26.rész

Ahogy kilépek az utcára, megcsap a hideg. Mit sem törődve ezzel, keresem Harryt. A sötétben észreveszek egy alakot, akinek járása hasonlít a barátoméra, így a megérzéseimben bízva követni kezdem. Elég nagy a távolság köztünk, mégsem esik nehezemre követnem.  Amint utolérem, csalódnom kell, ugyanis egy teljesen idegen férfit követtem. Mégsem csüggedek le, észreveszem, hogy a Direction ház csak pár utcányira van. Már nem is vagyok olyan messze, amikor egy ismerős hangot hallok. Gyorsítok a lépéseimen, sietősen megyek át az utca túl oldalára. Pár perces keresgélés után észreveszem a hang forrását. 

- Te sírsz? – guggolok le mellé, kezemet finoman a hátára helyezem. Ijedten kapja rám tekintetét, majd amikor felismer vonásai megkeményednek.
- Igen, sírok. Miért ne sírhatnék, ha egyszer fáj? – szűri fogai között, miközben visszahajtja fejét a térdei közé, s bele markol a tincseibe. – Mit keresel itt? - lefejtem a kezeit a hajáról, végül mellé ülök.
- Mert szeretlek Harry –válaszolok egyszerűen.
- Ha valóban így lenne, most nem ülnénk itt. Miért jöttél utánam?
- Aggódom érted. Kérlek, ne haragudj. Az életemre esküszöm, hogy nem direkt történt. Szerinted, ha direkt csináltam volna, és tényleg nem szeretnélek, most itt ülnék? Fontos vagy nekem Harry. Szeretlek, az első perctől fogva mióta megismerkedtünk és szeretni is foglak.  Hadd idézzek neked egy magyar zenekartól. Mosolyogj, ha kérlek, a mosolyodból élek.
Elcsukló hangom, s kérlelő magyarázkodásom, úgy tűnik jó hatással van rá.
- Gyere ide te majom! – húz magához. Először megijedek a hirtelen jött hangulatváltásától, majd amikor sikerül megnyugodnom, szorosabban férkőzök a karjai közé.
- Menjünk be, mielőtt felfázunk – mondja, majd mielőtt ellenkezhetnék, az ölébe kap és meg sem áll a lakásunkig, miközben elmesélek neki minden előzményt. – Akkor semmi okom sincs rád haragudni, csakis Niallre.
- Nem. Kérlek, ne haragudj rá! Nem szeretném, hogy miattam menjen tönkre a barátságotok. Akkor inkább már engem utálj! – könyörgök neki, már szinte sírva. Száját szólásra nyitja, de nem tud megszólalni, a bejárati ajtó kicsapódik, Louis pedig idegesen rohan le minket.
- Itt vannak! – kiabál vissza a többieknek, akik egy nagy levegőt lépve belépnek a helyiségbe.
- Niall? – kérdezem, amikor megbizonyosodom, hogy valóban csak 4 fiú áll körbe.
- Eddig velünk volt, gondolom a szobájába ment – mondja Zayn. – Elárulnátok, mi történt?
- Már nem fontos, semmi baj sincs – legyint Harry. – De nekem most beszélnem kell Niallel – mondja, mire összeszűkül a gyomrom és kétségbeesetten nyúlok a karja után. – Nem fogom bántani. Annál sokkal fontosabb vagy – lehel apró csókot az ajkaimra.
Az órámra pillantok, hajnali 3.
- Ugye ti sem vagytok még álmosak? – kérdezem a többieket.
- Mit szeretnél? – mosolyog Liam, bár látom, ahogy óvatosan elnyom egy ásítást.
- Nem nézzük meg azt az új filmet? Annyira szeretek veled Disneys dolgokat csinálni és már nagyon hiányzik. De csak akkor, ha nincs ellenedre.
Amíg a srácok a nappaliban várnak rám, a szobámba sietek, hogy előkeressem a nemrég vett DVD-t. Vissza fele még megállok Niall ajtaja előtt, és nyugtázom magamban, hogy mindketten épségben vannak. Mire leérek a fiúk már egymásba kapaszkodva várják a filmet egy tál pattogatott kukorica társaságában. Beüzemelem a lejátszót, majd Liam mellé kuporodva indítom el a filmet. Időközben a hiányzó két bandatag is társul. Aggódva pillantok fel a filmből, majd megnyugszom, amikor mindketten egy apró mosolyt küldenek felém. Harry mellém telepszik, míg Niallnek már csak a fotel jut. A film vége felé rám tör a sírhatnék. Amikor Harry ezt észreveszi védelmezően fonja körém karjait, majd óvatosan ringatni kezd. Szinte már csak mi nézzük a filmet.
- Fordul a szél, köd száll alá. Itt valami készül, nem késik soká. Nem tudom, mit hoz a szél, rosszat, jót, de valami azt súgja, ilyen már volt – mondjuk szinte egyszerre egymásra mosolyogva. Harry letörli a kibuggyanó könnycseppet a szemem sarkából én pedig egy puszit adok a szája sarkába.
- Hihetetlen, hogy emlékszel még rá – suttogom.
- Az első könyv, amit végig olvastam, csakis miattad – dörmögi. – Most már mehetünk aludni?
- Maradjunk itt a többiekkel – kérlelem, a mosoly pedig levakarhatatlan az arcomról.
- Rendben – puszil a hajamba. Magunkra teríti a kedvenc plédünket és megvárja, amíg elhelyezkedem, ami igencsak nehéz egy koktélszoknyában.

Mint a két legfiatalabb, mi kelünk fel a legkésőbb. Úgy tűnik, a kanapén alvás sem tartozik a legjobb ötleteim közé, ugyanis a nyakamat fájlalva ülök fel. Harry ébredezik, így egyedül hagyom. A telefonomat felkapom az asztalról és egyenesen a konyhába sétálok. A látvány megmosolyogtat. A fiúk a konyhapultot körbe ölelve alszanak. A készüléket szorongatva kihasználom az alkalmat, így készítek egy gyors fényképet, mielőtt észrevennének.
- Töröld ki! – Louis hangjára összerezzenek.
- Honnan tudod, mit csináltam, ha nem is erre nézel? – kérdezem összevont szemöldökkel.
- Én egy Ninja vagyok – tornázza magát ülőhelyzetbe.
- Aki éjjel legény..
-.. azt másnap hagyd aludni! – fejezi be helyettem a mondatot Zayn. Kihalászom a kedvenc bögrémet a szekrény mélyéről, amikor pedig megfordulok, Harry kissé kómás arcával találom szembe magam. Sosem szerette, ha kávézom, így kihasználja az alkalmat, kikapja a kezemből a bögrét és már készíti is a kakaót. Óvatosan hátrapillant, amikor meggyőződik róla, hogy senki sem figyel, a lábaim közé férkőzik és egy hosszú csókot lehet ajkaimra.
- Szeretnék egy tetkót – simítok végig a mellkasán.
- Ne szeress! Ezzel csak elcsúfítod magad. Nekem így is tökéletes vagy – súgja.
- De édes vagy! – kuncogok, mire Zayn összehúzott szemöldökkel feltápászkodik, és felénk lépdel. Egy hirtelen mozdulattal végig nyalja Harry felkarját, majd egy vállrendítés kíséretében hozzá teszi.
- Szerintem inkább sós – alig hagyják el a szavak a száját, már ismét a többiek között terpeszkedik.
- Az ég áldjon meg Malik! – nevet fel szem forgatva Hazz.
- Kösz, inkább kihagyom! – dünnyögi. Harry dereka köré kulcsolom a lábaimat, kezeimmel próbálok kapaszkodni és mindkét italra is figyelek, amíg ki nem érünk az udvarra. A bögréket óvatosan az asztalra helyezi, majd szép lassan elenged. Összekulcsolt ujjakkal, egymáshoz simulva sétálunk. Lábunkat a medencébe lógatva ülünk, és csak élvezzük egymás társaságát.
- Tényleg szeretnél egy tetkót? – kérdezi hosszas hallgatás után.
- Igen.
- És tudod, már, hogy mit?
- Régen mindig Pán Pétert szerettem volna a combomra.
- Emlékszem – nevet fel. – Azt hittem sosem szoksz le róla.
- Nem mondtam, hogy véglegesen leszoktam róla, csak várok még vele, van egy sokkal jobb ötletem.
- Meg is osztod velem?
- Valami, ami rád emlékeztet.
- Gondold át, és ha nem bánod meg, elviszlek – szorítja meg finoman a kézfejem.
- Semmit sem bánok meg, ami veled kapcsolatos – mondom és az orromat az övéhez dörgölöm.