27.rész

Sziasztok!:)

Elkészült az új rész is. Mielőtt elkezditek szeretném megköszönni az újabb díjat és kitenni ide a blog csoportját is, ahova nyugodtan jelentkezhettek ITT.
Hagyjatok nyomot magatok után és jó olvasást!
Nonci.xx

Fájdalomtól zsibbadva, mégis boldogan szállok ki a kocsiból. Még be sem jutunk négy idétlenül vihogó srác esik ki a bejárati ajtón. Izgatottan várják a remekművet, amit én kínzó lassúsággal, mutatok meg nekik, a jelenleg kényes bőrfelületet a bal kulcscsontomon.
- Azt hittük te is egy nagy lepkével jössz haza – nevet fel Zayn, miközben kezeit maga elé emeli, hogy kivédhesse Harry ütéseit. Elfolytok egy mosolyt, mivel tekintettel vagyok a mellettem ácsorgó barátomra, ennek ellenére én is humorosnak találom Zayn beszólását. Az egész délutánt egymás fárasztásával töltjük, vacsora után pedig egy kis éjszakai sétára indulunk, a Hyde Parkban.
- Miért nem megyünk inkább szórakozni? – nyüszít Louis, mire a többség csak egy bosszús pillantást küld felé.
- Emlékezz vissza, hányszor jöttünk el egy szórakozóhelyről is anélkül, hogy ne történt volna valami. Ha inni akarsz itt is tudsz – mondja Liam.
Amíg Louis és Harry az alkohol beszerzést intézik, mi elfoglaljuk a közeli játszóteret.
- Hogy vagy? – ülök le a szöszi barátom mellé, aki szinte magába roskadva bámul ki a fejéből.
- Nehéz elmagyarázni. Talán a legegyszerűbben akkor megy, ha azt mondom, olyan vagyok, mint a Photoshop – ereszt el egy féloldalas mosolyt.
- Nem értelek – húzom össze a szemöldököm.
- Az élet Photoshopja az, amikor egy lelkileg összetört embert mosolyogni látsz. – magyarázza.
- Még mindig haragszol?
- Eddig sem haragudtam, csak rosszul esett és fájt. Ettől eltekintve lassan megszokom, hogy ismét csak barátként tekintsek rád – mondja, én pedig megölelem.
- Szeretlek! – súgom, mire szorosabban fonja körém a karjait.
Őrjítően sokáig tart várakozni, így Zaynnel karöltve a játékok felé közeledünk.
- Csúszda vagy hinta? – kérdezi, én pedig előbb szólalok meg, minthogy gondolkozzak.
- Hinta. A csúszdába beszorul a fenekem – kijelentésemre csak szem forgatva kezd el húzni a hinták felé.
Már körülbelül a harmadik pezsgős üveg ürül ki, amikor Harryt karon ragadom és húzni kezdem a legközelebbi szökőkút felé.
- Mit akarsz? – nevet, miközben próbálom a cipőmet lehámozni magamról, a nadrágom szárát pedig feljebb aggatni.
- Megyek úszni – vigyorgok, majd ruhástól a vízbe ugrom.
- Nem is tudsz úszni te szerencsétlen – szakad fel belőle egy hatalmas röhögés, majd vállat vonva, követi a példámat. A fürdőzésünk nem tarthat sokáig, ugyanis a hangok alapján egy biztonsági őr közeledik felénk. Kierőlködjük magunkat a szökőkútból, felkapjuk a cipőinket és eszeveszett rohanásba kezdünk a többiek felé, már amennyire az alkohol engedi ezt. A fél Parkon végig bukdácsolva elérjük a srácokat is.
- Ti már megint hogy néztek ki? – emeli a magasba szemöldökét Liam.
- Fürödtünk, de üldöz minket valami biztonsági őr – nyögöm ki nagy nehezen, miközben levegőért kapkodom.
- Legalább a cipőtök száraz – nevet Louis, s már én is szólalnék meg, ahogy levegőhöz jutok, de ismét megüti a fülemet a távoli kiabálás.
- Ha nem akartok bajt, nem maradtok itt! – hadarja Harry. Magamra kapom a cipőim, s a srácok után sietek, akik tényleg nem haboztak a maradással. Ahogy ki érünk, a Parkból lassítunk a lépteinken, ugyanis idáig biztosan nem fog minket követni, neki csak a Parkra kell figyelnie. Az adrenalintól kissé kijózanodva indulunk haza. Harryvel pár méterrel lemaradva egymásba karolva ballagunk a többiek után, mint a két legkisebb, akik valami csintalanság miatt nem játszhatnak tovább.
- Nézd! – kiáltok, amikor észreveszek egy kis apróságot a mellettünk lévő bokorban.
- Vigyük haza – suttogja, majd az állat után veti magát. Óvatosan a mancsaiba veszi. Bőszén vigyorogva felém indul, és a kezembe adja.
- Louis, szeretnénk neked adományozni egy hátkefét. Boldog Születésnapot! – mondja Harry a legkomolyabb arckifejezésével, miközben átnyújtom az említett srácnak az aranyos kis lényt.
- Szerintem ezek beszívtak – méreget minket Niall, miközben összeráncolja a szemöldökét.
- Azt ugye vágjátok, hogy ez nem egy hátkefe? 
- Mert ez egy kaktuszmalac – vigyorgok büszkén, miközben Louis idióta arccal visszaadja a kezembe a szerencsétlen állatot.
- Igen, kedvesem, tudod, ezt erre felé sündisznónak hívják.
- Én pedig kaktuszmalacnak hívom – makacskodok továbbra is.
- Ez hülye – súgja Zaynnek úgy, hogy én is tökéletesen halljam. – Inkább engedjétek el, mielőtt elpusztul már attól a ténytől, hogy veletek kell élnie – kacsint játékosan, én pedig nyelvet öltök rá.
- Hozd magaddal, megetetjük az udvaron, hogy mindig velünk lehessen – súgja Harry, én pedig boldogan bele egyezek.
Ahogy haza érünk, már szaladok is két törölközőért. Az egyiket Harrynek adom, aki elrejtőzik a sünivel, majd nyakig bebugyolálva indulok a konyhába. Egy kis tányérba tejet öntök, majd szemezni kezdek az előttem lévő almával és késsel. Megpróbálom a legbiztonságosabb módon felszeletelni a gyümölcsöt, anélkül, hogy eltűnjenek az ujjaim. A nappalit sötétség árasztja el, ebből arra következtetek, hogy rajtunk kívül már mindenki a szobájában van. Óvatosan elhúzom az üvegajtót, és kilépek a teraszra. Az asztalnál megpillantom Őt, már félig alszik az egyik székben. A vállánál fogva megrázom picit, amíg teljesen magához tér, a tejet és az alma szeleteket a sarokba teszem, a kis állatot pedig mellé. Két kar fonódik a derekam köré, oldalra pillantok, ahol kissé kómás barátom arcával találkozom. Apró puszit adok az arcára, majd szorosan hozzá bújok.
- Nézd – suttogja, amikor az új lakónk mozgolódni kezd, apró lépéseket tesz a tej felé, végül lefetyelni kezd. – A gyermekünk, akinek nem tudom a nemét, már magától képes enni. Hát nem aranyos? – kérdezi, még mindig suttogva.
- Milyen gyorsan felnőnek – válaszolok tettetett szomorúsággal. - Öregszünk Styles – bújok szorosabban a mellkasához. Egy ideig még nézzük, ahogy szép lassan neki kezd az almáknak is, majd kézen fogva vissza sétálunk a lakásba.
- Lefürdök, mielőtt még jobban átfagyok, aztán átmegyek – leheli ajkaimra, s egy rövidebb csók után eltűnik a szobájában. Követem a példáját, a fürdőszobámban, leszenvedem a félig megszáradt ruháimat, majd rekordgyorsasággal fürdök meg a forró vízben. Törölközőbe csavarva sétálok a szobámba, s miután már az alvós pólómban fekszem az ágyamban, Harry is megérkezik. Megvárom, amíg elhelyezkedik, s lekapcsolom a kislámpát. A szokásos tusfürdőjének illata pillanatok alatt beveszi a szobát, én pedig az illatától elkábulva, kezdenék álomba merülni, ha hagyná.
- Emily, szeretnék tőled egy kisbabát – duruzsolja, először nem tudok mit tenni, szóhoz sem jutok, végül elmosolyodom, amit nem láthat, így szólásra nyitom a szám.
- Nem gondolod, hogy ehhez, még fiatalok vagyunk?
- Nem. Én csak szeretnék valamit, ami vagy ebben az esetben aki, még ennél is jobban egymáshoz köt minket – simít végig a hasamon. Nem válaszolok. A csendet mégis a halk szipogásom töri meg. – Valami rosszat mondtam? Kérlek, ne sírj! – ebben a sötétben is tökéletesen látom, hogy szemei aggodalommal vannak tele, miközben végig simít az arcomon, hogy letörölje a könnyeimet.
- Annyira szeretlek! –súgom, és még mielőtt válaszolhatna, ajkaimat az övéire tapasztom.