40.rész

Sziasztok!:)

Először is megszeretném köszönni, a több mint 17.000-es oldalmegtekintést, hihetetlen! Köszönöm.<3 Remélem a következő rész is elnyeri a tetszéseteket. Számolgattam kicsit, még legalább 5 rész van vissza és véget ér a történet. ITT megtaláljátok a másik futó blogomat, ITT pedig megtaláltok, ha bármi kérdésetek vagy gondotok van.:) Hagyjatok nyomot magatok után.
Jó olvasást!:)
Nonci.xx

A lányoknak egy idő után feltűnik a hiányom, s mikor megtalálnak, Harryvel ismét búcsúznunk kell, egészen másnapig,
Lou valóban gondoskodott mindenről. Harry, aki az oltárnál vár rám, a sminkesének köszönheti, hogy a frissen szerzett sérülésének nyoma sem látszódik.
A tükör előtt ácsorogva figyelem magam, miközben azon csodálkozom, mekkora átalakuláson mentem keresztül, pár óra leforgása alatt.
A hajam begöndörítve, oldalra csatolva pihen, egy egészen visszafogott, mégis csodálatos smink kíséretében. A ruhámon, Caroline, a fiúk stylistja igazított, hiszen a betegségem óta még nem igazán sikerült minden kilót visszahíznom. Tükörképemet bámulva, képes vagyok elhitetni magammal, hogy egy igazi hercegnő vagyok, habár ez csak a külső. A múltam megmaradt, így belül továbbra is egy romlott lány vagyok, sötét emlékekkel, aki mégis tanult a hibáiból.
Gondolatmenetemet az ajtó felőli kopogás szakítja meg. Először Gemma lép be, s miután kiörömködi magát az általa kitalált szépségemben, amit én keresve sem találok. az ajtóban Anne jelenik meg örömkönnyekkel, azonban nem egyedül. Jobbján édesanyám ácsorog, akivel egy ideje megszakadt a kapcsolatunk. Miután elmondtam neki a hírt, hogy az egyetlen gyereke halálos beteg, összetört. Sokáig próbált a kedvemben járni, sütött belőle a sajnálat, amiből én nem kértem. Nem akartam, hogy így nézzenek rám, a lányra, akinek már csak hónapok lehetnek hátra. Túl jól ismertem ahhoz, így amikor elkezdtem a kezelésekre járni, a Londonba utazásomkor megkezdett mindennapos telefonálásunk megszakadt. Többet nem kerestük egymást.
Harryvel nem tudtuk hova tenni a dolgot, a göndör azonban, - miután a kórházból megkaptuk az utolsó vizsgálat eredményét, miszerint egészséges vagyok - nemcsak a saját családjának, hanem az enyémnek is postázott egy-egy darabot az esküvőnk meghívójából.
Édesapám egy rövid e-mailben közölte velünk a szomorú hírt, miszerint nem tud Londonba utazni, amit nagyon sajnál, de ezúton is gratulál nekünk. Anyám pedig megjelent, méghozzá nem egyedül.
Szép lassan kezdek beletörődni a múltba, de mielőtt közelebb léphetnék, hogy megöleljem és szemet hunyjak fölötte, a szemeim megakadnak valamin.
Sosem volt testvérem, nem voltam jóban a kicsikkel, és ezt anyu is észben tartotta, elmondása szerint nagy bánatára. Most pedig, ahogy megtudta, hogy haldoklom, baba projektbe fogott, amit a szépen gömbölyödő pocakja is tanúsíthat.
A szoba forog velem, Harryt akarom, szükségem van rá, de nincs itt. Frissen manikűrözött körmeim, most Gemma karjába vájnak, egy bocsánatkérő pillantást küldök felé, mikor rájövök, valójában mit is teszek, ő pedig gyorsan kapcsol.
- Gyere Mil, mennünk kell, ha csak nem akarod lekésni a saját esküvődet. Később cseveghettek, ígérem - hadarja gyorsan, miközben a karomnál fogva kivezet a szobából.
- Én kevésbé ígérek ilyeneket.
- Jaj, Drágám, annyira sajnálom! Nem is tudom, mit mondhatnék - ölel magához. - Anya magyarázott valamit idefele jövet, de nem tudtam miről beszél. Anyukád mindenesetre jól titkolta ezt az egészet, ha még a szomszédjaival is képes volt megszakítani a kapcsolatot - motyogja. Jelen esetben nem tudom mennyire lehet mindez igaz, de merem remélni, hogy Anne tájékoztatott volna minket a fejleményekről, hiszen ő is a szomszédban lakik. Most azonban nem lehetek szomorú, nem sírhatok, mert perceken belül hozzámegyek életem szerelméhez.

Az oltár elé érve, Harry mellett semmi gondom sem volt, még az sem tudott zavarni, hogy egy bizonyos tekintet lyukat égetett a hátamba, hiszen anyám is végig ülte az egész ceremóniát, egy idegen férfival az oldalán.
- Emily, mi a baj? Meggondoltad magad? - Harry szavai kizökkentenek a gondolkozásomból. Feltűnik, hogy a testem ijesztően merev, s felszegett állal bámulok a sátor a másik felére, ahol Robin, Anne és anyukám vígan beszélgetnek.
- Dehogyis - rázom meg a fejem. - Anya is itt van - nyögöm ki nagy nehezen.
- Persze, hogy itt van, meghívtuk. Nem értelek - húzza össze a szemöldökét.
- Tudom, de nem azon van a hangsúly, hogy eljött - magyarázom, s mielőtt valaki megzavarna minket, a göndörömet kézen fogva vezetem ki a sátorból, egy nyugalmasabb helyre. - Nem láttad? Harry, ő terhes. Mikor megtudta, hogy meghalhatok, úgy döntött másik családot alapít. Ez olyan, mintha te hagytál volna el, mert nekem már úgyis mindegy - felelem fojtottan. A kitörni készülő könnyeim borzasztóan marják a szemem. Lou, biztos, ami biztos alapon vízálló festékekkel dolgozott, én azonban valamiért mégis tartom magam.
- Jaj, Kicsim. Ne gondolj ilyenekre! - mondja, miközben magához húz, én pedig megborzongok édes becézése miatt. - Emlékszem mennyire gyerekellenes voltál - motyogja, én pedig elnevetem magam.
- Elég voltál nekem te és Gemma is, más barátaim amúgy sem voltak - mosolygok keserűen.
- Legalább a gyerekutálatod elmúlt - puszil arcon, én pedig a szeme alatti részt kezdem el tanulmányozni. Ujjaim óvatosan érintik meg a kényes felületet, majd kezemet az övébe helyezem.
- Hogy érzed magad? Fáj még?
- Már nem annyira, a lelkiállapotod jobban megvisel - simít el egy tincset.
- Jól leszek, csak szükségem van időre, hogy feldolgozzam a történteket.
- Biztos, hogy jól leszel?
- Amíg nem kerül a szemem elé, egészen - mosolygok, ő azonban tereli a témát, de hiába, nem a jobb hangulatért teszi.
- Nem tudom mikor kéne ezt elmondanom, mert ha egy jobb állapotodban teszem, azzal ismét csak lelombozlak - tördeli ujjait. Kezeimet ismét az övéire teszem, ezzel próbálom leállítani ízületeinek tönkretételét.
- Mondd nyugodtan Harry, ennél már nem lehet rosszabb.
Aprót bólint, majd elfordul. Nem tudom miért teszi ezt, vagy, hogy mit titkol, s egyre bizonytalanabb leszek, mikor időt kérve elsiet. Őrült elméleteket találok ki, melyek szinte már meg sem valósíthatók, de mikor Louisval tér vissza, a gondolataim más vizekre eveznek.
- Louis, meséld el neki is, amit nekem, amíg én köszönök a rokonaimnak - Harry szemvillanás alatt eltűnik, én pedig a bandatársára meredek, teljes értetlenséggel.
- Nos, Emily először is, nem szeretném, ha haragudnál rám, józanul sosem tennék ilyet - kezdi. - Nem sok dologra emlékszem, csak amiket a fiúk visszameséltek. Először is, szeretnék bocsánatot kérni a gyerekes viselkedésem miatt. Magamtól sosem mondtam volna ilyet, ezekben a dolgokban rengeteget játszott közre az a sok pia és kevés drog.
- Azt hittem már leálltál vele, ahogy én is tettem - szemeim tágra nyílnak a felismeréstől és a meglepettségtől. Bármennyire is szeretném, ezekkel az információkkal nem tudom elítélni, és haragudni sem tudok rá. Így inkább csendben hallgatom a monológját arról, mennyire is van bűntudata, és, hogy sajnálja az egészet.
Szorosan ölelem magamhoz, s míg ő a bocsánatomért esedezik, miközben azt mondogatja, Harry utálja ,én megnyugtatom, hiszen én is voltam már hasonló helyzetben, csak erről éppen senki sem tud.
Míg Harryhez és az őt szorongató mamájához igyekszem, elgondolkozom Louis szavain. Semmi rosszat nem akart a féltékenységével, mindössze, csak rosszul viselte, hogy a banda legfiatalabb tagjának esküvőjére kell majd először jönnie, s ez megrémisztette. Félt a jövőtől, félt, hogy a bandának hamarosan vége lesz, nem akarta felnőni látni a még fiatal bandatársát, s nem utolsó sorban, még nem akart megkomolyodni. Élvezni akarta az életet, s a hírnévvel együtt járó gondokat, míg lehet. Tudom, hogy erről nem beszélt Harrynek, így ez az én feladatom, nem akarom, hogy ilyen dolgok miatt legyenek rosszban.
Pár lépés választ el a célomtól, mikor Niall hirtelen előttem terem, s miközben azt hajtogatja, akármilyen fontos dolgom is van ráér, a sátor közepére vezet, ahol az üvöltő zene kíséretében megtáncoltat. A szöszi sokat könnyít a lelkemen, azonban három dal után Harry kocogtatja meg a vállát.
- Táncolhatnék a feleségemmel? - kéri kedvesen, s a kissé ittas Niall bólogatva távozik. A halk, s lágy zene elindul, mi pedig keringőzni kezdünk.
- Elmondta?
- Igen, majd mindent elmesélek, vannak dolgok, amiket még nem tudsz. Csak annyit kérek. ne haragudj rá - suttogom vissza, s a zene további részében csendben maradunk. Virulva bámulom smaragdzöld szemeit, majd a dal végezetével hosszasan megcsókolom. Úgy érzem, most boldog vagyok, Louis balhéja és anyukám váratlan megjelenése sem tudja elrontani a kedvem.
A hangulatunk egyre jobb, és jobb lesz, s a kedélyek akkor sem csillapodnak, mikor Harryvel cukormázasan és tortadarabokkal angolosan távozunk, hogy Paul a reptérre irányítson minket, ahonnan az első repülőre szállva indulhatunk a Maldív Szigetekre, ahol a nászutunkat töltjük.