20.rész

Sziasztok!:)
Itt a következő rész. Sajnálom, hogy nem hoztam időben, de semmi ötletem nem volt, és az előző résznél nem is kaptam semmilyen visszajelzést sem, így azt hiszem/hitem nem is vagytok kíváncsiak a következő részre. Először nem is akartam próbálkozni egy újabb résszel, de eszembe jutott, hogy lehet érdekel valakit a folytatás még akkor is ha semmilyen nyomot nem hagyott maga után, ezért nehezen de megírtam a 20. részt is. Nekem még 1 hét vissza van a suliból, de gondolom sokatoknak már nyári szünet van.
Kellemes nyarat és jó olvasást kívánok!
Nonci.xx

Tény, hogy mióta visszatértem Londonba, megromlott kicsit a kapcsolatom a fiúkkal, de még mindig próbálunk összetartani. Néha sikerül össze vesznünk, de sosem haragszom rájuk igazán, mert tudom, hogy minden mindig az én makacsságomnak köszönhető.
- Még mindig utálom, ha néznek! – emelem egy oktávval magasabbra a hangom, miközben szendvicseket csinálok.
- Hogy tudod ezt megállapítani? – hallom Zayn csodálkozását a hátam mögül.
- Megérzés – vigyorodok el büszkén.
- De akkor is, még mindig olyan furcsa az a szín a fejeden. Nehogy félre értsd, mert tényleg jól áll csak szokatlan a szememnek – hallom Louis magyarázkodását a héten legalább harmadszorra. Niall mellém ugrik, és a hajammal kezd játszani. Két ujja közé fog egy tincset, az orra alá teszi, ezzel bajuszt formál magának, két copfba fogja, végül megpróbálja befonni, több-kevesebb sikerrel.
- Ha befejezted a játékot, itt a szendvicsed – nevetve nyújtom felé a tányért.
- Köszönöm Ariel! – nyom puszit az arcomra.
Liam a telefonját szorongatva lép be a konyhába. Pár percig még beszél, végül leteszi a készüléket, s a szavait most már nekünk intézi.
- Menjetek fel, és pakoljátok be azokat a cuccaitokat, amiket magatokkal vinnétek pár napra egy erdei sátrazásra – tájékoztat mindenkit.
- Pakolás nélkül is tudom, miket vinnék. – néz rá Louis idétlen arckifejezéssel.
- Akkor pakold is össze, ugyanis most beszéltem Paullal, a hétvégét sátrazással töltjük.
- Minek? Perrievel töltöttem volna a hétvégét – morogja Zayn, szája pedig egy vonallá préselődik.
- Csapatépítés – válaszol Liam.
- Nem lehetne máskor építkezni? – vonja fel a szemöldökét.
- Csak menj fel és pakold össze, amit hozni akarsz. Kérlek! – mondja, miközben nagyot sóhajt – Ha annyira akarod, elintézem, hogy a lányok is jöhessenek, legalább jobban megismeritek Sophiet is – ereszt el egy mosolyt, mire a pakisztáni srác viszonylag megnyugszik, és valamennyivel boldogabban trappol felfelé a lépcsőn.

- Mennyit kell még gyalogolni? – nyafogok. Már vagy 20 perce sétálunk megállás nélkül, elfáradtam, melegem van és a táskám is nehéz.
- Mindjárt oda érünk – Liam bíztatóan ereszt el egy halvány mosolyt, amíg Harrybe kapaszkodva lépkedek előre.
- Itt is vagyunk! – dobja le csoki szemű srác a táskáját, ahogy egy kisebb tisztáshoz érünk. Amíg párosával próbáljuk felállítani a sátrainkat, ő egyedül is képes erre, 5 perc alatt. Már 10 perce szerencsétlenkedünk Harryvel, de úgy látszik, hogy ez őt, egy cseppet sem zavarja, amíg én teljesen felidegesítem magam egy hülye sátor miatt.
- Emily! – Niall a vigyorát visszafojtva próbál segíteni. Úgy látszik, mi vagyunk az utolsók – Menj, segíts fát szerezni a tűzhöz, addig segítek Harrynek a sátorral – robban ki belőle a nevetés. Ha nem én lennék ilyen helyzetben, biztosan jól szórakoznék, talán pár perc múlva már én is mosolyogni fogok a saját szerencsétlenségemen, de így csak fújtatva indulok a többiek után. A srácokat már nem látom, azonban a hangjuk még bőven elhallatszik, így az ismerős hangok felé kezdek el sétálni. Amint meg pillantom, Louis hátát futni kezdek, és meg sem állok, amíg mellé nem érek. Hosszan fújom ki a levegőt, amíg megtámaszkodom a térdeimen.
- Megvárhattatok volna – nyögöm, ki ezt a két szót miután levegőhöz jutok. Louis készségesen megvárja, míg összeszedem magam, így vele kezdek el fát gyűjteni. Mire visszaérünk a táborhelyünkre, nyugodt szívvel veszem észre, hogy Niall és Harry sikeresen felállították az utolsó sátrat is, mi pedig elég fát gyűjtöttünk estére. Louis agy zsibbasztása után le kell pihennem, amíg új erőre nem kapok, így csendben figyelem, ahogy próbálnak, tűzet rakni. Nem bírok tíz percnél tovább egy helyben ülni, előveszem a telefonomat, de csalódnom kell, nincs semmi térerő. A fiúkra pillantva rájövök, el lesznek még egy kis ideig, így biztosan nem fogok hiányozni ha eltűnök.
Azon az ösvényen indulok el, ami először a szemem elé kerül. Egy ideje már sétálok, elég messzire jöhettem, ugyanis Louis enyhén lányos sikításait sem hallom már. Mióta szó nélkül távoztam a nyaralóból, rengetegszer próbálták tartani velem a kapcsolatot a magyar barátaim, de egyszer sem válaszoltam nekik. Több kilométeres séta után a lábaim ismét fáradni kezdenek, a hosszú séta mégis sikerrel jár, ugyanis a telefonom sípoló hangja jelzi, hogy SMS-t kaptam. Megnyitom, de erre sem válaszolok. Még pár métert sétálok, így az e-mailjeimet is át tudom nézni. Sorban megnézem a közösségi oldalakat is. Twitteren sikerül elidőznöm, ugyanis rengeteg utálkozást kapok, amiért én vagyok Harry barátnője, a többség azért vádol, mert teljesen megváltoztatom Őt, esetleg kihatok a többiekre is. Minden balhéjuk után én kapom az első vádat, sőt még néhány tetoválásukról is én tehetek. Szerencsére a srácok mellett, megtanultam elengedni a fülem mellett a negatív kritikákat, így rezzenéstelen arccal olvasok tovább. A rengeteg utálkozás között találok néhány aranyos tweetet is. Pár rajongót vissza követek, végül a zsebembe csúsztatom a telefont. Amíg a kezemben tartott készülékkel voltam elfoglalva, észre sem vettem mennyire elszaladhatott az idő, így kissé megilletődve bámulok a besötétedett erdőre. Erősen gondolkozom azon, merre jöhettem, végül az ösztöneimre hallgatva elindulok.

Megpróbálok ugyanott menni, ahol ide fele jöttem, ezt leszámítva, út közben többször is akaratlanul irányt változtatok. Az erdő sötétben korántsem olyan kiismerhető és barátságos, mint nappal. Már jó ideje sétálok, amikor ágreccsenést hallok a jobb oldalamról, amihez pár perces késéssel ijesztő hangok is társulnak. Gyorsítok a tempómon. Egyre gyorsabban pakolgatom egymás elé a lábaimat, végül futásnak eredek. A tüdőm  iszonyatosan szúr, de túlságosan is félek ahhoz, hogy lassítsak. Nem kell megállnom ahhoz, hogy baj történjen, egy óvatlan pillanatban megbotlok, egy kiálló gyökérben, de nincs időm felmérni a kárt, amit magamon okoztam, felpattanok és sietek tovább.
Amikor kezdek megnyugodni, a lépteimen is lassítok és a levegővételeimet is próbálom szabályozni. Időközben az eső is elered. Gratulálok Emily, ilyen szerencsétlen is csak te lehetsz! Magamat ostorozom, amikor nagyon messzi fák között fényeket pillantok meg. Minél jobban sietek annál jobban érzem az apró, lüktető fájdalmat a bokámban, amit pár perce okoztam. Nem törődöm vele, csakis a fények felé tartok. A lüktető fájdalom ellenére is próbálok sietni. Az út nem tarthat fél óránál tovább, félúton már hallom is a fiúk kétségbeesett hangját. Ahogy egyre közelebb érek a fiúkhoz, próbálok nem sántítani, nem szeretném, ha a kikapcsolódásuk miattam menne tönkre. Niall és Harry vesz észre először. A szöszi a fiúk után siet, hogy tájékoztassa őket, megvagyok, míg Harry futva indul felém. A hatalmas távolságot másodpercek alatt leküzdi, majd szorosan magához ölel, ezt követően pedig egy apróbb puszit hagy a számon.
- Úgy féltettelek! – simít végig az arcomon, miközben egy rakoncátlan tincset a fülem mögé tűr.
- Sajnálom, csak sétáltam – kezdek magyarázkodásba.
- Nincs semmi baj! – mosolyodik el halványan. Összefonja ujjait az enyémekkel, s elindulunk a táborunkig. Az eső egyre jobban esik, így Harry hamar megunja a lassú sétálást, de akárhogyan is próbálkozik, nem tudok gyorsabban menni. Halkan felsikkantok, amikor az ölébe kap, így előbb érünk a sátrakhoz. Finoman a földre helyez, miközben a többiek egymást lökdösve próbálnak közelebb kerülni hozzánk. Amikor sikerül megnyugtatnom őket is, mindenki elindul a sátra felé, ugyanis az időjárás egyáltalán nem nekünk kedvez. Még szerencse, hogy a sátrak vízállóak, bent melegebb van és egy lámpa is bevilágítja a teret. Harry bemászik mellém, behúzza a cipzárt, amikor pedig rám néz óriási nevetés tör ki belőle.
- Mi olyan vicces? – vonom össze a szemöldököm, miközben a barátom, a nevetéstől szenvedve fogja a hasát, a másik kezével pedig rám mutogat. Óvatosan pillantok végig magamon, amikor észre veszem, hogy nyakig sáros vagyok. Apró mosolyt eresztek el, miközben az arcomat a kezeimbe temetem. Ennél szerencsétlenebb már én sem lehetek. Szép lassan kezdem el lehámozni magamról az esővíztől és sártól csöpögő ruháimat, miközben szó nélkül hagyom, hogy Harry megnyugodjon. Miután szárazra töröltem magam, pizsama után kezdek kutatni, de rájövök ezt sem hoztam magammal. Kezdek fázni, ezért magamra kapok egy vastag melegítőnadrágot, majd Harry felé fordulok segítségül. Még ki sem nyitom a számat, az arcomban köt ki az egyik fekete pólója.
- Persze, hogy kaphatsz! – nevet fel ismét.
- Köszönöm – vigyorgok. – Amúgy örülök, hogy ilyen jól szórakozol rajtam – próbálok cinikus lenni, amikor egy újabb nevetés bukik ki belőle, így már meg sem említem, hogy nézett végig rajtam miközben átöltöztem. A jókedvétől nekem is nevethetnékem van, egy idétlen vigyorral az arcomon bemászom a hálózsákomba és jó melegen be is takarom magam, mielőtt megfáznék. Harry is követi a példámat, miközben sokadszorra is próbál lenyugodni. Az éjszaka folyamán hallom, ahogy párszor még felkuncog, de a fáradtságtól nincs erőm rászólni. A rajtam lévő pólóját az arcom közepéig húzom fel, a szokásos Harry illat mámora betölti az orrom, így nyugodtan alszom el.