33.rész

Sziasztok!:)

Mivel, ma 1 éves a blog, úgy gondoltam nem teszem fel pénteken az új részt, hanem megvárom a vasárnapot. Nagyon nincs hozzáfűzni valóm, mindössze arra szeretnélek titeket kérni, hogy ha elolvastátok a részt, írjatok véleményt, ugyanis ez a fejezet eléggé más, mint a többi. Nem kérek oldalakat, elég egyetlen egy szó is, csak a véleményetekre vagyok kíváncsi.:) 

Jó olvasást!

Nonci.xx

Szemei kikerekednek, orrlyukai kitágulnak, nyakán megfeszül egy ér. Először úgy néz rám, mintha viccelnék, de miután nem hagyom abba a már-már hisztérikus sírást, elhiszi. Tudom, mert ismerem. Nem szól semmit, megpróbál beletörődni, de tudom, hogy egyre idegesebb lesz, miközben magához szorít. Egy ideig csak én szipogok, végül ő is sírni kezd. Megpróbálok erőt venni magamon, hiszen itt most nekem kell erősnek lennem. Finoman eltolom magamtól, miközben ujjammal letörlök egy kibuggyanó könnycseppet arcáról.
- Szeretlek Harry - suttogom szinte ajkaira, majd finoman megpuszilom. A pusziból csókot formál, amit másodpercek múlva a mellkasomba nyilalló fájdalom és a köhögésem szakít meg. - Te, miért nem futsz el? - kérdezem, miután újból szóhoz jutok.
- Miért futnék el?
- A barátnőd haldoklik, egy kész roncs vagyok. A könyvekben általában a srác ideges lesz, ordít, csapkod és napokra vagy hetekre eltűnik - sorolom az érveket.
- Mert ez a valóság Emily. Észveszejtő, hogy még ilyenkor is képes vagy poénkodni - nevet fel keserűen, nem tudja, hogy ebben semmi poén nincs, csupán egy kis kíváncsiság. - Nem kezdek el üvöltözni, megtehetném, mert ezt egyszer már megbeszéltük. A magam részéről mindent elmondtam, de nem fogadtál szót - morogja az orra alatt, s tudom, hogy igaza van. Magam alatt vágtam a fát. - Fáj, és rettenetesen szörnyű érzés, azzal a tudattal élni, hogy mi lesz, ha az orvosok nem tudnak segíteni - a szavak csak úgy ömlenek belőle, végül hangja elcsuklik, fejét az ölembe helyezi, miközben a takarót markolja. Gyűlölöm ezt. Ujjaimat a hajába vezetem, s addig simogatom, amíg meg nem nyugszik. Rövid időn belül, már csak a szipogását hallom, így arrébb fekszem, hogy mellém feküdhessen, végül mellkasára hajtom a fejem, s miközben Harry álomba sírja magát, pityeregve én is átadom magam az álmok világának.

- A tüdőrák kezelésekor egyaránt figyelembe kell venni a daganat típusát, stádiumát, nagyságát és elhelyezkedését - kezdi Dr. Peterson. Erősen szorítom Harry ujjait, miközben próbálom felkészíteni magam a legrosszabbra, s bízni abban, hogy minden rendben lesz. - Ön még rendkívül fiatal, de joga van eldönteni, hogy vállalja-e a gyógyulást. A sebészeti beavatkozás hozhatja a legjobb eredményt, ami csak akkor alkalmazható, ha a daganat egészében eltávolítható. Ha maguknak jövő hét szerdán megfelel, visszavárom egy következő vizsgálatra, hogy ezt eldönthessük. Amennyiben a szervezete, még nem áll készen vagy a daganat miatt nem alkalmazható ez a folyamat, maradhatunk a kemoterápiánál vagy a sugárkezelésnél. Nagy szerencséje van, ugyanis az eddigi vizsgálatok eredménye szerint, igen kezdetleges az állapota, így ha vigyáz magára, és a kezelések valamint a gyógyszerek is segítenek, megtarthatja a tüdejét - Harry ujjai szorosabban fonódnak az enyéim köré, érzem, ahogy teljes testében megfeszül.
- Mire jó az a sugárkezelés? - kérdezi, nem bír egy helyben ülni, ezért elengedem, s kezemet inkább a combjára helyezem, mire visszadől a székbe.
- Ez gyakran a műtéti megoldást egészíti ki, összetömöríti a tumort, hogy mi könnyebben eltávolíthassuk és a műtét után is alkalmazható. Viszont, ha a beteg nincs operálható állapotban, nyugodtan alkalmazhatjuk ezt a gyógyulási módszert is - válaszolja a férfi, Harry pedig valamelyest megnyugszik mellettem.

*~ Harry Styles *~

A jegygyűrűjét szorongatom az ujjaim között, miközben a műtő előtt ücsörgök. Hónapok teltek el, de még mindig tisztán hallom, mikor kimondja, rákos. Ez alatt a hónapok alatt, a srácok ismét rengeteget voltak jelen az életünkben, segítettek ahol tudtak, most pedig nincs más dolgunk, mint várni. Várni, hogy az orvosok megmentsék. Millió dolgot lejátszok a fejemben. Emlékszem, milyen volt, amikor megismertem, emlékszem az első veszekedésünkre, az első barátjára, és a másodikra is, akinek legszívesebben bevertem volna a képét.
Orvosok és nővérek szaladgálnak ki és be, nekem azonban mégsem mondanak semmit. Egyik oldalamon Liam nyugtat, míg a másikon Zayn próbálja oldani a feszültséget. Mindenki komoly, én pedig egyre idegesebben várom az első hírt. Talán órák is eltelhetnek, amikor Dr. Peterson jön ki a műtőből, s miután megszabadul a kesztyűitől, és néhány hasonló ruhadarabtól, megáll előttünk.
Szemeiben könny és szomorúság csillog, nem kell mondania semmit, tudom a választ.
- Őszinte részvétem - motyogja alig hallhatóan, bennem pedig megpattan valami. Könnyek peregnek le az arcomon, miközben a gyűrűt a zsebembe süllyesztem, s nem törődve semmivel, felpattanok. Nem az a célom, hogy bárkit is bántsak, egyszerű feszültség levezetésre van szükségem. Fellököm az utamba kerülő Louist, aki próbál megnyugtatni, helyette, öklömmel a falat célzom meg. Addig ütöm, míg ujjbegyeimről lehorzsolódik a bőr, véremmel összemaszatolom a fehér falat, de nem érdekel. Zokogva, és ordítozva adom ki magamból az elmúlt hónap felgyülemlett fájdalmait. Mindig próbáltam erős maradni előtte, hogy legalább bátoríthassam. Egymást segítettük át a nehéz időkön, de ő már nincs itt, és nem is lesz, soha többé. Gondolatok százai öntenek el, egyre rosszabb ez az egész, végül két biztonsági őr, emel fel a földről, s cipelnek egy idegen szobába, ahol ágyra kényszerítenek, nekem pedig mindaddig ott kell maradnom, míg az erős nyugtatók el nem érik a hatásukat.

Fekete ruhába öltözött emberek vesznek körül. Olyanok is jelen vannak, akik nem is ismerték, vagy ismerhették, de tudom, nem voltak jóban. Nem vagyok képes a szertartásra figyelni. Szemeimmel mindvégig a koporsót szuggerálom. Várom, hogy elő jöjjön, és azt mondja, ez csak egy rossz vicc volt, várom a kamerákat, hogy a képembe vághassák ez mind, csak a műsor része volt, de nem történik semmi. A világ nem kívánságteljesítő gyár. A fájdalom pedig, megköveteli, hogy érezzük. Miután én következem, nem tudok mit mondani, pedig rengetegszer elpróbáltam már ezt az elmúlt napokban, így hát azt mondom, ami eszembe jut. Elmesélem a megismerkedésünket, a vicces veszekedéseinket, az évekig tartó barátságunkat, mindent. Hiszen, rá kell ébrednünk, hogy a szeretet nem mindig menti meg azokat, akikért küzdünk. Talán ez is egy része a gyásznak, én pedig ezt az alkalmat választom, hogy mindent kibeszéljek magamból, mert nehéz a búcsú, ha tudjuk, hogy végleges. Tisztán emlékszem az utolsó mondatára, azt mondta, Ő nem különleges, mert a világ nem tud róla, de én tudtam róla. Tévedett, mert velem együtt több millióan szerették ugyanúgy, mint engem, hiszen ez velem járt, már szinte össze voltunk nőve. Menekülni szeretnék, eltűnni innen, bármerre, bárhová, de nem tehetem. Maradnom kell, mert mások is itt vannak, ők is maradnak, és ők is szenvednek.
A hangja üldöz, mindenhol őt hallom, és mindenben őt látom. Egyre hangosabb, becsukom a szemem, ám amikor legközelebb kinyitom, már egy teljesen más helyen vagyok..