21.rész

Sziasztok!:)
Vége van a gyakorlati hétnek és végre nekem is elkezdődött a nyár.:D A héten több szabadidőm volt, ezért meg tudtam írni az új részt, így nem kell annyit várni. Szeretném megköszönni az új fejlécet a http://designerpoints.blogspot.hu/ szerkesztőjének, nagyon tetszik!:)) Remélem tetszeni fog a rész. Hagyjatok nyomot magatok után, mert örülnék egy kis visszajelzésnek is. Jó olvasást!

Nonci.xx 

Ahogy múlik az idő, egyre több okot sikerül össze szednem, miért is volt hiba az a séta. Már vagy 10 perc is eltelt, mióta felébredtem és nem tudok vissza aludni. Meleg van, mégis fázom.  Harryre pillantok. Ahogy csak nézem, egyre jobban rájövök, hogy mennyire is szeretem, nem tudnám megbocsájtani, ha valami baj történne vele, főleg akkor, ha ennek én lennék az oka. Egy ötlet pattan ki a fejemből, mire akaratlanul is elmosolyodom. Kimászom a hálózsákomból, majd bebújok mellé. Szerencsére nagy hálózsákokat hoztunk, így könnyen elférek mellette. Kissé nyöszörög, majd karjait védelmezően körém fonja, mellkasára hajtom a fejemet, így szép lassan megnyugszom. Becsukom a szemeimet, kezdek ismét álmos lenni. Nagyobb levegőket veszek, hogy jobban érezhessem azt a finom és jellegzetes illatát. Az álmatlanságom hamar eltűnik, ugyanis nem telhet el öt perc sem, én már ismét a saját kis álomvilágomban találom magam.

Reggel van. Tisztán emlékszem a tegnapra, nem a saját hálózsákomban fekszem, mégis egyedül vagyok. Megdörzsölöm a szemeimet, kinyújtózkodom, keresek egy vastag pulcsit, végül óvatosan felállok. A bokám kissé lüktet, így óvatos léptekkel hagyom el a sátrat. Nem messze megpillantom a srácokat is, látszik, hogy ők is nem rég ébredtek, lassan sétálok hozzájuk, közben egy kis kontyba csomózom a hajamat. Aprókat lépek, ezzel próbálom elfedni az egyre jobban kínzó fájdalmat, amit a bokámban érzek. Niall kivételével, mindenki háttal ül, így csak abban bízom, hogy ő nem vesz észre.
- Jó reggelt! – mosolygok, ahogy oda érek.
- Jó reggelt – köszönt Harry egy puszival. – Ugye nem ébresztettelek fel? – vonja össze a szemöldökét.
- Nem – mosolygok továbbra is. – Mikor jöttél ki?
- 5-10 perce – mondja pár perc gondolkozás után. – Nem sülsz meg? – csíp bele a pulcsimba. – Most ébredtem fel, még nem volt időm azzal foglalkozni, hogy milyen az időjárás – dörzsölöm meg a szemeimet.
- Mintha nem is te lennél – nevet fel édesen. – Liam túrát szervezett, amíg a lányok ide érnek. Semmi kedvem itt lenni – morog, amin én jót nevetek. 
- Emily, ebben szeretnél jönni? – kérdezi Liam, amikor úgy véli mindenki készen áll a túrára.
- Igazából, én arra gondoltam, hogy itt maradnék. Nem érzem magam olyan fényesen – húzom el a számat és reménykedek, hogy nem kérdez rá.
- Jól érzed magad? Ha nagyon rosszul vagy haza mehetünk – kérdezi, aggodalmasan.
- Nem arra semmi szükség – ellenkezek hirtelen. - Gondolom a tegnap esti csatangolásom besegített az egészségemnek – mentem ki magam gyorsan, mielőtt még kórházba vitetne.  – Különben is, én nem vagyok a One Direction tagja, nem kell mennem, el vagytok nélkülem is. Elfoglalom magam, amíg rátok vagy a lányokra várok – mosolygok, hátha ezzel megtöröm.
- Nem szeretnélek itt hagyni – lép mellém Hazz. – Akkor már itt maradok én is – erősködik.
- Ne! – kiálltunk fel egyszerre Niallel, mire Harry értetlenül néz ránk.
- Neked is menned kell Harry, nélküled nincs One Direction. El leszek egyedül is. Nektek van szükségetek a csapatépítésre, ha kimaradnék valamiből, majd bepótoljuk, ha nem sikerül alkalmazkodom – eresztek el egy apró mosolyt és remélem, ezzel sikerül meggyőznöm.
- Emily, gyere velem kicsit, amíg aludtál találtam pár dolgot, rajzolhatnál, amíg ránk vársz – nyújtja felém kezét Niall, amit mosolyogva el is fogadok.
- Honnan tudod, hogy szeretek rajzolni? – kérdezem időközben.
- Amikor Magyarországra mentetek, Harry nagyon sok rajzodról készített fényképet, amit mi is láttunk. Tehetséges vagy, de az igazi ok, amiért elhívtalak az, hogy próbálok segíteni.
- Miben kell segítened? – húzom fel a szemöldököm.
- Mert fáj a bokád – adja az egyszerű választ. Szólásra nyitom a szám, de be is csukom, ugyanis nem hagyja, hogy megvédjem magam. - Ne tagadd. Láttam, a rémületet és a fájdalmat az arcodon, amikor reggel kijöttél a sátorból, ahogy azt is, hogy egészen aprókat léptél, miközben felénk jöttél, pont, úgy ahogy most is. Nem fogom elmondani a többieknek, de te is tudod, hogy nem titkolhatod örökké – mondja, amikor már biztosan hallótávolságon kívül vagyunk. Pár percig még beszélgetünk, amíg Niall a mellettünk lévő kis virágokra mutogat, így hitelesíti a megjátszást a fiúk előtt, akik nyilván minden mozdulatunkat figyelik.
- Köszönöm Niall – ölelem meg, miközben egy apró puszit adok az arcára. Szép lassan visszaindulunk a fiúkhoz, akik már türelmetlenül toporognak. Indulás előtt még mosolyogva lépek Harryhez, amíg ő komoly arccal bámul a semmibe. – Ígérd meg, hogy vigyázol magadra is és a srácokra is – bújok hozzá.
- Sétálni megyünk, nem medvére vadászni – válaszol kissé flegmán, miközben óvatosan lefejti magáról a kezeimet, és a többiek után indul.
- Harry, állj meg! – kiálltok utána, amikor tudatosul bennem mi is történt az előbb. – Miért haragszol? – kérdezem, miután érdeklődést sem mutatva, várja, hogy kinyögjek valamit.
- Miért kéne haragudnom? – válaszol kérdéssel a kérdésemre, majd megfordul és a fiúk után siet. Amikor biztosra megyek, hogy már nem lát vagy hall, a földre rogyva kezdek el sírni. Utálom magam, amiért minden apró kis hülyeségemmel sikerül Őt megbántanom. Az önsanyargatásom nem tart sokáig, amennyire erőm csak engedi, felpattanok, és meg sem állok a sátrunkig. Összepakolom a cuccaimat, végül szép lassan elindulok a visszavezető úton. Könnyeim megállíthatatlanul folynak végig az arcomon, miközben egymás után újra lejátszom az előző jelenetet. Nem akarom újra itt hagyni őket, de nem bírok tovább itt maradni. Ahogy a kocsihoz érek, rájövök, nem tudok mivel haza menni. Az ő kocsijukat nem vihetem el, de a bokám miatt sétálni sem tudok hosszú távon. Kis ideig még sétálok, majd amikor már elég térerőm van, taxit hívok.

A kocsiban ülve rájövök, ismét nagy hülyeséget csináltam, de már késő szólni a sofőrnek, régen messze járunk. Ismét csak menekülök, pedig szembe is nézhetnék a problémáimmal, főleg, hogy Harry ok nélkül haragszik rám. Félek, hogy már nem kell sok és végleg elveszítem a bizalmát, akármilyen kitartónak is látszik. 

A kocsi szép lassan leparkol a Direction ház előtt, kifizetem a taxit, majd a táskáimat szorongatva lépek be a lakásba. Nem szerettem volna ide jönni, hiszem, magányra van szükségem és itt találhatnak rám a legkönnyebben. Az órámra pillantva jövök rá, hogy már ismét jó pár óra eltelt az eltűnésem óta, és még mindig nem kerestek. Ha jól számolom, akkor a lányok már oda érhettek, Harryt pedig nem nagyon érdekelheti, merre járok. Egyedül vagyok, hosszan fújom ki a levegőt, miközben ismét utat engedek a könnyeimnek, miközben sántítva ballagok fel az emeletre. Táskámat a földre dobom és meg sem állok a fürdőig. Lehet, hogy mindannyian mások lettünk, de a forró fürdő iránti szeretetem azóta sem változott. Már körülbelül 10 perce csak folyatom magamra a forró vizet, így könnyebben tudok ellazulni, miután egy újabb megoldást találok, hogyan is békíthetném ki Harryt. Már húsz perce áztatom magam, amikor a telefonom vadul kezd csörögni. Törölközőbe csavarva, sántikálok el a készülékért, ami megállás nélkül csak zenél. Amikor meglátom Niall nevét, egyből a zöld gombra nyomok.

- Milly, hol vagy? Felkutattuk érted az egész környéket! Nem esett bajod? – záporoz egyből a kérdéseivel.
- Niall, nyugodj meg! Jól vagyok. Haza jöttem, nem bírtam tovább ott maradni – próbálok minden kérdésre válaszolni.
- Történt valami? – kérdezi finoman.
- Harrynek milyen kedve van? – kérdezek vissza egyből, hátha ezzel rávezetem a válaszra.
- Amikor elindultunk pocsékul nézett ki, most, hogy itt vannak a többiek jobban. Összevesztetek? 
- Valami olyasmi – húzom el a számat.
- Szeretnéd, hogy haza menjünk? 
- Kérlek, maradjatok. Legalább tartsd fenn a látszatot, hogy nincs semmi baj.
- Legalább azt engedd, hogy én utánad menjek – erősködik továbbra is.
- Túl feltűnő lenne és ezzel is csak olajat öntenénk a tűzre, maradj csak nyugodtan – próbálok egy kis színt is vinni a hangomba, hátha sikerül meggyőznöm.
- Ha bármi baj van, szólj és megyek! – utasít. – Ne haragudj, de most le kell tennem, ha meg szeretném óvni a kapcsolatotokat. Otthon mindent elmesélek, maradj erős! Szeretünk! – hadarja, miközben rám nyomja a telefont. Rossz előérzetem van, lehet még ennél is rosszabb?