24.rész

Nagyon kedvellek, és nem úgy, mint egy átlagos barátot..Szeretlek Emily, és nem tudok változtatni az érzéseimen. Sajnálom..

Niall szavai visszhangzanak a fejemben, miközben egyedül ülök az ágyamon. Szeretem őt, de nem tudok többként tekinteni rá, mint egy barát.
- Megint rosszul vagy? – zökkent ki Harry a gondolatmenetemből, ahogy beront a szobámba.
- Nem csak elgondolkoztam – mosolygok vissza rá. – Feküdj le, mindjárt jövök – simítok végig a karján miközben az ajtóm felé lépdelek.
- Gyanús vagy vöröske. Biztosan jól érzed magad?
- Persze, egy perc az egész, maradj itt – adok egy apró puszit a szája sarkába, majd véglegesen elhagyom a kuckómat. Becsukom az ajtót, pár percig gondolkozom, hogy tényleg be szeretnék-e menni hozzá. Mardos a bűntudat, amiért nem tudom viszonozni azt a szeretet, amit ő próbál nyújtani, ezért szép lassan az ajtaja elé sétálok. Aprót kopogok, majd választ sem várva nyomom le a kilincset.
- Mit akarsz? – szűrődik tompán a fa másik oldaláról. Niall mindig is gondtalan volt. Talán még az X-Factor idején láttuk utoljára szomorúnak, de én most megtörtem. Mivel nem válaszolok, elfordítja a kulcsot a zárban, így be tudok lépni. A sötétítőket behúzta, hanyatt fekszik az ágyában, amikor becsukom magam mögött az ajtót, várok egy kicsit. Amikor már kezdem tisztábban látni a körvonalakat, Niall óvatosan felül, de mielőtt megszólalhatna, én kezdek el beszélni.
- Niall, kérlek, ne haragudj!
- Nem kell bocsánatot kérned, nekem kellett volna csendben maradnom – még ebben a teljes sötétségben is látom, ahogy beszéd közben hanyagul rendít egyet a vállán. Nem tudom, mit kéne tennem ezért csak esetlenül állok vele szemben, miközben a súlyomat az egyik lábamról a másikra helyezem.
- Nem szeretném, ha ez miatt szomorú lennél, az aranyos, kedves, mindig vidám Niallt jobban szeretem, és gondolom a többiek is.
- Úgy tűnik, ő most szünetel – nem látom tisztán, mégis érzem azt a keserű mosolyt, ami az arcán pihen.
- Kérlek, ne csináld ezt, sokkal jobb lányokat is megérdemelsz nálam, ne ragadj le itt. Hiszek benne, hogy egy csodálatos lány vár rád valahol, csak meg kell Őt találnod – borulok a nyakába.
- Igazad lehet, te foglalt vagy én pedig, majd úgyis találni fogok egy Directionert aki elvisel maga mellett, hiszen a banda első szabálya, hogy nem randizunk más testvérével vagy barátnőjével – ölel vissza, bár érzem, hogy csak erőlteti az egészet.
- Ne csináld ezt, nem szeretnék rosszban lenni senkivel sem.
 - Nem is vagyunk rosszban, én nem haragszom, megértelek. Inkább menj, a lovagod már vár.
- De – kezdenék újabb fecsegésbe, amikor félbeszakít.
- Emily! – fújja ki hosszan a levegőt. – Jól leszek, csak kell egy kis idő, de jól leszek. Menj nyugodtan – lökdös az ajtó felé.
- Rendben, de szólj, ha baj van, vagy valami – mondom utoljára. Tudom, hogy ezzel csak az ördögöt festem a falra, de egy apró puszit adok az arcára, mire megremeg.
- Csak legközelebb zárjátok be az ajtót! – mondja, miközben elhagyom a szobáját. Felkuncogok, mire ő is elereszt egy kisebb nevetést, így viszonylag megnyugszom, és valamennyivel boldogabban lépdelek a saját szobám felé. Halkan nyitok be, most sem csalódok a megérzéseimben. Harry kiterülve fekszik az ágyamban. A maradék utat, halkan teszem meg, óvatosan arrébb dúrom a kedvenc helyemen elterülő srácot, befekszem mellé, majd a kislámpát is lekapcsolom. Két karját már szorosan fonja is körém, szuszogását a nyakamnál érzem.
- Ha szóltál volna, arrébb megyek – szólal meg végül, mire kicsit összerezzenek.
- Azt hittem alszol.
- Aludtam is, vagy mi. Amikor kimentél, megcsináltam az ágyat, aztán 10 perc után elaludtam, és akkor tértem magamhoz, amikor próbáltál arrébb tolni – dörmögi a fülembe.
- Nem vicces – húzom fel az orrom. – Inkább aludj. Jó éjszakát Hazz!
- Jó éjszakát Milly! – puszil a nyakamba. Attól eltekintve, hogy egész nap aludtam, az álom hamar visszatér hozzám, már majdnem alszom, amikor hallok még egy Szeretlek szót is, de nem tudom, hogy már az álom vagy még a valóság szüleménye.

Hajnali öt lehet, amikor felébredek, a torkom száraz, mint a sivatag, ezért óvatosan kimászom Harry mellől, magamra csavarom a sárga plédet, ami az ágy mellett hever a földön, majd halkan elindulok a lépcső felé, a konyhában iszom egy pohár vizet. Időközben rájövök, hogy valóban nem vagyok már álmos, végig sétálok az egész földszinten, de rájövök, hogy egyedül nem jó, ezért visszacaplatok a szobámba. A látvány megmosolyogtat, Harry egy kispárnát szorongatva édesen alszik. Mielőtt visszafeküdnék az ágyba, a rekedtes hangjával a szívbajt hozza rám.
- Minek mászkálsz? Nem, hogy aludnál – dörmögi.
- Felébresztettelek? – kérdezek egyből vissza.
- Ha nem fekszel mellettem, már egyből felébredek. Miért nem alszol? – faggat továbbra is csukott szemekkel.
- Nem tudok aludni – adom az egyszerű választ.
- A szobámban van a laptopom, hozd át! – szólal meg, pár perc némaság után. Nem tudom, mit szeretne, de biztosan nem fog kimozdulni az ágyamból, én pedig inkább sétálnék most London utcáin. Mielőtt felidegesíteném, az újabb idétlen kérésemmel, inkább úgy döntök, átmegyek a laptopjáért, pedig az is elgondolkoztat, miért nem jó neki az enyém. Mire visszaérek a szobámba, Harry már ülőhelyzetben vár, a takaró a derekáig le van csúszva, így amíg oda érek, végig tudom bámulni a csodálatos felsőtestét, amit több tetoválás is tarkít. A kezébe adom a gépet, amíg elmegyek a fülhallgatómért. Szépen elhelyezkedem mellette, amíg pötyög valamit, végül befekszik mellém, a laptopját pedig az ölembe helyezi.
- Twitteren találtam ebből a sorozatból trendeket és kicsit utána néztem, szerintem biztosan tetszeni fog neked – puszil a hajamba. A füles egyik felét felajánlom neki, de nemet int a fejével, egy apró szájra puszi után ő is elhelyezkedik mellettem. - Ameddig még lehet, alszom – mondja halkan, én pedig a haját birizgálva indítom el a sorozat első részét.

Már az hatodik résznél tarthatok, amikor Harry az oldalamat bökdösve kezd el zaklatni.
- Mennyi az idő? – kérdezi, amikor kiveszem a fülest a fülemből.
- Lassan 10 óra lesz.
- Ne mondd, hogy azóta is azt nézed – nyitja nagyra a szemeit, amint a képernyőre pillant.
- Nem bírtam abba hagyni, nagyon tetszik. Pont az én stílusom. Köszönöm Hazz – hajolok le hozzá, hogy egy hatalmas puszit nyomhassak az arcára.
- Szóra sem érdemes, azért remélem, nem ezt fogod nézni egész nap – nevet fel halkan, fejét az ölembe helyezi, miközben szép lassan ébredezik.
- Azt hittem, végig tudok menni az összes évadon, de te ezt úgy sem fogod hagyni.
- Próbálkozni csak szabad – húzogatja a szemöldökét, mire felnevetek. – Gyere, menjünk le reggelizni – mászik át rajtam.
- Nem vagyok éhes, de te nyugodtan lemehetsz – dörzsölöm meg az arcom és nyúlok is a fülhallgatóm után, amikor ismét megszólal.
- Ne csináld, már! Enned kell! Ne akard, hogy én vigyelek le – lecsukja a laptopja tetejét, és már emelné is ki az ölemből, amikor a kezei után nyúlok.
- Kérlek Harry! Csak ezt a részt had fejezzem be – nézek rá ártatlanul. A könyörgésemet, hidegen hagyva, az asztalomra helyezi a gépet, majd visszalép mellém és karon ragadva talpra állít.
- Túlságosan is ismerlek, ahhoz, hogy tudjam az az egy rész mennyit jelent – puszil a nyakamba, majd kihasználva az alkalmat, mintha csak egy zsák lennék a vállára dob, kiront a folyosóra és futásnak ered. A rémülettől visítozva kérem, hogy tegyen le, miközben fejtetőn kapok kilátást a formás hátsó felére.