30.rész

  A kocsi szép lassan megáll alattunk, mire halk sóhaj hagyja el a szám. Harry végig simít a combomon, majd egy bíztató mosolyt küld felém.  London egy elhagyatottabb részén vagyunk, ahol sokkal kevesebb eséllyel találnak ránk, mégsem tart órákba, hogy vissza érjünk a Direction házig. Ahogy kiszállunk a kocsiból, a csípős őszi szél bele kap a szövetkabátomba, így jobban összehúzom azt magamon, és szorosabban bújok Harryhez is. A fagyoskodásunk azonban nem tart sokáig, gyorsan szedjük a lábainkat, így hamarabb jutunk el a következő épület bejáratához. Ezt a lakást is, mint a többit hatalmas téglakerítés borítja el az utcától, és ha még ez sem védene meg a rajongók és paparazzik tömegétől egy fejlett biztonsági rendszert is elhelyeztek. A ház falai kívül fehérek, belül pedig épp olyan csodálatos, mint a többi, ami még jobban megnehezíti a választásunkat, pedig tudom, ha egy apró házat választanék, amiben egyedül is alig férnék el, Harry nyugodt szívvel oda is követne. Ahogy az ingatlanos végig vezet a szobákon, egyre jobban megtetszik ez a hely, a mérete is megfelel, hogy egy ideig ketten lakjunk itt, később pedig pár fővel emelhessük a létszámot.

- Tetszik? – húz a derekamnál fogva maga mellé Hazz, miközben a hajamba suttogva, nyom puszit az fejemre.
- Eddig ez a legjobb – engedek el egy apró mosolyt.
- Látom rajtad, ahogy azt is, hogy valami zavar. Mi a baj?
- Semmi. Tényleg nincs semmi, csak elgondolkoztam, milyen lenne az életünk a fiúk nélkül. Azért ez jóval kisebb, mint a jelenlegi házunk, mégis egyedül érezném magam, ha ti turnén lennétek, és valld be nyugodtan, hogy neked is fura lesz, úgy ébredni, hogy csend van és senki sem szívja le az életerőd alig 2 másodperc alatt.
- Valóban, de nem lakhatunk velük életünk végéig, és a változás sem jelent mindig rosszat. Ezen kívül biztosítalak róla, hogy hiába költözünk el, nyugtod sem lesz majd a többiektől, főleg egy baba mellett – mosolyog kacéran. – Szóval, intézkedhetek, hogy megvehessük végre az otthonunkat álmaink megvalósításához?
- Honnan tudod, hogy ez lesz az? – szemöldököm egészen a homlokomig emelem miközben, kérdő pillantásokkal bombázom Őt.
- Látom a szemedben – kacsint, majd amikor megbizonyosodik róla, hogy lemaradtunk a minket kalauzoló férfitől, lányos mozgásokkal tarkítva a keresésére indul, s ezt a mozdulatsort addig csinálja, amíg a keresett férfi a látókörébe nem kerül.
Néha tényleg elgondolkozom, Harry, hogyan akar gyereket vállalni, amikor szinte még ő is a gyerekkorát éli, mindenesetre mi jól szórakozunk rajta, legalábbis én biztosan.

Nyugodtabb szívvel érünk vissza a Direction házba, ahogy belépek, érzem ahogyan az otthon szó jelentése újra értelmet nyer a tudatomban. A nappaliban szétdobált cipők, kabátok, párnák és edények sokasága között megpillantom az oldalára fordított kanapé (?) mögött Niall és Louis fejét, arcukon hatalmas vigyor terül szét, amint észreveszik az érkezésünket. Már éppen kérdezném, hogy a viszonylag két értelmes bandatag merre található, és mi célból merték itt hagyni a fiúkat, amikor váratlan üvöltések között megjelennek ők is. Zayn szalad le az emeletről egy kuka fedelével, mögötte pedig Liam aki kezében egy seprűt tart harci eszköz céljából. Időközben előkerülnek a vízi pisztolyok és lufik is, én pedig menekülési célnak az emeletet választom, ugyanis Harry a nagy csata kezdetekor már nem volt jelen, egy fontos ügyre hivatkozva elhagyta társaságunkat. A korlát mögül, hatalmas nevetések között figyelem, ahogyan a maradék 4 tag erőltetett komolysággal próbál megküzdeni egymással, s már csak a festékes vödrök és spray-k társaságát hiányolom. Ahogy a magasból rajtuk szórakozom és megpróbálok kivédeni 1-1 véletlenül felém irányuló lufit, feltűnik, hogy pár év alatt jócskán sikerült Liamet is megrontaniuk. Fél óránál nem bírom tovább, így egy könyv társaságában a szobámba vonulok, ám amikor órák múlva elhagyom az egyetlen biztonságos helyet a lakásban az előbbi mulatságos jelenet még nem ér véget. A szép lassan kiürült csatatér közepére sétálok, amikor kinyílik a bejárati ajtó, Harry pedig egy apró mosollyal az arcán lép beljebb. Meglepetten néz körbe, majd átszeli a köztünk lévő távolságot, ajkait pedig az enyémekre helyezi. Felkap az ölébe és egyenesen a lépcső felé indul, majd hirtelen megtorpan.
- Hol hagytad, ezeket a majmokat?
- Próbáltam olvasni, úgyhogy nem tudom merre mentek, de a hangjukat most is hallom – félve fordítom a fejem az udvar irányába. Szemeim elkerekednek, még mielőtt szólni szeretnék Harrynek, hatalmas nevetés bukik ki belőlem.
- Mit találsz ennyire viccesnek? – orrát a nyakamhoz dörgöli, miközben még mindig az ölében tart.
- Nálunk már a wc papírok is tudnak repülni – kuncogok, Ő pedig követi a tekintetem az udvar felé, majd velem az ölében indul el az üvegajtó felé.
- De hülye vagyok! – ereszt le a lábaimra, majd visszaszalad az állítólagos nappalinkba, pár perc keresgélés után pedig kezében egy pléddel tér vissza, amivel engem bugyolál be.
Szerencsénkre a hatalmas udvar - ami inkább erdőre hasonlít – és a kevés szomszéd miatt, itt nyugodtan szórakozhatunk, amit a fiúk a hideg ellenére ki is használnak.
- Attól, hogy ennyire várjátok a havat, nem kell wc papírral beborítani az egész udvart! – kiáltok az előttünk szaladgáló Louisnak, aki csak egy vállrándítással elintéz, majd egy újabb tekercset megkaparintva kezdi el körbe tekerni Niallt.
 - Ha tudom, hogy ennyire borzasztóak, magammal vittelek volna – rázza a fejét Hazz.
- Rémesek, azt meg kell hagyni, de azért hiányozni fognak – mondom, miközben fejemet oldalra döntöm. A vékony pléd nem véd meg sokáig a hidegtől, így amikor megunom a fiúk idétlenkedését, Harry elé állok, a karjaimat átdobom a nyakán, majd halk nyüszítéssel jelzem, hogy vegyen fel. Kaján vigyorral az arcán nyúl a fenekem alá, majd az ölébe kap. Bent már sokkal melegebb van, viszont egyetlen hely sincs ahova sértetlenül leülhetnénk, így szó nélkül indul a konyhába, ahol a székek ugyanúgy össze vannak döntve, így a pultra tesz le, majd a lábaim közé helyezkedik én pedig a hajába túrva húzom közelebb magamhoz, majd a számat szépen metszett ajkaira helyezem. A hosszas csókcsata után, perverz vigyor jelenik meg az arcán, majd szólásra nyitja a száját, de a kérdése még engem is váratlanul ér.
- Mi lenne, ha rendet raknánk? – húzogatja a szemöldökét, miközben mellettem megtámaszkodik. - Ezek ott kint nem fognak maguktól rendet rakni.
A hirtelen jött felelősségteljes megnyilvánulásától nem jutok szóhoz, így egy ideig, csak értetlen arccal bámulok rá. Amint sikerül elkezdenünk a takarítást, hirtelen 4 csapzott alak jelenik meg előttünk.
- Elfogyott a wc papír? – kérdezi Harry unottan, miközben próbálja lemosni a ketchupot a falról (?).
- Nagyon szellemes vagy, esik az eső – biggyeszti le a száját Niall, majd a nappaliba indulnak és a még mindig oldalára döntött kanapén próbálnak meg elkényelmesedni miközben a tévét kapcsolgatják.
- Ekkora lelkesedést sem láttam még – rázza a fejét Harry.
- Legalább hagynak, takarítani – vigyorgok, majd mielőtt még a baj megtörténne a pulthoz lépek és gyorsan lekopogom. Háromnegyed óra alatt sikerül rendbe tennünk a konyhát, ami még így is a csata szebbik felét élte meg. Időközben a fiúknak sikerült elaludni, még egymás hegyén-hátán is, így nyugodtan neki állhattunk a nappalinak. Harry a rózsaszín esőkabátomba burkolózva indul el az udvarra, miszerint menteni kell a menthetőt, szívesen segítenék neki, de a lelkemre kötötte, hogy próbáljak élhetőbb környezetet varázsolni a nappalinak, így én a tojás és egyéb ételfoltos függönyöket kezdem el begyűjteni a nagymosásra. Másfél óra múlva, Harrynek sikerül végeznie az udvarral, így a segítségével csak háromnegyed órát töltünk a nappali rendbetételével.
A nap további részét az Ő ágyában töltjük, ugyanis nekünk is jár a pihenés, ha konkrétan majdnem az egész házat kitakarítjuk. A maradék időnket nagyrészt alvással töltjük.

*~ Harry Styles*~

Előbb ébredek, így még van időm nézegetni a karomban elterülő halkan szuszogó Angyalt, aki bármelyik pillanatban felébredhet. Imádom, hogy mélyebben tud aludni, mint Zayn, mégis egyből felébred, ha 2 percnél tovább figyelik. Mire sikerül kitalálnom az esti programot, halk nyöszörgésre kapom fel a fejemet, majd a karját kezdem el cirógatni.
- Jó reggelt Gyönyörűm! – duruzsolom a fülébe, amikor már sikerül magához térnie. Már a gondolataimtól is apró mosoly kúszik az arcomra, amit akárhogyan is szeretnék, nem tudok levakarni magamról. Egy ideig még beszélgetünk, majd a rendfenntartásra hivatkozva, kimászom mellőle, és a nappaliba sietek, ahol a fiúk a már helyére fordított kanapén terpeszkednek, s időközben Sophia, Eleanor és Perrie is megérkezett. Köszönök a lányoknak, még egyszer ismertetem velük a tervet, és nem utolsó sorban milliomodik alkalommal is megköszönöm a segítségüket. Visszasietek a szobámba, a látvány pedig megmosolyogtat, amint észreveszem Emilyt, összekuporodva az ágyamon ismét félálomban. Menyasszony pózban veszem az ölembe, majd a saját szobájába viszem, ahol leültetem az első fotelbe, ami a szemem elé kerül. Amíg szemeit dörzsölgetve próbál magához térni, a szekrényéhez lépek és egy ruha után kezdek kutatni. Amint sikerül az alkalomhoz megfelelő darabot megtalálnom az ágyára helyezem, Emilyt fürdeni küldöm, majd amikor megbizonyosodom róla, hogy szót fogad én is így teszek. Eszeveszett gyorsasággal hámozom ki magam a ruháimból, ezt követően pedig a forró zuhany alá állok. A fél flakon tusfürdőt elhasználom, majd a már kissé elszabadult hajamat is átmosom. A derekamra csavarok egy törölközőt, a másikkal pedig a fürtjeimet dörzsölöm szárazra. Nem szórakozom a ruhaválogatással, egy fekete szűk nadrágot és egy bézs színű inget választok, még utoljára ellenőrzöm a fontos dolgokat, majd elhagyom a szobám. A szomszéd ajtó is pont akkor nyílik ki, így elsőnek csodálhatom meg a barátnőmet. Én választottam neki a ruhát, mégis elakad a szavam, amint meglátom, haja egyenesen omlik a vállára, szemeinek pedig sötét árnyalatot adott. Nincs rajt sok smink, épp, hogy valamit tett az arcára, mégis lefagyok, amikor meglátom.
- Gyönyörű vagy! – nyögöm ki, miután sikerül sokadszorra is hülyét csinálnom magamból. Reakciómra egy édes mosollyal reagál, miközben kissé elpirul. Átszelem a kettőnk közötti távolságot, finom csókot lehelek ajkaira, majd összekulcsolom az ujjainkat, amíg a többiek elé érünk. Arca felélénkül, amint meglátja barátnőit, így szokásukhoz hűen üdvözlik egymást, miután a fiúk is agyon dicsérik, befut a házunk elé a várva várt autó is, így szép sorban elhagyjuk a házat, majd a már előre lebeszélt étterem felé tartunk.
- Miért nem mond senki semmit? – teszi fel Emily az elmúlt 10 percben már legalább a harmadik kérdését.
- Niallnek be nem áll a szája, mióta beszálltunk a kocsiba – Eleanor vigyorogva bök az említett személy felé, aki sértődést színlelve fordít nekünk hátat.
- Mindent elmondtam, amiről tudnod kell – simítok végig a kézfején, s remélem ezzel meg tudom gátolni a kérdéseit. Fél óra múlva sikerül az étteremhez érnünk, ám amikor belépünk az egész hely üres, pontosan, ahogy azt elterveztük, 9 főre van megterítve. Vacsora közben egyre izgatottabb leszek, mégis sikerül észrevennem, hogy Niall ismét egyedül érkezett, mégis jól szórakozik, magamban eldöntöm, hogy amint a terveimet valóra váltom, segítek megkeresni az elveszett hercegnőjét. Ahogy szinte már a vacsora végén vagyunk, egyre jobban közeledünk a várva várt időre, kezd elönteni a pánik. Mi történik, ha rosszul cselekszem? Ha én valóban ezt szeretném, de Ő nem? Kétségbeesett pillantásomra, Liam elsüti a megbeszélt jelet, ezzel próbál bíztatni, így nagy levegőt veszek és a barátnőm felé fordulok.
- Milly, amíg ideér a pincér, eljössz velem sétálni?
- Miért ne mennék? – vigyorog. Apró kezét óvatosan az enyémbe csúsztatja, majd elindulunk a terasz felé. Azt hiszi egyedül jöttünk, pedig a többiek is jelen vannak, mindössze olyan helyről néznek minket, hogy mi véletlenül se lássunk rájuk, szinte lyukat égetnek a hátamba a szimpla tekintetükkel. Ahogy a kilátást nézzük, szép lassan hozzám bújik, én pedig ahogy egyre magabiztosabban érzem magam, óvatosan eltolom magamtól, amit kissé értetlen arccal néz, majd amikor a zsebemből kiveszek egy aprócska dobozt és  letérdelek elé, szája ’o’ alakot formál, szemei könnyektől csillognak, arcán pedig mérhetetlen boldogság ragyog. Nem hiszem el, hogy ilyen érzelmeket tudok még mindig kiváltani belőle, pedig még meg sem szólaltam.
- Szerintem, már rájöttél mit is szeretnék – kezdem. – Egész úton egy betanult nyálas szöveget mondogattam, most pedig az év világon semmi sem jut az eszembe. Mindössze, csak annyit tudok, hogy amióta megismertelek az oviban magam mellett szeretnélek tudni, most pedig minden bátorságomat összeszedve kérdezem, Emily hozzám jössz feleségül? – darálom le szinte egyszerre, az első dolgot, ami eszembe jut. Mire végzek a monológommal, szüntelenül mosolyog, arcáról pedig megállíthatatlanul folynak a könnyek. Eltart egy kis ideig, mire válaszol, utána pedig megállíthatatlanul csakis egy szót mondogat, amitől hatalmas megkönnyebbülés ér. Felállok, Ő pedig a karjaimba veti magát, s egészen addig állunk így, amíg a többiek meg nem jelennek, miközben tapsolnak.
- Videóra vettem! – vigyorog büszkén Niall, Zayn pedig finoman oldalba böki.
- Elrontod a pillanatot! – suttogja, mire Emily elneveti magát.
- Ti végig tudtatok róla? – kérdezi meglepetten.
- Egészen ma délután óta tudjuk, mióta házat nézni mentetek, az már más kérdés, hogy ezt a te Csoda pasid mennyi ideje tervezi – rántja meg lazán a vállát Liam, mintha az élet egy jelentéktelen kis dolgáról beszélnénk. Ami egyáltalán nem igaz, hiszem most váltottam valóra álmaim kis töredékét.