![Don't forget where you belong [Harry Styles - fanfiction]](http://3.bp.blogspot.com/-nqakMZ36Rs8/VYRx0Vq3LOI/AAAAAAAAFaY/WNdp0eFjyp0/s1600/1.png)
Sziasztok!:)
Sajnálom, hogy késtem, hétvégén nem sikerült befejeznem, most is a kolesz géptermében ücsörgök, hogy összehozzak nektek valamit. Észrevehettétek, a jobb oldali kis üzenetet, miszerint 2 hetente lesznek részek. 2 blogom van, de csak egy hétvégém, ezért jelenleg csak felváltva tudok részeket hozni.
Remélem azért tetszeni fog a rész, örülök az előzőnél hagyott kommenteknek is,nem tudjátok mekkora mosolyt csaltatok az arcomra vele, mikor reggel felébredtem és az volt az első amit megláttam. Ez a rész sajnos rövid lett, de nem szerettem volna többet késni, szóval itt van.
Jó olvasást!:)
Nonci.xx
A hangja üldöz, mindenhol őt hallom, és mindenben őt látom. Egyre hangosabb, becsukom a szemem, ám amikor legközelebb kinyitom, már egy teljesen más helyen vagyok..
Az ágyunkban fekszem, levert a víz, nehezen kapcsolom össze a dolgokat. Fáj a tüdőm, levegő után kapkodok, arcomon néma könnyek nyomát érzem. Körbe nézek, s amikor össze áll a kép, kezdek megnyugodni, azonban ez még nem elég. Tapogatózni kezdek, ahogy megbizonyosodom, hogy mellettem fekszik, olyasfajta öröm járja át a testem, mint még soha. Felzokogok. Csak álmodtam. Emily, nem halt meg, nem rákos. Csak egy rossz álom volt az egész.
- Harry, mi a baj? - kérdése kizökkent, de a hangja még jobban ráébreszt a valóságra, hogy igenis életben van. A könnyek megállíthatatlanul folynak le az arcomon, miközben vigyorok. Nem mondok semmit, csak magamhoz ölelem. - Még mindig Sean? - faggat továbbra is, mire megrázom a fejem, de ő ezt nem láthatja. Elengedem a szorításomból, de csak amíg fel nem kapcsolom a kislámpát. Hunyorog, arcát a kezeim közé veszem, hogy jobban megbizonyosodhassak róla, valóban, csak álmodtam. Nem fog eltűnni, gondolataimba férkőzik, az is, hogy jelenleg álmodom, de miután aprót csípek a bal karomba megnyugszom, s inkább megcsókolom a lányt, aki az ölemben kuporog és nem érti a hirtelen kirohanásom az éjszaka közepén.
Miután pihegve elválunk, elmesélek neki mindent, ő pedig szorosabban bújik hozzám. Megérti, miért szorongattam olyan erősen, és miért üvöltöztem álmomban.
- Nem foglak itt hagyni - suttogja ajkaimra, s most rajta a sor, hogy megcsókoljon. - Küzdeni fogok - motyogja, mikor elválunk.
- Miről beszélsz? - faggatom, kezdek ideges lenni.
- Az álmod részben igaz volt. Tényleg beteg vagyok, fél évem van hátra. Mára beszéltem meg a lányokkal egy találkozót. Hajthatatlanok az esküvő bejelentése óta - tördeli idegesen az ujjait, bennem pedig ismét megpattan valami. Szorosan ölelem magamhoz, miközben könnyeim újból útra indulnak.
*~ Emily Evans *~
A legszebb álmomból ébredek fel, mikor Harry ugrik egyet az ágyban. Szokásomhoz hűen leteremteném amiért felébresztett, de amint észreveszem, hogy rémálma van megesik rajta a szívem. Már szinte alszom, mikor felriad, forgolódni kezd, nem tud nyugton maradni. Próbálom figyelmen kívül hagyni, de amikor hüppögést hallok a hátam mögül megijedek.
- Harry, mi a baj? - kérdezem, mire összerezzen. Nem mond semmit, a mellkasára von, s szorosan ölel magához amíg meg nem nyugszik. Hiába faggatom bármiről is, nem felel, így jobbnak látom kivárni, hogy majd ő avat be. Felkapcsolja a kislámpát, arcomat kezei közé fogja, majd megcsókol. Ajkai hevesen falják az enyémeket, s miután elválunk elmesél mindent. Elmeséli, milyen volt az a pár hónap amit rákosan töltöttem, elmesél egy műtétet, amit nem éltem túl, végül a legrosszabb dolgot. Elmeséli a saját temetésemet.
- Nem foglak itt hagyni - suttogom, s most én csókolom meg. - Küzdeni fogok - motyogom. Nem érti, így elmagyarázok neki mindent. Hiába álmodta, és most boldog, semmi jó nem tart örökké. Valóban beteg vagyok, s mindössze fél évet jósoltak nekem az orvosok. Magához szorít, a csendet pedig újra a szipogása töri meg.
- Ide is feltétlenül be kell néznünk - Gemma, a könyökömnél fogva ránt be egy újabb üzletbe, ahol két mosolygós nő fogad. Ez már legalább a negyedik bolt, s Gemma ígérete szerint, ha itt sem találok semmit, ő maga keres fel nekem egy profit, akinél én tervezhetem meg magamnak a saját esküvői ruhámat. Már legalább a tizedik ruhánál járok, és bár Gemma és Eleanor mindegyikben észveszejtőnek tart, én nem vagyok megelégedve magammal. Ha a mellrésze megfelel, az alsó részén mindig találok egy kis hibát, vagy fordítva. Heteknek tűnő órák telnek el, amikor véletlenül a kezembe akad egy lélegzetelállító darab. Az alsó, része tökéletes, ott fodros ahol kell, és elég tüll borítja, hogy megfeleljen. Nem hittem volna, hogy négy egész szalont kell felpróbálnom, hogy megtaláljam a tökéletes anyagot, s mikor a két kísérőm elé sétálok, Gemma szemei könnyekbe lábadnak. Pötyög valamit a telefonján, s a bejárati ajtóban perceken belül Harryt pillantom meg. Lányos zavaromban felkapom a szoknya alját, és egészen a próbafülkéig szaladok.
- Em, ne mondd, hogy ennyire babonás vagy - hallom kisvártatva Gemma hangját, amit Harry ideges sutyorgása követ. Hosszas unszolás után, mégis elhúzom a függönyt, pontosan annyira, hogy kilássak, majd miután Harry századik kérését is meghallgatom, karjánál fogva behúzom a fülkébe.
Nem engedem, hogy akár egy pillantást is vethessen a ruhára, ajkaimat azonnal az övéire nyomom. Ő sem törődik semmivel, a ruhára cseppet sem vigyázva erősen a falhoz nyom, miközben kezei bebarangolják testemet. Hirtelen válunk el, ajkaim sóvárognak utána, megfordít az ölelésében, félre söpri a hajam, s ezúttal a nyakamat kezdi el csókolgatni.
- Olyan gyönyörű vagy - suttogja. A tükörbe pillantok és egy egészen más Emilyt látok, mint eddig. Szemeim ragyognak, arcom kivirult, ezt a boldogságot nem lehet szavakba önteni. Mire feleszmélek, Harry már a szoknyám cipzáránál legyeskedik, majd egy hirtelen mozdulattal lerántja rólam a ruhát, megvárja amíg kilépek belőle, s ezután olyan dolog történik amire nem számítok.
Egy apró puszit hagy a számon, majd miután biztonságba helyezi a ruhámat, magamra hagy a próbafülkében.
Szemeim szikrákat szórnak, ahogy már felöltözve beérem a kasszánál, úgy tűnik Eleanor és Gemma is jól szórakozik rajtam. Először szemernyi kétségem sincs, hogy elmondta nekik, ám amikor pillantásom a nadrágjára vándorol, tudom, hogy nem is kellett. Arcom pírba borul, így az ölelésébe menekülök. Miután megnyugszom, Harryvel és a ruhámmal kiegészülve pattanunk be Gemma kocsijába, mikor eszembe jut, hogy tulajdonképpen nem is olyan rossz, hogy Harrynek ilyen ügyesen sikerült türtőztetnie magát. Arcomra egy újabb mosoly szökik, melyet egy pirosas árnyalat foglal körbe, muszáj kibámulnom az ablakon, de felesleges. Hazz megszorítja a combom, és már tudom, hogy ismét lebuktam.
- Harry, mi a baj? - kérdezem, mire összerezzen. Nem mond semmit, a mellkasára von, s szorosan ölel magához amíg meg nem nyugszik. Hiába faggatom bármiről is, nem felel, így jobbnak látom kivárni, hogy majd ő avat be. Felkapcsolja a kislámpát, arcomat kezei közé fogja, majd megcsókol. Ajkai hevesen falják az enyémeket, s miután elválunk elmesél mindent. Elmeséli, milyen volt az a pár hónap amit rákosan töltöttem, elmesél egy műtétet, amit nem éltem túl, végül a legrosszabb dolgot. Elmeséli a saját temetésemet.
- Nem foglak itt hagyni - suttogom, s most én csókolom meg. - Küzdeni fogok - motyogom. Nem érti, így elmagyarázok neki mindent. Hiába álmodta, és most boldog, semmi jó nem tart örökké. Valóban beteg vagyok, s mindössze fél évet jósoltak nekem az orvosok. Magához szorít, a csendet pedig újra a szipogása töri meg.
- Ide is feltétlenül be kell néznünk - Gemma, a könyökömnél fogva ránt be egy újabb üzletbe, ahol két mosolygós nő fogad. Ez már legalább a negyedik bolt, s Gemma ígérete szerint, ha itt sem találok semmit, ő maga keres fel nekem egy profit, akinél én tervezhetem meg magamnak a saját esküvői ruhámat. Már legalább a tizedik ruhánál járok, és bár Gemma és Eleanor mindegyikben észveszejtőnek tart, én nem vagyok megelégedve magammal. Ha a mellrésze megfelel, az alsó részén mindig találok egy kis hibát, vagy fordítva. Heteknek tűnő órák telnek el, amikor véletlenül a kezembe akad egy lélegzetelállító darab. Az alsó, része tökéletes, ott fodros ahol kell, és elég tüll borítja, hogy megfeleljen. Nem hittem volna, hogy négy egész szalont kell felpróbálnom, hogy megtaláljam a tökéletes anyagot, s mikor a két kísérőm elé sétálok, Gemma szemei könnyekbe lábadnak. Pötyög valamit a telefonján, s a bejárati ajtóban perceken belül Harryt pillantom meg. Lányos zavaromban felkapom a szoknya alját, és egészen a próbafülkéig szaladok.
- Em, ne mondd, hogy ennyire babonás vagy - hallom kisvártatva Gemma hangját, amit Harry ideges sutyorgása követ. Hosszas unszolás után, mégis elhúzom a függönyt, pontosan annyira, hogy kilássak, majd miután Harry századik kérését is meghallgatom, karjánál fogva behúzom a fülkébe.
Nem engedem, hogy akár egy pillantást is vethessen a ruhára, ajkaimat azonnal az övéire nyomom. Ő sem törődik semmivel, a ruhára cseppet sem vigyázva erősen a falhoz nyom, miközben kezei bebarangolják testemet. Hirtelen válunk el, ajkaim sóvárognak utána, megfordít az ölelésében, félre söpri a hajam, s ezúttal a nyakamat kezdi el csókolgatni.
- Olyan gyönyörű vagy - suttogja. A tükörbe pillantok és egy egészen más Emilyt látok, mint eddig. Szemeim ragyognak, arcom kivirult, ezt a boldogságot nem lehet szavakba önteni. Mire feleszmélek, Harry már a szoknyám cipzáránál legyeskedik, majd egy hirtelen mozdulattal lerántja rólam a ruhát, megvárja amíg kilépek belőle, s ezután olyan dolog történik amire nem számítok.
Egy apró puszit hagy a számon, majd miután biztonságba helyezi a ruhámat, magamra hagy a próbafülkében.
Szemeim szikrákat szórnak, ahogy már felöltözve beérem a kasszánál, úgy tűnik Eleanor és Gemma is jól szórakozik rajtam. Először szemernyi kétségem sincs, hogy elmondta nekik, ám amikor pillantásom a nadrágjára vándorol, tudom, hogy nem is kellett. Arcom pírba borul, így az ölelésébe menekülök. Miután megnyugszom, Harryvel és a ruhámmal kiegészülve pattanunk be Gemma kocsijába, mikor eszembe jut, hogy tulajdonképpen nem is olyan rossz, hogy Harrynek ilyen ügyesen sikerült türtőztetnie magát. Arcomra egy újabb mosoly szökik, melyet egy pirosas árnyalat foglal körbe, muszáj kibámulnom az ablakon, de felesleges. Hazz megszorítja a combom, és már tudom, hogy ismét lebuktam.
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése