13.rész

Sziasztok!:)
Meghoztam a következő részt, remélem tetszeni fog. Még mindig arra kérnélek titeket, hogy ha tetszett iratkozzatok fel vagy szóljatok hozzá, mert nagyon sokat jelentene, hogy érdemes-e folytatnom.Kellemes ünnepeket és sok locsolót kívánok az olvasóimnak!:) (már ha vannak)Ui.: Döntsük meg a rekordot a fiúk új klipjével, ami csodálatosra sikerült, hála Ben Winstonnak.:D
Nonci.xx

– Tartozok még neked egy válasszal – mosolygok rá hosszas hallgatás után.
- Milyen válasszal? – mustrál értetlenül.
- Amit körülbelül 3 napja kérdeztél.
- Hogyan döntöttél? – kérdezi, s látom az arcán, hogy nemleges válaszra számít.
- Boldogan lennék a barátnőd.
- Mil, biztosan ezt szeretnéd? – formál ’o’ alakot a szájával.
- Igen Harry. Ma rájöttem, hogy mindennél fontosabb vagy a számomra, és ha a szokásosnál is ügyetlenebb vagyok..ha nem úszom meg ennyivel.. talán ez a beszélgetés meg sem történt volna. – nézek rá kétségbeesetten. Könnyek marják a szemem. Szükségem van rá. már nem csak legjobb barátként. A parkban jöttem rá, hogy szükségem van rá és nem veszíthetem Őt el.
- Sh, nyugodj meg, nincs semmi baj! – a mellkasára von, és édes dolgokat suttog a fülembe, amitől hamarabb megnyugszom. Halk neszt hallok az ajtó felől, majd Louis bedugja a fejét a szobába, amit három másik is követ. Az ajtó szép lassan kinyílik és a One Direction többi tagja is beslattyog a szobába.
- Az orvos azt mondta, nemsokára jön, megvizsgál és akár már ma haza is vihetünk – lelkendezik Niall miközben leülnek a szomszéd ágyra.
- Emily! Ugye jól vagy? – kérdezi Louis.
- Igen, jól vagyok – mosolygok. – És mielőtt még megkérdeznétek nincs emlékezet kiesésem, mindegyikőtökre tisztán emlékszem – teszem még gyorsan hozzá, mire Niall felkuncog.
- Mikor jönnek a lányok? – kérdezi Harry.
- Ami azt illeti, nem tudnak jönni, Eleanornak hamarosan vizsgája lesz, Daniellenek el kell utaznia egy fotózásra Perriet pedig nem engedik el a hamarosan kezdődő Little Mix turné miatt – húzza el a száját Liam.
Beszélgetésünket egy fehér köpenyes férfi zavarja meg, Dr. Robert Peterson.
- Megkérném az urakat, hogy fáradjanak ki, amíg elvégzek egy rövid vizsgálatot – monoton hangon beszél a srácokhoz, akik szó nélkül távoznak.
- Jól sejtem, hogy maga is magyar? – faggatom, amikor egyedül maradunk.
- Honnan vette észre? – kérdezi, már az említett nyelvet használva.
- A nevéből és a beszédstílusából, én csak apai ágról vagyok magyar, de folyékonyan beszélem a nyelvet – válaszolom. A kivizsgálás tényleg nem tart sokáig, amikor végzünk Harry egy szatyorral tér vissza, amiben a ruháim lapulnak, s miután nagy nehezen átöltözöm, indulunk is haza.
- Milly, mi baj? – kérdezi Liam.
- Hiányzik Magyarország, amikor minden szülinapomon elmentünk apuval a BB fesztiválra ahol aznap este mindig volt lézer show és tűzijáték és a középiskolás barátaimmal is nagyon régen beszéltem – mondom kicsit szomorúan. Az út további részében a fiúk próbálják elterelni a figyelmem, ami sikerül is, így a rossz kedvem eltűnik és ismét az a mosolygós lány leszek, aki ez előtt is voltam. Út közben szokásosan meg kell állnunk a Nando’s-ban, ezért több mint egy óra is eltelik, mire haza érünk, már kezd beesteledni. Miután kikászálódom a kocsiból, egyik oldalamon Harry, míg a másikon az újonnan szerzett mankóm támogat be. Elfordítom a kulcsot, s belököm az ajtót. Bent már teljes sötétség fogad, a villanykapcsolót keresve, apró hangokat hallok a konyha felől.
- Harry, ezt te csinálod? – kérdezem, miután megbizonyosodom, hogy nem a képzeletem játszik velem.
- Mi? Én itt állok az ajtóban, arra várok, hogy felkapcsold a villanyt, mert te nem engeded, hogy segítsek.
- Esküszöm hallottam valamit.
- Szerintem csak beképzeled, az orvos nem mondta, hogy lehet hallucinálni fogsz? – nevet, fel édesen.
- Én is szeretlek – válaszolom morogva, majd arrébb botorkálva a kezem útjába kerül a kapcsoló, amit gyorsan meg is nyomok, így a fény hamar beborítja az egész előteret, aminek következtében még levegőt sem bírok venni.
- Meglepetés! Boldog születésnapot Emily! – kiáltják a lányok egyszerre. A szám ’o’ alakot formál, megszólalni sem tudok, csak szótlanul állok, miközben kibuggyan az első könnycsepp, amit számtalan darab követ. Sosem szerettem a szülinapjaimat, otthon is csak Harry és anya pörgött, mint a búgó csiga. Két kéz fonódik a derekam köré, ami mellé egy rekedtes hang is társul.
- Boldog szülinapot szerelmem! – duruzsolja Hazz a fülembe, én pedig szó nélkül vetem magam a karjaiba.
- Köszönöm – súgom, még mindig könnyezve. A lányokhoz is oda bicegek, akik jó szorosan meg is ölelgetnek, végül a fiúk is beérnek, kezükben eddig nem látott ajándéktasakokkal, majd ők is körbe ugrálnak, ami nagyon jól esik.
- Nem kóstolod meg a tortát? – vigyorog Eleanor. – Marcipános – teszi hozzá, amikor látja az értetlen arckifejezésem. Louis karon ragad és egyenesen a konyháig húz, még akkor is ha nekem ez nehezen megy, ahol tényleg egy nagy torta vár rám.
- Nagyon szépen köszönöm srácok! – nem tudom abba hagyni a vigyorgást, ami egyenesen az arcomra fagyott, mióta beléptünk.
- Még nem is láttad az ajándékaidat – értetlenkedik Niall.
- Mert nekem ez is tökéletes – ölelem meg a szöszit. A tortára pillantok és megakad a pillantásom valamin. – Louis, ez a te ötleted volt? – próbálok komoran nézni az említett srácra, de az arckifejezésén elnevetem magam.
- Mi a probléma tárgya? – áll mellém, miközben ő is a tortát nézi. A cukormázra és a gyertyákra mutatok, amik az életkoromat próbálják mutatni. – Ja, hogy ez. Ez csak. Izé. Nem tudtuk, hogy mennyi éves lettél, ezért a biztonság kedvéért megkértem Buddyt, hogy ezt írja rá – vigyorog büszkén, nekem pedig ismét leesik az állam.
- Buddy Valastro? Olyan messziről hozattátok ezt a tortát?
- Dehogy is, a lányok csinálták – legyint egyet. – De a számokat én tettem rá – büszkélkedik.
- Drága szívem a 10 és a 19 között bőven van különbség – nevetek.
- Szóval 19? Az már más, akarod, hogy hozzam a ketchupot és javítsak a helyzeten? – mondta, miközben hátba csap.
- Nem kell – mondom, miközben próbálom megtartani az egyensúlyom.
- Ó - görbül lefelé a szája. – Esetleg mustár? Ha az sem ajánlhatom még a majonézt! Vagy tudod mit? Rád bízom.
- Nem kell Louis, így is tökéletes! – ölelgetem meg a mellettem lévő srácot. Elfújom a gyertyákat, majd percekkel később már az asztalt körbe ülve falatozunk. Amikor az utolsó szelet is elfogy, a srácok egyszerre futnak ki a konyhából és telepednek le a kanapéra. Eleanor siet a segítségemre, miközben lassan a többiek után araszolunk.
- Tényleg Buddy készítette a tortát - súgja. – Tudod, hogy Harry mindent megtenne érted – mosolyog.
- Már kezdtem örülni, hogy elfelejtettétek – kuncogok, amikor Eleanor és Louis elsőként nyújt át egy csomagot. Egy gyönyörű szép fekete pánt nélküli szoknya van benne, fekete csipkével, hozzá illő magassarkúval.

 Perrietől és Zayntől egy nagyon aranyos baglyos bögrét, míg Danielle és Liam egy fekete alapon virágmintás szoknyát tartalmazó csomaggal lep meg. Niall egy olyan könyvet ad a kezembe, amit régóta keresek magyarul és egy forever jeles nyakláncot amiben a ’Directioner’ szó is szerepel. Amikor az utolsó ajándékot is kibontom, Harry az ölébe kap, miszerint pihentetni kell a lábam.

- Jó éjt srácok! – üvölti, miközben a lépcső felé fut és meg sem áll a szobámig.
- Bolond vagy! – nevetek, ahogy finoman az ágyamra helyez.
- Milly, figyelj, tudom, hogy már megkaptad az ajándékod, de van még valami, ami nélkül nem érzem teljesnek ezt az egészet – tűr a fülem mögé egy tincset. Komolyan néz rám, mégis látom az arcán a megbujkáló kis mosolyát. A zsebében kotorászik, ezt követően pedig egy kis fecnit vesz elő, amire az ő kézírásával egy rövid kis mondat van fel firkantva. ,2 személyes repülőjegy Magyarországra a One Direction magángépével!’ Amikor sikerül felfognom, mit is jelent ez az egyetlen mondat a könnyek ismét elöntik a szemem, miközben szorosan magamhoz ölelem.
- Szeretlek Hazz! – mondom, miután megtalálom a hangom.
- Én is szeretlek Mil – homlokát az enyémnek dönti, majd szép lassan megcsókol. Nyelveink régi ismerősként köszöntik egymást, végül levegőhiány miatt válunk el. Aznap boldogan alszom el Harry karjaiban. Úgy látszik mégis értelmet nyert a szülinapom.

12.rész

Sziasztok!:)

Elkészült a következő rész. Mielőtt olvasni kezdtek, szeretném megköszönni, hogy itt vagytok és olvassátok ezt az ocsmányságot, sokat jelent. Remélem tetszeni fog.

Jó olvasást és komizni ér!:)

Nonci.xx

3 nap telt el, és még mindig nem adtam választ. A napjainkat főként együtt töltjük, s most is együtt aludtunk. Sosem voltam korán kelős típus, iskolaidőben is úgy kellett kiimádkozni az ágyból. Ma hajnalban viszont többször is felébredtem. Nem volt meg a takaróm és fáztam, szomjas voltam, pisilni kellett, Harry rám feküdt vagy csak rosszat álmodtam. Már nem bírok tovább az ágyban maradni, de nincs szívem felébreszteni Őt. A telefonom keresésére indulok, amit az asztalon találok. Feloldom a kijelzőt és hunyorogva próbálom megállapítani mennyi is lehet az idő. Már kezdtem megszokni a fényt, így könnyen meg tudom állapítani, hogy még csak 5 óra lesz. Mielőtt lezárnám a telefont, megakad a szemem a dátumon, augusztus 19. Gyűlölöm ezt a napot. A maradék álmosság is kimegy a szememből. Kikapok a szekrényből egy melegítő nadrágot és egy vastag pulcsit, amit a fürdőben fel is veszek. A szobámban még összeszedek pár dolgot, magamra terítek egy plédet majd sietősen elhagyom az emeletet. A konyhában készítek egy forró instant kávét végül a teraszra sétálok. Kint még hűvös van, ahogy számítottam is rá, sőt még az eső is szakad, mint ezen a napon minden évben. A kávémat kortyolgatom, miközben a piros vastag füzetembe firkálgatok. Az idő csak telik, a bögrém kiürül, az eső kezd elállni, annak ellenére, hogy még mindig be van borulva. Eszembe jut, hogy a fiúk is lassan ébredeznek, felkapom a cuccaimat, először a konyhába sietek, a bögrét a mosogatóba teszem, elmarok egy müzli szeletet a pultról, amit gyorsan meg is eszek, ezután pedig a lépcső alatti tartalék fürdőbe sietek, amit általában senki sem használ. A fürdőszoba szekrény legfelső polcán rengeteg törölköző van, amik közé nyugodtam elrejthettem a piros füzetet. Kiveszem a zsebemből az mp3 lejátszómat, bedugom a fülesem, leakasztom a kulcsomat, majd kiléptek az utcára, miközben a 5 Seconds of Summer egyik száma tombol a fülemben. A közeli parkig futok, ami 4 utcányira lehet tőlünk. Fáradtan ülök le az egyik padra a park egy eldugottabb részén. A zsebemből előveszem a dobozt, ami gondosan elrejtettem a fiúk elől. Kiveszek az utolsó szálat, amit meg is gyújtotok, a dobozt pedig a legközelebbi kukába süllyesztettem. Nem vagyok magamra büszke, tudom, hogy ígéretet tettem Zaynnek, de tombol bennem a feszültség. Miután elszívom a cigit, a csikket a doboza után hajítom. Egy kis időt még elidőzöm és a játszótérre is benézek, aztán a rossz előérzetem ellenére visszaindulok. A következő számra váltok. Másfél utcányira lehetek a Direction háztól, az úttestre lépek, amikor a zene elhallgat. Hangos dudálást hallok a jobb oldalamról, és éles fájdalom hasít belém. Már csak tompán érzékelem, ahogy a férfi kiszáll a kocsiból és próbál szólongatni. Akárhogyan is szeretnék, reagálni, az agyam cserben hagy, csak kábultan és szótlanul tűröm amíg, megérkezik a mentő, s onnantól már nem emlékszem semmire.

*~ Harry Styles *~

Emily szobájában ébredek, de ő nincs mellettem. Előhalászom a telefonomat a párnám alól, még sötét van, így a telefonom kis fénye beborítja az egész szobát. Lassan 10 óra. Hangokat hallok lentről, szemvillanás alatt ugrok ki az ágyból és indulok el a hangok irányába.
- Jó reggelt Krumplipürém! –ugrik visítva a nyakamba Louis, amikor leértek a nappaliba.
- Szia Lou. Nem láttad Emilyt?
- Mi sem találjuk, de a kulcsa sincs a helyén.  – mondja Zayn.
- Hova mehetett? Remélem nem a mai nap miatt ment el és haza fog jönni.
- Nyugodj meg, haza fog jönni –vereget vállon Liam, miután a kezembe nyom egy bögre kakaót. A kanapén ülve kortyolgatom a kellemesen forró italt, amikor megszólal Niall telefonja. Halántékát dörzsölgetve idegesen járkál fel alá. 5 perc múlva idegesen teszi le a készüléket, miközben szemeivel engem vizslat.
- Öltözz fel, be kell mennünk a kórházba!
- Mi történt? Ugye nem Emily? – pattantam fel a helyemről.
- Ne kérdezz semmit, csak igyekezz, a kocsiban várunk, útközben mindent elmondok – emeli fel a hangját.  Rekord gyorsasággal rohanok fel az emeletre, berontok a szobámba, magamra ráncigálok egy fehér felsőt és egy farmert. A bejárat előtt még gyorsan felhúzom a fehér Converse cipőm, leakasztom a kabátom, s miután bezárom a lakást és már futok is a többiek után, akik a kocsiban várnak. Liam viszonylag nyugodt ember, most viszont padlógázzal hajt a legközelebbi kórházig. Niall útközben számol be Emilyről, aki eszméletlenül fekszik a kórházban. Percekig bolyongunk a parkolóban, Liam lelassít a bejárat előtt, hogy előre mehessek, amíg ők le tudnak parkolni. A recepciós pultig futva teszem meg az utat.
- Jó napot! Harry Styles vagyok, Emily Evans-t keresem, ma hozták be, merre találom? – darálom le a mondanivalóm két másodperc alatt, s attól félek, ismét el kell majd ismételnem.
- Mindjárt utána nézek – mondja a harmincas éveiben járó nő, miközben ráérősen pötyög valamit az előtte lévő számítógépen. Idegesen dobolok a pulton, közben pedig a fiúk is utolérnek. A nő ránk pillant, s kínzó lassúsággal mondja ki a következőt.
- 5. emelet, B. szárny, 44-es kórterem – alig győzöm kivárni, mikor fejezi be a mondatot, s már rohanok is az első lifthez. Lassan érünk fel az 5. emeletre, amikor végre kinyílik a lift ajtó Niall megkönnyebbült sóhajt ereszt el, én pedig az információs táblákat keresve, kapkodom a fejem. Egy nagy tábla segítségével, hamar oda érünk. Már épp az ajtó előtt toporgom, amikor az kinyílik, s egy fehér köpenyes férfi lép ki onnan.
- Doktor úr, hogy van Emily? – ugrok az orvos elé.
- Eszméletlen, az állapota stabil. Hatalmas szerencséje volt, hogy nem esett kómába, műtétet sem kellett végre hajtani. Mindössze egy kis agyrázkódással és egy lábszártöréssel gazdagodott. Bemehetnek hozzá, de ha felébred, azonnal értesítsenek, ne zaklassák fel egyből – az arca semleges, az enyémmel ellentétben. Közös megegyezés alapján én mehetek be először, amiért nagyon hálás is vagyok. Az ágy melletti székre ülök, s Emilyt nézem, ahogy semmit sem tudva a külvilágról, fekszik mellettem eszméletlenül. Olyan gyengének és ártatlannak tűnik.  Az arcomat a tenyerembe ejtem, az eddigi összes szorongást, feszültséget és bánatot egyszerre adom ki magamból. Fáj Őt így látni, nem élhetek nélküle, szükségem van rá, utálom magam, hogy annyiszor sikerült megbántanom.Mélységes önsajnálatomból egy kéz rángat ki, ami a vállamon pihen. 

- Nyugodj meg haver, minden rendben lesz. Fel fog épülni. – mosolyog bíztatóan Louis. Tudom, hogy a mosolya nem őszinte mégis bízom benne, hogy igazat mond. Csendben ülünk és várakozunk, majd először Liam indul el, őt követi Zayn, s végül Louis is a folyosón köt ki, miszerint értesítik a lányokat. A szobára ismét csend telepszik, csak Niall néhai szipogása nyíllal a csendbe. Emily kezére simítom a kezemet és imádkozom, hogy minden rendben legyen vele. Nem tudom, meddig vagyok ebben a pozícióban, ugyanis Emily keze egy idő után megmozdul. Ujjait szorosabban fonja az ujjaim köré, mire felkapom a fejem. Szemeit szép lassan nyitogatja, majd édesen hunyorog. Arcán tökéletesen látszik a meggyötörtség, s a fájdalom, ami egyaránt kínozza a fejét és lábát is. Niall egy pohár vizet nyújt felé, amit pár perc fáziskésés után elfogad, az üres poharat elveszem tőle, végül megszólal.
- Mi történt? Hol vagyok?
- Kórházban. Elütött egy autó. Hogy érzed magad? Ugye emlékszel ránk? – kérdezi Niall kétségbeesetten.
- Már kezd rémleni – húzza el a száját. – Kicsit fáj a fejem, miért ne emlékeznék rátok?
-  Niall, szólj az orvosnak, hogy Emily felébredt – kérem a szőke srácot, miközben mesélni kezdek Emilynek. – Nagyon megijesztettél Mil - komoran bámulok magam elé.
- Sajnálom, nem így terveztem.
- Semmi baj, most már minden rendben lesz, nem hagylak magadra, amíg el nem küldesz.

*~ Emily Evans *~

Amikor kinyitom a szemem, két srácot pillantok meg magam mellett. Tudom kik ők, a felismerés mégis eltart egy kis ideig. A vakító fénytől először hunyorognom kell, majd szép lassan hozzá szokom, s a fertőtlenítő jellegzetes aromája is bekúszik az orromba. Meg szeretnék szólalni, de torkom annyira száraz, hogy talán még hörögni sem vagyok képes. Niall mintha olvasna a gondolataimban, egy pohár vizet nyújt felém, de amikor kiürítem a tartalmát, a poharat már Harry veszi el.
- Mi történt? Hol vagyok? – szólalok meg végül.
- Kórházban. Elütött egy autó. Hogy érzed magad? Ugye emlékszel ránk? – kérdezget Niall kétségbe esetten.
- Már kezd rémleni – húzom el a számat, amikor az emlékek és a tompa fájdalom kezd vissza térni. – Kicsit fáj a fejem, miért ne emlékeznék rátok?
-  Niall, szólj az orvosnak, hogy Emily felébredt. Kérj fájdalomcsillapítót is – Harry valamivel nyugodtabb hangszínben beszél, mint amikor először hallottam. – Nagyon megijesztettél Mil. – komorul el a hangja.
- Sajnálom, nem így terveztem.
- Semmi baj, most már minden rendben lesz, nem hagylak magadra, amíg el nem küldesz – mosolyog, majd az orvos érkezéséig hosszas mesélésbe kezd. Behunyom a szememet, ám, amikor ismét kinyitom Harry kezében egy kis doboz találok.
- Ugye nem? – kérdezem reménykedve.
- Tudom, hogy nem szereted ezt a napot, de kötelesnek érzem, hogy ezt oda adjam. Boldog Születésnapot Emily! – puszil homlokon.
- Szeretlek Harry, bármilyen makacs is vagy – mosolyogok. Kibontom a masnit s egy albumot találok a színes papír alatt, amiben rengeteg kép van rólunk a gyerekkorunk óta. – Ezt te csináltad? – lábad könnybe a szemem, mire csak bólint. 
- Tetszik? 
- Csodálatos, köszönöm – húzom magamhoz. – Tartozok még neked egy válasszal – motyogom, inkább magamnak, mint neki hosszas hallgatás után.

11.rész

Nem tudom eldönteni, hogy az eddig történteket, mind a képzeletem szőtte, míg álmodtam, vagy valóban megtörtént, csak elaludtam a mese közben. Az ajtóm nincs bezárva, a folyosó üres. A nappaliba sétálok, és a konyhában sem találok senkit. Úgy döntök, ha már idáig eljöttem, készítek egy kakaót, így amíg a tej a mikróban melegszik, ujjaimmal az asztalon dobolva várakozom, amikor hangokat hallok. Nem kell sokat várnom, hogy megtudjam a zaj forrását, ugyanis perceken belül Harryvel kerülök egy légtérbe.
- Te mit keresel itt? – kérdezi. A kellemesen felmelegedett tejbe kakaóport és cukrot szórok, hosszas idő után pedig hozzá szólok.
- Tudtommal én is lakom. Hol kéne lennem?
- Azt hittem te is a fiúkkal vagy.
- Miért, ők hol vannak?
- Vásárolnak – a nappaliba indulok, s reménykedem, hogy utánam jön.
- Emily várj! – ugrik elém, a kanapéig vezet, a bögrémet az asztalra helyezi, helyet foglal, majd karomnál fogva maga mellé húz.
- Tudom, hogy nagyon bánt a tegnapi dolog, és hogy eddig nem is kerestelek, de nem volt bátorságom a szemedbe nézni – kezdi, bennem pedig tudatosul, hogy nem álmodtam. Minden pontosan megtörtént, a csalódás ismét kezd utat törni magának.
- Remélem, tudod, hogy ezzel még semmi sincs elfelejtve – a hangom komor.
-  Tudom – süti le a szemét. – Nem is kérem, hogy felejtsd el, mindössze, hogy bocsájts meg! – egy ideig még hallgatom esdeklő bocsánatkérését, majd megesik rajt a szívem, s valami megrendül bennem.
- Csak ígérd meg, hogy nem csinálsz több hülyeséget – mondom, tulajdonképpen már annyira nem is haragszom rá, valamiért mégis húzom az agyát.
- Ígérem, többet nem teszek semmit, csak kérlek, bocsáss meg! – könyörög, majd szemeim elkerekednek, szám pedig ’o’ alakot formál, ahogy meglátok egy könnycseppet kibuggyanni, gyönyörű zöld szeméből. Karjaimat szorosan fonom köré, haját simogatom, miközben nyugtató szavakat duruzsolok a fülébe. Percekkel később megnyugszik, s az egyik percben még egymásba fonódva ölelkezünk a kanapén, a másikban pedig ijedten rebbenünk szét az ajtó csapódására.
- Tudtam, hogy ki fogtok békülni, ha egyedül vagytok – lelkendezik Louis.
- Te tudtál róla? – felhúzott szemöldökkel meredek Harryre.
- Én úgy tudtam vásároltok – értetlen arckifejezése mindent elárul, ahogy a srácokat vizslatja, így megnyugszom.
- Nézz ki az udvarra – vigyorog Zayn. Az üvegajtóra vezetem a tekintetem. Ujjak fonódnak az enyémek köré, majd az ajtóhoz sétálunk. Már kezd sötétedni, s ahogy a teraszra sétálunk, csodálatos látvány tárul a szemünk elé.
- Ezt mind ti csináltátok? – fordulok a srácok felé, akik fülig érő vigyorral válaszolnak.
- Liam ötlete volt – szabadkozik Louis feleslegesen. Közéjük vetem magam, s mindegyikőjüket megölelgetem.
Mindig is a második családomként tekintettem rájuk, a gondolattól és a mai meglepetésüktől könny szökik a szemembe. Miután ketten maradunk, a kifeszített lepedő előtt helyezkedünk el, s a kedvenc filmünk szép lassan el is indul az újonnan szerzett udvari moziban.
A csalódottság és a harag, amit Harry iránt éreztem szép lassan elmúlt, helyét pedig a boldogság s a felszabadulás váltja fel. Örülök, hogy a kapcsolatunk ismét pozitív irányba halad. A film vége után már jócskán későre jár és az idő is eléggé hűvösre fordul, mi mégis lusták vagyunk felkelni, így a mellettünk elhelyezett lehető összes pokróc segítségével alszunk el.

Amikor felébredek, már nem a kemény és hideg földet érzem magam alatt, hanem a meleg és puha ágyamat. Miután kellőképp magamhoz térek a fürdőbe sietek, lezuhanyozok, fogat mosok, s miután felöltözöm, a konyhába sietek. Mosolyogva köszöntöm a többieket, majd Harry mellett foglalok helyet, aki puszival köszönt.
- Délután átjönnek a lányok, velünk tartasz egy sétára? – kérdezi Louis, én pedig felvillanyozódva bólintok. Reggeli után az időt, egymás idegesítésével töltjük. Jól szórakozunk, s a délután hamar utolér minket. A szobámba sietek, átöltözöm, hajat vasalok, s elkészítem az alap sminkemet is. Már épp az utolsó vonásokat húzom, amikor kopognak, az ajtóm résnyire kinyílik, ahol Harry dugja be a fejét.
- Kész vagy Hercegnőm? – mosolyog, édes gödröcskéitől pedig olvadozom.
- Mehetünk – vigyorgok vissza, bár az enyém korántsem olyan lélegzetelállító. Pontban akkor csengetnek, amikor a bejárathoz érünk, ahol a lányok mosolyogva várakoznak ránk. Hatalmas vidámsággal borulok a nyakukba, majd tovább adom őket a barátaiknak, s figyelmemet ismét Harrynek és Niallnek szentelem.

- Szokatlanul vidám vagy ma – jegyzi meg Niall.
- Nekem is feltűnt – mosolyog Harry. – Talán a tegnapi kakaódba kevertél valamit amikor nem figyeltem – tűnődik el látványosan.
- Azt ott hagytam a nappaliban, amikor Zayn az udvarra küldött minket.
- És nagyon finom volt, köszi – kacsint Niall, miközben vigasztalás gyanánt az arcomra helyez egy puszit.A Starbucks egy eldugottabb részében tömörülünk össze, s miután leadjuk a rendeléseinket, Danielle élménybeszámolóját hallgatjuk. Alig 10 perc telik el, s a névvel ellátott poharainkat már a kezünkben is szorongatjuk. Amíg azon nevetünk, Louis, hogyan próbál mindenkit beégetni, két lány áll meg az asztalunk mellett.

- Sziasztok. Nem szeretnénk zavarni, de kérhetnénk aláírást és közös képet? – kérdezi az idősebb. A srácok készségesen beleegyeznek, és amíg a két rajongó kérését teljesítik, közvetlen beszélgetésbe elegyednek.
- Te vagy Harry barátnője? – teszi fel a kisebbik a kérdést, ami láthatóan hosszú idő óta zavarja.
- Nem. Szeretem Harryt, de csak legjobb barátok vagyunk – nyugtatom meg, a kislány arcán pedig halvány megkönnyebbülést vélek felfedezni.
- Pedig össze illetek – mosolyodik el a másik. – Azért veled is csinálhatnánk képet?
Meglepődöm a kérdésén, de nem ellenkezem. Miután Niall elkészíti a fotót, a lányok mosolyogva távoznak. Már szinte rossz szemmel néznek minket, amikor Liam telefonja megszólal. Hívja őket a munka Paul tájékoztatásával, így amíg ők a stúdióba igyekeznek, a lányok a vásárlásra szavaznak. Utálok vásárolni, amit szóvá is teszek, de Harry kikötésére Eleanor mellé vagyok láncolva. Számolni sem bírom a végig járt üzleteket, és akaratom ellenére is, pár szatyor tulajdonosa leszek. Csacsogva sétálunk a Direction házhoz, ami még mindig kong az ürességtől.
- Csináljunk pizzát a srácoknak, mire haza érnek a stúdióból – veti fel az ötletet Perrie.

Eleanor, Danielle oldalán a tésztára vállalkozik, míg mi Perrievel a megfelelő feltéteket keressük.
Hajnali hármat üt az óra, mikor a fiúk fáradtan esnek be az ajtón, mi pedig már szinte félálomban várjuk őket a kanapén elterülve. Ahogy számítottuk, a fiúk reakciója a meglepetésünkre, nagyon aranyos volt, így kiérdemelhetjük a híres Horan ölelését is. Vacsora után, Harry és Niall kivételével, mindenki a szobájába vonul. A fürdőben 10 perc alatt lezuhanyozom, próbálok sietni, ám amikor már az alvós pólóm után kutatok, kopognak az ajtómon.
- Gyere! – kiáltom, miközben a fürdőbe sietek, egy kezembe akadt pólóval.
Harry csalódott arckifejezésével találom szembe magam, aki az ágyamon ücsörög.
- Azt hitted előtted fogok felöltözni? – nevetek.
- Reménykedni csak szabad – szabadkozik, majd bemászik az ágyamba. Megvárom, amíg elhelyezkedik, lekapcsolom a villanyt, s én is utána sietek. Kínzó csend telepszik a szobára, percek választanak el az alvástól, amikor mély rekedtes hangján megszólal.
- Ébren vagy még? – nem bírok válaszolni, így csak egy halk dünnyögéssel jelzek neki.
- Amit a Starbucksban mondtál annak a lánynak, komolyan gondoltad?
- Mit mondtam? – értetlenkedek.

- Hogy csak a legjobb barátod vagyok.

- Mit kellett volna mondanom? Nem is vagyok már a legjobb barátod?

- Nem tudom. Én nagyon szeretlek, és örülnék, ha csak legjobb barátok lennénk - felhúzom a szemöldököm, s úgy teszek, mintha mondatának csak az utolsó felét hallanám.

- Ezt most komolyan mondod?

- Eddig tényleg csak legjobb barátomnak tartottalak, de a csók miatt kezdett megváltozni a véleményem, és a legutolsó veszekedésünk óta komolyan is gondolom. Nagyon megijedtem, amikor azt hittem elveszíthetlek. Szükségem van rád – ölel magához. – Mit gondolsz? Lennél a barátnőm?
- Nem tudom Harry, dobjam el a barátságunkat, hogy aztán ha egyszer szakítunk, idegenek legyünk egymásnak? – hezitálok. – Átgondolhatom? – kérdezem, mielőtt felzaklatom a saját baromságaimmal.
- Nem siettetlek, gondolkozz nyugodtan – apró puszit helyez a szám sarkába, majd amikor elhelyezkedik, derekamnál fogva húz közelebb magához. – Jó éjszakát Milly.
- Jó éjt, Hazz – motyogom, s szorosabban bújok hozzá.