30.rész

  A kocsi szép lassan megáll alattunk, mire halk sóhaj hagyja el a szám. Harry végig simít a combomon, majd egy bíztató mosolyt küld felém.  London egy elhagyatottabb részén vagyunk, ahol sokkal kevesebb eséllyel találnak ránk, mégsem tart órákba, hogy vissza érjünk a Direction házig. Ahogy kiszállunk a kocsiból, a csípős őszi szél bele kap a szövetkabátomba, így jobban összehúzom azt magamon, és szorosabban bújok Harryhez is. A fagyoskodásunk azonban nem tart sokáig, gyorsan szedjük a lábainkat, így hamarabb jutunk el a következő épület bejáratához. Ezt a lakást is, mint a többit hatalmas téglakerítés borítja el az utcától, és ha még ez sem védene meg a rajongók és paparazzik tömegétől egy fejlett biztonsági rendszert is elhelyeztek. A ház falai kívül fehérek, belül pedig épp olyan csodálatos, mint a többi, ami még jobban megnehezíti a választásunkat, pedig tudom, ha egy apró házat választanék, amiben egyedül is alig férnék el, Harry nyugodt szívvel oda is követne. Ahogy az ingatlanos végig vezet a szobákon, egyre jobban megtetszik ez a hely, a mérete is megfelel, hogy egy ideig ketten lakjunk itt, később pedig pár fővel emelhessük a létszámot.

- Tetszik? – húz a derekamnál fogva maga mellé Hazz, miközben a hajamba suttogva, nyom puszit az fejemre.
- Eddig ez a legjobb – engedek el egy apró mosolyt.
- Látom rajtad, ahogy azt is, hogy valami zavar. Mi a baj?
- Semmi. Tényleg nincs semmi, csak elgondolkoztam, milyen lenne az életünk a fiúk nélkül. Azért ez jóval kisebb, mint a jelenlegi házunk, mégis egyedül érezném magam, ha ti turnén lennétek, és valld be nyugodtan, hogy neked is fura lesz, úgy ébredni, hogy csend van és senki sem szívja le az életerőd alig 2 másodperc alatt.
- Valóban, de nem lakhatunk velük életünk végéig, és a változás sem jelent mindig rosszat. Ezen kívül biztosítalak róla, hogy hiába költözünk el, nyugtod sem lesz majd a többiektől, főleg egy baba mellett – mosolyog kacéran. – Szóval, intézkedhetek, hogy megvehessük végre az otthonunkat álmaink megvalósításához?
- Honnan tudod, hogy ez lesz az? – szemöldököm egészen a homlokomig emelem miközben, kérdő pillantásokkal bombázom Őt.
- Látom a szemedben – kacsint, majd amikor megbizonyosodik róla, hogy lemaradtunk a minket kalauzoló férfitől, lányos mozgásokkal tarkítva a keresésére indul, s ezt a mozdulatsort addig csinálja, amíg a keresett férfi a látókörébe nem kerül.
Néha tényleg elgondolkozom, Harry, hogyan akar gyereket vállalni, amikor szinte még ő is a gyerekkorát éli, mindenesetre mi jól szórakozunk rajta, legalábbis én biztosan.

Nyugodtabb szívvel érünk vissza a Direction házba, ahogy belépek, érzem ahogyan az otthon szó jelentése újra értelmet nyer a tudatomban. A nappaliban szétdobált cipők, kabátok, párnák és edények sokasága között megpillantom az oldalára fordított kanapé (?) mögött Niall és Louis fejét, arcukon hatalmas vigyor terül szét, amint észreveszik az érkezésünket. Már éppen kérdezném, hogy a viszonylag két értelmes bandatag merre található, és mi célból merték itt hagyni a fiúkat, amikor váratlan üvöltések között megjelennek ők is. Zayn szalad le az emeletről egy kuka fedelével, mögötte pedig Liam aki kezében egy seprűt tart harci eszköz céljából. Időközben előkerülnek a vízi pisztolyok és lufik is, én pedig menekülési célnak az emeletet választom, ugyanis Harry a nagy csata kezdetekor már nem volt jelen, egy fontos ügyre hivatkozva elhagyta társaságunkat. A korlát mögül, hatalmas nevetések között figyelem, ahogyan a maradék 4 tag erőltetett komolysággal próbál megküzdeni egymással, s már csak a festékes vödrök és spray-k társaságát hiányolom. Ahogy a magasból rajtuk szórakozom és megpróbálok kivédeni 1-1 véletlenül felém irányuló lufit, feltűnik, hogy pár év alatt jócskán sikerült Liamet is megrontaniuk. Fél óránál nem bírom tovább, így egy könyv társaságában a szobámba vonulok, ám amikor órák múlva elhagyom az egyetlen biztonságos helyet a lakásban az előbbi mulatságos jelenet még nem ér véget. A szép lassan kiürült csatatér közepére sétálok, amikor kinyílik a bejárati ajtó, Harry pedig egy apró mosollyal az arcán lép beljebb. Meglepetten néz körbe, majd átszeli a köztünk lévő távolságot, ajkait pedig az enyémekre helyezi. Felkap az ölébe és egyenesen a lépcső felé indul, majd hirtelen megtorpan.
- Hol hagytad, ezeket a majmokat?
- Próbáltam olvasni, úgyhogy nem tudom merre mentek, de a hangjukat most is hallom – félve fordítom a fejem az udvar irányába. Szemeim elkerekednek, még mielőtt szólni szeretnék Harrynek, hatalmas nevetés bukik ki belőlem.
- Mit találsz ennyire viccesnek? – orrát a nyakamhoz dörgöli, miközben még mindig az ölében tart.
- Nálunk már a wc papírok is tudnak repülni – kuncogok, Ő pedig követi a tekintetem az udvar felé, majd velem az ölében indul el az üvegajtó felé.
- De hülye vagyok! – ereszt le a lábaimra, majd visszaszalad az állítólagos nappalinkba, pár perc keresgélés után pedig kezében egy pléddel tér vissza, amivel engem bugyolál be.
Szerencsénkre a hatalmas udvar - ami inkább erdőre hasonlít – és a kevés szomszéd miatt, itt nyugodtan szórakozhatunk, amit a fiúk a hideg ellenére ki is használnak.
- Attól, hogy ennyire várjátok a havat, nem kell wc papírral beborítani az egész udvart! – kiáltok az előttünk szaladgáló Louisnak, aki csak egy vállrándítással elintéz, majd egy újabb tekercset megkaparintva kezdi el körbe tekerni Niallt.
 - Ha tudom, hogy ennyire borzasztóak, magammal vittelek volna – rázza a fejét Hazz.
- Rémesek, azt meg kell hagyni, de azért hiányozni fognak – mondom, miközben fejemet oldalra döntöm. A vékony pléd nem véd meg sokáig a hidegtől, így amikor megunom a fiúk idétlenkedését, Harry elé állok, a karjaimat átdobom a nyakán, majd halk nyüszítéssel jelzem, hogy vegyen fel. Kaján vigyorral az arcán nyúl a fenekem alá, majd az ölébe kap. Bent már sokkal melegebb van, viszont egyetlen hely sincs ahova sértetlenül leülhetnénk, így szó nélkül indul a konyhába, ahol a székek ugyanúgy össze vannak döntve, így a pultra tesz le, majd a lábaim közé helyezkedik én pedig a hajába túrva húzom közelebb magamhoz, majd a számat szépen metszett ajkaira helyezem. A hosszas csókcsata után, perverz vigyor jelenik meg az arcán, majd szólásra nyitja a száját, de a kérdése még engem is váratlanul ér.
- Mi lenne, ha rendet raknánk? – húzogatja a szemöldökét, miközben mellettem megtámaszkodik. - Ezek ott kint nem fognak maguktól rendet rakni.
A hirtelen jött felelősségteljes megnyilvánulásától nem jutok szóhoz, így egy ideig, csak értetlen arccal bámulok rá. Amint sikerül elkezdenünk a takarítást, hirtelen 4 csapzott alak jelenik meg előttünk.
- Elfogyott a wc papír? – kérdezi Harry unottan, miközben próbálja lemosni a ketchupot a falról (?).
- Nagyon szellemes vagy, esik az eső – biggyeszti le a száját Niall, majd a nappaliba indulnak és a még mindig oldalára döntött kanapén próbálnak meg elkényelmesedni miközben a tévét kapcsolgatják.
- Ekkora lelkesedést sem láttam még – rázza a fejét Harry.
- Legalább hagynak, takarítani – vigyorgok, majd mielőtt még a baj megtörténne a pulthoz lépek és gyorsan lekopogom. Háromnegyed óra alatt sikerül rendbe tennünk a konyhát, ami még így is a csata szebbik felét élte meg. Időközben a fiúknak sikerült elaludni, még egymás hegyén-hátán is, így nyugodtan neki állhattunk a nappalinak. Harry a rózsaszín esőkabátomba burkolózva indul el az udvarra, miszerint menteni kell a menthetőt, szívesen segítenék neki, de a lelkemre kötötte, hogy próbáljak élhetőbb környezetet varázsolni a nappalinak, így én a tojás és egyéb ételfoltos függönyöket kezdem el begyűjteni a nagymosásra. Másfél óra múlva, Harrynek sikerül végeznie az udvarral, így a segítségével csak háromnegyed órát töltünk a nappali rendbetételével.
A nap további részét az Ő ágyában töltjük, ugyanis nekünk is jár a pihenés, ha konkrétan majdnem az egész házat kitakarítjuk. A maradék időnket nagyrészt alvással töltjük.

*~ Harry Styles*~

Előbb ébredek, így még van időm nézegetni a karomban elterülő halkan szuszogó Angyalt, aki bármelyik pillanatban felébredhet. Imádom, hogy mélyebben tud aludni, mint Zayn, mégis egyből felébred, ha 2 percnél tovább figyelik. Mire sikerül kitalálnom az esti programot, halk nyöszörgésre kapom fel a fejemet, majd a karját kezdem el cirógatni.
- Jó reggelt Gyönyörűm! – duruzsolom a fülébe, amikor már sikerül magához térnie. Már a gondolataimtól is apró mosoly kúszik az arcomra, amit akárhogyan is szeretnék, nem tudok levakarni magamról. Egy ideig még beszélgetünk, majd a rendfenntartásra hivatkozva, kimászom mellőle, és a nappaliba sietek, ahol a fiúk a már helyére fordított kanapén terpeszkednek, s időközben Sophia, Eleanor és Perrie is megérkezett. Köszönök a lányoknak, még egyszer ismertetem velük a tervet, és nem utolsó sorban milliomodik alkalommal is megköszönöm a segítségüket. Visszasietek a szobámba, a látvány pedig megmosolyogtat, amint észreveszem Emilyt, összekuporodva az ágyamon ismét félálomban. Menyasszony pózban veszem az ölembe, majd a saját szobájába viszem, ahol leültetem az első fotelbe, ami a szemem elé kerül. Amíg szemeit dörzsölgetve próbál magához térni, a szekrényéhez lépek és egy ruha után kezdek kutatni. Amint sikerül az alkalomhoz megfelelő darabot megtalálnom az ágyára helyezem, Emilyt fürdeni küldöm, majd amikor megbizonyosodom róla, hogy szót fogad én is így teszek. Eszeveszett gyorsasággal hámozom ki magam a ruháimból, ezt követően pedig a forró zuhany alá állok. A fél flakon tusfürdőt elhasználom, majd a már kissé elszabadult hajamat is átmosom. A derekamra csavarok egy törölközőt, a másikkal pedig a fürtjeimet dörzsölöm szárazra. Nem szórakozom a ruhaválogatással, egy fekete szűk nadrágot és egy bézs színű inget választok, még utoljára ellenőrzöm a fontos dolgokat, majd elhagyom a szobám. A szomszéd ajtó is pont akkor nyílik ki, így elsőnek csodálhatom meg a barátnőmet. Én választottam neki a ruhát, mégis elakad a szavam, amint meglátom, haja egyenesen omlik a vállára, szemeinek pedig sötét árnyalatot adott. Nincs rajt sok smink, épp, hogy valamit tett az arcára, mégis lefagyok, amikor meglátom.
- Gyönyörű vagy! – nyögöm ki, miután sikerül sokadszorra is hülyét csinálnom magamból. Reakciómra egy édes mosollyal reagál, miközben kissé elpirul. Átszelem a kettőnk közötti távolságot, finom csókot lehelek ajkaira, majd összekulcsolom az ujjainkat, amíg a többiek elé érünk. Arca felélénkül, amint meglátja barátnőit, így szokásukhoz hűen üdvözlik egymást, miután a fiúk is agyon dicsérik, befut a házunk elé a várva várt autó is, így szép sorban elhagyjuk a házat, majd a már előre lebeszélt étterem felé tartunk.
- Miért nem mond senki semmit? – teszi fel Emily az elmúlt 10 percben már legalább a harmadik kérdését.
- Niallnek be nem áll a szája, mióta beszálltunk a kocsiba – Eleanor vigyorogva bök az említett személy felé, aki sértődést színlelve fordít nekünk hátat.
- Mindent elmondtam, amiről tudnod kell – simítok végig a kézfején, s remélem ezzel meg tudom gátolni a kérdéseit. Fél óra múlva sikerül az étteremhez érnünk, ám amikor belépünk az egész hely üres, pontosan, ahogy azt elterveztük, 9 főre van megterítve. Vacsora közben egyre izgatottabb leszek, mégis sikerül észrevennem, hogy Niall ismét egyedül érkezett, mégis jól szórakozik, magamban eldöntöm, hogy amint a terveimet valóra váltom, segítek megkeresni az elveszett hercegnőjét. Ahogy szinte már a vacsora végén vagyunk, egyre jobban közeledünk a várva várt időre, kezd elönteni a pánik. Mi történik, ha rosszul cselekszem? Ha én valóban ezt szeretném, de Ő nem? Kétségbeesett pillantásomra, Liam elsüti a megbeszélt jelet, ezzel próbál bíztatni, így nagy levegőt veszek és a barátnőm felé fordulok.
- Milly, amíg ideér a pincér, eljössz velem sétálni?
- Miért ne mennék? – vigyorog. Apró kezét óvatosan az enyémbe csúsztatja, majd elindulunk a terasz felé. Azt hiszi egyedül jöttünk, pedig a többiek is jelen vannak, mindössze olyan helyről néznek minket, hogy mi véletlenül se lássunk rájuk, szinte lyukat égetnek a hátamba a szimpla tekintetükkel. Ahogy a kilátást nézzük, szép lassan hozzám bújik, én pedig ahogy egyre magabiztosabban érzem magam, óvatosan eltolom magamtól, amit kissé értetlen arccal néz, majd amikor a zsebemből kiveszek egy aprócska dobozt és  letérdelek elé, szája ’o’ alakot formál, szemei könnyektől csillognak, arcán pedig mérhetetlen boldogság ragyog. Nem hiszem el, hogy ilyen érzelmeket tudok még mindig kiváltani belőle, pedig még meg sem szólaltam.
- Szerintem, már rájöttél mit is szeretnék – kezdem. – Egész úton egy betanult nyálas szöveget mondogattam, most pedig az év világon semmi sem jut az eszembe. Mindössze, csak annyit tudok, hogy amióta megismertelek az oviban magam mellett szeretnélek tudni, most pedig minden bátorságomat összeszedve kérdezem, Emily hozzám jössz feleségül? – darálom le szinte egyszerre, az első dolgot, ami eszembe jut. Mire végzek a monológommal, szüntelenül mosolyog, arcáról pedig megállíthatatlanul folynak a könnyek. Eltart egy kis ideig, mire válaszol, utána pedig megállíthatatlanul csakis egy szót mondogat, amitől hatalmas megkönnyebbülés ér. Felállok, Ő pedig a karjaimba veti magát, s egészen addig állunk így, amíg a többiek meg nem jelennek, miközben tapsolnak.
- Videóra vettem! – vigyorog büszkén Niall, Zayn pedig finoman oldalba böki.
- Elrontod a pillanatot! – suttogja, mire Emily elneveti magát.
- Ti végig tudtatok róla? – kérdezi meglepetten.
- Egészen ma délután óta tudjuk, mióta házat nézni mentetek, az már más kérdés, hogy ezt a te Csoda pasid mennyi ideje tervezi – rántja meg lazán a vállát Liam, mintha az élet egy jelentéktelen kis dolgáról beszélnénk. Ami egyáltalán nem igaz, hiszem most váltottam valóra álmaim kis töredékét.

29.rész

Halk motoszkálásra és kuncogásra ébredek, azonban még nem nyitom ki a szemeimet, csak szorosabban bújok a barátomhoz. Egy villanás, amit egy kattanás követ. Nem bírok, a kíváncsiságommal, résnyire nyitom a szemeimet. Meg sem kéne lepődnöm. Gemma áll az ajtóban egy fényképezőgéppel a kezében, mögötte pedig anyuék leskelődnek bősze vigyorral az arcukon.
- Még mindig olyan elbűvölőek, mint régen – mosolyog anyu.
- Az egyszer biztos, ettől eltekintve Harry még most is rám tudta, hozni a frászt a reggeli eltűnésével – rázza a fejét Anne. Harry mocorogni kezd, majd amikor Gemma egy újabb képet készít rólunk, hirtelen felül.
- Jézusom! Gemma, nem fejeznéd be? – morgolódik.
- Neked is jó reggelt! –válaszolok hasonló kedvességgel, miközben magamra húzom a takaróm. – Lelöktél magadról, amikor felkeltél – tájékoztatom, amikor értetlen arccal bámul rám. Halvány mosoly jelenik meg az arcán, miközben visszafészkeli magát mellém, s apró puszikkal próbál kedveskedni.

*1 héttel később*

A haza fele út már nem köti le annyira a figyelmem, pedig a srácok is hiányoznak. Úgy döntök hagyom Harryt, így az első fél óra után elalszom.

Amikor felébredek már az ismerős utcában vagyunk. Komótosan kikászálódom a kocsiból, majd elindulunk befelé. A nappali tátong az ürességtől, azonban a hangok megcáfolják, hogy egyedül lennénk.

- Megjöttek! – visít Louis, a hangját pedig 4 vizes srác követi. Menekülni sem tudnék előlük, mire feleszmélek Zayn már az ölelésébe is von, majd a többiek is végig ölelgetnek. Niall egy hatalmas puszi után, már szalad is a konyhába, ahol örömittas kiáltásokba kezd, amint meglátja, mennyi finomságot is hoztunk. 

- Niall, hagyjál nekünk is! – kiállt utána fej rázva Liam. 

- Tettünk félre nektek is a biztonság kedvéért – súgom vigyorogva, mire az előttem álló srác kicsivel megnyugszik, majd egy puszit nyom az arcomra.

- Öltözzetek át, és gyertek ti is fürdeni. Végre jó idő van – vigyorog Louis.

- Minek, ha már így is csurom víz vagyok? – húzogatom a felsőmet, majd elindulok az udvar felé. A teraszon leveszem a cipőm és minden menthetőt kipakolok a zsebemből is. A fiúk az ajtóban gyülekezve várják az újabb hülyeségem, amit egy vállrándítással elintézek és futni kezdek. Hatalmas csobbanással érek a medencébe, engem pedig Louis követ, majd szép lassan a többiek is beérnek minket, egyedül Harry áll az udvar közepén, keresztbe tett karokkal, miközben fejcsóválva kacarászik. Kiúszom a medence széléhez, majd a kérlelőn nézek a barátomra.

- Miért nem jössz? – kérdezem, tettetet szomorúsággal, de mielőtt válaszolhatna, valaki a derekamnál fogva a víz alá ránt, kissé fuldokolva jövök a felszínre, s miután megtudom, hogy Louis támadott rám, Liam segítségével őt is a víz alá kényszerítjük. Időközben átkerülök Niall karjaiba, Harry pedig hátat fordítva indul befelé. Először azt hiszem megsértődött, de amikor pár perc múlva alsónadrágban jelenik meg, megnyugszom. Hozzánk hasonlóan érkezik ő is a vízbe, mellé evickélek, mire egyik kezével elkapja a derekam.

- Szia, gyönyörűm! – lehel csókot az ajkaimra. – Nincs kedved átöltözni? Tudod, ebben jobban tetszenél – előre húzza a másik kezét is a háta mögül, amiben a fürdőruhám szorongatja. Kelletlenül kimászom a vízből, majd a fürdőruhám társaságában elvonulok a földszinti fürdőszobába. Miután átöltözöm, a ruháimat kicsavarom, végül a teraszon hagyom megszáradni. Vigyorogva vetem magam ismét a vízbe. Kisebb veszekedés után párokra osztódunk. Niall Liam nyakában, Louisnak Zayn jut, én pedig kizárásos alapon Harry nyakában ücsörgök, miközben egymást próbáljuk meg lelökni a másikról. Már kezd sötétedni, így a hőmérséklet is csökken. Szép lassan beszállingózunk, azonban akármennyire is fáradtak vagyunk, egyikőnk sem akar még aludni. Mindenki a saját fürdőszobájába vonul, 1 óra múlva pedig a nappaliban gyülekezünk. Egy rövidebb eszme-csere után sikerül filmet is választani. Egymáson terpeszkedve nézzük a filmet, ami Louis nagy örömére horror. Nem vagyok nagy rajongója ezeknek a filmeknek, sőt kifejezetten gyűlölöm őket, de azt sem szeretném, hogy mindig az én kedvemben járjanak, így csendben maradok. Az első 20 perc után már szinte rosszul leszek, így hirtelen felpattanok, és a konyhába sietek. Megiszok egy pohár vizet, majd zseblámpa után kezdek el kutatni, amit az egyik fiókban meg is találok. 

- Mit csinálsz? – kérdezi Harry, mire szinte elejtem a számomra most megnyugtató készüléket.

- A film miatt sötét van, ráadásul ez egy horror film, ezek után gondolod, hogy a vak sötétben fogok itt mászkálni? – kérdezem, miközben kezeimet az arcomra helyezem. Utálom magam, amiért gyáva vagyok akár egy film miatt is. 

- Felmegyek veled – ajánlja fel.

- Nem! Harry nem kell mindig azt csinálnod, amit én szeretnék. Nincs semmi baj, csak vagyok olyan szerencsétlen, hogy egy emeletet sem vagyok képes megmászni a sötétben. Nem szeretnélek elszakítani a fiúktól, kérlek, menj vissza hozzájuk – egy ideig még vitatkozik, majd amikor feladja, a lépcsőig kísér, megvárom amíg visszamegy a többiekhez, én pedig útnak indulok a lámpával a kezemben. Amint elérem a szobám ajtaját, azonnal felkapcsolom a villanyt, így sikerül megnyugodnom, amikor a fény beborítja a kuckómat. Egy ideig még pakolászom, majd amikor tényleg kezdek elálmosodni, átváltok a kislámpára, ami az éjjeliszekrényemen van, majd befekszem az ágyamba. Képtelen vagyok elaludni, de tudom, hogy a film vége után Harry azonnal ide jön.

Legalább másfél óra telhet el, amikor már félig alszom, de még érzékelem, hogy valaki belép a szobámba. Ahogy mellém fekszik és lekapcsolja a lámpát, az orromba kúszik a jellegzetes illata. Harry. 

- Felébresztettelek? – kérdezi aggodalmasan, amint észreveszi, hogy ébren vagyok.

- Nem – mondom, majd közelebb bújok hozzá.

- Mit szólnál hozzá, ha holnap elmennénk kocsikázni egyet a környéken? – kérdezi, miközben egy tincset tűr a fülem mögé.

- Miért? – kérdezem értetlenül.

- Arra gondoltam, hogy vehetnénk egy házat. Nem túl messze, hogy közel legyünk a srácokhoz.

- Miért szeretnél elköltözni? Nem hiányozna ez a nyüzsgés? – a kérdések megállíthatatlanul ömlenek belőlem.

- De igen, viszont a turnén ugyanúgy velük leszek, sőt bármikor meglátogathatjuk egymást. Zayn is nemsokára elveszi Perriet, és ő is elmegy. Sokkal jobb lenne egy nyugisabb környezet, ahol nyugodtan fel tudunk nevelni minimum egy gyereket és nem kell attól tartanunk, hogy valamelyik idióta felveri a házat, ráadásul több időt tölthetek majd a feleségemmel.

- Biztos örülni fog neki a feleséged! – vigyorgok rá, némi gúnnyal a hangomban. – Miért hiszed azt, hogy én leszek a feleséged, lehet addig még rengeteg dolog fog történni.

- Hiszek abban, hogy az álmaink egyszer valóra válnak! – suttogja a fülembe. – Te egy olyan személy vagy az életemben, aki pótolhatatlan. Valaki, aki reményt és szeretet adott. Az akarok lenni, aki miatt sírsz, mert túlságosan nevetsz, hallani akarom a hangod, amikor álmos vagy. Lehet, hogy ez mind hülyeség, de engem ez mind normálissá és élővé tesz. Te éltetsz Emily, miattad vagyok az aki – az utolsó mondata után nem bírom tovább, apró kis könnycseppek jelennek meg az arcomon. Szorosabban bújok hozzá, s bár nem tudhatom, mit rejt még a jövő, hiszek neki, bízom benne, hogy igaza lesz és minden valóra válik egy szép napon amikor fehér habos ruhában állok mellette és kimondjuk a boldogító igent. 

Mert egyszerűen csak szeretem.

28.rész

Csillapíthatatlan boldogságot érzek, miközben nyugtalanul pattogok az ülésben. Az a bizonyos 3 óra kínzó lassúsággal telik el.
- Rosszabb vagy, mint valami szöcske – nevet fel Harry. – Miért nem bírsz nyugton maradni? Legalább olvasd azt a könyvet, ami az előbb is a kezedben volt – mutogat össze vissza, miközben szemeit egy másodpercre sem szakítja el az útról.
- Már kiolvastam.
- Olvasd el még egyszer – túr a hajába. Ismét előveszem a könyvet és kinyitom az első oldalon, mielőtt még jobban felidegesíteném Harryt a hülyeségeimmel. 
- Nem megy, nem bírom – csapom össze egyből, miután elolvasom a harmadik mondatot is. – Hadd énekeljek neked valamit, a csodálatos hangommal! – vigyorgok, miközben megpróbálom nem kibökni a barátom szemét a mutogatásommal.
- Szeretnéd, hogy megálljak egy kórháznál? Hozok neked nyugtatót – simítja kezét a combomra, miközben gyengén megszorítja azt. Keresztbefonom a karjaimat és próbálok sértődött arcot vágni, ám ez nem tart sokáig, amikor észreveszem az ismerős környéket. Harry a terv szerint szép lassan leparkol, az út további részét pedig gyalog tesszük meg, hogy minél nagyobb meglepetést tudjunk okozni. Szép lassan elérjük a régi utcát, a mi házunk közelebb van, mint az övüké ezért az ajtóhoz sétálok, és szép nyugodtan megvárom, amíg átkocog a szomszédig. Az ujjain számolva jelez, így egyszerre nyomjuk le a csengőt. Motoszkálást hallok bentről, ezért elfordítom a fejem a szomszéd házról és az előttem lévő fára próbálok koncentrálni. Megmozdul a kilincs, végül az ajtó is szép lassan kitárul.  Egy döbbent arccal találom szembe magam, amit néhány másodperc múlva egy hatalmas mosoly és záporozó könnycseppek követnek. Lassan sikerül elpityerednem, s így borulunk egymás nyakába.
- Hiányoztál Kincsem! – súgja a fülembe, de mielőtt válaszolhatnék egy ismerős sikolyt hallok. A szomszédban is hasonló fogadtatás történik.  Nem telik el néhány perc, Harry és édesanyja sietnek át hozzánk. Amíg Harry üdvözli anyukámat én Annet ölelgetem.
- Vivienne, te tudtál erről? – faggatja Anne anyut a konyhában, miközben mi a régi szobám felé igyekszünk. Hatalmas lendülettel csapom ki az ajtót, Harry pedig fej rázva követ. Minden pontosan ugyanúgy van, ahogy itt hagytam. Egyenesen az ágyam felé sétálok, majd Harryvel az oldalamon a párnák sokasága közé vetem magam. Pár percig élvezem a nyugalmat, néha rettenetesen hiányzik a régi életünk.
- Szóval, ki nem hagyott vezetni útközben? – néz rám kérdőn a fürtöske, miközben fejét megtámasztja a kezén. Úristen csak ezt ne!
- Remélem, tudod, hogy már nem vagyok csiklandós – húzogatom a szemöldököm, ezzel próbálok kibújni a kínzás elől.
- Nem is arra gondoltam – tornázza magát ülő helyzetbe. Éppen csak egy pillanatra csukom be a szemeimet, amíg erőt veszek, hogy én is felkeljek, egy párna már az arcomba is ütközik.
- Menekülj, ha jót akarsz! – mondom még mindig csukott szemmel, a hangszínemet is próbálom komolyan tartani. Mire kinyitom a szemeim, Harry már a csípőmön ül, kezében egy újabb párnával.
- Mi történik, ha nem fogadok szót? – válaszul, felkapom a hozzám legközelebb eső párnát és hozzávágom. Hangos sikítások hagyják el a számat, miközben fel-felnevetünk. Rövid időn belül már két másik nevetés is társul hozzánk. Anyuék az ajtóban állva kacarásznak rajtunk, miközben mi fáradtan, összeborzolt hajjal, egymásba gabalyodva fekszünk az ágyamban.
- Én nyertem! – nyom egy puszit az arcomra, majd csípőjét riszálva indul ki a szobámból.
- Edward! Még nem végeztünk! – vigyorogva kiálltok utána, mire szúrós szemekkel néz rám, s kergetni kezd a lakásban. Egy ideig a nappaliban kergetőzünk, amikor pedig szédülni kezdek a bejárat felé sprintelek, feltépem az ajtót és meg sem állok a szomszéd házig. Ahogy beérek a lakásba egyenesen a nappaliba futok.
- Szia, Robin! – köszönök az értetlen tekintetű férfinak is, aki mellett sietősen elhaladok, de nincs időm az ölelkezésre, meg sem állok az udvarig. Megtámaszkodom a térdeimen, amíg levegőhöz nem jutok, a művelet sajnos nem tart sokáig ugyanis az üvegajtónál megpillantom Harryt. Hatalmas lábaival pillanatok alatt szeli át a köztünk lévő távolságot, ám mielőtt még letámadhatna egy harmadik fél is társul hozzánk. Gemma hatalmas lendülettel ugrik testvére hátára, miközben megállás nélkül ordibál. Amikor Harry kellőképpen elfárad, térdeit behajlítja, Gemma lemászik róla és szökdécselve közeledik felém, majd a nyakamba ugrik. Miután jó szorosan megölelgetjük egymást, ugyanezt a mozdulatsort megismétli Harryvel is.
- Annyira hiányoztál! – csimpaszkodik Hazz, nővérére. -  De várj egy kicsit, van még egy befejezetlen ügyem – indul el ismét felém, vigyorogva.
- Emily, megint a középső nevén szólítottad? –fordul felém Gemma nevetve. Harry egy pillanat alatt a földre teper, és hiába próbálom megvédeni magam, a derekamnak esik.

A tűz körül ülünk, miközben várjuk, hogy a nyársak megsüljenek. Harry kihasználja az alkalmat, amikor a poharamat a számhoz emelem, hirtelen megszólal.
- Anyu képzeld, unokád lesz! – vigyorog büszkén, én pedig félre nyelem a pohár tartalmát. Miután sikerül nem meg fulladnom, szüleink, csodálkozó pillantásokkal bombáznak minket.
- Akkor azt a gyereket biztos nem tőlem várod! – szalad magasba a szemöldököm.
- Nem is mondtam, hogy most azonnal – emeli maga elé a kezeit. – De te leszel az anyja – Karjait a nyakam köré fonja, és úgy dörgölőzik hozzám, mint egy szeretet éhes kiscica, miközben próbál egy csókot kipréselni belőlem.
A vacsora után könnyes búcsút veszek a barátomtól, és anyuval karöltve sétálok haza. A mosogatás és pletykálkodás után fáradtan térhetek vissza a szobámba. Ruhástól dőlök be, a már délután összetúrt ágyamba, s már az álom is kezd rám találni, amikor rezegni kezd a telefonom. Üzenetek hada támad rám, amihez egy bőszén vigyorgó fiú is társul a szomszéd ablakból.
- Nem tudok elaludni, kérlek segíts! – áll az utolsó üzenetben.
- Hogyan segíthetnék, ha te ott vagy én pedig itt?
-  Nyisd ki az ajtót, csak ne csapj zajt! – óvatosan mégis gyorsan lesietek és elfordítom a kulcsot a zárban. Nem telhet el 5 perc, az ajtó már nyílik is. Harry mit sem sejtve indul el az emelet felé, gyorsan visszafordítom a kulcsot és utána indulok.
- Itt ne hagyj – suttogom, mikor már sikerül utolérnem.
-  A szívbajt hozod rám! – fordul meg, az arcán pedig tisztán látom a rémületet még ebben a sötétben is. Közelebb lépek hozzá, fenekem alá nyúl, lábaimat a dereka köré fonom, és jó szorosan hozzábújok amíg fel nem érünk a szobámba. – Hiányoztál! – vigyorodik el, majd ajkait az enyémekre tapasztja, nyelve bejutást kér, végül pedig régi ismerősként köszönti az enyémet. Még mindig az ölében ülök, amikor leveszi a pólómat és végig fekszik az ágyon. Apró puszikat adok a nyakára, mire fordít a helyzetünkön és maga alá gyűr egy csábos mosoly kíséretében, megérintem az édes gödröcskéit, mire elkapja a kezemet és a tenyerembe csókol. Megszabadul a felsőjétől, segít levenni a nadrágomat, majd magát is megszabadítja a kényelmetlen farmertól. Ahogy végig nézek a felsőtestén, kénytelen vagyok beharapni alsó ajkam a látványtól. Nem hiszem el, hogy egy ilyen csoda pasit nevezhetek a barátomnak. Mire észbe kapok, már az előbb levett fekete pólóját bújtatja át a fejemen. Értetlenül nézek rá, mire elneveti magát és befekszik az ágyamba.
- Tudom, hogy szeretsz az én pólóimban aludni. Amúgy csak tiszteletben tartom, hogy anyukád a szomszéd szobában alszik – ereszt el egy édes mosolyt, majd karjait kitárja, én pedig szorosan hozzábújok.
- Szeretlek Hazz! – adok egy utolsó csókot a szájára.
- Én is szeretlek! Ugye tudod, hogy komolyan gondoltam azt a kisbabát? – kérdezi, mielőtt elnyomna az álom.
- Persze, hogy tudom – mosolyodok el.
- Ha visszamegyünk Londonba, gondoskodom is róla – mondja, de a szavak már lassan jutnak el a tudatomig. Valamiről még beszél, de már csak sutyorgást hallok, később pedig elnyom az álom.

27.rész

Sziasztok!:)

Elkészült az új rész is. Mielőtt elkezditek szeretném megköszönni az újabb díjat és kitenni ide a blog csoportját is, ahova nyugodtan jelentkezhettek ITT.
Hagyjatok nyomot magatok után és jó olvasást!
Nonci.xx

Fájdalomtól zsibbadva, mégis boldogan szállok ki a kocsiból. Még be sem jutunk négy idétlenül vihogó srác esik ki a bejárati ajtón. Izgatottan várják a remekművet, amit én kínzó lassúsággal, mutatok meg nekik, a jelenleg kényes bőrfelületet a bal kulcscsontomon.
- Azt hittük te is egy nagy lepkével jössz haza – nevet fel Zayn, miközben kezeit maga elé emeli, hogy kivédhesse Harry ütéseit. Elfolytok egy mosolyt, mivel tekintettel vagyok a mellettem ácsorgó barátomra, ennek ellenére én is humorosnak találom Zayn beszólását. Az egész délutánt egymás fárasztásával töltjük, vacsora után pedig egy kis éjszakai sétára indulunk, a Hyde Parkban.
- Miért nem megyünk inkább szórakozni? – nyüszít Louis, mire a többség csak egy bosszús pillantást küld felé.
- Emlékezz vissza, hányszor jöttünk el egy szórakozóhelyről is anélkül, hogy ne történt volna valami. Ha inni akarsz itt is tudsz – mondja Liam.
Amíg Louis és Harry az alkohol beszerzést intézik, mi elfoglaljuk a közeli játszóteret.
- Hogy vagy? – ülök le a szöszi barátom mellé, aki szinte magába roskadva bámul ki a fejéből.
- Nehéz elmagyarázni. Talán a legegyszerűbben akkor megy, ha azt mondom, olyan vagyok, mint a Photoshop – ereszt el egy féloldalas mosolyt.
- Nem értelek – húzom össze a szemöldököm.
- Az élet Photoshopja az, amikor egy lelkileg összetört embert mosolyogni látsz. – magyarázza.
- Még mindig haragszol?
- Eddig sem haragudtam, csak rosszul esett és fájt. Ettől eltekintve lassan megszokom, hogy ismét csak barátként tekintsek rád – mondja, én pedig megölelem.
- Szeretlek! – súgom, mire szorosabban fonja körém a karjait.
Őrjítően sokáig tart várakozni, így Zaynnel karöltve a játékok felé közeledünk.
- Csúszda vagy hinta? – kérdezi, én pedig előbb szólalok meg, minthogy gondolkozzak.
- Hinta. A csúszdába beszorul a fenekem – kijelentésemre csak szem forgatva kezd el húzni a hinták felé.
Már körülbelül a harmadik pezsgős üveg ürül ki, amikor Harryt karon ragadom és húzni kezdem a legközelebbi szökőkút felé.
- Mit akarsz? – nevet, miközben próbálom a cipőmet lehámozni magamról, a nadrágom szárát pedig feljebb aggatni.
- Megyek úszni – vigyorgok, majd ruhástól a vízbe ugrom.
- Nem is tudsz úszni te szerencsétlen – szakad fel belőle egy hatalmas röhögés, majd vállat vonva, követi a példámat. A fürdőzésünk nem tarthat sokáig, ugyanis a hangok alapján egy biztonsági őr közeledik felénk. Kierőlködjük magunkat a szökőkútból, felkapjuk a cipőinket és eszeveszett rohanásba kezdünk a többiek felé, már amennyire az alkohol engedi ezt. A fél Parkon végig bukdácsolva elérjük a srácokat is.
- Ti már megint hogy néztek ki? – emeli a magasba szemöldökét Liam.
- Fürödtünk, de üldöz minket valami biztonsági őr – nyögöm ki nagy nehezen, miközben levegőért kapkodom.
- Legalább a cipőtök száraz – nevet Louis, s már én is szólalnék meg, ahogy levegőhöz jutok, de ismét megüti a fülemet a távoli kiabálás.
- Ha nem akartok bajt, nem maradtok itt! – hadarja Harry. Magamra kapom a cipőim, s a srácok után sietek, akik tényleg nem haboztak a maradással. Ahogy ki érünk, a Parkból lassítunk a lépteinken, ugyanis idáig biztosan nem fog minket követni, neki csak a Parkra kell figyelnie. Az adrenalintól kissé kijózanodva indulunk haza. Harryvel pár méterrel lemaradva egymásba karolva ballagunk a többiek után, mint a két legkisebb, akik valami csintalanság miatt nem játszhatnak tovább.
- Nézd! – kiáltok, amikor észreveszek egy kis apróságot a mellettünk lévő bokorban.
- Vigyük haza – suttogja, majd az állat után veti magát. Óvatosan a mancsaiba veszi. Bőszén vigyorogva felém indul, és a kezembe adja.
- Louis, szeretnénk neked adományozni egy hátkefét. Boldog Születésnapot! – mondja Harry a legkomolyabb arckifejezésével, miközben átnyújtom az említett srácnak az aranyos kis lényt.
- Szerintem ezek beszívtak – méreget minket Niall, miközben összeráncolja a szemöldökét.
- Azt ugye vágjátok, hogy ez nem egy hátkefe? 
- Mert ez egy kaktuszmalac – vigyorgok büszkén, miközben Louis idióta arccal visszaadja a kezembe a szerencsétlen állatot.
- Igen, kedvesem, tudod, ezt erre felé sündisznónak hívják.
- Én pedig kaktuszmalacnak hívom – makacskodok továbbra is.
- Ez hülye – súgja Zaynnek úgy, hogy én is tökéletesen halljam. – Inkább engedjétek el, mielőtt elpusztul már attól a ténytől, hogy veletek kell élnie – kacsint játékosan, én pedig nyelvet öltök rá.
- Hozd magaddal, megetetjük az udvaron, hogy mindig velünk lehessen – súgja Harry, én pedig boldogan bele egyezek.
Ahogy haza érünk, már szaladok is két törölközőért. Az egyiket Harrynek adom, aki elrejtőzik a sünivel, majd nyakig bebugyolálva indulok a konyhába. Egy kis tányérba tejet öntök, majd szemezni kezdek az előttem lévő almával és késsel. Megpróbálom a legbiztonságosabb módon felszeletelni a gyümölcsöt, anélkül, hogy eltűnjenek az ujjaim. A nappalit sötétség árasztja el, ebből arra következtetek, hogy rajtunk kívül már mindenki a szobájában van. Óvatosan elhúzom az üvegajtót, és kilépek a teraszra. Az asztalnál megpillantom Őt, már félig alszik az egyik székben. A vállánál fogva megrázom picit, amíg teljesen magához tér, a tejet és az alma szeleteket a sarokba teszem, a kis állatot pedig mellé. Két kar fonódik a derekam köré, oldalra pillantok, ahol kissé kómás barátom arcával találkozom. Apró puszit adok az arcára, majd szorosan hozzá bújok.
- Nézd – suttogja, amikor az új lakónk mozgolódni kezd, apró lépéseket tesz a tej felé, végül lefetyelni kezd. – A gyermekünk, akinek nem tudom a nemét, már magától képes enni. Hát nem aranyos? – kérdezi, még mindig suttogva.
- Milyen gyorsan felnőnek – válaszolok tettetett szomorúsággal. - Öregszünk Styles – bújok szorosabban a mellkasához. Egy ideig még nézzük, ahogy szép lassan neki kezd az almáknak is, majd kézen fogva vissza sétálunk a lakásba.
- Lefürdök, mielőtt még jobban átfagyok, aztán átmegyek – leheli ajkaimra, s egy rövidebb csók után eltűnik a szobájában. Követem a példáját, a fürdőszobámban, leszenvedem a félig megszáradt ruháimat, majd rekordgyorsasággal fürdök meg a forró vízben. Törölközőbe csavarva sétálok a szobámba, s miután már az alvós pólómban fekszem az ágyamban, Harry is megérkezik. Megvárom, amíg elhelyezkedik, s lekapcsolom a kislámpát. A szokásos tusfürdőjének illata pillanatok alatt beveszi a szobát, én pedig az illatától elkábulva, kezdenék álomba merülni, ha hagyná.
- Emily, szeretnék tőled egy kisbabát – duruzsolja, először nem tudok mit tenni, szóhoz sem jutok, végül elmosolyodom, amit nem láthat, így szólásra nyitom a szám.
- Nem gondolod, hogy ehhez, még fiatalok vagyunk?
- Nem. Én csak szeretnék valamit, ami vagy ebben az esetben aki, még ennél is jobban egymáshoz köt minket – simít végig a hasamon. Nem válaszolok. A csendet mégis a halk szipogásom töri meg. – Valami rosszat mondtam? Kérlek, ne sírj! – ebben a sötétben is tökéletesen látom, hogy szemei aggodalommal vannak tele, miközben végig simít az arcomon, hogy letörölje a könnyeimet.
- Annyira szeretlek! –súgom, és még mielőtt válaszolhatna, ajkaimat az övéire tapasztom.