrét, ami azonban mégsem törik össze. Liam készségesen elkapja félúton.
- Nem, Mil, ez nem igaz! Kérlek, nézz rám, hadd magyarázzam meg - kérlel Harry, miközben megpróbálom kiszabadítani magam az öleléséből. - Nézd Louist, még teljesen be van nyomva, szerinted megcsalnálak? - kérdezi, én pedig inkább Liamre pillantok, aki Harry szavait erősíti, majd összeszedi Louist, aki időközben összecsuklott mellettünk.
- Ugye hiszel nekem? - kéri, én pedig bólintok, és hagyom, hogy újból megöleljen.
- Legalább azt mondd el neki, miért vagy pulcsiban és napszemüvegben.
- Tommo, most már igazán befoghatnád - Harry kezd ideges lenni, ami abból is látszik, milyen mozdulatokkal förmed rá bandatársára, miközben körülöttem lévő karjai egyre szorosabban tartanak.
- Mi folyik itt? - kérdezem sírástól elvékonyodott hangon. - Hogy érti azt, hogy megcsaltál és miért beszél az öltözékedről?
- Van egy rohadt Marvel szobor Louis udvarában, aminek állítólag én tegnap ölelgetve szerelmet vallottam. Louis félre értelmezte az egészet, azzal fenyegetett, hogy ha idejövök, utánam jön és tönkretesz mindent. Sosem csalnálak meg, nem tudnék nekem fájdalmat okozni, hiszen azzal magamat is bántom - mondja, s ha nem tartana a karjaiban, valószínű, hogy már összecsuklottam volna.
- Ennyit a titoktartásról - morogja Liam, miközben a még részeg bandatársát próbálja összeszedni.
- Eddig sem tartottunk be soha semmit. Miért most kezdenénk el? Egyébként is Tomlisonnak köszönd az egészet - válaszol a göndör, én pedig megfordulok, hogy szorosan hozzábújhassak.
Egy tőle nem megszokott nyögés hagyja el a száját, s mikor fél szemmel az arcára sandítok, az érdekes grimaszba torzul.
- Hazz, mi a baj?
- Semmi, mi lenne? - füllenti.
- Nekem nem tudsz hazudni - gúnyos mosolyt eresztek, majd kezénél fogva a ház felé húzom. Az emeletre nem vihetem, hiszen a lányok még biztosan pihennek, így a földszinti fürdőbe húzom be, és az ajtót is bezárom.
- Vedd le a szemüveged - kérem, ő azonban ellenáll. Hosszas unszolás után egyezik csak bele, hiszen tudja, ebben nem nyerhet. - Jézusom, mit csináltál? - kis híján felsikoltok, és kezeimet is a szám elé kapom, ahogy észreveszem az egyik szeme körül éktelenkedő lila foltot.
- Nem olyan nagy ügy, sminkkel el lehet fedni.
- Vedd a pulcsid - mondom, ezzel figyelmen kívül hagyva előző mondatát.
- Minek? - hangja ismételten nyugtalanságot tükröz.
- Harry, kérlek. Tudni szeretném mi történt, és hogy hol vagy még ennyire lesérülve! - a hangom többször is elakad, szeretném felemelni, kiabálni, leteremteni, amiért nem vigyáz magára, mégsem teszem. Bűnbánó arcot vág, s letöröl egy épp kibuggyanó könnycseppet, amit eddig észre sem vettem. Harry jobban befolyásolja az érzéseim, mint ahogy azt eddig gondoltam.
Ujjbegyein lehámlott a bőr, s ahogy felfedi előttem felsőtestét, az a tetoválásokon kívül tele van kék és lila foltokkal, zúzódásokkal.
- Nem fontos - motyogja, s már öltözne is, ha hagynám.
- De fontos! Úgy nézel ki, mint akit összevertek, én pedig mindennél jobban szeretlek és törődöm veled, ezért szeretném tudni mi történt.
- Miután feltűntél az oldalamon, te is szereztél magadnak egy kis hírnevet - kezdi. - Tegnap pár srác felismert, elég undorító és mocskos dolgokat mondtak rólad, na meg, hogy mit csinálnának veled. Akkor már nem voltam józan, de azt tudtam, hogy ha az életembe is kerül, ki fogok állni melletted - mondja, én pedig felzokogok.
- Jaj, Hazz, miattam, kérlek ne veresd magad halálra - mondom félig nevetve, miközben ismét hozzábújok, ez azonban mégis egy finomabb, visszafogottabb ölelés, mint amit az udvaron kapott. - Mondd, hogy legalább orvos látott, nem szeretném, ha valami komolyabb baj történne veled..
- Miután felébredtem, az első utam hozzád vezetett. Szerinted képes lennék egy orvost előrébb helyezni, mint téged?
- Pedig tehetnéd!
- Jól van anya - forgatja a szemét. - Látom, már beindultak az anyai ösztöneid - gúnyolódik.
- Ne haragudj, de tudod jól, mennyire féltelek. Szeretlek Harry - motyogom, neki pedig nincs is szüksége többre. Behunyom a szemem, s várom, hogy szája az enyémhez érjen, majd mikor ez megtörténik, birtokába kerít az a megmagyarázhatatlan eufórikus boldogság, amit szerelemnek csúfolnak.

38.rész

Sziasztok!:)

Meghoztam a következő részt, remélem tetszeni fog. Már csak pár rész és vége a történetnek.

Már csak 2 hónap a koncertig. Várjátok? Hányan vannak itt olyanok, akik mennek?:) Remélem jól telt a szünetetek, és hamarosan már a nyár is itt lesz.
Hagyjatok nyomot magatok után, és jó olvasást!:)
Nonci.xx

Az eső hangosan kopog az ablakon, mikor leparkolok a házunk előtt. Dr. Petersonra gondolok, és Martha könnyes szemeire, akik külön-külön megígértették velem, hogy azonnal visszamegyek, amint valami változást észlelek magamon. Megmosolyogtat a tény, hogy egy kórházban is ilyen értékes emberekre lelhetek, legfőképp Marthara, aki ez alatt a borzalmas időszakom alatt, elég szoros barátságot alakított ki velem, ami többnyire azért lehetséges, mert állítása szerint, eddig én tudtam  a legjobban megérteni és feldolgozni a tényt, hogy ő inkább  nők iránt vonzódik, mintsem a férfiakhoz. A jó kedvem azonban hamar elpárolog, s egy maró már-már fojtogató érzés ölel át, amikor kinyílik a bejárati ajtó, ahol Harry gyermeki mosollyal toporog, háta mögül pedig egy szív alakú lufi bújik elő.
Kapucnimat a fejemre húzom, lekapcsolom a rádiót, majd egy kesernyés mosollyal sietek be a meleg lakásba. Harryt kikerülve, hámozom le magamról kissé sáros tornacipőimet, ám még mielőtt a kabátomat is a helyére akasztanám, ismerős karok ölelik át a derekam.
- Hiányoztál - dörmögi a fülembe, majd a nyakamat kezdi el csókolgatni.
- Elhiszem - hangom egyhangúan, mégis csalódottan cseng, tisztán érzem, ahogy izmai megmerevednek. Megfordít az ölelésében, ujjával felbiccenti a fejem, s kezeit az arcomra simítja, hogy egy pillanatra se fordulhassak el.
- Mil, cicám, mi a baj? - szemeiben őszinte kétségbeesés csillan, s látom rajt, hogy tényleg nem érti. - A kórházban történt valami? Rosszat mondtak? Ugye nem azt akarod mondani, hogy el foglak veszíteni? - az ő hangját is elönti a pánik, sírás kerülgeti, amit minél jobban próbál megelőzni. Lefejtem kezeit az arcomról.
- Csak nézd meg a tegnapi újságot - motyogom, s ahelyett, hogy bármire is várnék, a nappaliba indulok. Azonban ő ezt nem engedi, ujjak fonódnak a csuklómra, s mire kettőt pisloghatnék, újra magához láncol. Buzgón keresi az újságot, és akkor sem enged el, mikor megtalálja. Szorosan préseli magát a hátamhoz, a lapokat pedig gondosan átforgatja a szemem előtt. Mozgolódom kicsit, míg többször is átnézi a kezében tartott darabot, s csak akkor tudom, hogy megtalálta, mikor arca egy fehéres árnyalatot ölt. A hírlapot összegyűrve a sarokba hajítja, majd újra átölel. Először morog valamit az orra alatt, amit nem értek, s ezt követően nevetni kezd. Nevet?! Egész testében rázkódik, amit csak akkor hagy abba, mikor rájön, hogy ez csak neki vicces. Letörli az időközben előjött könnyeimet, a mellkasára von, ujjai nyugtatóan cirógatják az arcomat.
- Remélem, nem hiszel el ekkora baromságot. Ez olyan, minthogy te terhes vagy. Nem akarom elrontani a meglepetést, de így muszáj lesz - magyaráz kitartóan. - Az esküvőnket terveztem, de egyedül nem ment, szükségem volt egy tanácsadóra és Lou, Spencert ajánlotta. Ha akarod, áthívom és a saját szájából is hallhatod ezt az egészet - mosolyog, s ettől megnyugszom, azonban mégis van valami.
- Miért fogtátok egymás kezét? - bukik ki belőlem.
- Tudod, vannak olyan emberek, mint például én, akik nem minden esetben használják a zebrát. Már átértem, de ha nem fogom meg Spencer kezét és húzom le az útról, őt elüti egy autó. Ha annyira tudni akarod, meg is ölelt, de csak azért, hogy megköszönje, amiért megmentettem az életét.
Szorosan ölelem át, arcom a nyakába rejtem, s csak azt mondogatom, hogy lehetek ekkora idióta. Fenekem alá csúsztatja kezét, lábaim a csípője köré fonom, karjaim a nyakában pihennek, s halk sírdogálásom közben, homlokomat az övének döntöm.
- Édes vagy, amikor féltékenykedsz - mosolyog édesen.
- Szeretlek Hazz - motyogom. Ajaki elnyílnak, s nyelveink régi ismerősként köszöntik egymást. Szorosan tart az ölelésében, s amikor elválunk, ő már a nappali kanapéján ül, én pedig az ölében. A fehér kanapét, s szinte az egész szobát, rózsaszirmok borítják. A szám 'o' alakot formál, ahogy megpillantom azt a pár elhelyezett gyertyát is az asztalon, s a többit a földön, amik a lépcső felé egy kis utat formálnak.
- Ezt mind te csináltad?
- Meglepetés! - húzogatja a szemöldökét. - Nem tudtam, mit adhatnék még neked..
- Ezért holnapra csináltál takarítani valót? - nevetve fejezem be a mondatát, s ő is belemegy a játékba.
- Azért kell az asszony a házhoz - vigyorog, majd kezemet a feje mögé vezeti, hatalmas tenyerei a hátamra térnek, ajkaival a nyakamat kezdi el harapdálni.
Ujjaim a felsője nyakát gyűrögeti, s amikor ezt észreveszi, hamar megszabadul az anyagtól. Kezeim körbejárják izmos mellkasát. Végig simítok tetoválásain, majd ismét az ajkain kötök ki. Mikor tenyerem kényes pontot érint, belenyög csókunkba, amitől mosolyognom kell, s ha már elváltunk, felállok, őt is magammal húzva. A lépcsőn még lekerül rólam is a felsőm, a többire azonban nincs idő, Harry a karjaiba kap, és meg sem áll a hálószobánkig. Lábával rúgja be az ajtót, miközben az ágyhoz siet velem. Végig fektet az ágyon, kezeimet a fejem fölött fogja össze, míg szája a nyakamat és az arcomat borítja be, édes puszikkal.
- Ha tudnád mennyire hiányoztál - suttogja két csók között.
- Szeretlek Harry - motyogom, majd nyakánál fogva húzom magamhoz még egy csókra.
Hirtelen elválik tőlem, de hamar megnyugszom, mikor ujjai a nadrágomat gombolják ki, s miután engem megszabadít a fehér farmertól, leküzdi magáról a sajátját is. Melltartómat rögtönzött mozdulattal pattintja ki, szemei feketék a vágytól, ahogy végig pillant rajtam.
- Olyan gyönyörű vagy - motyogja, majd végig simít az oldalamon. Pír szökik az arcomra, ami meglepő, hiszen annyiszor látott már így, s annyiszor mondta ezt, én azonban minden alkalommal meglepődöm ezen, főleg most, hiszen a felépülésem elején járok, és inkább hasonlítok egy csontkollekcióra, mint magára a gyönyörre.
Nem tart neki hosszú időbe, míg végül az összes ruhadarabtól megszabadít minket, s miután az éjjeliszekrényben tartott kis szürke tasak tartalmát is felhasználja, fejem mellett megtámaszkodva fölém magasodik. S míg a boldogság és gyönyör kapujában járok, eszembe jut, hogy nincs a Földön még egy olyan ember, akit annyira szerethetek, mint Őt. Sosem hittem volna, korábban, hogy létezik ilyen mérhetetlen örömöt okozó érzelem, mint a szerelem. Ezt szeretem annyira Harryben, szeretem, hogy ilyenné tesz. Nem azt, ahogy érzem magam tőle, hanem azt, hogy ilyen is leszek.

37.rész

- Hol van Emily? Hol a menyasszonyom? Itt volt, mikor legutóbb elmentünk - szemeimbe könny gyűlik, ahogy az első utamba kerülő nővért faggatom. Tudni akarom, mégis félek a választól. Az a bizonyos 'mi van ha..' mindig ott lebeg a szemem előtt, mert a műtét sikeres volt, de az ő esetében, valami egészen más dolog történhetett. Lehet elveszítettem?!
- Nem tévesztett szobát? - kérdezi szórakozottan, én pedig ahelyett, hogy az ajtóra pillantanék, rávágom a nemleges választ. Ellép mellőlem, a recepciós pultig tipeg, én pedig követem.
- Emily Evans. Tüdőrákos, műtétje volt - sorolom a lényegesebb információkat, a hatvanas éveiben járó nő, átfutja párszor a kezében lévő lapokat, majd sutyorogni kezd a pár méterre lévő másik nővérrel.
- Ahogy gondoltam. Ön szobát tévesztett. Emily két szobával arrébb feküdt - mosolyog kedvesen, nekem pedig szemet szúr a múlt idő, de mielőtt rákérdezhetnék, folytatja, ezzel választ adva a kérdésemre. - Már felébredt, így Dr. Peterson kérésére, egy másik osztályra került. Emily, egyelőre még pár vizsgálat előtt áll, de amint az orvosok végeznek, bemehet hozzá.
Miután megkapom az információkat, összeszedem a srácokat, akiket út közben elhagytam, majd egy másik osztályra vezetem őket, melynek neve a kezemben gyűrögetett kis cetlin szerepel.
Több mint fél óra is eltelhet, teljesen elvesztem az időérzékem, csak menni akarok, újra látni őt, a kezét fogni, úgy csókolni, mint régen, a tudtára adni, hogy mennyire szeretem, és hogy vigyázni fogok rá.
- Á, üdvözlöm önöket - Dr. Peterson mosolyogva lép ki a kórteremből. - Emily, már nagyon várja önöket - tárja ki jobban az ajtót, s már indulnék is, azonban út közben megtorpanok és visszasietek a többiekhez.
- Menjetek először ti, én még tudok várni egy kicsit - biztatom őket, miközben helyet foglalok, a kényelmetlen székek egyikén. Miután a fiúk készségesen szót fogadnak, perceken belül elhúzódik a szalag függöny, az ablak elől. Liam idiótán vigyorog rám, majd a tekintetem tovább siklik, Emily nyúzott, s kétségbeesett arcára, mely csak akkor tükrözi a megnyugvást, mikor tekintetünk találkozik.
A fiúk egyenként megölelik, szót váltanak vele, ő pedig édesen felnevet valamin, miközben rám pillant, amiből egyből tudom, engem égettek be valamivel, de jelenleg ez sem érdekel. Fülig erő vigyorral ücsörgök és várok. Unalmamban számolgatni kezdem a székeket, később áttérek az egyik nagy virág leveleire, végül kikötök a csempéknél. A matekozásomat azonban megzavarja egy köhintés, mely az előttem lévő kórterem felől érkezik. Csodálkozva figyelem bandatársaimat, ahogy távoznak onnan, és azt is, hogy az eddig elhúzott szalagfüggöny, most ismét takarásban tartja a menyasszonyom.
- Se gyertyával, se rózsával nem tudunk szolgálni, de legalább a függönyt elhúztuk - paskolja meg a hátamat Louis, én pedig vigyorogva forgatom meg a szemem, majd eltűnök az ajtó mögött.
Barna szemei a plafont bámulják, melyek felragyognak, ahogy rám pillant. Másodpercek alatt szelem át a köztünk lévő távolságot, majd megtörten rogyok le a székre. Kezét, a kezeim közé veszem, s a számhoz tartom, hogy apró puszit leheljek rá.
- Hogy vagy? - kérdezem finoman, miközben egy tincset simítok el az arcából.
- Most már jobban - mosolyog, szemeiben őszinte boldogság csillan fel. - Hallottam eltévedtél - kuncog fel, mosolyát apró kezébe rejti.
- Legalább, te nem mondhatod el, hogy nem tettem érted semmit. Nekem senki sem mondta, hogy el fognak vinni innen, amint felébredsz, amíg mi a beteg gyerekekkel foglalkozunk.
- Ez nagyon édes volt tőletek - ujjai, melyek eddig a kezemben pihentek, most a hajamba túrnak, olyan érzéseket kiváltva belőlem, amik jelen esetben nem helyén valóak. - Azért levegőt vegyél - arca pírba borul, s mielőtt bármit is mondhatnék, magához húz, s egy érzéki, mégis lágy csókot lehel ajkaimra. Miután elválunk, mégis meglepve veszem észre, valójában mennyire gyenge és törékeny.
- Pihenned kellene - alsó ajkam beszívva, motyogom.
- Ahogy neked is - simítja kezét a térdemre. - Peterson, úgysem adott sok időt a látogatásra. Most már haza mehetsz, anélkül, hogy miattam kelljen aggódnod. Kérlek, aludd ki magad Hazz. Napokon belül már én is otthon leszek, egy ideig.
- Mi az, hogy egy időre? - szinte érzem, ahogy lesápadok. Szédülni kezdek, a remegés másodpercek alatt járja át a testemet.
- A műtét jól sikerült, de ennek még korán sincs vége. Vannak még vizsgálatok bőven, és kemoterápiák is a teljes gyógyulás érdekében.
- Ha tudnád, milyen büszke vagyok rád Mil.
- Tudom Harry - mosolyog. - szemei kábán pislognak fel rám. Homlokon puszilom, míg elsimítom a haját, gondosan betakarom, s miután fájdalmas búcsút veszek tőle, a saját dolgomra indulok.

*~ Emily Evans *~

Fél évvel ezelőtt, azt hittem az életem, itt véget fog érni. Ha Harry nem lett volna, már rég nem lennék, hiszen nincs a Földön, még egy ilyen csodálatos ember, aki ilyen erősen tudja tartani bennem a lelket.
Émelygek, és a hányinger kezd fölém magasodni, hiszen tegnap megéltem az utolsó kemoterápiám is, s Dr. Peterson ígérete szerint, ha jól érzem magam, holnap akár véglegesen elhagyhatom a kórház falait. Mosolyogva gondolok vissza, a már legalább 1 hónapja eltelt műtétemre, és még boldogabb leszek, ahogy végig nézek magamon. Ez a határtalan boldogság egészen addig tart, míg Martha, - a számomra kijelölt ápoló - meg nem jelenik, hogy ellenőrizzen, s mielőtt távozna, az éjjeliszekrényemre helyezi, a legfrissebb magazint, ahogy ezt minden nap megteszi. Ujjaim között forgatom a lapokat, sosem olvasom el a teljes újságot, csak ami érdekel, a szemem azonban mégis megállapodik egy vezércikken. Harry Styles megcsalja nemrég felépült menyasszonyát?

36.rész

Sziasztok!:)
Meghoztam a 36. részt, remélem tetszeni fog. Különösebb mondanivalóm nincs, csak a szokásos.
Hagyjatok nyomot magatok után, és jó olvasást!
Nonci.xx

- Mit vigyorogsz?  - kérdezi Liam, mikor kellőképp magamhoz térek. - Tudod, mekkora baromságot csináltál? - szűri a fogai közt.
- Én tettem, Liam - Gemma a másik oldalamról beszél, miközben ujjai a kezemet szorítják. Nem tudom miről van szó, és nem is nagyon érdekel. Hatalmas mosollyal bámulok a szomszéd szobában lévő ágyra, amitől csak egy hatalmas üveg ablak választ el. Úgy hiszem, sikerült, s ez hatalmas boldogsággal tölt el.
- Azért nekem is elmondhatnátok, mi történt - pillantok az ágyam körül ácsorgókra, egy kis érdeklődést mutatva a történtek felé.
- Kaptál egy kis nyugtatót, hogy ne csinálj hülyeséget - kezdi a nővérem - Azonban arról fogalmunk sem volt, hogy te előtte ittál, aminek nem volt elég ideje felszívódni.
- Alig ittam valamit - motyogom, miközben az oldalamra fordulok.
- És azt elárulnád, miért jársz el iszogatni a tudtunk nélkül, miközben Emily otthon van egyedül, egy halálos betegséggel a holléted miatt aggódva? - faggat Niall.
- Egyedül én tudtam róla - mindenki egy emberként fordul az eddig csendben ácsorgó Louis felé - Nem tudtam, hogy befogjátok nyugtatózni, ahogy az ivásról sem tudtam lebeszélni - emeli maga elé a kezeit, melyek eddig a nadrágja zsebében pihentek.
Szép lassan vita kerekedik ki köztük, s mielőtt bűnbakot találnának, krákogom.
- Örülnék, ha befejeznétek ezt. Nem történt semmi, nem érdekelnek a mi lett volna ha, kifogások, itt vagyok és erről nem is szeretnék többet sem hallani sem beszélni. Inkább azt mondjátok mi történt, amíg nem voltam magamnál. Hogy van Mil?
- Dr. Peterson azt mondta Emily arra kérte őt az altatás előtt, hogy tartson mindent titokban legfőképpen előtted, hogy ne zaklasd fel minden ötödik percben magad, akárhányszor ki-be szaladgál egy nővér vagy orvos. Mint látod a műtét sikeres volt, Emil jól van, az állapota stabil, de ez még nem a végleges állapot, vissza kell még jönnie. Rengeteg vizsgálat és kemoterápia kell még, hogy teljesen egészséges legyen.
A nővér külön arra kért minket, hogy értesítsük Petersont amint Milly magához tér. Beszélhetsz is majd vele amint jobban lesz, de számolnod kell a következményekkel, Harry. Ez egy nyolc órás műtét volt, Milly biztos nagyon legyengült, sok vért vesztett - Zayn úgy zúdítja rám az információkat, mintha ő maga is orvos lenne vagy a műtőben lett volna.
- Miért néztek így? Szerintetek hol voltam, mikor fél órára tűntem el? - vigyorog büszkén.
- Hogy csináltad ezt? Nekünk azt sem akarta elárulni mi folyik oda bent, pedig Harry a folyosó közelében sem volt.
- Emily mindegyikőnk lelkiállapotát a szeme előtt tartotta, ezen kívül felajánlottam egy nagyobb összeget a kórház javára. Továbbá, mi vagyunk a One Direction. Tudjátok mennyi leukémiás, rákos vagy hasonló betegségtől szenvedő gyerek lehet itt, akik már régen feladták a küzdelmet? Meglátogathatnánk őket.
- Zayn, te komolyan lefizettél egy orvost? - nevet fel Louis, mintha az eddigi beszédéből, csak ennyit hallott volna.
- Komolyan gondolom ezt az egészet, azok után, hogy a saját szememmel láttam Emilyt haldokolni, és ez megijesztett. Szóval, ha te így tekintesz a segítségemre, akkor igen, lefizettem egy orvost - vigyorog.
Büszke vagyok rá, amiért ennyit tudott segíteni, így egy hatalmas mosollyal az arcomon kászálódom ki az ágyból. Mérlegelem a helyzetet, miközben a fekete hajú srácot ölelgetem. Bármennyire is itt szeretnék maradni, vigyázni Emilyre, megvárni és elsőként köszönteni, mikor felébred, mégis Zayn mellé állok.

Alapos fertőtlenítés után maszkokat nyomnak a kezünkbe, mielőtt belépünk a beteg gyerekek számára kialakított társalgóba. Az életkorok elég fiatalon kezdődnek és bőven találunk 18 vagy annál idősebb lányokat és fiúkat is egyaránt. Szemeik elkerekednek, mikor belépünk. Van, aki fülig érő mosollyal köszönt, minket, míg más kezét a szája elé kapva, elsírja magát. Mindig is szerettem a rajongók reakcióját látni, tudni mekkora boldogságot okozunk nekik a puszta létezésünkkel vagy megjelenésünkkel, miközben mi is átlag emberek vagyunk akárcsak ők.
A legrosszabb mégis az, hogy jelenleg ők olyan betegek, akiken már az orvosok sem tudnak nagyon segíteni. Összeszorult szívvel ölelem vissza őket, miközben megpróbálok erős maradni, hiszen azzal nem segítek, ha megszólalni sem tudok a sírástól. Közös képet készítek mindenkivel, aláírást osztok, vicceket mesélek. Hamar összeismerkedünk mindenkivel, végül egy nővér jelenik meg, Niall kérésére kezében egy gitárral, amit a szöszi kezébe nyom, majd sietve távozik is. A gyerekek hamar körbe ülnek minket, majd Niall pengetni kezdi a húrokat, s megszólalnak a Little Things már jól ismert dallamai. Páran halk sikolyt eresztenek el, majd hatalmas vigyorral, könny áztatta arccal éneklik el velünk a dalainkat. Órákat töltünk velünk, s csak akkor búcsúzunk el tőlük, mikor ismét megjelenik ismét egy nővér, és pihenni küldi őket. Sokkal jobb kedvvel sétálok vissza Emilyhez, mert tudom, jó dolgot tettünk, közben tudom nem kellene ennyire örülnöm, hiszen ők gyógyíthatatlan betegek, akiknek már nem tudunk segíteni. Mikor visszaérek, halkan nyitok be a szobájába, lábam alól pedig szinte kicsúszik a talaj, mikor rájövök, Ő nincs az ágyában.

35.rész

Sziasztok!:)

Meghoztam a következő rész, remélem tetszeni fog. Mivel eléggé megcsappant a vissza jelzések száma, ismét arra kérnélek titeket, hogy valamilyen módon jelezzetek vissza a rész elolvasása után. Nem kötelezek senkit, de nagyon jól esne egy kis vissza jelzés!

Jó olvasást!

Nonci.xx

Tegnap előtt volt az utolsó előtti kemoterápiám, de csak ma engedtek haza a kórházból. Az egész lakás szokatlanul üres, és így van ez másnap is mikor felébredek. A fél év gyorsan elment, s mindössze 2 hónap van az esküvőnkig. Harrynek azonban hűlt helyét sem találom. Közös megegyezés alapján döntöttünk, bármilyen nehéz is, de a kezelésekre egyedül fogok járni. Sosem szerettem szenvedni látni olyan embereket, akik fontosak nekem. Most azonban itthon vagyok, de ő nincs és a telefonjára sem hajlandó reagálni. Az orvos szigorúan előírta, hogy pihennem kell, így is rengeteget fogytam az elmúlt időben, de ideges vagyok és ez így nem megy. A hajam összefogásával nincs gondom, már az első pár kezelés után hullani kezdett, így Lou segítségével megszabadultam tőle. Takarítószerekkel a kezemben mászom meg az emeletet, s miután mindent leporolok, felporszívózom, lemosom az ablakokat, eléggé kimerülök ahhoz, hogy a földszintre ne jusson elég energiám. Fáradtan dőlök le a kanapéra, s mondhatni átalszom ismét az egész napot, legközelebb csak akkor ébredek fel, mikor hasam korogni kezd. Ennyit arról, hogy egész nap próbálkozzak a táplálék bevitellel. Percek kellenek, mire összeszedem magam, s a konyhába vonszolom legyengült testemet. A kezelőorvosom szavai visszhangzanak a fejemben, miközben a hűtőt mustrálom. Végül a falra felaggatott papírra szegezem a tekintetem, ahol a számomra fogyasztható ételek listája szerepel. Hiába van teltség érzetem, nem magam miatt harcolok, így minden számomra ehetőt egy tányérra pakolok, s miután elfogyasztom a megfelelő mennyiségű ételt, beveszem a gyógyszereimet és a fürdőbe indulok. Nem vacakolok a fürdéssel, szemeim ólom súlyúnak tűnnek. Harry egyik fekete bő pólóját választom pizsamának, s kényelmesen összekuporodom az ágyunkban. Túl kevés helyet foglalok el, óriásinak tűnik ez az ágy nélküle. Pánik rohamként tör rám ismét a sírás, elhatalmasodik felettem, beterít, majd óráknak tűnő percek alatt lenyugszom, és másodpercek alatt nyom el az álom.
Kisvártatva ismét felébredek, amikor besüpped mellettem az ágy. Nem nyitom ki a szemem, először megijedek, majd megérzem Harry jellegzetes illatát, némi alkohollal keveredve, mikor befekszik mellém. Mikor már azt hiszem, nem mocorog többet, a telefonja rezgését hallom, valahonnan messziről. Morogva mászik ki az ágyából, majd suttogni kezd.
- Igen Louis, biztonságban haza értem.. Nem, már alszik... Tudom, majd helyre hozom valahogy.. Hogyne, szeretném!?.. Persze, vigyázni fogok rá.. Jó éjt!
Suttogása elhalkul, mikor bontja a vonalat, majd ismét mocorgást észlelek magam mellett. Egyik karját védelmezően fonja derekam köré, majd amennyire csak tud, hozzám préselődik.
- Szeretlek, Em - suttogja, majd a hajamba puszil. Érzelmeim elhatalmasodnak felettem, megfordulok az ölelésében, és egy lágy csókot adok mézédes ajkaira, amiből azonnal kiveszem a tequila jellegzetes aromáját.
- Én is szeretlek Harry - suttogom, majd jobban hozzásimulok. Izmai megmerevednek, ahogy tudatosul benne, ébren vagyok.
- Kérlek, ne haragudj rám - suttogása elveszik a csendben, ahogy az utolsó szónál hangja elcsuklik. Ujjaimat a hajába vezetem, s addig simogatom, míg meg nem nyugszik. Félek, mert tudom, belül, a szíve legmélyén már elkezdte elfogadni a tényt, hogy a barátnője, jobban mondva a menyasszonya haldoklik. Nem hibáztatom, nem lehet könnyű neki. Ajkamba harapok, szemeimet összeszorítom, megpróbálom visszatartani a kibuggyanó könnycseppet. A fejem fölött egy képzeletbeli lámpa vöröslik, mely azt jelzi, a napjaim meg vannak számlálva. Jövő héten lesz a műtét, amivel ha minden igaz az életemet is megmenthetik, hogy aztán két hónap alatt regenerálódhassak, és újult erővel lépjek az oltár elé. Miután Harry elalszik én is átadom magam az álomvilágnak, s sikeresen átélem az esküvőnket, ami mégsem végződhet boldogan.
Az éjszaka közepén erős fájdalmakkal ébredek a mellkasomban. A tüdőm ki akar szakadni, s ahogy egy zsebkendőbe köhögők, a bőröm egy egészen fehér árnyalatot vesz fel, amikor megpillantom, hogy a kezemben lévő anyag véres. Nem lehetek valami halk, ugyanis perceken belül felkapcsolódik az egyik éjjeli lámpa, Harry álmoskás tekintetével találkozom, ami szemvillanás alatt fut át rémületbe, amint észreveszi, hogy fuldoklom és a kezemben szorongatott zsepi sem a legtisztább. Fejvesztve hagyja el a szobát, ezzel magamra hagyva az egyre jobban magába szippantó betegségemmel, de valamennyire megnyugszom, mikor perceken belül visszatér és egy pohár vizet ad a kezembe, majd némi gyógyszert.
- Emily, be kell vigyelek a kórházba - látom rajt, hogy erősen küzd a sírással, így nem ellenkezem. Felöltözöm, s a már napok óta előre bekészített táskáért nyúlok, majd hűségesen követem a göndört, egyenesen a garázsba.

*~ Harry Styles *~

- Harry ugye minden rendben lesz? - kérdezi. Szemei fáradtan csillognak, miközben bal kezét szorítom, s egy nővér engem kerülgetve próbálja bekötni az infúziót. Percekig még vacakol néhány csővel és számomra ismeretlen eszközzel, majd egy halvány mosoly után magunkra hagy.
- Minden rendben lesz, várni fogok rád, mert tudom, hogy sikerülni fog - nyugtatom, s bízom benne, hogy nem tévedek, ugyanis biztosan összetörnék, ha ő nem lenne többet nekem. Fél óra telik el, míg beszélgetünk, majd végre az orvos is megérkezik. Hosszas unszolás után, ráveszem, hogy bent maradhassak, míg elvégez egy általános vizsgálatot, a szívem pedig kihagy egy ütemet, mikor száraz hangon közli a tényeket.
Emilynek túlságosan is sokat romlott az állapota, hiába segít a kemoterápia, nem várhatunk. A műtétet még ma hajnalban elfogják végezni.

A folyosó csendes és kihalt. Egyedül ücsörgök egy kényelmetlen narancssárga széken, míg a menyasszonyom már a műtőben van. Körüzenetet küldök a srácoknak, anyukámnak, Gemmának és Emily anyukájának is. Magamat ostorozom, amiért képes voltam a napjaimat Louisval tölteni, hogy alkoholba fojtsam bánatom, miközben Vele is lehettem volna. Borzasztó ember vagyok, aki rendkívül önző is, a helyett, hogy a barátnőm és egyben a legjobb barátom mellett lettem volna, inkább elszórakoztam az időt.
Talán egy óra is eltelhet mikor párnalenyomatos arccal, és még félig csukott szemmel beszállingóznak a többiek is. Liam és Niall egymásra dőlve alszik, míg Gemma fel-alá mászkál. Kimondhatatlanul ideges vagyok, és bármennyire is szeretnék aludni, jelenleg nem megy.
Az orvosok és nővérek felváltva szaladgálnak ki és be, de egyikük sem mondd semmit, végül elcsípem az egyik nővért, aki egy csomag vérrel sietne be a műtőbe.
- Sajnálom, nem mondhatok semmit. A barátnője arra kért minket, hogy akármi is történik oda bent, önnel majd csak a végső eredményt közölhetjük, és ha most nem haragszik, rám szükség van oda bent - mutogat a zacskóra, majd egy könnyű mozdulattal kikerül és már el is tűnik a mögöttem lévő ajtó mögött.
Emily és az orvosa is felvilágosított már a betegségéről, a fontos tudnivalókról és saját magam is utána néztem pár dolognak, sőt az orvossal is folytattam néha eszmecseréket, hátha tudok segíteni, míg ő azokat az információkat osztotta meg velem, amiket Milly eltitkolt. Mindent tudtam. Ahogy azt is, ez a műtét egy sorsdöntő fordulat az életünkben. Emilynek már csak fél éve volt hátra, mikor megtudtuk, hogy rákos. Kevés esélye volt a gyógyulásra, most pedig hetekkel a műtét előtt kell közbeavatkozniuk az orvosoknak, de én bízom benne, hogy sikerülni fog.
- Tessék, ezt vedd be - Gemma készségesen ad a kezembe egy szem tablettát és egy pohár vizet.
- Mi ez?
- Csak vedd be - utasít, megvárja, míg beveszem a pirulát és az egész pohár tartalmát is kiiszom. Felpattanok, úgy érzem, nem bírok tovább tétlenül ücsörögni, ezért sétálni indulok. Érzem, hogy valaki követ, de nem törődöm vele, azonban pár folyosó után a kalandvágyam alább hagy, szemeim kezdnek lecsukódni, így az első széken pihenek meg amit meglátok. Az álom hamar elnyom, és amikor legközelebb felébredek, már világos van, egyáltalán nem ott vagyok ahol elaludtam, de ismerős arcok vesznek körül, s mögöttük megpillantom azt, ami örökre a nyugalmat fogja jelenteni.

34.rész

Sziasztok!:)

Sajnálom, hogy késtem, hétvégén nem sikerült befejeznem, most is a kolesz géptermében ücsörgök, hogy összehozzak nektek valamit. Észrevehettétek, a jobb oldali kis üzenetet, miszerint 2 hetente lesznek részek. 2 blogom van, de csak egy hétvégém, ezért jelenleg csak felváltva tudok részeket hozni.

Remélem azért tetszeni fog a rész, örülök az előzőnél hagyott kommenteknek is,nem tudjátok mekkora mosolyt csaltatok az arcomra vele, mikor reggel felébredtem és az volt az első amit megláttam. Ez a rész sajnos rövid lett, de nem szerettem volna többet késni, szóval itt van.

Jó olvasást!:)

Nonci.xx

A hangja üldöz, mindenhol őt hallom, és mindenben őt látom. Egyre hangosabb, becsukom a szemem, ám amikor legközelebb kinyitom, már egy teljesen más helyen vagyok..
Az ágyunkban fekszem, levert a víz, nehezen kapcsolom össze a dolgokat. Fáj a tüdőm, levegő után kapkodok, arcomon néma könnyek nyomát érzem. Körbe nézek, s amikor össze áll a kép, kezdek megnyugodni, azonban ez még nem elég. Tapogatózni kezdek, ahogy megbizonyosodom, hogy mellettem fekszik, olyasfajta öröm járja át a testem, mint még soha. Felzokogok. Csak álmodtam. Emily, nem halt meg, nem rákos. Csak egy rossz álom volt az egész.
- Harry, mi a baj? - kérdése kizökkent, de a hangja még jobban ráébreszt a valóságra, hogy igenis életben van. A könnyek megállíthatatlanul folynak le az arcomon, miközben vigyorok. Nem mondok semmit, csak magamhoz ölelem. - Még mindig Sean? - faggat továbbra is, mire megrázom a fejem, de ő ezt nem láthatja. Elengedem a szorításomból, de csak amíg fel nem kapcsolom a kislámpát. Hunyorog, arcát a kezeim közé veszem, hogy jobban megbizonyosodhassak róla, valóban, csak álmodtam. Nem fog eltűnni, gondolataimba férkőzik, az is, hogy jelenleg álmodom, de miután aprót csípek a bal karomba megnyugszom, s inkább megcsókolom a lányt, aki az ölemben kuporog és nem érti a hirtelen kirohanásom az éjszaka közepén.
Miután pihegve elválunk, elmesélek neki mindent, ő pedig szorosabban bújik hozzám. Megérti, miért szorongattam olyan erősen, és miért üvöltöztem álmomban.
- Nem foglak itt hagyni - suttogja ajkaimra, s most rajta a sor, hogy megcsókoljon. - Küzdeni fogok - motyogja, mikor elválunk.
- Miről beszélsz? - faggatom, kezdek ideges lenni.
- Az álmod részben igaz volt. Tényleg beteg vagyok, fél évem van hátra. Mára beszéltem meg a lányokkal egy találkozót. Hajthatatlanok az esküvő bejelentése óta - tördeli idegesen az ujjait, bennem pedig ismét megpattan valami. Szorosan ölelem magamhoz, miközben könnyeim újból útra indulnak.

*~ Emily Evans *~

A legszebb álmomból ébredek fel, mikor Harry ugrik egyet az ágyban. Szokásomhoz hűen leteremteném amiért felébresztett, de amint észreveszem, hogy rémálma van megesik rajta a szívem. Már szinte alszom, mikor felriad, forgolódni kezd, nem tud nyugton maradni. Próbálom figyelmen kívül hagyni, de amikor hüppögést hallok a hátam mögül megijedek.
- Harry, mi a baj? - kérdezem, mire összerezzen. Nem mond semmit, a mellkasára von, s szorosan ölel magához amíg meg nem nyugszik. Hiába faggatom bármiről is, nem felel, így jobbnak látom kivárni, hogy majd ő avat be. Felkapcsolja a kislámpát, arcomat kezei közé fogja, majd megcsókol. Ajkai hevesen falják az enyémeket, s miután elválunk elmesél mindent. Elmeséli, milyen volt az a pár hónap amit rákosan töltöttem, elmesél egy műtétet, amit nem éltem túl, végül a legrosszabb dolgot. Elmeséli a saját temetésemet.
- Nem foglak itt hagyni - suttogom, s most én csókolom meg. - Küzdeni fogok - motyogom. Nem érti, így elmagyarázok neki mindent. Hiába álmodta, és most boldog, semmi jó nem tart örökké. Valóban beteg vagyok, s mindössze fél évet jósoltak nekem az orvosok. Magához szorít, a csendet pedig újra a szipogása töri meg.

- Ide is feltétlenül be kell néznünk - Gemma, a könyökömnél fogva ránt be egy újabb üzletbe, ahol két mosolygós nő fogad. Ez már legalább a negyedik bolt, s Gemma ígérete szerint, ha itt sem találok semmit, ő maga keres fel nekem egy profit, akinél én tervezhetem meg magamnak a saját esküvői ruhámat. Már legalább a tizedik ruhánál járok, és bár Gemma és Eleanor mindegyikben észveszejtőnek tart, én nem vagyok megelégedve magammal. Ha a mellrésze megfelel, az alsó részén mindig találok egy kis hibát, vagy fordítva. Heteknek tűnő órák telnek el, amikor véletlenül a kezembe akad egy lélegzetelállító darab. Az alsó, része tökéletes, ott fodros ahol kell, és elég tüll borítja, hogy megfeleljen. Nem hittem volna, hogy négy egész szalont kell felpróbálnom, hogy megtaláljam a tökéletes anyagot, s mikor a két kísérőm elé sétálok, Gemma szemei könnyekbe lábadnak. Pötyög valamit a telefonján, s a bejárati ajtóban perceken belül Harryt pillantom meg. Lányos zavaromban felkapom a szoknya alját, és egészen a próbafülkéig szaladok.
- Em, ne mondd, hogy ennyire babonás vagy - hallom kisvártatva Gemma hangját, amit Harry ideges sutyorgása követ. Hosszas unszolás után, mégis elhúzom a függönyt, pontosan annyira, hogy kilássak, majd miután Harry századik kérését is meghallgatom, karjánál fogva behúzom a fülkébe.
Nem engedem, hogy akár egy pillantást is vethessen a ruhára, ajkaimat azonnal az övéire nyomom. Ő sem törődik semmivel, a ruhára cseppet sem vigyázva erősen a falhoz nyom, miközben kezei bebarangolják testemet. Hirtelen válunk el, ajkaim sóvárognak utána, megfordít az ölelésében, félre söpri a hajam, s ezúttal a nyakamat kezdi el csókolgatni.
- Olyan gyönyörű vagy - suttogja. A tükörbe pillantok és egy egészen más Emilyt látok, mint eddig. Szemeim ragyognak, arcom kivirult, ezt a boldogságot nem lehet szavakba önteni. Mire feleszmélek, Harry már a szoknyám cipzáránál legyeskedik, majd egy hirtelen mozdulattal lerántja rólam a ruhát, megvárja amíg kilépek belőle, s ezután olyan dolog történik amire nem számítok.
Egy apró puszit hagy a számon, majd miután biztonságba helyezi a ruhámat, magamra hagy a próbafülkében.
Szemeim szikrákat szórnak, ahogy már felöltözve beérem a kasszánál, úgy tűnik Eleanor és Gemma is jól szórakozik rajtam. Először szemernyi kétségem sincs, hogy elmondta nekik, ám amikor pillantásom a nadrágjára vándorol, tudom, hogy nem is kellett. Arcom pírba borul, így az ölelésébe menekülök. Miután megnyugszom, Harryvel és a ruhámmal kiegészülve pattanunk be Gemma kocsijába, mikor eszembe jut, hogy tulajdonképpen nem is olyan rossz, hogy Harrynek ilyen ügyesen sikerült türtőztetnie magát. Arcomra egy újabb mosoly szökik, melyet egy pirosas árnyalat foglal körbe, muszáj kibámulnom az ablakon, de felesleges. Hazz megszorítja a combom, és már tudom, hogy ismét lebuktam.

33.rész

Sziasztok!:)

Mivel, ma 1 éves a blog, úgy gondoltam nem teszem fel pénteken az új részt, hanem megvárom a vasárnapot. Nagyon nincs hozzáfűzni valóm, mindössze arra szeretnélek titeket kérni, hogy ha elolvastátok a részt, írjatok véleményt, ugyanis ez a fejezet eléggé más, mint a többi. Nem kérek oldalakat, elég egyetlen egy szó is, csak a véleményetekre vagyok kíváncsi.:) 

Jó olvasást!

Nonci.xx

Szemei kikerekednek, orrlyukai kitágulnak, nyakán megfeszül egy ér. Először úgy néz rám, mintha viccelnék, de miután nem hagyom abba a már-már hisztérikus sírást, elhiszi. Tudom, mert ismerem. Nem szól semmit, megpróbál beletörődni, de tudom, hogy egyre idegesebb lesz, miközben magához szorít. Egy ideig csak én szipogok, végül ő is sírni kezd. Megpróbálok erőt venni magamon, hiszen itt most nekem kell erősnek lennem. Finoman eltolom magamtól, miközben ujjammal letörlök egy kibuggyanó könnycseppet arcáról.
- Szeretlek Harry - suttogom szinte ajkaira, majd finoman megpuszilom. A pusziból csókot formál, amit másodpercek múlva a mellkasomba nyilalló fájdalom és a köhögésem szakít meg. - Te, miért nem futsz el? - kérdezem, miután újból szóhoz jutok.
- Miért futnék el?
- A barátnőd haldoklik, egy kész roncs vagyok. A könyvekben általában a srác ideges lesz, ordít, csapkod és napokra vagy hetekre eltűnik - sorolom az érveket.
- Mert ez a valóság Emily. Észveszejtő, hogy még ilyenkor is képes vagy poénkodni - nevet fel keserűen, nem tudja, hogy ebben semmi poén nincs, csupán egy kis kíváncsiság. - Nem kezdek el üvöltözni, megtehetném, mert ezt egyszer már megbeszéltük. A magam részéről mindent elmondtam, de nem fogadtál szót - morogja az orra alatt, s tudom, hogy igaza van. Magam alatt vágtam a fát. - Fáj, és rettenetesen szörnyű érzés, azzal a tudattal élni, hogy mi lesz, ha az orvosok nem tudnak segíteni - a szavak csak úgy ömlenek belőle, végül hangja elcsuklik, fejét az ölembe helyezi, miközben a takarót markolja. Gyűlölöm ezt. Ujjaimat a hajába vezetem, s addig simogatom, amíg meg nem nyugszik. Rövid időn belül, már csak a szipogását hallom, így arrébb fekszem, hogy mellém feküdhessen, végül mellkasára hajtom a fejem, s miközben Harry álomba sírja magát, pityeregve én is átadom magam az álmok világának.

- A tüdőrák kezelésekor egyaránt figyelembe kell venni a daganat típusát, stádiumát, nagyságát és elhelyezkedését - kezdi Dr. Peterson. Erősen szorítom Harry ujjait, miközben próbálom felkészíteni magam a legrosszabbra, s bízni abban, hogy minden rendben lesz. - Ön még rendkívül fiatal, de joga van eldönteni, hogy vállalja-e a gyógyulást. A sebészeti beavatkozás hozhatja a legjobb eredményt, ami csak akkor alkalmazható, ha a daganat egészében eltávolítható. Ha maguknak jövő hét szerdán megfelel, visszavárom egy következő vizsgálatra, hogy ezt eldönthessük. Amennyiben a szervezete, még nem áll készen vagy a daganat miatt nem alkalmazható ez a folyamat, maradhatunk a kemoterápiánál vagy a sugárkezelésnél. Nagy szerencséje van, ugyanis az eddigi vizsgálatok eredménye szerint, igen kezdetleges az állapota, így ha vigyáz magára, és a kezelések valamint a gyógyszerek is segítenek, megtarthatja a tüdejét - Harry ujjai szorosabban fonódnak az enyéim köré, érzem, ahogy teljes testében megfeszül.
- Mire jó az a sugárkezelés? - kérdezi, nem bír egy helyben ülni, ezért elengedem, s kezemet inkább a combjára helyezem, mire visszadől a székbe.
- Ez gyakran a műtéti megoldást egészíti ki, összetömöríti a tumort, hogy mi könnyebben eltávolíthassuk és a műtét után is alkalmazható. Viszont, ha a beteg nincs operálható állapotban, nyugodtan alkalmazhatjuk ezt a gyógyulási módszert is - válaszolja a férfi, Harry pedig valamelyest megnyugszik mellettem.

*~ Harry Styles *~

A jegygyűrűjét szorongatom az ujjaim között, miközben a műtő előtt ücsörgök. Hónapok teltek el, de még mindig tisztán hallom, mikor kimondja, rákos. Ez alatt a hónapok alatt, a srácok ismét rengeteget voltak jelen az életünkben, segítettek ahol tudtak, most pedig nincs más dolgunk, mint várni. Várni, hogy az orvosok megmentsék. Millió dolgot lejátszok a fejemben. Emlékszem, milyen volt, amikor megismertem, emlékszem az első veszekedésünkre, az első barátjára, és a másodikra is, akinek legszívesebben bevertem volna a képét.
Orvosok és nővérek szaladgálnak ki és be, nekem azonban mégsem mondanak semmit. Egyik oldalamon Liam nyugtat, míg a másikon Zayn próbálja oldani a feszültséget. Mindenki komoly, én pedig egyre idegesebben várom az első hírt. Talán órák is eltelhetnek, amikor Dr. Peterson jön ki a műtőből, s miután megszabadul a kesztyűitől, és néhány hasonló ruhadarabtól, megáll előttünk.
Szemeiben könny és szomorúság csillog, nem kell mondania semmit, tudom a választ.
- Őszinte részvétem - motyogja alig hallhatóan, bennem pedig megpattan valami. Könnyek peregnek le az arcomon, miközben a gyűrűt a zsebembe süllyesztem, s nem törődve semmivel, felpattanok. Nem az a célom, hogy bárkit is bántsak, egyszerű feszültség levezetésre van szükségem. Fellököm az utamba kerülő Louist, aki próbál megnyugtatni, helyette, öklömmel a falat célzom meg. Addig ütöm, míg ujjbegyeimről lehorzsolódik a bőr, véremmel összemaszatolom a fehér falat, de nem érdekel. Zokogva, és ordítozva adom ki magamból az elmúlt hónap felgyülemlett fájdalmait. Mindig próbáltam erős maradni előtte, hogy legalább bátoríthassam. Egymást segítettük át a nehéz időkön, de ő már nincs itt, és nem is lesz, soha többé. Gondolatok százai öntenek el, egyre rosszabb ez az egész, végül két biztonsági őr, emel fel a földről, s cipelnek egy idegen szobába, ahol ágyra kényszerítenek, nekem pedig mindaddig ott kell maradnom, míg az erős nyugtatók el nem érik a hatásukat.

Fekete ruhába öltözött emberek vesznek körül. Olyanok is jelen vannak, akik nem is ismerték, vagy ismerhették, de tudom, nem voltak jóban. Nem vagyok képes a szertartásra figyelni. Szemeimmel mindvégig a koporsót szuggerálom. Várom, hogy elő jöjjön, és azt mondja, ez csak egy rossz vicc volt, várom a kamerákat, hogy a képembe vághassák ez mind, csak a műsor része volt, de nem történik semmi. A világ nem kívánságteljesítő gyár. A fájdalom pedig, megköveteli, hogy érezzük. Miután én következem, nem tudok mit mondani, pedig rengetegszer elpróbáltam már ezt az elmúlt napokban, így hát azt mondom, ami eszembe jut. Elmesélem a megismerkedésünket, a vicces veszekedéseinket, az évekig tartó barátságunkat, mindent. Hiszen, rá kell ébrednünk, hogy a szeretet nem mindig menti meg azokat, akikért küzdünk. Talán ez is egy része a gyásznak, én pedig ezt az alkalmat választom, hogy mindent kibeszéljek magamból, mert nehéz a búcsú, ha tudjuk, hogy végleges. Tisztán emlékszem az utolsó mondatára, azt mondta, Ő nem különleges, mert a világ nem tud róla, de én tudtam róla. Tévedett, mert velem együtt több millióan szerették ugyanúgy, mint engem, hiszen ez velem járt, már szinte össze voltunk nőve. Menekülni szeretnék, eltűnni innen, bármerre, bárhová, de nem tehetem. Maradnom kell, mert mások is itt vannak, ők is maradnak, és ők is szenvednek.
A hangja üldöz, mindenhol őt hallom, és mindenben őt látom. Egyre hangosabb, becsukom a szemem, ám amikor legközelebb kinyitom, már egy teljesen más helyen vagyok..