6.rész

- Aludni – adom az egyszerű választ. Ahogy felérek kulcsra zárom magam mögött az ajtót, majd az ágyamon ülve sírásban török ki. Mi történik? Sosem éreztem még ilyet, elképzelni sem tudtam volna, hogy valaha is így nézzek Harryre. Sosem volt több, mint a legjobb barátom. Halk kopogást hallok az ajtó felől, azonban megszólalni sem bírok, így összeszedem a cuccaim és a fürdőszobába sietek, ahol ugyancsak bezárom az ajtót. A telefonomon, azokat a dalokat keresem, amiket ilyenkor hallgatok, s találomra elindítok egyet. Pont olyan hangosan szól, hogy a folyosón álló idegen ne hallja. Nem sietek sehova, így a fürdőkádat választom, s egészen a nyakamig engedem a forró vizet. A meleg víz kellemesen ellazítja az izmaimat, mégis van valami ami nem hagy nyugodni. Először a gondolataimat próbálom leküzdeni, ezért halk dúdolásba kezdek, ez a próbálkozásom kudarcba fullad, amikor a telefonom vad rezgésbe kezd. Nyilván Harry megunta a szobrozást az ajtóm előtt ezért most telefonról támad. Tudom, hogy nem bujkálhatok örökké előle, most még sem tudok a szemébe nézni. A tükörből már a körvonalaimat sem lehet megállapítani a párától, ami tisztán látszik a levegőben is. Miután szárazra törlöm magam, s fel is öltözöm, a jobb levegő érdekében ablakot nyitok. A hirtelen hidegtől kicsit összerezzenek, mégis kellemesen simogatja az arcom. Miután friss levegőt varázsolok a helyiségbe, visszacsukom az ablakot. Felkapom az ágyamon pihenő plédet, s az erkélyre sétálok egy babzsák társaságában. Hajnali 1 is lehet, mire rászánom magam, hogy visszasétáljak a szobámba. Lefekvéshez készülődök, amikor a hasam korgással jelzi, hogy bizony vacsorázni is elfelejtettem. Morogva mászom ki az ágyból, korgó hassal sosem tudok elaludni. Óvatosan fordítom el a kulcsot a zárban, körbe nézek, s meg sem állok a konyháig. Egy kakaó társaságában fogyasztom el a szendvicsem, majd sietek is vissza a menedékhelyemre, azonban valami vagy inkább valaki meggátol. 

- Te mióta vagy itt? – kérdezem halkan az ajtóm mellett guggoló srácot. Nem válaszol, akár el is mehetnék, eljátszhatnám, hogy nem láttam, de megesik rajt a szívem, ezért finoman megérintem a karját, mire összerezzen, s álmos tekintettel bámul rám.
-  Mióta vagy itt? – kérdezem ismét.
- Amióta feljöttél. Kopogtam, kiabáltam, hívtalak is – sorolja, hangjából pedig tökéletesen kitudom venni, hogy sírt, még akkor is ha suttog.
- Ne haragudj, szükségem volt az egyedüllétre – motyogom, inkább magam elé, mintsem neki.
- Tudod mennyire féltem, hogy hülyeséget csinálsz? – gördül le egy könnycsepp az arcán, amit azonnal le is törlök.
- Kérlek, ne sírj, nem csináltam semmit. Azt hittem tudod, hogy nem vagyok képes az ilyen dolgokra, ugyanakkor nem állt szándékomban megijeszteni sem, nincs olyan indok a Földön amiért képes lennék itt hagyni téged – vígasztalom, mire karjait szorosan fonja a derekam köré, könnyei a pólómat áztatják, miközben zokog. Soha semmiért nem láttam még ennyire sírni, talán a megkönnyebbülés teszi ezt vele. Sokáig ülünk ott, mire megnyugszik, amikor úgy látom, hogy képes legalább megmozdulni, felállok, a keze után nyúlok, majd bevezetem a szobámba. A sötétben is látom, tökéletesen csillogó szemeit, és késztetést érzek arra, hogy megcsókoljam. 

- Miért jöttél fel? – kérdezi. Lehajtom a fejem, a földet kezdem el nézni, mintha olyan érdekes lenne. Az állam alá nyúlva emeli fel a fejemet, arra kényszerítve, hogy a szemébe nézzek.
- Én csak... megijedtem. Igazad volt. Nem kellett volna megtörténnie annak a csóknak – mondom.
- Miért? Nem tetszett?
- Nem azzal van a baj.
- Akkor?
- Én csak.. félek! – Nem bírom tovább. Az első könnycsepp utat tör magának.
- Ne sírj! Én itt vagyok, mindig itt leszek – szorít magához.
- Nem tudom mi történik velem – motyogom kétségbe esetten a pólójába. Csak szükségem van az ölelésére. 
- Feküdjünk le aludni. Holnap majd jobban látsz mindent – mosolyog, megvárja amíg lefekszem, betakar, mint anyukám kiskoromban, de nem fekszik mellém, inkább az ajtó felé indul.
- Hova mész? 
- Aludni.
- Maradj velem, kérlek – könyörgök, mielőtt ismét elkapna a sírás.
- Biztos ezt szeretnéd? – kérdezi bizonytalanul.
- Igen – vágom rá magabiztosan. Befekszik mellém, én pedig szorosan mellé bújok. Kínos csend ölel körbe minket, nem bírok nyugton maradni, fel kell tennem azt a kérdést, ami már órák óta nem hagy nyugodni. - Megbántad? – kérdezem, amikor meggyőződöm, hogy ébren van.
- Te sem tudsz aludni? – folytja el a röhögését, amikor vállon csapom. – Számít? – kérdezi.
- Igen.
- Minden percét élveztem. És te?
- Ahogy én is – halvány mosoly kúszik az arcomra. – Azt hittem undorító, ha a testvérünket csókoljuk meg – gondolkozom hangosan, mire a párnába nyomja az arcát és felröhög.
- Olyan hülye vagy. Szerencse, hogy nem vagyunk testvérek – nevet továbbra is. – Mit fogsz csinálni, ha újra megtörténik? – húzogatja a szemöldökét, miközben megmutatja édes gödröcskés mosolyát.
- Nem fog megtörténni – mondom flegmán, mire az arcomhoz hajol, s csak milliméterek választanak el egymástól. Először az orromat, majd az arcomat puszilja meg. Ajkát az enyémhez érinti, de ezen kívül nem tesz semmit.
- Ha szeretnéd, abba hagyom. Csak egy szavadba kerül – motyogja. Nem tartom helyesnek ezt a dolgot, mégsem tudok nemet mondani, ezért inkább a nyakánál fogva húzom még közelebb, s most én csókólom meg. Nyelveink vad táncot járnak, végül levegő hiány miatt válunk el.
- Szeretlek Hazz – bújok hozzá.
- Én is szeretlek Mil – mondja, karjait pedig szorosabban fonja a derekam köré. 

 A meleg napsugarak kellemesen simogatják az arcom. Oldalra fordítom a fejem, Hazz még békésen szuszog. Közel hajolok hozzá, puszit adok a nyakára, az arcára végül a szájára, mire elmosolyodik.

- Tudtam, hogy erre felébredsz. – vigyorgok.
- Jó reggelt Hercegnő! Jó lenne, ha mindig erre kelhetnék – morogja rekedtes hangján.
- Most gyorsabb voltam, mint Louis, de lehet holnap ismét ő lesz a soros – kuncogok.
- Még csak az hiányzik –mosolyog, majd a fülem mögé tűr egy kósza tincset. – Mihez van ma kedved?
- Nem tudom. Most olyan szép az idő, valami felszabadult dologhoz lenne kedvem.
- Menjünk le reggelizni, utána eldöntjük –mosolyog.
- Nincs kedvem még kimászni az ágyból –húzom a szám.
- Nem is kell, ha én is vihetlek – ragadja meg a karom és kap a hátára. Nevetve tesz le az egyik székre, majd mellettem foglalja el a helyét.
- Jó reggelt! – köszönünk egyszerre vigyorogva.
- Jó reggelt! – makogják a srácok is. 
- Mi ez a kitörő öröm? – kérdezi Louis.
- Nem lehet jó kedvünk? – válaszol, kérdéssel a kérdésre a göndör miközben átdobja kezét a vállamon.
-  Azt hittük a tegnap este összevesztetek – magyarázza Zayn.
- Félre vagy informálva – vigyorgok, miközben Hazz megpróbál reggelit lopni nekünk is.
- Niall hagyj nekünk is kaját – két gofrit vesz el, a megmaradt reggeli közül. Megkeni nutellával és a számba nyomja, miközben Liamnek magyarázom burkoltan a tegnapi békülésünket. Nevetve kenem össze én is az arcát. Niall ijedten kapja ki előlünk az összes kaját, majd kifeszegeti Harry keze közül a tejszínhabos palackot is, amivel a hajam felé közelít.
- Az étel nem játék. Ilyen szent dolgot így elpazarolni – rázza a fejét.
- Menj, mosakodj meg és öltözz fel, van egy ötletem, de ne rendes utcai ruhát aggass magadra nekem, elég valami melegítő vagy cicanadrág is – pattan fel Harry és a lépcső felé kezd tolni, miközben magyaráz. Nem tudom, mi ütött belé, de bízok benne így követem az utasításait.

*~ Harry Styles *~

Hirtelen eszembe jutott, hogy Milly szeret lovagolni és táncolni. Felküldtem a szobájába öltözni, hogy minél előbb el tudjam intézni a mai programot. Amikor megbizonyosodok, hogy hallótávolságon kívül van, a fiúkhoz fordulok, főként Liamnek intézem a szavaim.
- Liam, Danielle ugye itthon van? – kérdezem reménykedve.
- Igen, de miért érdekel ez téged?
- Meg akarom lepni Millyt – mondom lazán, majd indulok is a szobámba. Ahogy felérek, gyorsan megmosakszom, felöltözöm, majd előásom a telefonom és hívom is Daniellet.
- Szia Hazz. Baj van? – veszi fel pár másodperc múlva.
- Szia. Nem, nincs semmi – mondom, s már kérdezném is, miért feltételezi ezt, amikor leesik, hogy én hívom Liam helyett. Miután összerakom a dolgokat, mesélni kezdek Daniellenek, a programegyeztetés után mosolyogva teszem le a telefont. Berontok Liamhez, majd felvázolom neki a helyzetet, végül Emilyt látogatom meg, aki a megjelenésemkor pont az ágyát veti be. A reggeli játék minden foltját eltűntette magáról, a haját egyszerűen csak összefogta, egy fekete cicanadrágot választott, a Disney-s alvópólóját, pedig egy fehér bő felsőre cserélte. Miközben végig mérem, rájövök, hogy ezt a 16 éves barátságunk alatt egyszer sem tettem meg, s most először érzek többet is, mint szimpla barátság. Zenét hallgat, nem veszi észre, hogy egy ideje már bámulom, óvatosan mögé lépek, kezeimet pedig a derekára helyezem, kicsit összerezzen, majd mosolyogva fordul meg.
- Mehetünk? – kérdezem.
- Így hova akarsz vinni? – nevet, lágy csilingelő hangon.
- Meglepetés – kacsintok, majd összekulcsolom ujjainkat, mielőtt elindulnánk. Liam már az ajtóban toporog, mire leérünk, felsegíti Emilyre a kabátot, míg az enyémet az arcomba vágja. Ő vezet, így mi kényelmesen elhelyezkedünk a hátsó ülésen.
- Már fél órája csak megyünk?  Egyáltalán hova is visztek, vagy legalább beavathatnátok. – a szavak megállíthatatlanul folynak a száján. Imádom, amikor valami ennyire kíváncsivá tudja tenni. Danielle minden magától telhetőt megtett, így a legkevesebb az, ha nekünk kell oda menni, ami csak Emily türelem szintjével játszik, Liamet pedig hála ajándéknak viszem, hiszen ő is jól jöhet.
Fél óra telhet el, amikor Liam leparkol. Kisegítem Milt a kocsiból, s egyszerre lépünk be a fehér épület ajtaján. Mire a lifthez érünk, Liam már a nyomunkban van, így vele együtt szállunk be a liftbe. A harmadik emeleten, megállunk egy nagy terem ajtaja előtt, Liamet elbújtatom, Danielle nem láthatja meg, neki utánunk kell érkeznie, hogy Dani is meglepődjön.
- Menj csak nyugodtan – mondom bátorítóan, és az ajtó felé mutatok.
- Nem merek, nem tudom, mi van oda bent.
- Semmi olyan, amitől félned kéne – mondom. Megfogom a kilincset és kinyitom előtte az ajtót.
- Ez most komoly? – kérdezi, amikor meglátja, hogy mi vár rá. Összekulcsolom ujjainkat, így sikerül beljebb vonszolnom legjobb barátnőmet.

5.rész

Kipihenten ébredek, de Harry nincs mellettem. Előkeresem a telefonom és az órámra pillantok. Lassan 2 óra lesz, így már érthető miért vagyok egyedül. Mindössze az lep meg,  Harrynek hogyan sikerült ennyire észrevehetetlenül kimásznia mellőlem. Miután pár percet még lustálkodok, lustán mászom ki az ágyból, s a fürdőszobába csoszogok. Egy ideig vacilálok, de a zuhanyzás mellett döntök, nehogy vissza aludjak még fürdés közben is. Miután tisztára mosom magam, a fogaimat is tisztára sikálom, végül a hajamat egy apró kontyba kötöm a fejem tetejére. Szép lassan sétálok vissza a szobámba, ahol kínzó lassúsággal kezdek el felöltözni, átlagon aluli vagyok, de nem tervezem elhagyni a lakást, így ez is megfelel. 

 Gyanús ez a hatalmas csend. Apró nyom után kezdek keresni, hiszen ha a többiek nem is Harry biztosan hagyott maga után valamit, amiből megtudom, hova tűnhettek. Kinyitom az ajtót, amin egy cetli fogad Kövesd a nyilakat! felirattal. Nem csalódok, mikor észre veszem Hazz kusza írását az apró papíron, így magamban mosolyogva indulok el az első nyíl irányába. A lépcsőn több nyilas papírt is felfedezek, mégsem mozdítom el őket, lehetek olyan szerencsétlen, hogy eltévedek, így könnyebb lesz újra kezdeni. Az utolsó nyíl egyenesen a Tv-hez vezet, ahol megtalálom az újabb szöveges lapot.

Nem volt szívem felébreszteni téged, ne haragudj. olyan aranyosan aludtál, még Louis is megkímélt. Ha netán unatkoznál, csináltam egy játékot. Az előtted lévő DVD a meglepetés. Stúdiózni mentünk, és ha minden igaz forgatunk is. Jó szórakozást! H.xx
A DVD-t a lejátszóba teszem és elindítom a meglepetést. Először egy kép jelenik meg a képernyőn, amin Gemma, Harry és én is rajta vagyunk, ez az első közös képünk. Gyerekkori képek és videók jönnek egymás után, megmosolyogtatnak, azonban eleresztek pár könnycseppet is. Hazz megpróbálta az összes idétlen videónkat is beletenni, köztük azt is, amikor fogyatékosokat játszunk a Tesco-ban, vagy amikor futok a macskám után a hatalmas hóban, végül pofára esek a saját lábamban. A vicces videók véget érnek, majd Harry jelenik meg a képernyőn. Elmondja, mennyire örül, hogy én lehetek a legjobb barátja és tulajdonképpen, majdnem elmeséli az egész életünket is. Elmeséli, mennyire nagyra tartotta, amikor kiálltam mellette, és emlékszem-e amikor megvédett a helyi menő csávóktól is. A beszéde közben Louis néha beüvöltözik, egy el ne csöppenj mondat is elhangzik, a többit pedig nem nagyon tudom kivenni. A rövidfilm szép lassan véget ér, nekem pedig legalább időbe telik mire megnyugszom, így magamat átölelve zokogok a kanapén. Nem tudom, meddig ülhetek így, amikor motoszkálást hallok a bejárat felől, majd az ajtó kicsapódik, s Louis visítását hallom meg először. Képtelen vagyok felkelni, pedig a legszívesebben a nyakukba borulnék. Először a konyhába megy, majd neki futásból ugrana rám, amikor megpillantja könnyáztatta arcomat. A maradék távolságot, nagy léptekben teszi meg, majd szorosan a karjaiba zár. Nem kérdez semmit, letörli a könnycseppeket az arcomról, végül a kezembe ad egy zsebkendőt. Meg sem mozdulunk, amíg a többiek körénk nem gyűlnek, végül erőt veszek magamon, szép lassan felállok, amikor megtalálom Harryt, egyenesen a karjaiba vetem magam, az ölébe vesz, s így ül le a kanapéra.
- Szeretlek – mindössze csak ennyit tudok mondani. Mindenki csendben figyel minket, de halk suttogást is hallok.
- Gondolom a DVD, nincs baj srácok. Ugye Mil? – kérdezi Hazz, én pedig bólintok. Pár percig még így maradunk, amikor sikerül megnyugodnom, erőt veszek magamon és megkérdezem milyen napjuk volt.
- Stúdióztunk kicsit, részt vettünk egy fotózáson is és bevásárlás közben majdnem kitiltottak minket a bevásárlóközpontból is. – sorolja Zayn.
- Mit csináltatok már megint? – apró mosoly kúszik az arcomra. Zayn készségesen próbálja elmesélni, hogy mióta sikerült Liamet megrontaniuk, a bevásárlások nélküle már nem is bulik. Neki futásból próbáltak csúszkálni, amikor beesett a wc papírok közé.
Kezeimmel eltakarom, az arcom miközben próbálom nem feltűnően kiröhögni az említett srácot.
- Harryt se hagyd ki – mondja Liam, ám még mielőtt Hazz befogná a száját mesélésbe kezd. – Amikor sétáltunk a bolthoz, Zayn észrevett egy halott madarat és ezt szóvá is tette, mire a csupa ész barátod felnézett az égre és megkérdezte, hogy hol – ecseteli, én pedig már fulladozom a nevetéstől.
- Nem megyünk el moziba? Van egy ismerősöm, aki el tud intézni egy üres termet is és olyan filmeket is nézhetünk, amit már nem is adnak – ajánlja fel Louis.
- Miért nem nézünk itthon filmet? – értetlenkedik Liam.
- Itthon bármikor nézhetünk, és már annyira unalmas - áll ki a saját ötlete mellet Lou, majd amikor a többieket is sikerül rábeszélni, Harry az ölében visz fel a szobámba. Nagyon szereti ezt csinálni, pont annyira, mint ahogyan én utálom mással megoldatni a problémáimat.

- Hadd válasszak ma ruhát én! – kérlel, és mielőtt válaszolhatnék, már derékig a szekrényemben matat. Egy fehér farmert választ, angol zászlós felsővel és egy farmer kabáttal, amiket az arcomba dob.  Már indulna is kifele, amikor megszánom.
- Itt maradhatsz, ha leülsz az ágyamra – mosolygok, majd a szekrényem előtt kezdek el öltözni, hiszen a fal miatt ott amúgy sem láthat.
- Miért sírtál ma annyira? – kérdezi, pár perc némaság után.
- Nem tudom. Tulajdonképpen az a videó ráébresztett arra, hogy mennyire szeretlek már kiskorunk óta. Rajtad kívül senkivel sem tudtam olyan szoros kapcsolatot létesíteni, nem tudom, mi történne, ha elveszítenélek – mondom, majd egy keserű mosolyt villantok, miközben megölelem.
- Annyira szeretlek – mondja, majd olyan szorosan ölel vissza, hogy a szó szoros értelmében is ropognak a csontjaim. – Remélem, ma nem akarsz sminkelni – vigyorog.
- Miért ne akarnék? – húzom fel a szemöldököm, s már indulnék is a fürdőbe, amikor elkapja a csuklómat és visszaránt.
- Így is gyönyörű vagy, ha pedig nem hiszed el, már pedig nem hiszed el, nyugtasson meg az a tény, hogy sötét lesz és senki sem fogja a fejedet nézni.
- Mintha nem is te lennél. – vágok meglepődött képet, majd a szobám közepén hagyva futásnak eredek.
A srácok elnyúlva fekszenek a kanapén, de a hatalmas dübörgésre, mind összeszedik magukat.  Liam már tápászkodik fel, amikor óvatosan visszanyomom, és mellé vágódok.
- Ha támad, neked kell megvédened – csak ennyit mondok, s a karjába fúrom az arcom, amikor megpillantom Harryt, aki a lépcsőn dübörög lefelé. Mindössze értetlen pillantásokat kapunk csak, Liam mégis próbál egész úton megvédeni, bár még ő maga sem tudja, milyen okból lett a testőröm.

A mozi egy eldugottabb részében várunk, amíg Louis felkutatja az ismerősét, így van időnk eldönteni mit is nézzünk. Nem kell sokat várnunk, Lou hamarosan megjelenik köreinkben egy Noel nevű férfival, akinek miután sorban bemutatkozunk, egy üres teremhez vezet minket. Niall lediktálja a film címét, majd az utolsó sorban helyet foglalva várjuk a Lenyűgöző teremtményeket. A film kezdetét majdnem popcorn csatával kezdjük, végül ezt az ötletet elvetjük, hiszen nem tudnánk másra fogni azt a rumlit, amit magunk mögött hagyunk.

Nagy meglepetésemre a filmet csendben nézzük, mindössze Louis vonja el a figyelmem a vicces jeleneteknél a már túlzottan is erőltetett nevetésével. Úgy tűnik, őt nem nagyon köti le a film, mégis elszórakoztatja a mellette ülő Zaynt.
- Ugye még nem akartok haza menni? – kérdezi Harry, ám még mielőtt bárki is válaszolhatna a kérdésére Louis felüvölt.
- London Eye!
Rövid út vezet az újonnan kitűzött célunk felé, mégis kígyózó sor fogad bennünket, ami nem csoda, hiszen fogadni merek, hogy a kilátás még odafentről is leírhatatlanul gyönyörű. Besötétedik, mire sorra kerülünk, Liam kicsit több pénzt ad a kasszásnak a kelleténél, amit csak akkor értek meg, amikor rajtunk kívül senki más nem száll be a kapszulába.
- Gyűlölöm a klausztrofóbiát! – morogja Niall.

- Nem lesz semmi baj, gyere – húzom magam mellé, s az ablakra tapadva nézzük Londont, ami még sötétségbe borulva is csodálatos.
Szeretem, hogy ha a fiúkkal vagyok, mindig elhoznak ide, hiszen ilyen csodákat nem látunk mindennap.
Amikor kiszállunk, Louis még egy körért hisztizik, azonban Liam és Zayn két oldalról kerítik be, így sietünk a kocsihoz. Az életvidám srác viszonylag megnyugszik, de amint haza érünk, eluralkodik rajt, kiskori énje, s addig nem marad nyugton, amíg rá nem vesz minket az üvegezésre. A játékban több idétlen feladat is elhangzik, mint például, Liamnek fel kell hívnia két random embert, miközben azt üvölti áfonyás palacsinta, Louis egy alsóban a fején egy rózsaszín bugyival (?) futja a köröket az utcán, Zayn fára mászik, miközben nyávog, Harrynek ciki történetet mesél, miközben Niall szerelmet vall az ajtónak. Végül én következem, s megkapom azt a feladatot, amire senki sem számít, mégis teljesítenem kell, különben Harryvel kiesünk, ő pedig nagyon élvezi a játékot.
- Csókoljátok meg egymást – mondja Louis, majd felbontja a körülbelül harmadik sörét.
- Nem! – vágja rá Hazz.
- Ha legjobb barátok vagytok, akkor ez nem fog ártani, főleg nem a szikla erős kapcsolatotoknak – helyesel Niall is, aki ugyancsak eleget ivott az este folyamán. Harry ajkai egy vonalban préselődik össze, miközben makacsul rázza a fejét.
- Gyere, előbb túl leszünk rajt, és folytathatjuk a játékot – hazudom, tulajdonképpen nekem sincs kedvem hozzá, Harry olyan, mint a testvérem, márpedig egy testvérrel nem csókolózom szívesen.

- Nekem sincs olyan sok kedvem hozzá, de legalább ők örülhetnek –súgom a fülébe, majd ajkaimat az övéire nyomom. Először semmit sem érzek, hiszen, szinte már a testvérem, mielőtt mégis szétválnánk, valami mást is érzek. Behatárolatlan, mégis valami jó. Sosem gondolkoztam még azon mi lenne, ha együtt lennénk, hisz úgysem csináltunk még semmi ilyet. Valamiért akaratom ellenére élveztem ezt, bár feleslegesen örülök ennyire, úgysem lesz több alkalmam erre. Mikor kinyitom a szemem, Harry egy bátorító mosolyt küldd felém, de látom, hogy nem őszinte.

Egyoldalú huhogást hallok a fiúk felől.
-  Nem vagytok baglyok! – vetem oda, s miután sikerül feltápászkodnom ott hagyom őket.

- Most hova mész? – kérdezi Zayn.

4. rész

Amikor Louis végre befejezi a hisztit, a TV előtt gyűlünk össze. Harry automatikusan kapcsol a mese csatornákhoz. Pár perc múlva sikeresen megtalálja keresett meséjét a Spongyabobot. Imádom a meséket főleg Walt Disney meséit, sőt még a magyar mesék közül is tudnék válogatni, hiszen apám magyar így félig én is az vagyok, de a sárga agyatlan szivacs és a rózsaszín tengeri csillag, fárasztó története nem tudja különösebb módon lekötni a figyelmem. Van, amikor jót nevetek rajtuk, de más különben nem szeretem, ellentétben a göndörkével.
Körülbelül egy óra is eltelik, mikor már kezdjük unni.
- Bírja még valaki? – kérdezi Liam, mire Harry szó nélkül emeli fel a kezét, tekintetét pedig egy másodpercre sem szakítja el a készüléktől.
- Megszólalt a nagy mese fan – röhög fel Louis.
- Hát nem ez a kedvencem.. – morog a csoki szemű srác.
- Akkor mit csináljunk? – Harry viszonylag türelmesen nyomja meg a kikapcsoló gombot, s fordul felénk, ha már a mesét nem hallhatja tőlünk.
- Nincs olyan rossz idő, ahogy elnézem – vakargatja az állát Zayn, miközben az ablakhoz sétál. Rákiáltok Liamre, aki kissé összerezzen, majd a pár perces néma kommunikáció után egyszerre ordítunk fel. DISNEYLAND!
- Jézus ereje! Hova kerültem?! – ismét Louison a sor az észosztásra.
- Nem Jézus, csak Liam és Emily! – nyújtom felé a kezem. – De nem mondtam, hogy muszáj, csinálhatunk mást is – rántom meg lazán a vállam, amikor meglátom a banda legkajlább tagjának arcát, mégis feleslegesen, hiszen egy rövid eszmecsere után mindenki beleegyezik.
- Mondjátok, hogy jönnek a lányok is – meresztek kiskutya szemeket.
- Nem kell kétszer kérned – vigyorodik el Zayn, miközben a telefonját a füléhez emeli és kettesével szedve a fokokat, szalad a szobájába. Liam és Louis is így tesz, én pedig értetlenül nézek erre a nagy sietségre, s miközben körbe nézek, szemeim megakadnak Niall elszomorodott arckifejezésén. Már nyitnám a szám, mégis csendben maradok, inkább egy együtt érző pillantás mellett szorosan megölelem.
- Ugye nem így akarsz jönni? – kérdezi, némi gúnnyal a hangjában. Igen, a régi Niall visszatért. Már visszavágnék, amikor Harry egyik kezét a számra tapasztja, másik kezével a karomat kapja el, így kezd el húzni az emelet irányába.
- Niall, intézd a magángépet, amíg elkészítem a Mesehercegnőt! – kiálltja vissza, majd mielőtt még visszaszólhatnék, beterel a szobámba. Szigorú pillantásokat küld felém, végül csak megpuszil, s kimasírozik a szobámból. Louis reggeli incidense óta, nem volt kedvem felöltözni, így először a szekrényemhez lépek. 

Egy fekete fehér mintás nadrágot választok, egy fehér ujjatlan inggel és egy bőrkabáttal. Miután felöltözöm, a fürdőszobában kezdek el matatni a szemceruzám után. Fekete vonallal emelem ki a szemeimet, a szempillaspirállal pedig végig pödröm a pilláimat. A már előre felmelegített hajvasalóval végig megyek a hullámosabb tincseken, felveszem a bakancsom, majd miután leellenőrzöm magam szaladok is a földszintre. Hiába hiszem azt, hogy ma gyors vagyok, a srácok már unottan tornyosulnak a kanapénál. Egy gyors bocsánatkérő pillantás után, indulunk is a ház előtt váró kisbuszhoz. A rövid út alatt ismét megkapom, hogy még egy lányhoz képest is túl lassú vagyok a készülődéshez, hogy Niall sikeresen elintézte a magángépet, a lányokkal is ott találkozunk, valamint bezsebelem azt az információt is, hogy a Párizsba vezető út 5 órás, és ha mindent meg szeretnénk nézni, hatalmas szerencsénkre pont időben indultunk el.

A gépen hatalmas vigyor kerül az arcomra, miközben üdvözöljük egymást, a lányokkal, akik ezt követően egy csókkal köszöntik barátaikat, majd egymás karjaiba búrkolózva foglalnak helyet. Sosem ültem repülőn, így Niall és Harry között foglalok helyet, miközben szorosan fogom kezeiket, s megpróbálom kizárni Louis idétlen poénjait. Zayn próbál megnyugtatni. Annak idején Louis elhitette vele, hogy miután a repülő a magasba emelkedik bukfencezni fog az égen. Ő ezt kishitű módon elhitte, ami megmosolyogtat, így egy kicsit sikerül megnyugodnom.

Izgatottan szállok le a repülőről, rövid időn belül meg is érkezünk DisneyLandbe.
- Ez a kettő lassan átmegy ovisba – mutogat ránk nevetve Zayn, ahogy közeledünk a mese park felé.
- Nézd Milly, Mickey egér! – kiállt fel Liam, ahogy elhagyjuk a bejáratot, majd a karomnál fogva kezd el cibálni, a látogatókat üdvözlő mesefigura felé.
- Megmondtam – hallom ismét Zaynt, miközben a szemem sarkából azt is észreveszem, hogyan pacsizik le Louisval. Csinálok egy képet Liamről, majd amíg a többieket bevárjuk kicsodálkozzuk magunkat a híres kisegérben, így az arra járók biztosan jól szórakoznak rajtunk. Egy ideig még próbálunk együtt maradni, de ahogy Liam meglátja a Toy Storys részt elveszti uralmát az érettsége felett. Háromig számolunk majd egyszerre kiáltjuk el magunkat, ma már másodszor.
- Jön Andy! – ahogy ezt kimondjuk, nincs más dolgunk, mint várni, hogy a játékok a meséhez hűen eldobják magukat. - Honnan tudtátok? – kérdezi meglepetten Harry, s amikor azt válaszoljuk, hogy az igazi mese fanok, mindent tudnak, Louis egy nyilvános arctorzulás mellett csak annyit morog Ez boszorkányság! 

A srácok mellett igazán elfelejthetem a bajaimat, és önfeledten szórakozhatok, ez ma rendkívül megy, ahhoz képest, hogy a kajlaságban közreműködik a csapat apucija is. Minden résznél csillogó szemekkel ugráljuk körbe a mesehősöket, egy közös fénykép mellett, s a lehető összes játékra megpróbálunk felülni, legalábbis amire felengednek. A gyereknapunkat néha zavarja meg pár kislány, ilyenkor a lányokkal kicsit félre vonulunk, miközben mosolyogva figyeljük a srácokat, akik készségesen adnak aláírást és készítenek közös képet is. Ebben a feladatban, javarészt a lányok is részt vesznek, ha pár szemfüles rajongó őket is észreveszi, míg én csak lekezelő pillantásokat kapok a nagyobbaktól, akik Harry leendő barátnőjeként tekintenek rám, miszerint ellopom a férjüket. Ahogy elérjük a büféket, kissé fáradtan ülök le az első padra, míg a srácok, Niallel az élen elindulnak az ebédünk beszerzésére. Ahogy hallótávolságon kívül kerülnek, a lányokkal sikeresen megvitatjuk, milyen mesehősökre hasonlítanak. Eleanor szerint Louis Pán Péter hasonmása, Perrie szerint Zayn Aladdint testesíti meg, míg Danielle Liam és Woody hasonlósága mellett teszi le a voksát. A másik két srácnak is keresünk valakit, Harrynek Tarzan jut, míg Niallnek két választása is van. John Smith a Pocahontasból vagy Simba.
- Tény és való, de szerintem Simbára jobban hasonlít – mondom, néhány perc gondolkozás után.
- Kis hasonlít Simbára? – áll meg előttünk egy srác, arcát egy hatalmas vattacukor takarja, de még így is felismerem. Niall.

- Senkire – vágjuk rá gyorsan.
- Női titkok – fújtat Zayn, Perrie kis csapást mér a karjára, majd csókban forrnak össze. Ahogy észreveszem, mindenki valami magának valóval tér vissza, nem rendes étel, de mi ezzel is jól lakunk.
- Nézd mit szereztem neked – vigyorog Harry, miközben a csuklómra köti az újonnan beszerzett héliumos lufit.
- Úristen Hazz, köszönöm – vidámságtól sugárzó arccal borulok a nyakába.

Az utolsó perceket már nyugodtabban járjuk végig, a repülő indulásáig még az Eiffel-toronyra is marad időnk, bár azt csak a távolból figyelhetjük meg.
A gépen ülve, már nem fog el akkora idegesség, mint induláskor, így lazábban tudok beszélgetni a többiekkel, miközben a képeinket mutogatjuk egymásnak.
- Mi vagyunk gyerekesek, de azért te is fényképezkedtél – nézek Zaynre nevetve, ahogy megpillantom Perrie telefonjában a közös képüket Mickeyvel. Ez az utolsó szavam, a fáradtság hamar rám talál, így a következő órákat alvással töltöm.
Landolás után Perrie ébreszt, először rémület fog el, de amint tudatosul bennem, hogy hazaértünk, megnyugszom. A kocsiban még próbálok ébren maradni, így a többiek beszélgetésére összpontosítok, miközben a csuklómra kötött madzaggal játszom.
Éjfélt üt az óra, mire hazaérünk, a lányok is itt töltik az éjszakát, így egy gyors elköszönés után, már a lépcső megmászásával szenvedek. Mindössze annyi erőm van, hogy pizsamára öltözzek, lemossam a sminkem, s miután a lufimnak is biztonságos hellyel tudok szolgálni, lustán fekszem be az ágyamba. A telefonomért nyúlok és a következő SMS harcot vívom meg a szomszéd szobában lévő barátommal:
- Mit csinálsz?
- Aludnék, ha hagynád! :P
- Aludj velem. <3
- Gyere át!
- Lusta vagyok.:(
- Így jártál! :D<3
- Kérlek!<3  – ez az utolsó üzenet, amit elküldök, az oldalamra fordulok és várok. Harry egy cseppet sem törődik a többiekkel, hallom, ahogy a lábdobogásának kíséretében a folyosóra téved, majd az ajtóm kicsapódik, másodperceken beül, pedig hangos zajjal csukódik is vissza. Az ágyamig sétál, kezeivel arrébb hesseget, s amint befészkeli magát, már le is nyúlja a takaróm háromnegyedét.
- Utállak – nyögi, miközben szorosan hozzábújok.
- Én is – vigyorgok, bár ő ezt nem látja, mégis tudom, hogy ő is ezt teszi.
- Még szerencse, hogy a falak hangszigeteltek. – mondja, én pedig próbálok a leghalkabban megfulladni a nevetéstől, ahogy tudatosul bennem ez a kijelentése. Arcomat a mellkasába fúrom, miközben próbálok megnyugodni, s az álom ismét könnyen talál rám, egymásba gabalyodva alszunk el, egy ismét csodálatos nap után.

3. rész

- Szóval mit csináljunk? – kérdezem ismét. Niall szeme felcsillan.
- Mesélj! – kiabál.
- Miről meséljek? 
- Hogyan ismerted meg Harryt! – lelkesül fel.
- És utána mész is aludni? – kérdezi Zayn, miközben próbálja vissza tartani a nevetését.
- Azt már ezerszer hallottuk, ha annyira akarod én is elmesélem neked – mondja Louis.
- De én Emilytől szeretem hallani, úgy is alig találkozunk vele, mindig ti választotok programot is, de ha ennyire nagy baj, akkor válasszatok ti, én pedig megnézek egy filmet – mondja sértődötten és a szobájába indul.
- Niall várj! – kiabálok utána. – Szívesen elmesélem megint, te sem vagy kivétel ezt ne felejtsd el. – mondom, majd jó szorosan megölelem. Karjánál fogva vissza vezetem a többiekhez a kanapéra, majd mesélni kezdem a mára már jól ismert történetünket.
Az oviban ismertük meg egymást még kiscsoportos korunkban. Nagyon szerettem hintázni. Egyszer oda mentem az egyik hintához, de Gemma a szomszédunk is pont azt nézte ki magának. Bőven volt még hinta, de mi a világért sem akartunk másikat választani. Hosszas vita után, Gemma elszaladt, pár perc múlva pedig egy nála fiatalabb, velem mégis egykorú kisfiúval tért vissza. Harryvel csoporttársak voltunk, de sosem beszélgettünk vagy játszottunk együtt. Szinte akkor tudatosult bennem, hogy ő is a csoportunk tagja. Mint kiderült, Harry Gemma öccse. Harrynek sikerült elrendeznie közöttünk a nézeteltéréseket, még akkor is ha ezt egy hosszas vita előzte meg. Gemmával egy idő után sikerült felváltva játszani, amikor erre nem volt lehetőség Harryvel töltöttem a maradék időmet. Az óvoda után egy általános iskolába kerültünk, azt követően pedig egy gimnáziumba, amit csak nekem sikerült befejeznem. Harryn kívül nem is barátkoztam mással, így rajta kívül nem is voltak barátaim még akkor sem, amikor neki ott kellett hagynia az X Factor miatt. Megfogadtuk, hogy örökre legjobb barátok maradunk, s, hogy soha senki és semmi nem szakíthat el minket egymástól..
A történetem végére, észreveszem, hogy jobban simulok Harryhez, aki ujjával gyengéden simogatja a kézfejem. Kissé szipogva mászom a nyakába, ezt a mérhetetlen szeretetet kedvelem a leginkább a kapcsolatunkban, amin még Zayn csípős megjegyzései sem tudnak változtatni.
- Szeretlek Milly! – puszil homlokon Harry, ám mielőtt még válaszolhatnék valaki beelőz.
- Harold! Megint megcsalsz! – sipítja Louis.
- Fogd be Tommo – forgatja szemeit Hazz, miközben kissé nyakon csapja az ismét kajla bandatársát.
- Tapló! – visít Lou, majd drámai léptekkel távozik a társaságunkból.

- Ez így nem jó, Zayn mindig beledumált – morog a szöszi.
- Sajnálom Niall, ha szeretnéd, holnap elmesélem ismét – mondom, miközben megpróbálok el nyomi egy ásítást.
- Pontosan ezért szeretlek annyira! – mászik a nyakamba.
- Ne haragudj Nialler, de el kell rabolnom Emilyt – szedi le rólam a göndör az ír srácot.
- Hova megyünk? – nézek értetlenül.
- Aludni – kapom az egyszerű választ.

- De én még nem akarok lefeküdni, olyan régen voltam veletek – nézek rá kiskutya szemekkel.
- Holnap is lesz nap Tökmag – vigyorog Zayn.
- Ebből már úgysem jövök ki jól – biggyesztem le az ajkaim. Harry türelmesen megvárja amíg mindenkit megölelgetek, s miután elmormolok egy Jó éjszakát, ismét a karjai közt találom magam, miközben nagy léptekkel halad az emelet felé.
- Igen, Hazz, van saját lábam is! – lábaim kalimpálásával próbálok jelezni neki.
- Tudom, én pedig szeretnélek felvinni.
- Egy pusziért leteszel?
- Ezt már kérnem kell?
- Tartsd a pofid – vigyorgok, s mire ajkaimat az arcára helyezem, hogy megvalósítsam az alkunkat, Harry már az ágyam előtt áll. – Kis cseles. Jó éjt Haz! – adom neki az utolsó puszit, s miután már a saját lábaimon állok, összeszedem a szükséges dolgaimat és a fürdőszobába sietek. Imádom, amikor órákon keresztül a forró vízben áztathatom magam, és erre a srácok is ügyeltek, így egy zuhanykabin mellett egy fürdő kád is helyet kapott. Kivételes alkalom amikor a zuhanykabint választom, s mivel sietek, most is erre esik a választásom. Gyorsan zuhanyozom, majd amikor végzek és szárazra törlöm magam az előre bekészített ruháimat kezdem magamra rángatni. Aludni megyek nem bulizni, ezért elég egy póló is, bár tekintettel vagyok az öt fiúra is akikkel élnem kell, így az anyag combközépig ér.

Miután rendet rakok magam után, visszasietek a szobámba, majd a takaróba burkolózva próbálok elaludni. Reménykedem benne, hogy hamar elalszom, de a fáradság ellenére sem jön az álom a szememre. Csalódnom kell, így fél óra után reményvesztetten mászom ki a már átmelegedett ágyból, a folyósón már sötét van, így halkan indulok el a szomszéd szobába. Óvatosan nyomom le a kilincset, az éjjeliszekrényen pihenő lámpa gyéren világítja be a szobát, Harry azonban mit sem törődve ezzel, egyenletesen szuszog az ágyán kiterülve.
- Annyira tudtam – dörmögi, mikor megállok az ágya mellett, én pedig egy kisebb szívrohamot kapok. Várok, amíg helyet szorít maga mellett, befekszem mellé, végül lekapcsolom a lámpát is. Egy ideig még fészkelődik, majd a mellkasára vonva, szorít magához, így rajtam a sor, hogy fészkelődjek kicsit. Amikor megtaláljuk a tökéletes pózt arcát a hajamba temeti. – Annyira hiányoztál! - súgja.
- Most végre több időt tölthetünk együtt.

- Én azt vártam, hogy legyen kivel aludnom. Tudod, a fiúk nem annyira vevők az ilyesmire – mondja határozottan.
- Ha így folytatod, akkor egyedül maradsz – csapást mérek a karjára, majd felülök, ezzel is bizonyítom, hogy bármikor képes vagyok vissza sétálni a szobámba. Karjait szorosan fonja körém, miközben visszaránt maga mellé, s hatalmas bocsánatkérésekbe kezd, amik feleslegesek, hiszen nem is haragszom rá, így kuncogni kezdek, majd egy puszit nyomok az arcára. - Szeretlek! – mindössze ennyit mondok, majd közelebb simulva hozzá, várom, hogy az álom elérjen.

Reggel új taggal bővül az ágyunk, ahogy valaki nekifutásból, közénk csapódik. Nagy üvöltözésekre ébredek és egy térddel a bordáim között. Nem mozdulok, csukott szemmel várom meg, hogy jobban magamhoz térjek, így időközben be tudom azonosítani, hogy Louis terpeszkedik rajtunk, miközben Harryt próbálja felébreszteni.
- Jó reggelt, felkelni! Louis százados ügyelete alatt senki sem fog aludni, már délután 2 óra is elmúlt, és eddig tartott a türelmes várakozásom. Ébresztő! – sipítja, miközben trombitáló hangokat próbál kiadni a száján.
- Kussolj Tomlinson! – szólal meg végül Harry, rekedtes hangján.
- Olyan századost adok én neked mindjárt, ha nem pakolod, ki magad a bordáim közül, 2 másodperc alatt!- morgom, amikor már ugrálni kezd rajtam, s az egyre jobban lüktető fájdalom miatt mozdulni sem bírok, hogy lelökjem magamról.
- Louis, nem megmondtam, hogy hagyd őket pihenni? – jön be Liam is. Emlékszem, mennyire utálták egymást az X Factor alatt, és hogy Liam nehéz pillanataiban bármikor rá tudott volna rontani, mivel Louis szándékosan adta alá a lovat. Ő volt a csapat védelmezője, aki mindenkire figyelt, így kapta a Daddy Direction becenevet, bár Zayn szavaival élve ma már sikerült kicsit megrontaniuk őt.
- Liam apó bepöccent! Uram, maga már leszerelt, kérem távozzon, nem lehet jelen az én jelenlétemben! – üvölti Louis. Végül Liamnek pár perc alatt sikerül elvonni, a rajtunk terpeszkedő fiú figyelmét, ám amikor Louis rossz helyre támaszkodik Harry felmordul.
- Tommo, takarod már! – morog, miközben arcát a párnájába temeti.
- Még csak az hiányzik, hogy visszaaludjatok! – ugrik ismét ránk, majd pár másodperces vacilálás után a csípőmre ül, egyik kezével a karjaimat fogja a fejem felett, míg a másikkal a derekamat veszi célba. Azt hittem az évek alatt, immunis lettem a csiklandozásra, de Louis agyatlansága még ezt is vissza tudja hozni. Élesen sikítok, miközben hörögve kapkodok levegő után, próbálom kiszabadítani a kezeimet, s lelökni ezt a sok ésszel megáldott srácot magamról egyszerre.
- Ti üvöltöztök vagy disznóvágás van? – Zayn csoszog be hozzánk, majd amikor felméri a terepet, egy vállrendítés után, komótosan el is hagyja a szobát. Időbe telik, amíg leesik, hogy ő a tőlünk legtávolabbi szobában lakik, ezért kissé elcsodálkozom, hogy felébreszthettük.
- Esküszöm, felkelek, csak hagyjál már békén! – szinte üvöltöm, amikor Louis ismét lecsap rám, s amikor kicsit lazít a szorításán, kezeim ismét az én birtokomban kapnak helyet. Finoman mégis erőteljesen marok bele az oldalába, kicsit összegörnyed, így gyengeségét kihasználva lököm le magamról, s mászom, ki gyorsan az ágyból mielőtt még valaki ismét rám fekszik. Liambe karolva indulok le a földszintre, a konyhában pedig egy hatalmas mosollyal köszöntöm Niallt.
- Jó reggelt Haspók! – finoman bököm hasba, miközben átölelem.
- Látom még mindig nem nőtted ki a mese korszakod – röhögve vág vissza, amint észreveszi a pólómat.
- Én is imádom Walt Disneyt, nincs azzal semmi baj, ha valaki ennyi idősen is szereti még őket! – kel a védelmemre Liam.
- Ha ti mondjátok – dörmögi a szöszi, majd a hatalmas szendvicsébe harap.
- Mondja valaki, hogy van lefőzve kávé! – jön egy hang az ajtó felől. Niall néz oda először, szemei elkerekednek, s miután félre nyeli a szájában lévő hatalmas falatot, köhögni kezd. Liam másodpercet alatt ugrik mögé, amíg segít neki, én megfordulok, hogy felmérhessem, Niall mitől akar ennyire megfulladni. A látvány nem különösebb módon lep meg, hiszen én már találkoztam Zaynnel az emeleten. A félig arab srác, csukott szemmel áll az ajtóban, de ezt hamar megunja, így félig kinyújtott kézzel indul el az asztal felé. Ahogy eléri az első széket ledobja magát, majd karjaival megtámasztja fejét a márvány lapon.
- Mit keresel itt reggel 8-kor? – szólal meg Niall, miután ismét levegőhöz jut.
- Louis – morogja Zayn.
- Reggel 8? – szökik fel a szemöldököm.
- Nyugodj meg Drágám, még csak reggel 8 van – küld bíztató mosolyt felém Liam.
- Szóval mi a reggeli? – kérdezi megint Zayn.

- Meleg szendvics vagy gofri.

- Ne csináld már Bébibogyóm! – nyavajog Louis, ahogy Harry után trappolva kerül látó- és hallótávolságon belülre.

- Kezdődik! – Liam szavai csak úgy úsznak a boldogságban, Niall jóízűen nyammog, míg Zayn halkan horkol az asztalon elterülve, így egyedül élvezem a Larry Stylinson showt.

2. rész

*~ Emily Evans *~

5 hónap telt el mióta utoljára láttam, és most végre újra láthatom. Ez a mondat jár a fejemben, mióta hajnalok hajnalán felkeltem. Bőröndjeimet magam után húzva, lábaimat gyorsan pakolgatom egymás után, miközben távozom a londoni reptérről.

A göndör srác a megbeszélt helyünkön vár rám, fekete Range Roverének támaszkodva. Fején sapka és kapucni van, de még így is látom pár göndör, barna tincsét kilógni a sapkája alól. Zöld szemeit napszemüveg takarja, hogy a rajongók ne ismerjék fel. Lezserül kocsijának támaszkodik, kezeit a zsebében tartja, miközben a földet nézi, így nem látja, ahogy felé sietek. Táskáimat az utolsó pillanatban dobom el, mire felkapja fejét. Arca rémült, de amint tudatosul benne a felismerés vonásai ellágyulnak. Karjait kitárja, én pedig hatalmas lendülettel ugrom karjaiba.
- Hiányoztál! – mondom, majd fejemet pulcsijába fúrom.
- Te is nekem, ha tudnád mennyire – mondja vigyorogva.
- A fiúk miért nem jöttek? – kérdezem tőle, amikor már a kocsiban ülünk.
- Nem akartunk nagy felhajtást, otthon várnak.
- Van egy ötletem! – kiáltok fel hirtelen, így a sofőröm kicsit összerezzen, amin én jól szórakozom.
- Előre félek - nevet fel Hazz.
- Csak arra gondoltam, hogy megviccelhetnénk a fiúkat.
20 perc kocsikázás után a Direction házhoz is érünk.. Harry megy be először én pedig az ajtóban várok a megfelelő pillanatra.

*~ Harry Styles *~

Tetszik Milly ötlete, ezért ellenkezés nélkül megyek bele a játékba. Befordulunk az utcába, leparkolok a ház elé, majd gyorsan besietek, mielőtt a fiúk kirontanának és akkor oda a meglepetés. Feltépem az ajtót, berontok, majd be is csapom azt. Lerúgom a cipőimet, miközben Milly halkan kinyitja az ajtót, hogy halljon minket. A fiúk a nappaliban ülnek a TV előtt, rémült arccal rontok rájuk és kezdek mesélésbe.
- Van egy kis gond – kezdem.
- Mi történt, Milly megsérült? – kérdezi Zayn.
- Egyáltalán hol van? – kérdezte Niall.
- A reptéren maradt, pár biztonságival, vigyáznak rá. Páran felismertek és egy kisebb tömeg lerohant.
- És te pár lány miatt képes voltál ott hagyni Emilyt? És ha baja esik? – záporoz kérdéseivel Liam.
- Pár lány – morgok, mintha a mondatának csak ezt a felét értettem volna meg. – Azért hagytam a biztonsági őrökre, mert ők tudnak vigyázni rám, ha a rajongók eloszlanak a reptérről, utánam hozzák.

- Akkor nincs semmi baj? – kapom a következő kérdést Louistól.
- Azt nem mondtam. Lehetséges, hogy pár lánynak sikerült követnie – vakargatom a tarkóm. Kezdésnek jó, de még én magam sem tudom, mit is akarok ebből kihozni, a srácok minden esetre beveszik a mesét.
- Ez lehetetlen! – a mondat szinte egyszerre hagyja el a szájukat.
- Tényleg így van – ahogy ezt kimondom, már csapódik is a bejárati ajtó, amit egy lányos sikítás követ. Visítás, hüppögés, ha nem tudnám, hogy Emilynek ilyen jól megy a szerepjáték még én is megijednék.
- ÚÚRISTEEEEN! Itt lakik a One Direction! Srácok, hol bujkáltok? – halljuk a kiabálást. A fiúk rémült arccal néznek egymásra, végül Louis indul el a konyhába. Felkapja az első tárgyat amit megtalál és a bejárathoz siet. Egy hirtelen mozdulattal az ajtó felé dobja a répát miközben eszme cserét folytat a rajongónkkal. Látom rajt, hogy már nem bírja sokáig a kedveskedést, ami megnevettet.
- Louis Tomlinson répája! – ad hangot az örömének ismét Emily.
- Ismerős nekem ez a hang – mondja Lou, s a bejárat felé indul. - Emily, a szívbajt hozod rám! Egyáltalán, hogyan kerülsz te ide? – meglepődve figyeli az ismerős idegent.
- Meglepetés! Szia BooBear! – legjobb barátnőm arcára hatalmas vigyor ül ki, miközben Louis nyakába veti magát.
- Lebuktunk! – vigyorgok én is, majd egy pacsit adok Milnek, ahogy elengedik egymást Louval.

-Szóval te tudtad? – sipítozik Louis. –Értem én, szóval már nem is vagyok neked fontos, szakítok veled! – üvöltözik drámaian. Kezdődik. A ricsajra a fiúk is körénk gyűlnek, arcukon egytől egyig meglepettség tükröződik, szintúgy mint Louisén.

- Vas Happenin Malik? – Emily lányos visongatásban tör ki, amint Zayn nyakába ugrik.

- Vas Happenin Evans? – mosolyog vissza az arab srác.
- Szia Leeyum! – ugrik következőként Liam nyakába.  – Valaki még hiányzik – biggyeszti le a száját. – Hol van a szöszi?

- A konyhából jöttünk, gondolom ott maradt – forgatja a szemeit Louis, Emilybe villámcsapásként ér a felismerés, s már szalad is az egyetlen helyre ahol biztosan megtalálja, elveszett bandatagunkat. Ahogy utolérem a látvány megmosolyogtat, hiszen olyan régen láttam, így Emilyt, miközben szájára tapasztott kezekkel próbálja vissza tartani a nevetést. Szó nélkül intek neki, s amíg ő csendesen helyet foglal az asztalnál, beinvitálom a többieket is, akik értik a célzást, így velem együtt ők is helyet foglalnak a márvány asztalnál.
 - Haver, jó lenne ha nekünk is hagynál valamennyi kaját! – szól oda Louis a derékig hűtőben matató barátunknak, aki kis híján beüti a fejét az egyik polcba, majd egy ételdarabkával a szájában tekint ránk, kissé ijedten.
- Ti hogy kerültök ide? – pásztázza végig az asztalnál körbegyűlteket, s már fordulna is vissza amikor a társaságunk egyetlen nő tagja megszólal.

- Szia Nialler – köszönti.
- Szia – mondja Niall, figyelmét pedig csak egyetlen percig szenteli a hűtőszekrénynek, majd megfordul, arcán hatalmas mosoly ül, miközben futva kerüli meg az asztalt, és borul a lány nyakába.
- Jézusom, te mit keresel itt? – hadarja, miközben szorosan ölelgeti Milt. Nem titok, hogy Emilynek Niall a legjobb barátja, természetesen utánam, mégis eltartott neki egy ideig, mire felismerte őt. Lehet, ezért vagyok én az első.

- Meg akartunk lepni titeket Harryvel, de ha így szorítasz, nem leszek itt ilyen sokáig – nyögi, Niall pedig enged a szorításán, majd szép lassan elengedi.
- Jaj, ne haragudj – mondja. – De, hol van az a rajongó? – húzza össze a szemöldökét, ahogy helyet foglal az utolsó széken.
- Én vagyok az – vigyorog Emily.
- Csak hazugság volt! – törölgeti műkönnyeit Louis.
- Neked meg mi a bajod? – kérdezi Zayn.
- Harry, átvert! Ez nagy hibának számít a mi kapcsolatunkban, így szakítottunk.
- Miattam? – kérdezi Milly.
- Igen. Galád némber – sipítja Lou, majd felhúzott orral fordít hátat nekünk. Mil kissé megszeppenve ül egy ideig, bár tudja, hogy ez csak színjáték. Óvatosan feláll, apró mosolyt ereszt el, miközben Louishoz sétál, a fülébe suttog, arcon puszilja, majd vissza masírozik a helyére. A bandánk legidősebb tagja szemvillanás alatt derül fel, s úgy ugrik a nyakamba, mintha semmi baj sem történt volna. Hiszen nem is történt.

- Valentin-nap alkalmából megbocsájtok és visszafogadlak – mondja, arcán pedig színlelt büszkeség ül.
- Nincs is Valentin-nap -  neveti ki Liam.
- Visszafogadjam vagy ne? – kérdezi kicsit bosszúsan.
- Drága, egyetlen bogaram! Nincs Valentin-nap ezt csak azért találtad ki, hogy legyen valami kifogásod, mert annyira hiányoznék neked! – kezdem én is a játékot, ami valóban eléggé szórakoztató.
- Lebuktam! – játssza Louis ismét a sértődöttet.

*~ Emily Evans *~

- Mit csináljunk először? – kérdezem, miután sikerül Louist megnyugtatni.
- Először pakolj ki, utána azt csinálunk, amit csak szeretnél –mosolyog Liam.
Zayn és Harry kapják fel a táskáimat, amit még a bejáratnál hagytam, s rohannak is fel az emeletre, hiába kiáltok utánuk. Ebben a lakásban csak egy emelet van, így ezen a szinten a hálószobákon kívül, egy edzőterem, egy hangszigetelt zeneszoba van csak, valamint jut még egy néhány díjnak is. Az én szobám az utolsó, ráadásul az egyetlen, amihez erkély is társul. Mellettem Harry birodalma foglal helyet, hogy ne kelljen sokat mászkálnunk az éjszaka közepén, ha egymás társaságára vágyunk. A szobáink szinte egyformák az otthoniakkal, jelenleg ennyivel tudjuk csökkenteni a honvágyat. Az én szobámat viszont egy kicsit másként rendeztük be, hiszen amikor utoljára itt voltam, épp egy korszakváltozáson mentem keresztül, így csak az otthoni szobám vázolja fel a jelenlegi stílusom, de Harry ígéretei szerint hamarosan ezen is változtathatunk. Ahogy belépek az itteni kuckómba, szívemet kellemes melegség önti el. Az első tárgy amire rálátást nyerek az ágyam. A falak barack színűek, amin a srácok poénból elhelyeztek pár posztert magukról, amíg távol voltam. Az ágyammal szemben egy falba épített gardrób van elhelyezve, mellette pedig egy saját fürdőszoba is helyet kap, amiket szinte nem is lehet látni, hiszen Harry kérésére egy kisebb fal választja el ezt a két dolgot a szobámtól, a leskelődők nagy bánatára. A falon ezen kívül egy Tv is helyet kapott, amire kitűnő rálátásom van az ágyamból. A fekvőhelyemtől jobbra található még egy hatalmas ablak is, ami előtt egy íróasztal pihen, s ezek mellett ott van még az üvegajtó is, aminek segítségével használatba vehetem az erkélyt is. Mire sikerül feleszmélnem, Harry már javában pakolgatja a ruháimat, Zayn pedig az ágyamban pihen a nagy cipekedés után. Úgy döntök, inkább Harrynek segítek, hogy minél előbb végezhessünk. A segítségével 15 percet pakolászunk csak, de amikor már a földszint felé tartunk, visszarohanok, az ágyamban szundikáló pakisztáni srácért, hiszen ő sem maradhat ki semmi jóból sem.

- Zaynie! – simogatom enyhén borostás arcát, s már amikor ezzel sem hatok rá, óvatosan mégis erőteljesen mászom rá.
- Csak 5 perc! – nyögi, de nem hagyom.
- Ha az egész napot átalszod, hogy tudsz éjszaka is aludni? Tudod mit? Nem is akarom tudni. Inkább gyere, mielőtt annyira megunom, a keltegetésed, hogy inkább szólok Louisnak. – vázolom fel az agyamból előtörő mondatokat, de úgy tűnik ezek sem hatják meg. – Zayn, nem is szeretsz! – hisztizek 5 perc után is.
- Én azt hittem miattam jöttél! – szólal meg az ajtóból Hazz, aki az eddig történteket mosolyogva figyelte végig.
- Persze, hogy miattad is te idióta! – nevetek, majd a hátára csimpaszkodom. Ahogy a földszintre érünk, félhangosan kezdek beszélni, hogy Zayn is tisztán hallja, amikor Louist felküldöm hozzá. Legalábbis küldeném, ha valóban ez lenne a tervem és Louis is több figyelmet szentelne nekem, de ő inkább Liamet püföli egy párnával (?), miközben xBoxoznak.
- Kész vagyunk. Most már megmondhatjátok, hogy mit csináljunk. – vigyorgok, miközben egy kis helyet túrok a két fiú között a kanapén, miközben Harryt is magammal rántom.
- Esküszöm, ha nem ismernélek titeket, azt hinném, jártok – röhög Louis, én pedig szem forgatva lököm le a kanapéról. Ezúttal Harry nevet fel, miközben egy pacsival díjazza az előbbi ötletem.

1.rész

*~Emily Evans*~

Egy gyönyörű rét közepén fekszem. Tőlem nem messze egy kis fakerítéssel lovak vannak elkerítve. Bizonyára ők is annyira élvezik ezt a jó időt, mint én. Mindig is szerettem volna egy lovat, de anya sosem engedte. Behunyom a szemem. Elképzelem, hogy egy gyönyörű pej lovon ülök és vágtatunk a mezőn. Bőrömet kellemesen simogatja a meleg levegő, félhosszú hajamba bele-bele kap a szél. Egy hideg cseppet érezek meg az arcomon, majd még egyet. Kinyitom a szemem. Fekete felhők borítják az eget, a fákat tépi a szél. Gyorsan kelek fel, összeszedem a holmim, amikor hirtelen egy ismerős dalt hallok meg. One Thing. A mező forogni kezd, a zene pedig erősödik. Mi történik? Szemeim tized-másodperccel nyitódnak ki, s én az ágyamban találom magam. Álmodtam, de a zenét még mindig hallom. Csak a csengőhangom. Gyorsan kapom fel a telefont az éjjeliszekrényemről, a kijelzőt meg sem nézem, csak szemeimet dörzsölgetve, húzom el a zöld ikont.- Már azt hittem fel sem veszed.

- Neked is jó reggelt! – mondom cinikusan.

- Ó, csak nem én ébresztettelek? – hallom meg rekedtes hangát, amiben némi gúnyt is sikerül felfedeznem.

- Nem vagy vicces! – veszem fel a flegma hangszínt, s kíváncsian várom mit talált annyira érdekesnek, hogy képes legyen felkelteni. Nagyon jól tudja, hogy gyűlölöm, ha felkeltenek, pont, mint Ő, ellentétben velem, rendszeresen táncol az idegeimen, ha az alvásról van szó. – Van valami fontos, amit közölni szeretnél? – kérdem, amikor már lassan 3 perce nem szólal meg.

- Csak arra voltam kíváncsi, hogy már ébren vagy-e. Szia – hadarja, majd mielőtt még válaszolhatnék, bontja a vonalat. Tisztázom magamban, hogy ez is csak egy értelmetlen beszélgetés volt, a telefont hanyagul az ágy másik végébe hajítom, s lustán hanyatlok vissza az ágyba. Miután sikerül a takaróba csavarodnom, és az ágyat is ismét kényelmesnek találom, percek választanak el, hogy ismét elnyomjon az álom. Laposakat pislogok, de mikor azt hinném, semmi sem zavarhat tovább, kicsapódik az ajtó, göndör barátom pedig fülig érő vigyorral esik be a szobámba, kis híján orra bukik a saját lábában, de még időben meg tud kapaszkodni a kilincsben, így amint visszanyeri az egyensúlyát, már vágtat is tovább egyenesen az ágyamig.

- Harry hagyjál már! – nyögöm, amikor mellém vetődik, és több millió dolgot tesz egyszerre, nehogy sikerüljön vissza aludnom.

- Ezer éve nem láttalak, így kell fogadni egy legjobb barátot? – sipítja, ajkait pedig lebiggyeszti. Nevetnem kell a látványon.

- Hajnali 2 óra volt, mire haza értünk, ne mondd, hogy ezer éve. Ezen kívül nekem még az ablakon kellett bemásznom a hülyeséged miatt, és ez nem a földszint! – vázolom a tényeket.

- Miért nem öltöztél még fel? – tereli gyorsan a témát.

- Harold! – kimérten mondom a keresztnevét, mire elfintorodik.

- Mit hivataloskodsz? – kérdezi, majd a takarót kezdi el cibálni rólam, amit jó erősen szorítok magamhoz, s még ha akarnám, se tudnám elengedni, mivel sikerült belegabalyodnom. – Legalább engedj be magad mellé, ma úgysem terveztem, hogy emberek közé viszlek – vigyorog gúnyosan.

- Én is szeretlek! Mit csinálunk ma? – a hangom élénkebb színben tündököl, amiért egy újabb napot tölthetek a legjobb barátommal. 

- Csak filmnézést, van egy rossz hírem, és semmi más nem jutott eszembe – húzza el a száját. – Remélem nem haragszol meg, és nem felejted el, hogy nem szívesen teszem ezt, de muszáj. 3 nap múlva utazok Londonba – idegesen rágcsálja az ajkát miközben a válaszomra vár. Tulajdonképpen mindenre számítottam csak erre nem. Nem állok még készen, hogy ismét itt hagyjon. 

- 3 nap? – a hangom kétségbeesettnek tűnik, ahogy az éles csendbe nyilall.

- Kérlek ne haragudj, hogy eddig húztam, nem tudtam hogyan mondjam el – tekintetével a padlót pásztázza. Nem szólok semmit. Fáj, hogy megint elmegy, de Ő akarta ezt, nem tehetek mást ismét bele kell törődnöm. Nem haragszom rá, mégsem tudok mit mondani, ezért csak sután ülünk egymás mellett. Egy idő után nem bírom tovább, az ölébe mászom, arcomat a nyaka és a válla közti hajlatba fúrom, karjaimat a nyaka köré fonom, és úgy szorítom, mintha az életem múlna rajt. Nem olyan erősen, hogy megfulladjon, mégis tudja mit szeretnék ezzel kifejezni. Nem haragszom rá, nem tudok. 3 nap nagyon kevés idő, amit nem szeretnék olyan dolgokkal tölteni, mint például a harag. Még mellettem van, de a hiányát máris érzem, nincs rosszabb elveszíteni egy legjobb barátot, még úgy sem, hogy több km választ el minket.

- Hé, ugye nem sírsz? – kérdezi, amikor már tisztán hallható a halk szipogásom. – Mil, nem örökre megyek el, szeretek itthon lenni, mert tudom, hogy biztonságban vagy, melletted újra a régi Harry Styles lehetek, de vissza kell mennem, különben Paul biztosan kitekeri a nyakam. – A mindig rideg külsőt viselő férfi neve hallatán, apró mosoly kúszik az arcomra. Paul olyan, mintha a második apjuk lenne, szigorú, mégis tiszta szívből szereti a srácokat, és saját fiaiként tekint rájuk. Nem szeretném, hogy elmenjen, de mennie kell, hiszen nélküle nincs One Direction. Szeretem a srácokat is, szinte a testvéreim, mégis zavar a tudat, hogy Hazznak ismét el kell mennie és akár hónapokig nem is láthatjuk egymást, ami megrémít.

- Szeretlek! – mindössze csak ennyit tudok mondani. 16 éve vagyunk legjobb barátok, néha mégis azt hiszik, együtt vagyunk. – Megnézzük az Igazából szerelmet? – dörzsölöm meg az arcom, s valamennyire vidámabbnak tűnök, amint kezdek megnyugodni.

- Nem is szereted azt a filmet – szalad magasba a szemöldöke. Imádom, hogy ennyire ismer. Számomra az a film nem mondd semmit, neki mégis ez a kedvence, így szó nélkül képes vagyok végig nézni. Amíg Ő a tévénél ügyetlenkedik, lefutok a konyhába, némi élelemért, ugyanis én ma még nem ettem. Néhány zacskó finomság beszerzése után, indulok is vissza.

A film közben szorosan bújúnk egymáshoz, én pedig nem éppen tudok koncentrálni az előttem lévő készülékre, néhányszor elmosolyodom pár jelenetnél, de többre nem futja, a gondolataim szüntelenül is elkalandoznak. Még emlékszem milyen volt amikor Harry először hagyott itt. Azt mondta, valóra váltja az álmát. Tény, hogy már akkor is csodálatos hangja volt, mégis féltettem, hiszen az életben rengeteg meglepetés vár ránk, s nem tudtam, mit fogok csinálni ha még sem sikerül neki. Féltettem, mégis bíztam benne, mert tudtam mennyire fontos neki. Végig vele voltam, ott álltunk hátul, mérhetetlen boldogság ragyogott az arcán, amikor kiderült, hogy tovább jutott, mi pedig nélküle jöttünk haza. Egy kisebb keveredés után, Simon egy bandát alakított ki, 5 szerencsés kiválasztottból, köztük volt Harry is, így született meg a One Direction. A műsort sajnos nem nyerték meg, mégis úgy emlegetik Őket ’A fiúk akik elvesztették az X Factort, de megnyerték a világot!’ 

- Unod? – gondolatmenetemet, ez a kérdés zavarja meg.

- Nem, csak elgondolkoztam – mosolygok, s a maradék időben megpróbálok inkább a filmre koncentrálni. Miután lemegy az utolsó kép kocka is, a hasam egy korgással jelzi, hogy a film alatt elfogyasztott rágcsálni valók, nem tették meg kellően a hatásukat.

- Rosszabb vagy mint Niall – nevet fel Haz.

- Mondd azt, hogy ilyen kajákkal te jól tudsz lakni?! – szemöldökön kérdőn vonom fel.

- Igazad van, de ezt is most ettük meg, nem koroghat a hasad ilyen hamar – mondja, majd gondolkozási időt sem hagyva, pattan ki az ágyból, karomnál fogva magával ránt. Szerencsétlenségemnek köszönhetően, majdnem megölelem a padlót, miközben a lábam a takaróba ütközik. Harry ismét jót derül rajtam, majd megelőzi a bajt, a hátára kapva szalad le velem a konyhába.

Amíg Ő a kakaó készítésben mesterkedik, én próbálok valami ehetőt keresni, végül a lekváros kenyér mellett döntök.

- Anyával nem találkoztál amikor jöttél? – kérdezem miközben lekvárt kenek a kenyerekre.

- Út közben. Azt mondta, későn jön, de megpróbál sietni, és a lelkemre kötötte, hogy vigyázzak rád.

- Akkor ugye ma is itt alszol? – csillannak fel a szemeim, válaszul pedig egy értetlen arckifejezést kapok, amit egy kaján vigyor, majd egy szemöldök húzogatás követ. - Bolond vagy Styles!

Nyitás

Sziasztok.:)
Nagyon sok blogot olvastam már amik nagyon tetszettek sokáig gondolkoztam mire rávettem magam az írásra. Ez a történtet nem a legegyedibb de remélem tetszeni fog.