12.rész

Sziasztok!:)

Elkészült a következő rész. Mielőtt olvasni kezdtek, szeretném megköszönni, hogy itt vagytok és olvassátok ezt az ocsmányságot, sokat jelent. Remélem tetszeni fog.

Jó olvasást és komizni ér!:)

Nonci.xx

3 nap telt el, és még mindig nem adtam választ. A napjainkat főként együtt töltjük, s most is együtt aludtunk. Sosem voltam korán kelős típus, iskolaidőben is úgy kellett kiimádkozni az ágyból. Ma hajnalban viszont többször is felébredtem. Nem volt meg a takaróm és fáztam, szomjas voltam, pisilni kellett, Harry rám feküdt vagy csak rosszat álmodtam. Már nem bírok tovább az ágyban maradni, de nincs szívem felébreszteni Őt. A telefonom keresésére indulok, amit az asztalon találok. Feloldom a kijelzőt és hunyorogva próbálom megállapítani mennyi is lehet az idő. Már kezdtem megszokni a fényt, így könnyen meg tudom állapítani, hogy még csak 5 óra lesz. Mielőtt lezárnám a telefont, megakad a szemem a dátumon, augusztus 19. Gyűlölöm ezt a napot. A maradék álmosság is kimegy a szememből. Kikapok a szekrényből egy melegítő nadrágot és egy vastag pulcsit, amit a fürdőben fel is veszek. A szobámban még összeszedek pár dolgot, magamra terítek egy plédet majd sietősen elhagyom az emeletet. A konyhában készítek egy forró instant kávét végül a teraszra sétálok. Kint még hűvös van, ahogy számítottam is rá, sőt még az eső is szakad, mint ezen a napon minden évben. A kávémat kortyolgatom, miközben a piros vastag füzetembe firkálgatok. Az idő csak telik, a bögrém kiürül, az eső kezd elállni, annak ellenére, hogy még mindig be van borulva. Eszembe jut, hogy a fiúk is lassan ébredeznek, felkapom a cuccaimat, először a konyhába sietek, a bögrét a mosogatóba teszem, elmarok egy müzli szeletet a pultról, amit gyorsan meg is eszek, ezután pedig a lépcső alatti tartalék fürdőbe sietek, amit általában senki sem használ. A fürdőszoba szekrény legfelső polcán rengeteg törölköző van, amik közé nyugodtam elrejthettem a piros füzetet. Kiveszem a zsebemből az mp3 lejátszómat, bedugom a fülesem, leakasztom a kulcsomat, majd kiléptek az utcára, miközben a 5 Seconds of Summer egyik száma tombol a fülemben. A közeli parkig futok, ami 4 utcányira lehet tőlünk. Fáradtan ülök le az egyik padra a park egy eldugottabb részén. A zsebemből előveszem a dobozt, ami gondosan elrejtettem a fiúk elől. Kiveszek az utolsó szálat, amit meg is gyújtotok, a dobozt pedig a legközelebbi kukába süllyesztettem. Nem vagyok magamra büszke, tudom, hogy ígéretet tettem Zaynnek, de tombol bennem a feszültség. Miután elszívom a cigit, a csikket a doboza után hajítom. Egy kis időt még elidőzöm és a játszótérre is benézek, aztán a rossz előérzetem ellenére visszaindulok. A következő számra váltok. Másfél utcányira lehetek a Direction háztól, az úttestre lépek, amikor a zene elhallgat. Hangos dudálást hallok a jobb oldalamról, és éles fájdalom hasít belém. Már csak tompán érzékelem, ahogy a férfi kiszáll a kocsiból és próbál szólongatni. Akárhogyan is szeretnék, reagálni, az agyam cserben hagy, csak kábultan és szótlanul tűröm amíg, megérkezik a mentő, s onnantól már nem emlékszem semmire.

*~ Harry Styles *~

Emily szobájában ébredek, de ő nincs mellettem. Előhalászom a telefonomat a párnám alól, még sötét van, így a telefonom kis fénye beborítja az egész szobát. Lassan 10 óra. Hangokat hallok lentről, szemvillanás alatt ugrok ki az ágyból és indulok el a hangok irányába.
- Jó reggelt Krumplipürém! –ugrik visítva a nyakamba Louis, amikor leértek a nappaliba.
- Szia Lou. Nem láttad Emilyt?
- Mi sem találjuk, de a kulcsa sincs a helyén.  – mondja Zayn.
- Hova mehetett? Remélem nem a mai nap miatt ment el és haza fog jönni.
- Nyugodj meg, haza fog jönni –vereget vállon Liam, miután a kezembe nyom egy bögre kakaót. A kanapén ülve kortyolgatom a kellemesen forró italt, amikor megszólal Niall telefonja. Halántékát dörzsölgetve idegesen járkál fel alá. 5 perc múlva idegesen teszi le a készüléket, miközben szemeivel engem vizslat.
- Öltözz fel, be kell mennünk a kórházba!
- Mi történt? Ugye nem Emily? – pattantam fel a helyemről.
- Ne kérdezz semmit, csak igyekezz, a kocsiban várunk, útközben mindent elmondok – emeli fel a hangját.  Rekord gyorsasággal rohanok fel az emeletre, berontok a szobámba, magamra ráncigálok egy fehér felsőt és egy farmert. A bejárat előtt még gyorsan felhúzom a fehér Converse cipőm, leakasztom a kabátom, s miután bezárom a lakást és már futok is a többiek után, akik a kocsiban várnak. Liam viszonylag nyugodt ember, most viszont padlógázzal hajt a legközelebbi kórházig. Niall útközben számol be Emilyről, aki eszméletlenül fekszik a kórházban. Percekig bolyongunk a parkolóban, Liam lelassít a bejárat előtt, hogy előre mehessek, amíg ők le tudnak parkolni. A recepciós pultig futva teszem meg az utat.
- Jó napot! Harry Styles vagyok, Emily Evans-t keresem, ma hozták be, merre találom? – darálom le a mondanivalóm két másodperc alatt, s attól félek, ismét el kell majd ismételnem.
- Mindjárt utána nézek – mondja a harmincas éveiben járó nő, miközben ráérősen pötyög valamit az előtte lévő számítógépen. Idegesen dobolok a pulton, közben pedig a fiúk is utolérnek. A nő ránk pillant, s kínzó lassúsággal mondja ki a következőt.
- 5. emelet, B. szárny, 44-es kórterem – alig győzöm kivárni, mikor fejezi be a mondatot, s már rohanok is az első lifthez. Lassan érünk fel az 5. emeletre, amikor végre kinyílik a lift ajtó Niall megkönnyebbült sóhajt ereszt el, én pedig az információs táblákat keresve, kapkodom a fejem. Egy nagy tábla segítségével, hamar oda érünk. Már épp az ajtó előtt toporgom, amikor az kinyílik, s egy fehér köpenyes férfi lép ki onnan.
- Doktor úr, hogy van Emily? – ugrok az orvos elé.
- Eszméletlen, az állapota stabil. Hatalmas szerencséje volt, hogy nem esett kómába, műtétet sem kellett végre hajtani. Mindössze egy kis agyrázkódással és egy lábszártöréssel gazdagodott. Bemehetnek hozzá, de ha felébred, azonnal értesítsenek, ne zaklassák fel egyből – az arca semleges, az enyémmel ellentétben. Közös megegyezés alapján én mehetek be először, amiért nagyon hálás is vagyok. Az ágy melletti székre ülök, s Emilyt nézem, ahogy semmit sem tudva a külvilágról, fekszik mellettem eszméletlenül. Olyan gyengének és ártatlannak tűnik.  Az arcomat a tenyerembe ejtem, az eddigi összes szorongást, feszültséget és bánatot egyszerre adom ki magamból. Fáj Őt így látni, nem élhetek nélküle, szükségem van rá, utálom magam, hogy annyiszor sikerült megbántanom.Mélységes önsajnálatomból egy kéz rángat ki, ami a vállamon pihen. 

- Nyugodj meg haver, minden rendben lesz. Fel fog épülni. – mosolyog bíztatóan Louis. Tudom, hogy a mosolya nem őszinte mégis bízom benne, hogy igazat mond. Csendben ülünk és várakozunk, majd először Liam indul el, őt követi Zayn, s végül Louis is a folyosón köt ki, miszerint értesítik a lányokat. A szobára ismét csend telepszik, csak Niall néhai szipogása nyíllal a csendbe. Emily kezére simítom a kezemet és imádkozom, hogy minden rendben legyen vele. Nem tudom, meddig vagyok ebben a pozícióban, ugyanis Emily keze egy idő után megmozdul. Ujjait szorosabban fonja az ujjaim köré, mire felkapom a fejem. Szemeit szép lassan nyitogatja, majd édesen hunyorog. Arcán tökéletesen látszik a meggyötörtség, s a fájdalom, ami egyaránt kínozza a fejét és lábát is. Niall egy pohár vizet nyújt felé, amit pár perc fáziskésés után elfogad, az üres poharat elveszem tőle, végül megszólal.
- Mi történt? Hol vagyok?
- Kórházban. Elütött egy autó. Hogy érzed magad? Ugye emlékszel ránk? – kérdezi Niall kétségbeesetten.
- Már kezd rémleni – húzza el a száját. – Kicsit fáj a fejem, miért ne emlékeznék rátok?
-  Niall, szólj az orvosnak, hogy Emily felébredt – kérem a szőke srácot, miközben mesélni kezdek Emilynek. – Nagyon megijesztettél Mil - komoran bámulok magam elé.
- Sajnálom, nem így terveztem.
- Semmi baj, most már minden rendben lesz, nem hagylak magadra, amíg el nem küldesz.

*~ Emily Evans *~

Amikor kinyitom a szemem, két srácot pillantok meg magam mellett. Tudom kik ők, a felismerés mégis eltart egy kis ideig. A vakító fénytől először hunyorognom kell, majd szép lassan hozzá szokom, s a fertőtlenítő jellegzetes aromája is bekúszik az orromba. Meg szeretnék szólalni, de torkom annyira száraz, hogy talán még hörögni sem vagyok képes. Niall mintha olvasna a gondolataimban, egy pohár vizet nyújt felém, de amikor kiürítem a tartalmát, a poharat már Harry veszi el.
- Mi történt? Hol vagyok? – szólalok meg végül.
- Kórházban. Elütött egy autó. Hogy érzed magad? Ugye emlékszel ránk? – kérdezget Niall kétségbe esetten.
- Már kezd rémleni – húzom el a számat, amikor az emlékek és a tompa fájdalom kezd vissza térni. – Kicsit fáj a fejem, miért ne emlékeznék rátok?
-  Niall, szólj az orvosnak, hogy Emily felébredt. Kérj fájdalomcsillapítót is – Harry valamivel nyugodtabb hangszínben beszél, mint amikor először hallottam. – Nagyon megijesztettél Mil. – komorul el a hangja.
- Sajnálom, nem így terveztem.
- Semmi baj, most már minden rendben lesz, nem hagylak magadra, amíg el nem küldesz – mosolyog, majd az orvos érkezéséig hosszas mesélésbe kezd. Behunyom a szememet, ám, amikor ismét kinyitom Harry kezében egy kis doboz találok.
- Ugye nem? – kérdezem reménykedve.
- Tudom, hogy nem szereted ezt a napot, de kötelesnek érzem, hogy ezt oda adjam. Boldog Születésnapot Emily! – puszil homlokon.
- Szeretlek Harry, bármilyen makacs is vagy – mosolyogok. Kibontom a masnit s egy albumot találok a színes papír alatt, amiben rengeteg kép van rólunk a gyerekkorunk óta. – Ezt te csináltad? – lábad könnybe a szemem, mire csak bólint. 
- Tetszik? 
- Csodálatos, köszönöm – húzom magamhoz. – Tartozok még neked egy válasszal – motyogom, inkább magamnak, mint neki hosszas hallgatás után.